Esztergom és Vidéke, 1892
1892-06-05 / 46.szám
tergomi gyorsaságot és áldozafckórzsóget, hanem azért mégis csak felszólalunk aniink az árra szigetnek az érdekében. Nem kértnk sokat. Csak azt tegyék meg egyelőre az intéző egyének, hogy az Uszoda-utra becsületes lámpások kerüljenek nem muszáj villanyvilágításnak lenni; csak olyannak, hogy az az ember megesmérje, a másik ábrázatát s ne legyen kitéve orvtámadásoknak és összeütközéseknek, mert vaunak olyan emberek is Esztergomban, a kik csak este mehetnek sétálni, mert dolgozni szoktak nappal ós az Uszoda-nt nemcsak a szerelmes bakák számára való, hanem olyanoknak is, a kik jobban szexetik a villágosságot a sötétségnél. Csak ezt a világítást kérjük azzal a megjegyzéssel, hogy ha már lesz, hát iiszieségesebb legyen, mint a város utczáinak a világítása. Különben ajánljuk az intéző- és az ügyet érdeklő férfiaknak, hogy nézzék meg a komáromi «Angiiát» s ha nem is csinálnak semmit, legalább gondoljanak affolöfcfc, vájjon Esztergomban volna-e talán ilyen holy s ha volna, lehetne-e egy olyan Augliát létesíteni. JüliEIÍ. — A koronázás jubileumának Esztergom kir. város reudezőbizottsága által megállapított hivatalos programja ez: Jun. 5-én a középiskolák tanulóifjúságának ünnepségei ós pedig a reáliskolában d. e. 9-kor, a főgyuináziumban d. e. 11-kor. — Jun. 6-án a város fül lobogózása, a városi elemi iskolák ünnepe d. e. 8-kor. Tömeges kivonulás az Esztergoin-nánai pályaudvarhoz déli 12 órakor. — Jun.7-én a városi elemi leányiskolák ünnepe d. e. 8-kor. Általános kivilágítás esto kileuczkor. A dal- és zeuekedvelők egyesületének s a katonai zenekarnak közös szerenádja, este 9-kor. Katonai takarodó. — iun. 8-án. Katonazenével riadó. Ünnepi közgyűlés a város tanácstermében reggel 8-kor. Ünnepies felvonulás a főszókesegyházbau tartandó hálaadó Istentiszteletre reggel kilenczedfélkor. Katonazene d. e. tizenkettedfólkor. Ünnepi dijlövés d. u. 4-kor. TánczJUUlatságok : A Fürdő Vendéglő kerti lielyiségeiben és a polgári olvasókörben <este 8-kor. — A prímás a koronázás jubileumán. A budavári helyőrségi templom egész uj alakot öltött. Szentélyét kifestették, az egész templomot kicsinosították. A szentély falait különben bécsi udvari díszítők bíbor damaszttal vonják be s jobb felén helyezik el a bécsi burg kápolnájából hozott trónust, a melyen a király foglal helyet. A dignitáriusok helyei fölött a napokban maga Szapáry G-yula gróf miniszterelnök tartja meg a helyszíni szemlét. Az ünnepi isten tiszelet jutiius 8-án d. e. 10 órakor lesz. A templomba csakis névre szóló meghívókkal szabad a belépés. E meghívókat maga a miniszterelnökség adja ki. A pontifikáló főpap Vaszary Kolos herczegprimás lesz, a kinek esztergomi kanonokok ós a budapesti lelkészkedő papság tagjai segédkeznek. Az isten isztelet végleges sorrendje a következő: Fél 10-kor az asszisztáló püspöki kar és papság a főb<'járai nál ünnepélyesen fogadja a herczegpi'iuiást. A bevonuláskor az orgona megszólal s az énekkar az «Ecce sacerdos inagnus»-t zendíti rá. A prímás magára öltvén egyházi oruáiusát, a főkapuhoz megy ós ott fogadja ö felségét, kinek templomba lépésekor a férfikar Zsaskovszky «Elegit euui Dominus» énekét énekli. A király elfoglalván helyét a trónon, a priinás intonálja a Te Deuniot, mire a Gregorián karéneket Bogisich átiratában a vegyes kar előadja. Erre következik Liszt koronázási miséje, GraduáTére az «0 salutaris hoslia* ós effertoriumra az «Ave Maria* kerül előadásra. Mind a kettő á capella vegyes kar Liszt Ferencztől. Evangélium után Vaszary Kolos herczegprimás az oltár lépcsőjéről rövid ünnepi beszédet mond, melynek tartására a király ma adta meg az engedélyt. A mise befejeztével a király Erkel Ferencz himnuszának hangjai mellett vonul ki a templomból. Az egész szerfcartartás déli fél 12 órakor ér véget. Az