Esztergom és Vidéke, 1892

1892-05-26 / 43.szám

•ESZTO M. 48. SZÁM. _ CStVrQRTÖK, 1892. MÁJUS 26._ •~ 1 n ~ * Városi <f% m^üvei érdekeink közlönye.*- —— SIlíÖ-UiliiíNIK HKTICNKINT KÉTSZER i " * *

7 , HIRDETÉSEK ! VAS ÁR MA P ÉS C SÍjtÖ RTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: MI VATATOS HJRD^SBK I 8

,ót,u IO.) -óig 75 b, 100. „.;.._ )-M<\\LZ-HAZ, FÖLDSZINT, TUL *

0

<H 1 f,t 1)0 kr

< 200

;

í;o

' M

w

;!* 2 frt 9a kr. FI.ŐKI'/KTlími Álí • hová a lap B/.«I(«Í'IIÍ rúszét illető" közlemények kimlúrinr. Bélyegdij 30 kr. Egész évre fi frt — kr \( i A n n U°T\í A T ft I • ÍVJA'ííAN IIIRDETESEK megállapodás szerint legjulányoHabJPpI *vi* 3 Irt - kr MAUU.-f1IV_M I A l_ . b«i közöltetnek. Neuyoil év,„ . i frt fiu kr SZECHENYI-TER 3H2, H'^ 'fiy „ám ara 7 kr. Iiová a la.j. hivatalos és mng:uihir<l«t«sei, a iíyilVt«M»G szánt kOzl«»- ! NYÍLTTER sora 40 kr. © 1— lm ------ ' • • • Q ményi'k, ulölizétési pi'iuek és reklamálások intéftomlftk. @— . — 1—. _ —_—.— —% A prímás tevékenysége. o

Bécs, máj. 25. Az az egy házpoli íika,melyetgrót Csáky kultuszminiszter a képviselőházban ki< fej tolt, németesen az után az iutensiv világosság mán, melyet Magyarország legnagyobb dialektikusa ós lí leghatározottabban liberális i'íllamférfta, Szilágyi igazságügyi miniszter már előbb ti szabadelvű párti 1 kör értekezle. létén ama politika felett szétáraszlotfc, — az idevaló liberális körökben épenseggel üdiiileg és éltetÖIeg hatott. Végre megint látunk vezeiő államférfiakat, aktiv minisztereket, egész ha* tározottan ós kétsógégtelenül szabadelvű nézeteket hirdetni, még pedig a legkényesebb téren, hol még a legerősebb természetűek is csak bátortalanul szoktak eljárni. Csáky és Szilágyi egész férfiak, a kik a századunk felett uralkodó opportuuismusnak szintén lerőjják ugyan a2 elkerülhetetlen tribufutfiot, de abban a pillanatban, mikor a moghátráfás egy-értelmű leuue valamely alapelv feláldozásával, a kardii^ilis meggyőződés erejét teljes sulylyal. vetik a mérleg serpenyőjébe. Es nagyon jól tudják az idevaló mérvadó körökben, hogy a Szapáry-kabinet miniszterei távol vannak attól, hogy szabadelvüségükkel pompát, doctrinarismust és dogmatikát űzzenek, nekik íi szabadelvűs ég nem önczél, valamint az beesülés náluk sohasem fajul öuimáílássá, hanem inkább módszer és legméltóbb, legtisztább, legemberszéretőbb eszköz nekik a szabiidéi vüség a czólhoz, moly czél a salus reipublicae. Az említett körök előtt az is egés2 tüzetesen ismeretes, hogy a Szapáry kabinet soha, de soha sem 'kereste I koiiflikiust és még azután is, mikor az nemcsak akarata nélkül, hanem akarata ellen is bekövetkezett, folyton a legbecsületesebben törekedett, azt. a történél mi-hazafias kereteken belül megoldani. E körök bámuló szemlélői voltali annak az oly magasztos, a legihagar sabb egyházerkölcsi finom érzés

