Esztergom és Vidéke, 1892
1892-06-05 / 46.szám
ESZTIfflG OM, XIV. ÉVFOLYAM: 46. S ZÁM. VASÁRNAP, 1892. JÜNIÜS 5. ESZTERGOM és VllKE f* Városi és megyei érdekeink közlönye.* ulBnrTÉCC „ • MKQ.1IÖ1J0NIK' MKTENKlNT KÉTSZER: Dt/ _ J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIRDETÉSEK I szótói 100 szóig 75 kr. 100.....JL PFAI.Z-HÁZ, FÖLDSZINT, tói 200-ig 1 frt 50 ki', 200-tól 300-ig 3 frt 95 kr. J'iLŐl'MZKTiijS! Áll* hovA a lap szellemi részét illeti? közlemények küldeudo'k. Bélyegdij 30 kr. Kgétv/, éne 6 frt — kr KIADÓ-HIVATAL: MAGÁN HIRDETÉSEK magállapodás szerint legjutanyosabpél évt* 1 3 Irt — kr' . , * bau közöltetnek. Negyeién, 1 frt 5u kr SZECHENYI-TER 8S2, _ ~ Fny $7ám ára 7 kr. I'ová n lap hivatalos és magtiuiürd«íéj<ei,* a »yiHtárí>e szánt közle- NYÍLTTER sora 20 kr. 0 _ _ menyek, elűíkotési pénzel; 63 reklamálások intéziüidőlí. $ . ,—— = .— __—-9 * ÜII1FI fBAl LÜDIffH l t f ESZÜLT várakozásul tekint az egész nemzet a közelgő ünnepek í elé, melyek alkalmat fognak neki I nyújtani arra, hogy. lelkesült kifejezést adjon a felkent király iránt érzett tiszteletének és szeretetének;. Kétségtelen, hogy az ország lakossága párt- és nemzetiségi különbség nélkül nemes versenyre fog kelni emelkedett érzelmeinek nyilvánítása végett, melyek #t ez ünnepnél ielkesiiik. Magyarország újraszületése az az örvendetes és áldásos esemény, a melyre e napon visszatekinteni fogunk : Magyarország újraszületése a nehéz sorscsapások és keserű megpróbál tata sok korszaka után. Magyarország újraszületése a fájdalmas elnyomatás kora után, a mely, úgy tetszett, még a legbátrabbak „zivéböi is száműzni akart minden bi- i zalai at. I A minek véghezvitelére más nemze- 1 teknek 1793-tól 1848-íg bőséges ide- i jük volt, azt Magyarországnak abban az egy viharos esztendőben kellett a i maga számára kivívnia, a mely a sza- i badságharczot megnyílott a. Csoda-e, ha a felforgatás nem maradt az okosság határai közt, hanem 1 messze túl csapott azokon ? A márczi- i _tsi napok intézői el vbliafc ugyan ké- : szülve a megrázkódtatásokra, a melyek : nélkül történelmi átalakulások soha se- i hol 80 történnek ; de a rombolás elve, a mint elszabadult, nem ismert semmi határt s nemzeti leiünknek még legfontosabb biztosítékait is megtámadta. És végzetes hibák, végzetes félreértések történtek, melyek mélységes bajba döntötték a nemzetet . . . És midőn ma kényelmes jólétünkből amaz időkre visszapillantunk, borzongás fog el, mint azt, a ki csak akkor ismeri fel az életveszélyt, melyben forgott, mikor már szerencsésen túlkerült az örvényen. Az 1867. esztendő meghozta az alkalmat nemzetünkuek, érzelmei fényes bebizonyítására. Es nem a szenvedések megtorlása talán, hanem a békességes megegyezés a koronával volt ezélja a nemzet törekvésének. Ausztria legyőzetett Szadovánál, és a legyőzött Ausztriától a nemzet szószólója, Deák, egy jótával sem kívánt löbbet, mint a mennyi a háború előtt megállapítva lett. A nemzetnek ez a bölcs lojalitása lehotővé tette a kiegyezést, melynek tökéletes befejezettsége a királykoronázásban jutott ünnepélyes és kegyeletes kifejezésre. A múltra fátyol borult, a király megesküdött Magyarorszázág alkotmányára, a nemzet viszont megválteztathatatlau húséget fogadott koronás királyának. A kiegyezési törvényben két irányban alkottattak biztos kezességek. Mindenekelőtt biztosította magának a nemzet az állami önállóságot ; továbbá lemondott a teljes függetlenség néhány attribútumáról, hogy megszerezze magának ezen az áron a tartóságot egy nagyhatalom szerkezetében. A kiegyezés negyedszázad óta fényesen kipróbáltafott. A magyar állameszme úgy