éuek és zenerószeket a budavári főházi, továbbá az operai énekek- ós zennkar adja elő Erkel Sándor operai karnagy vezénylete alatt, mig az orgogonán Vavrinecz Mór főegyházi karnagy játszik. A Beuediktus-ban Krancsevits játszsza hegedű-szólót. A mise magánszólamait pedig Henszler Helón, Kaczér Margit, Takáts Mihály ós Szirovatka operaházi tagok éneklik. — A prímás az egyetemnek. Vaszary Kolos herczegprimás az Egyetemi Körnek kétszáz frtot adományozott. szemrehányásokat! Nem változtathatsz már úgysem rajtam velük. Hálátlan vagyok, •elismerem, de legalább hazug nem. Megunjalak, barátom. A magas, vállas férfi egészen összeesett. Tétovázó, hirtelen tekintettel tapadt szeme ;a .szép asszony felséges alakjára. Várni J látsmlt., bogy az egyszerre esak felkaczag ,és a .nyakába borul. Tréfa, rossz tréfa volt ;az egész. De az asszony csak állott és a hajat simogatta. Á tekintete megmondotta, hogy komoJyan beszélt. Lassan, kinos nehezen szólalt meg Ödön. — Nem akarod, hogy beszéljek, nem is fogok beszélni. Ismersz és igy nagyon jól tudod, hogy mindazt, amit most magad elmondottál, én sohasem mondottam volna el. Legfeljebb a lelkiismereted súgta neked. Nekem nincs mit a szemedre vetnem, mert többet kaptam tőled, mint a menynyit adtam érte. A te szerelmedet ilyen hitványságokkal nem fogom Összehasonlítani. Csak egyet jegyzek meg. Hálátlannak nem tartalak, de őszintének sem. Az asszony csak másért ún meg valakit. Ekkor már az ablakban állott Águes. Merev, nyugodt szemmel bámult az utcza setétjébe. Fehér ujjaival az üvegen dobolt. — Igazad lehet. Talán a vöröshaju orosz grófért, talán a hosszúlábú rittmeisterért. Mindig szerettem az exoticust, a hóbortost, a frivolt. Te nagyon józan, nagyon tisztességes voltál nekem. De akárki is az, azt hiszem, neked már mindegy, Te nem kellesz többé. Ödön néhány lépéssel közeledett feléje. Karjai önkénytelenül kitárultak. Szelíden, félelmesen suttogta; — Ágnes, édes Ágnes! Ágnes hírtelen megfordult, melle reszketett, ingerült, elfúlt hangon pattant fel. — Eh, mit akarsz még ? Hát nem volt elég, amit moudottam. Utoljára kérlek, hagyj magamra. A férfi megreszketett és kiegyenesedett. Sötét pir öntötte el az arezát. Egy perez alatt lénye csodálatos változáson ment át. — Elég volt, nagyon is elég. Büszkébb vagyok, sem hogy kolduljam azt, ami az enyém vplfc valamikor. Te adtad, te elveheted. Csak egyet akarok megjegyezni. A mint te ma megszűntél az enyém lenni, ugy én is mindenkorra. S ha egykor, a mitől IsteH óvjon, újra a sárban látlak heverni, bizony nem emellek fel többé. Reád nem fogok tiporni, de elkerüllek messziről. Isten veled! Felkapta szép, hatalmas fejét, megfordult és szilárd, határozott lépésekben távozott az illatos szobából. Ágnes félrehúzta a száját és becsengette a koinoruát. Bedórzsóltette kölni vízzel a homlokát, majd theát rendelt. Felhörpintett egy-két kanállal belőle, de azután félrelökte az egész tálezát, csak ugy táncoltak rajta az edények. Fáradtan mormolta : — Vetkeztess le, Pepi! A viharos nap után nagyon jól aludt megszakítás nélkül egész reggelig. A fehér takarón kergetödző meleg, fényes sugarak költötték csak fel. Kéjes lassúsággal nyújtóztatta ki elzsibbadt tagjait. S amint megfordulva a terjedelmes franczia ágyban, valami hűvös ürességet érzett maga kórul, egyszerre eszébe jutott a tegnapi este. Ödönre gondolt, erre az odaadó, nemes szeretőre, aki oly tiszta, erős szerelemmel veszi körül, mint egy illetetlen szüzet. Elmosolyodott, kiugrott az ágyból, még papucsot sem húzott lábára, csak egyenesen az íróasztalhoz futott. Ostoba voltam tegnap. Nagyon magamra haragítottam öfc. írok neki pár békifcő sort. A komornát szalasztotta hozzá a béke olaj ágával, A feleletet hamarosan meghozta rá egy vösös sapkás, kövér hordár. Igen elegáns Margaret Mill-papiron, igen elegáns