1 által hordozott aktiómik, melyet Vaszáíj herezegprimás, XIÍJ. Leobölcseségénei ez a valóban kiválasztott apostola as elkeresztelósek ügyében kifejtett és tud juk, hogy senki sem oka annak, hogj többé nem leheteti, megmaradni a régi keretben ; kerülni akarták, hogy vagy az állam móltósága és tekintélyt szenvedjen, vagy a lelkészi lelkiismeret a dogmatikus kötelesség uyugtalanitassók, sértessék. Mi más volt a legtermészetesebb, mint az, hogy az anyakönyvek vezetését, a mennyiben a panaszolt konfliktusok azokból eredték s előre láthatólag a jövőben sem szűntek volna meg. elveszik és a közigazgatási közegekre bízzák ? Ez által a katholikus klérustól nem vesznek el semmi jogot, meri a rendszabály csak a vegyes házasságokból származó gyermekek anyakönyveit illeti, melyeknek vezetésére a nem — katholikus lelkészek is hívatva voltak s ami a jövedelmet illeti m már csak jelentéktelen szerepet játszik az ügy körül. Az el keresztel esi pénz még egy katholikus papot som l.ett gazdaggá ; a congrua rendezése a lényeges momoniumn a rosszul javadalmazott alpapság életkérdésének ; a kongnia pedig rendeztetni fog. A megoldás a legjobbszivü, legáldozatkészebb egyházfejedelem kezében Van, a kit Magyarország valaha látott katholikus egyháza élén. Az idevaló nuntius Vaszary Kolosról ugy bes/il, mint egy szentről s a pápa nem kevésbé bízik tevékenysége áldásábau. Tanítók árvaháza. (A. kath. tanítók országos árvaháza érdekében. —I Komlóssy Ferencz urnák ajánlva.) (ff) Mintegy két éve annak, hogy a kath. tanítók árva- ós aggjainak menedékháza érdekében a felhívó szózat felhaugzott, vékony eredményeit tekintve inkább elhangzott. De nemcsak hogy nagy részben elhangzott, hanem bizonyos részben roszszul is visszhangzott, amennyiben egyes illetékes kath. tanügyi körökben, valljuk be őszintén, kicsinyes féltókenykedésből — nyilt elleuzésiB is talált. Ami azonban nem olyan nagy baj, mert az ügy lendületnek indulása kétségkívül jobb véleményre fogja hangolni az ellenzéket, amint ezen országos érdekű kath. intézmény a megtestesülés stádiumához közeledik. Ami, hogy mielőbb megtörténhessék, erre jól szervezett és buzgó működés szükséges, amelyet eddigelé a szent ügy, sajnosán nélkülöz. Ennek oka azonban azon menthető körülményben kei keresendő, a moly szerint a tavalyi i értekezlet faktorai a jövő nyáron megt tartatni remélt orsz. kath. tanitó-gyülóstől váriák az árvaházi mozgalomnak , rendszeres szervezését. Minthogy azonban az óhajtott kongresszus megtartásáról az idén már szó sem lehet, másrészről pedig az árvaház létesítésének si, keret, elleneink káröröme s az ügy fontosságánál fogva a további elodázá; sokkal veszélyeztetni nem szabad, ezért konkrét indítványunk az, hogy az intéző körök hívják össze augusztus 21—22-re f a kath tan férfiakat, a kath* tan. orsz. á r v a h á z i egyesületéinek megalapítására. Ez alakuló értekezlet czéJjáról ki, mentő jelentés lenne küldendő a 24 róm. és gör. püspökségnek mielőbb, , annak hathatós támogatását kérve, valamint azt is, hogy az egyesületnek 1ÜO tagból összeállítandó bizottságába, saját egyházmegyéik részéről ügybuzgó tan férfiakat ajánlani kegyeskednének, a következő méltányos arányban : Esztergom 18, Kalocsa 6, Eger 6, N.-Várad 4, Erdély 4, Szatmár 4, Győr 4„ Szombath. 4, Vácz 4, Nyitra 4, Kassa 4, Balásf. 4, Sz.-Ujv. 4, Lúgos 4, N.-Vár. 4, Eperj. 4, Munkács 4, Fehérv. 3, Rozsnyó 3, Szepes 3, Beszt. 3, összesen 100. Hogy az esztergomi főm. oly nagyszámmal vau e propoziczióban képviselve, ennek természetes oka az, mert a herezegprimás kifejezett óhaja értelmében, de meg egyházi, miut sziutóa geográfiai ós tegyük hozzá magyar nemzeti szempontokból is, Esztergomban ii,J8^pisTitíb"tiriffli

ja., A T 11 S I I A B 119 IK. (Humoreszk.) I Irta : KŐKÖSI LÁSZLÓ. i (A Magyar Géniuszból.) , Kvezredek óta nem tépett ki az orkán • annyi hatalmas tölgyet gyökerestől, nem -csapott le a gyújtó villám többször, nem i rendült meg a világ rémitöbb menydörgé- ! 1 sektől, nem károgott anuyi varjú és nem si-;

1 vitott bele az utolsó ítéletnek látszó rémes éjszakaija annyi vészmadár, mint mikor én születtem. Igen. Életrajzom ezt a hatalmas bevezető !