kifelé, mint befelé impozáns hatalomleíjességgó virult ós a dualisztikus berendezések fenntartották a monarchiát nagyhatalmi állásában a uólkül, hogy miattuk csorba esett volna Magyarország álla m iságán. Ilyen előfeltételek mellett tudta elérni hazánk a legpompásabb vívmányokat a nemzeti fejlődós minden terén. Az állami élet egész vonalán oly haladást lehet felmutatni, a mely egyformán imponál Magyarország barátainak és ellenségeinek. A nemzeti gazdagság szaporodik ; művészetek ós tudományok virulnak a kereskedelem terén egyre hatékonyabban érvényesül Magyarország ; az ipari fejlődós nem sejtett méreteket vesz ; szóval, örvendetes teremtőkedv nyilvánul minden ágában a nemzeti létnek. Magyarország újjászületésének ez a korszaka attól a naptól kezdődik, a melyen a nemzet fejére tette I. Ferencz Józsefnek szt. István koronáját ! Valóban nagy oka van a nemzetnek örömtől megindult érzelmekkel emlékezni meg e napról. Es a mikor majd koronázási jubileumának ünnepét megülni, Magyarország földjére lép a király, a nemzet, mely őt őszintén szereti ós tiszteli, szeretetteljes háladatosságal fogja örömujongva kiáltani neki a sziveslátás üdvözletét : Éljen a király, a magyar nemzet, jóságos és igazságos atyja ! A sziget érdekében. Esztergom, jun. 4. (H.) Furcsa dolog nagyon, hogy Esztergomnak oly sokmindene vau ósoly keveset tud kellően alkalmazni. Akár ne is foglalkozzunk a melegvíz-forrásokkal, melyeket egy ügyes vállalkozó országos hírre emelhetne, Esztergom tájszópségeirŐl sem polemizálunk ujolag, hanem igen is az itt, közelünkben fekvő, megbecsülhetlen sziget érdekében emelnénk néhány szót' Mindenki a szigetet keresi fel, hogy egy kevés jó levegőt szívhasson, de igeu sajnos ! a nagy közönség használatára csak igen kevés része jut a szigetnek. Magányosok kertjei, krumpli töldek terülnek el az az egész nagy helyen ; a közönségnek tehát marad a Forgách-ut, az uszoda-ut, a hajóállomás előtti tér és a primás-sziget, ha ugy tetszik. Megjegyezzük még, hogy van valami hat darab pad is ezeken a helyeken, a melyekre néha le is lehet ülni. Ez a néhány ut a publikum sétatere, de csupán az ut, mert ha némely mamának csintalan csemetéje az ut melleti fűre merészel lépni, tüstént ott terem egy goromba bácsi, a ki káromkodások közt siet tudtul adni, hogy az a fű nem gyermeknek, hátiéin tehénnek való. Nagyon ismerjük az esztergomi kényei, met, mely a közönség érdekével szemben örökkön megcsontosodik, mint valami Sigfrid s a magunk jó voltát legszentebbnek tartva, a másokét semmibe sem vesszük ; nagyon ösmerjük az eszA fftükisli féisft. Ü£ű szerető szívnek Volt egy szép rózsája, Mint szemefényére Ugy vigyázott rája. Pünkösd vasárnapján Kivirult hajnalra, És pünkösd hétfőjén Este meg volt halra. Ott feküdt sárgultan, Fonnyadt levelekkel, Hej, pedig be szép volt Tegnap kora reggel! Szerető szív nézte Szomorún, megtörve, Kicsordult, kicsordult Levelére könnye. Nyílt szebb rózsa is tán, , Nyílhatott miatta! ú csak azt az egyet Siratta, siratta! RUDNYÁNSZKY GYULA. Egész napon át esett. A verőfényes, buja tavaszi napok egyszerre szürke, hideg időre változtak át. Az utczákon csak ugy hömpölygött a tapadós, sárga habos sárfolyam. A pár összeázott járókelő ezuppogva botorkált benne. Piszkos, ólomszinü levegő nehezedett az egész fővárosra. A szép Ágnes idegesen és bágyadtan dobta magát az alacsony keveretre. Dideregve húzta össze lábait rajta. Valami tárgytalan boszuság, valami undorító unalom fogta el egyszerre, a melyen nem tudott, vagy nem akart erőt venni. Fázott és boszankodott. Talán erre az utálatos időre, talán a varrónéjára, aki — az ostoba — a