és szilárd kézvonásokkal megírva. «Kedves Ágnes! Ha a ruhádat háromszor viselted, megunod és bedobod valamelyik szekrényedbe. Ha azután kissé megfeledkeztél a színről és a szabásról, talán egy idő múlva felveszed megint. Ugyanezt akarod — ugyebár — velem is végig próbálni. De már tegnap megmondottam, hogy nem tartom magamat alkalmas modellnek. Én csak egyszer szoktam kimondani az adieut-t! — Ödön* Ágnes kezében reszketett a papir, öntudatlanul gyűrte össze. Valami égette a szemét, bizonyosan köny, nem engedte megszülemleni. Daczosan kapta fel szép fejét, amelyről hosszú palástként hullott alá a hamuszőke sörény. — Eh, irok a hosszúlábú kapitánynak. Jöjjön a Jákob Rácheljáórt. MUNKÁCSY KÁLMÁN. í- , — ÖdVÖílet. A főapát tiszteletére rei j. dezett fÖgymn. ünepen Urbányi Gytfla k< ^ vetkező emléksorait szavalta: lí Pannon virányos halmán elmerengek, 3 j Nézem sok fényes, ékes csillagát, De legszebbjét, — hiába, —- nem találor . Ide már nem lövelli sugarát. l " Elszállt az innen messze szép Sionra, a Sugara, fénye onnan szétderül, k S itt annyi árva szembe köny lopódzik, n * És fájdalomba annyi sziv merül. r Komor gyászos homály borong körötten ó Szemem soká fürkészi az eget. r. De mindhiába, hasztalan kutatja, g Kiért keblünk, kiért szivünk eped. 3 De ím sugárzó fény a gyászos éjen, " Fénytenger ömlik széjjel hirtelen. Fényes csillag kél a letűnt nyomába, - Hajnalsugár a gyászos éjjelen. Dúsan széthullanak reménysugári, \ * S e szép hazára fényt derítenek. \ a Egy ily sugár hozzánk is elhatott im, 1, E fényes csillag most köztünk rezeg. t ErŐsebb szivünk minden dobbanása, Arczunk örömlángnak pírjában ég. Légy üdvözölt szerény, de hü körünkben i Melyet mi nékünk alkotál Te rég. Fel dalra hát! Zengjünk vigan Atyánknak ' Kf nékünk e hajlékot alkotá, Keblünk sóhaja szálljon mind Feléje, - Ki érettünk magát feláldozá. Bár szép virágfüzért nem fonhatunk mi, , Ne vedd, Atyánk, mi tőlünk ezt zokon. Minek Neked koszorút összefonni : Rég óta díszlik az e homlokon. Hisz illatos babérból a tudós már Rég óta ékes fűzért font Neked, S Pallas büszkén tevé tudós fejedre, S büszkén tudós fiának emleget, A nefelejts kedves, kicsiny virága Is ékesíti szép füzéredet: Tanitványid hálája, kegyeietje Ezzel megtisztelő emlékedet. Miért virul a liliom e füzérben, S pereg le róla a menny harmata ? Mért tárja fel, óh, szűzi tiszta kelyhét, Miért kábít el édes illata. A magyar pap füzó be koszorúdba, Mert uj főpapjaként most ünnepel. Sok hő ima az égre száll fel Érted, Érted sóhajt most minden hü kebel. S szivünk számodra hódolat jeléül Minő diszes virágokat fakaszt ? Szerény lombocskát nyújthatunk, a melyet Kezünk a hála fájáról szakaszt, Nincs pálmaerdőnk, ninc8 ékes virányuuk, Melyről szakaszszunk szép virágokat : Szivünknek Érted dobbanó verósit, Leperdüiő könytiinket fogadd. Ifjú keblünk csak egy hő vágy dagasztja! Csak egy az, a miért szivünk eped. Buzgó imánk, miként a tiszta tömjén, [ Felszáll áttörve minden felleget: «Oh harmatozz nagy ég e szép füzérre, Hadd ékesítse még soká Atyánk ! Éltesd soká még drága, jó Atyánkat, Légy rá büszke még soká hazánk. í" — A főapát üdvözlésére a főgymnasium >_ ünnepén Fieber Henrik VII. oszt. növendékpap a következő beszédet mondotta : Mélt. és Főtiszt. Főapát Úr ! Szeretve Tisztelt Atyánk ! Alig féléve, hogy az ég raj gyogó királya fáradtan nyugodott le az ' Oczeán fodros habjain vetett bíborágyára ; alig néhány hónapja, hogy a természet ezer szinü mezét levetette, hogy a madárdaltól zengő csalitok pusztán meresztek ki karjaikat. Elveszett a természet éke — mindenen bizonyos néma borongás, fájdalom t, ült. De nemcsak a természet érezte veszteségét, hanem mi is, kiktől — miként vidékünkről a madarak — eltávozott szeretve tisztelt Atyánk, Méltóságod nagy nevű elődje, ki rövid hat évi áldásdus müködóae