1 részét még most is szavalják nyugalomba Vonult rokonaim és elkeseredett nénéim. De nem is csoda. A szerencsétlenség hónapján, áprilisbau, a legvégzetesebb dátum alatt, tizenharmadikán, a legvészjóslóbb napon, pénteken és \ a legkísértetiesebb órában, pont tizenegy- : kor éjfél előtt születtem. Tizenkét, kedvezőbb égi jelek alatt megjelent elődeim, édes testvéreim a szomszéd : szobákban reszkettek és üvöltöztek a* szörnyű éjszaka rémessége miatt, komor gondolatokkal virrasztó édes apám szentelt gyeityákat gyújtogatott s mikor először tekintett reám, igy szólott ; — Világfölforgató démon lesz belőled ! Akkor még nem tudtam megérteni ezen nagy szavakat, melyeket később a családi i kalendáriumban is' megtaláltam. Édes apám azon a végzetes éjszakán ezt irta bele a kalendáriumba : április tizenharmadikán, pénteken éjjel tizenegy órakor született tizenharmadik ham. Földindulás volt abban az órában. A menykő belecsapott a templomba és a vihar leszedte a háztetőket. Utolsó fiam születése előtt elcsaptak állásomból, repülő-gépem miatt megvizsgálták elmebeli állapotomat és tizenkét gyerekem olyan csatát rendezett, hogy nemcsak az összes bútor, de valamennyi harezos jelentékeny sérüléseket szenvedett. Jegyezd meg, szerencsétlen csillagzatu tizenharmadik és utolsó fiam, hogy világfölíorgató démon lesz belőled!» Igy kezdtem pályafutásomat. Valóságos apai átok volt útlevelem. És én mégis beié mertem menni az életbe és sohase bántott semmiféle világfájdalom, mikor a piskótáimat elette előlem hütelen dajkám, vagy mikor testvéreim csupa szeretetből megsózták homokkal a vasárnapi vajaskenyeremet. Hét esztendős koromban meghaltak szegény szülőim, testvéreim szétzüllöttek a rokonokhoz s minthogy csak tizenkét rokonunk volt összesen, nekem már nem jutott más jótevőm, mint egy sirásó, a ki megkönyörülve rajtam, örökbe fogadott. Nagyon korán kezdtem filozofálni. ííevelőapam majd mindennap kivitt a temetőbe, mert az ásón, kapán és pálinkán kivül meglehetősen kedvelt. Az első koponya undort es rémületet, de a századik már megnyugvást, szerzett nekem. A csontok és koporsódarabok megtanítottak elmélkedni, az Összedőlt aranyos sirfölirátok pedig már nem irigyeltették meg velem a drága sienit és gránit emlékeket. Egy napon komor nevelőapám kétszer több pálinkát hozatott velem, azután elvitt egy ócska ruhákkal kereskedő kufárhoz, felöltöztetett és beíratott az iskolába. Nagyon boldog voltam, habár az első tanítóm mindig rajtam próbálta ki az uj nádpálezát, mert ki nem állhatta nevemet. A tanfelügyelő mindig mosolygott, mikor meglátott. — Jöjjön ki felelni az a tizenharmadik! Ez volt az én végzetes nevem. Apám nevét csak hivatalosan olvasták reám. Mindenki tizenharmadiknak hitt. Ez a szerencsétlen név kezdte ki életpályámat s mikor a becsületes sirásó egyszer nem kül dött pálinkáért, mert maga is sirba került, fölfogadtak egy árvaházba és ott is csak igy szólítottak: — Vigyázz ám a sapkádra, te tizenharmadik ! mert ha még egyszer szederrel rakod teli, nem kapsz ozsonnát. Mialatt örömtelen gyermekjátékaimat játszottam, azalatt egy gyermektelen szegény rokonom hirtelen megvagyonosodott és kivett az árvaházból. Szomorú fogságból szabadultam ki. Annyi apám volt az árvaházban, mikor büntetésről volt szó, hogy meg se bírtam olvasni Őket és olyan kevés, mikor szeretniök kellett volna, hogy nem egyszer sirattam .meg második apámat, a derék sírásót. Rokonom azelőtt becsületes borbély volt, de mióta ötvenezer toriutot nyert, szégyenleni kezdte mesterségét és fölcsapott nrnak. Tizenhárom esztendős lettem, mikor elszédült rokonom megint szappanyozui kezdett, mert vagyonát alaposan elverte. Eleinte inasnak akart szerződtetni, de tanáraim, tiltakoztak ellene. — Ez a tizenharmadik gyerek jófejű gyerek. Még lehet valami belőle. Csak taníttassa tovább, mondták tanáraim. Taníttatott volna a dicső férfiú, ha egy végzetes éjszakán a saját borotváját nem használja olyan helyen, a hol csak a halál szokott borotválni a kaszájával. Április tizenharmadikán és pénteken éjjel tizenegy órakor követte el ezt az ostoba öngyilkosságot negyedik apám, mikor éppen tizenhárom esztendős voltam. Ekkor önállóvá lettem. Tizenhárom esztendős koromban már magam kezdtem keresni a kenyeremet. Negyedik osztályú gymnazista létemre négy vásott normalista fiúcska mellé osztott be a sors. A négy gyerek egész nap verekedett s néhány hétig egyebet se tehettem, mint hideg borogatásokat rakosgattam betörött koponyákra, behorpasztott orrokra s összekapart ábrázatokra. A sebészet mellett azután mindig én irtam meg a szakácsné leveleit s ezekért mindig jutott néhány titkos pogácsa. Tizenhét esztendős koromig a város legneveletlenebb gyerekeit neveltem, husz krajczáros zougoraórákat adtam süket magánzóknak, festettem soha sem látott czimereket temetkező vállalatoknak, irtam újévi köszöntő verseket rendkívül leszállított árakon lámpagyujtogatóknak és kéményseprőknek, kopott kábátokért filagóriákat csináltam, rakonczátlan ölebecskóket szeüditettem, rigókat tanítottam, szóval minden képzelhető, sőt képzelhetetlen mellékfoglalkozást kihasználtam, csakhogy elvé-