Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 16. szám

Imdosit n Tán dóri 6 ipnros-ifjunak.« — Az élénk tetszéssel fogadott beszéd után felolvasta a múlt közgyűlési jegyző- könyvöt, majd azután jelentelte, hogy az egyesület eddigelé nem volt igen szerencsés a bérelt helyiségek tekinte­tében, miért is szükséges, hogy a me­gyei tüzérség helyiségét bérelje ki, a hová n ezé Inak -megfelelő átalakítások után fog átköllözkOdni, háláját fejezve ki -ez ügyben Reviczky Győző urnák, mint tűzoltóparancsnoknak, a ki maga is fölszólalt, kijelentve, hogy az egye­sületnek igen szívesen engedik át ama helyiségeket, a mit a közgyűlés lelkes éljenzéssel köszönt meg. Örömmel hozza tudomására az elnök a közgyűlésnek, hogy a nagyközönség érdeklődése az egyesület iránt mindinkább fokozódik ; megszokták már egyesületünket két évi főn állása daczára is olyannak tekinteni, a mely teljesen életképes, áldásos mű­ködéssel bír. Hason lókép örvendetes tudomásul szolgált, hogy a hold. fő­védnök, a berczegprimás ó Emja szám­talan esetben mutatta kegyes jóindula­tát- éa még a kormánynál is támogatta az egyesületet bizonyos kérdésben. Ne­mes szivének egyik utolsó kifijpzeit szándéka volt, bogy a legényegyesület­nek házat akart szerezni, a miben csak váratlanul közbejött elhunyta akadá­lyozta meg. Azután az elnök rövid pillantást vet az egyesület belél ekére a múlt év folyamán : a tagok száma rendkívül szaporodott; az egyházi ünne­pélyeken, valamint a húsvéti szt. gyó­nás s áldozásban testületileg való rész­vétele, a karácsonyi 8 újévi ünnepélyek, valamint a beteg egyesületi tagoknak szeretettel való gondozása, mindez az egyesületnek katholikus jellegét tünteti ki. Utal egyszersmind a nyári és a farsangi mulatságokra, melyeket az egyesület kitűnő sikerrel rendezett. Az egyesületnek vagyona a pénztáros ki­mutatása szőrint daczára az újabb s nagymérvű felszereléseknek, mégis je­lentékenyen gyarapodott és pedig van az egyesületnek tőkésítésre elhelyezett pénze 773 frt, ingó vagyon értéke 470 frt, összesen 1243 frt. A könyv­tári kimutatás szeriül, az egyesületnek 143 kötele van, melyet a tagok szor­galmasan használtat. Yégre következett a tisztviselők választása és megválasz­tanak a következők : pénztáros lett Tindler Ignácz, könyvtáros Yelehni és Podhragyny Ferenc/, jegyző Goritipp Kálmán és Radics Béla, számvizsgálók Páni és Simonidesz, ellenőr Hadra Fe- rencz, dékánok Strobl J. és Mihalovics J. ; választmányi tagok : Balogh Ambrus Bellus Gyula, Bauer Ferencz, Csányi Károly, Csolics Mihály, Fiuké József, Hock József, Hildák Gyula, Janovicz Pál, Kindl Antal, Lasztig István, Mark­ward Ferencz, Lindenmayer Gusztáv, Krausz Nándor, Globutsuig József, Grineusz István, Polusm Mátyás, Ra­ja k János, Szűcs István, Tarr Géza, Úri József, Tusinger Albert, Simon Károly; póttagok: Preczlik József, Kajuk Gyula, Szekeres Gábor, Kohl János, Ridli Lajos, j Ezután az elnök, valamint Reviczky főszolgabíró, Pro- hászka dr., Metzker másodelnök szó­laltak még föl. Legvégül az énekkar »Isten áldja a tisztes ipart !« jelszót énekelte, a mire a közgyűlés lelkes éljenzésekkel véget ért.