köpenykéje Stuart-gallérját vieux rose helyett megy szin selyemmel bélelte be, talán a komornára, aki összetörte a kis terracotta szerecsenfejet az elébb. Hitvány portéka volt az igaz, de annyira.hasonlított a hóbortos vértes kapitányhoz! Pompásan tudta ezt a hűséges Jákobját bosszantani vele. Magára és mindenkire haragudott. Lomhán ásított egyet és.lehunyta szemét. — Pepi, ma nem vagyok itthon senkinek, — mondotta a komornának. . És egy pár perez múlva mellette állott Keserűs. Mosolygó,' vidám arczczal, alig véve észre a homályos szobában, a puha pamlagon heverő illatos csípketömeget. De Ágnes megérezte közellétét, bár fel; sem nyitotta a szemét. — Hát maga hogyan kerül ide ? — kérdezte színtelen, elnyújtott hangon. Keserűst meglepte a barátságtalan kérdés. Annyira meglepte, hogy a csomó fehér orgonavirág az asztalra hullott a kezéből ; nyilt, férfias areza elsötétült. — Hát nem vártál ma Ágnes ? Ágnes nem felelt, csak némán ingatta a fejét. De egyszerre hirtelen mozdulattal felemelkedett és türelmetlen kézzel lökte félre a virágokat. — Vidd őket valahova innen! Irtózatos szaguk van. A férfi szótlanul megfogta a kis bokrétát! és átvitte a szomszéd szobába. Csak azután' jegyezte meg szelid, szemrehányó hangon. 1 — Tegnap még kívánkoztál utánok . . . Ágnes valami érthetetlen mozdulatot tett a kezével. — Eh, tegnap! . . . Tegnap még szerettem, ma undorodom tőlük. Ma már semmit sem szeretek. Hallgattak megint. A komorna a meggyújtott lámpással kezében, lábujjhegyen tipegett be a szobába. Ágnes felszisszent. — Ki hivta ? Nem kell. Vigye ki! Keserűs csak nézte az idegesen vergődő asszonyt ijedten, szomorúan. A két év óta, hogy ismeri és szereti, még soha sem látta ilyennek. Az ö kis donna Inezét, (ahogy az édes pásztorórák mámorában elnevezte) aki derült és mosolygó volt mindég, mint a granadai ég, akinek piros ajkáról, mint a pajkos castagnetták, folytonosan pattogtak a vidám kaczajok, aki az egész életet, mint valami szédítő, kéjes tarantellát, gondtalan, szenvedélyes rythmusban pergette le. Megremegett Végig simította kezét homlokán. Reszkető, bizonytalan hangon kérdezte: — Mi történt veled, Ágnes ? Ágnes felállott. Egy-két perczig gyorsan fel s alá járt a szobában. Majd hevesen, szaggatottan beszélni kezdett. — Mi történt ? Tudom is ón. Talán semmi. A pohár tele volt, egy esepp esett még valahonnan bele ós kicsordult tőle egészen. Ki tudná megmondani, honnan, került ez a csepp ? Talán ez az ostoba ido, talán a mamlasz rittmeister, talán az ügyetlen Pepi az oka. De végre is mindegy. Nem komédiázom többé. Meguntalak, Ödön, nem kellesz többé. Nem kivan sem a testem, sem a lelkem. A daliás szép férfi összerázkódott és önkénytelenül megkapaszkodott a konzolasztalka márványlapjában. Szólani akart, de nem birt. Az asszony közömbösén, hidegen szemlélte. — Ne szólj semmit, kérlek. Tudom, mit akarsz mondani. Elmondhatom én is. A porból emeltél magadhoz, vagy a sárból inkább. Akkor nem volt annyi rongy rajtam, mint most csipke. Dumbar Fannynak egy szoknyája volt legalább, nekem annyi sem. Aki ma fitymálva turkálok a lazacban és pástétomban, az utcza szemetjéből éltem. Tudom, tudom. Neked köszönhetek mindent. Fényt, nevelést, Worth-ruhát, battiszt inget, bonbonokat, gyémántokat ésmég Isten tudja mit. Szerettél is nagyon s talán egy ideig még mindig bolondulni fogsz utánam. Sebaj, majd elfeledsz idővel. A szerelem sem egyéb hangulatnál, a mi rendesen megfordított) a a tegnapinak. Egyik tűnik, másik támad. Te jó, te édes voltál nagyon, kedves barátom, ne csodálkozzál, hogy egyszerre megcsömörlöttem a sok émelygős édességtől. Te hagyd a