alatt maradandó emléket állított a maga számára fiainak lelkében. Érezte szivünk ezen veszteséget és tudta mindenikünk, hogy egy kedves emléknél egyóbb sem maradt lelkünkben. — De ime ! a természet feléledt, az erdők sátrában újra megzendült a víg madárdal. S/.eretetünk és tiszteletünk virágos kertjének egy része azonban sivár maradt, egy helyre még nem önté le az ég termékenyítő harmatárját. — Ekkor » hangzott el édes hazánk lombkoszoruzta hegyein és aranykalászos rónáin az éltető ige, a dalos madarak megérkezésével megjött Méltóságod kineveztetésének hire. Ifjú, hevülni és lelkesülni tudó szivünk oltárán fellobbant a szeretet lángja, s bár Méltóságodat csak ugy ismertük, mint a napot fényéről,de ez elegendő volt, hogy sóvárogva tekintsünk ezen szerencsés pillanat elé, midőn Méltóságod elé járulva, hódolatunkatnyilváníthatjuk. Tehetségünk gyenge, elménk erőtlen, tiszteletünk ós szeretetünk kifejeztésére, midőn Méltóságod kegyes megjelenésekor a jelen és mult tényei, a jövő reményei összeforrva tárják elénk nagyérdemeinek gazdag sorozatát. E szent falak, melyek szellemi növekedésünk- és emelkedésünkre vannak emelve ; hol szivünk kellemes harmóniában tanulja végczélunk elérésére szükséges utakat és módokat ; hol annyiszor buzdulunk a szép és jó követésére : Méltóságod fáradhatlan tevékenységének és lelkesülésének köszönhetik létöket. Akadályt nem ismerő törekvésének, nemzetünk emelkedése iránt való odaadó szeretetének, az ifjúság szellemi kimüveiődósére irányuló vonzalmának hangosan szóló tanúbizonysága ezen épületnek minden egyes köve. Méltán mondhatjnk Ciceróval : «Parietes quidam huius aedificii tibi gratias agere gestiunt,* S azért mi, ezen intézet növendékei benső örömmel fogadtuk a hírt, hogy a király bizalma és rendtagjai szeretete a rend vezetésére emelte, s mint hő tisztelői hozzuk ma a hála tömjénét, a tisztelet aranyát s a szeretet ióillatú mirháját. Mert tudjuk, hogy nemes szive fokozott buzgalommal fogja előmozdítani intézetünk javát, hogy mindenkor kegyesen fog felénk tekinteni Pannon hármas halmáról. Tudjuk, hogy szives szeretettel nézi huzgalmunkat, hogy atyai szemét nem kerüli ki igyekezetünk egy mozzanata sem, s azért rajta leszünk, hogy a főtisztelendő tanári kar bölcs vezetése mellett kitartással lelkiismeretességgel haladjunk jövő boldogulásunk utján. Teljes erőnkkel törekszünk azon czél elérésére, melyet Méltóságod kitűzött számunkra, midőn javunk közremunkálásában, ezen intézet felállításában, oly áldozatkészséggel fáradozott, oly nagylelküleg munkálkodott. Ssivünkbe véssük, lelkünkbe oltjuk ós vérünkbe szívjuk a szt. Benedek rend szent szellemének megfelelő azon magasztos hármas kötelességet, melyet Méltóságod hangsúlyoz ; alázatos hitet és imádást az Isten iránt, forró ragaszkodást a-z egyházhoz ; végső leheletünkig szeretni hazánkat; és nemes Önérzettel teljesíteni állapotunk kötelmeit. Ez azon három mustármag, melyet Méltóságod óhajára szivünkben elvetettünk, s melyre termékenyítő harmatként vártuk megjelenését. Meglehet, hogy a századok vihara el fogja rombolni ez intézetet ; megtörténhetik, hogy Méltóságod ez épület alapkövébe zárt nevét az idő emésztő ereje el fogja enyósztetni — de ezen magvak, melyeket az életbe átviszük, hatalmas fává fognak növekedni, hajtásait át fogjuk ültetni a késő utódok szivébe ós igy Méltóságod szelleme élni fog e hazában elfeledhetetlenül. Lelkesíteni fog bennünket a munka rögös utján Méltóságod ragyogó példája, hogy kettőzött? buzgalommal törekedjünk a tudomány drága gyümölcse után. [gen, naponkint szívjuk magunkba Méltóságod szellemét, midőn szorgalmának gyümölcsével táplálkozunk, midőn útmutatása nellett vándoroljuk he a természet titkaiíak kimórhetetleu birodalmát. Szerencséleknek mondjuk magunkat, mert fáraságjal szerzett ismeretének és tudományának