-- Posta- és sürgöny forgalmunk. Az 1890. évi forgalom a hivatalos adatok szerint ez volt: Levélposla kéz­besítés: 1.274,320 darab, kocsiposta feladás: 21,320 d., kocsiposta érkezés: 42,060 <L, kocsiposta kézbesítés : 37,206 d., utánvél.eles kézbesítés : 7,768 d., utalvány befizetés: 36,953 d., 1.306,776 írttal. Utalvány kifizetés : 22,680 drb 484,451 írttal. Takarék betét és chequek befizetése 2826 drb 366,408 frt 53 kr. Takarék vissza­fizetés és chequek kifizetés 499 drb 21,454 frt 67 kr. Távirat feladása volt: 6,781 drb, távirat érkezeit: 7.263 d. Jövedéki bevétel : 32,973 frt 55 ki. Magyarországi napilapok na­ponta 530 példányban érkeztek, ügy a hivatal vezetése, mint a hivatalno­kok szolgálatkószségf' a közönség teljes megelégedésével találkozott. — Mit olvas Esztergom? Posta- hivatalunk hivatalos kimutatása szerint városunkba a következő napilapok járnak: Budapesti Hírlap 130, Buda­pest 67, Budapestéi1 Tagblatt 5, Egyet­értés 52, Fővárosi Lapok 13, Kis Újság 7, Magyar Állam 32, Nemzet 5, Neues Pester Journál 49, Neues Politisches Volksblatt 14. Pester Lloyd 15, Pesti Hírlap 102, Pesti Napló 11, és Politisches Volksblatt 16. Az összes hazai lapok példányszáma naponta 530 s igv minden haminezadik esztergomi lakosra egy napilap esik. FELEI AS S'/.IOUK 10S7.TÓ : KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. H 1 R D E T E S E K. ^ Hirdetmény. if* Néhai öreg Schabeniák Ká- roly hagyatékához tartozó Buda- <=* uteza! 505. nps. számú ház J JC továbbá a íokodi halárnál lévő 3 hold területű gyepföld, végre j IT a laposi I-só dűlőbeli 2 hold 50 öl területű szántóföld, sza- 4$ J* bad kézből örök áron eladó. ^ JT Venni szándékozóknak bő- \> \T vebb felvilágosítást nyújt Jy £ Beszédes Imre \ az örökösök meghatalmazottja. Jj r , » Dana-utcján a 136-ilí xz. ház ff 44 szabad kézből eladó. M Bővebb értesítést ad ugyanott a ^ tulajdonos. i3ES5 Eltes és fiatal férfiaknak oktatásul ajánl tátik dr. Müller gyógy, tanácsosnak njouan és többszörösitett kiadásban megjelent Írása a megzavart ideg- és nemi rendszer, valamint annak alapos gyógyításáról. Bérmentes szétküldés bontókban, 60 kiért lóvéibé 1 yegekbon. Bendt Ede, Braunschweig. CS 31 3E SS SS SS 2E 2C 'ÍZ 22 22 32 22 22 2fl N A vizibetegség K ^ és minden neme ellen : m sárgaság, hólyaykatarus, lég- !* Jj zési nehézségek, májbajok stb. II || legjobb szer a hírneves ^ [HYDRO PSI K || (orvosoktól ajánlva) Ij $ Gröbstem tengeri gyógytára. M Gmunden gyógyhely Fulső-Ausztriában. M M Egy üveg ára gyógyntaeitííssal 1 írt, cső- m W magolással I frt 2Ö kr. Ke ae a: seseac sex zz zz 22se tol se 20 jLitp tulajdon ős ésr kiadó: Tábor Adói Kneipp Seb, plébános f i*4 á p g % © F © mint: egészségi kávé, erő-leve liszt, erő' \ kótszersült. nélkülöz' ' hetetlen egészséges és betegeknek erősí­tőül és az egész-óm föiitart,ására, felül - mulhata'lau gyomor- szenvedökiwk, ideges és vérszegényeknek. Valódi CSAK azon készítmény, mely fő­tiszt. Kneip Seb. plé­bános képmása és aláírásával van ellátva. Készítésre kizárólag jogosítva van a diät táp­szerek gyára. Schmidt- Seyferth Bécsben VI. Webgasse 6. Utalunk a füzetre: Pfareir Seb. Kneipp’s Kraflnährmitte], vezérfonal egészséges és bete­geknek Oertel Frigyestől. (J. Kösel kiadványa Kempten, Bajorország ) Raktárak Esztergomban: Ifj. Brunner Ferencz, Jedlicska Rezső János kereskedéseiben. és Leitgeb 1 T*”Tr" j [Meglepő szép mír.ták magánvevöknek ingyen es bérmentve. Még eddig nem létezőit mintakönyveket. kiil- |clök szabóknak bérmentell'Miiil es csak 20 frt) jbetót mellett, mely összeg lendület után le- íszámittatik. Öltönyszövetek Peruvien és Do.sking a magas Klérus részére, | elöiit szövetek cs. év kir. hivatalnok egyenruhák I részire, úgyszintén hadastyáuok, tűzoltók, tor­nászok és livroeknek, teke- és játékasztalposztók, loden, vízmentesen is vadászkabátokra, mosó- j szövetek, u'azó plaidek 4 fittől 14 írtig. A ki jutányos, becsületes, tartós, tisztái gyapjúszöveteket és nem olcsó rongyokat akar vásárolni, melyek minden oldalról ajánltat- nak és alig érdemesek a szabómunkára, forduljon ;i ].­j legnagyobb posztóraktár a birodalomban. Állandó fél millió frtnyi raktáram és világi 1 ° üzletemnél magától értendő, hogy sok maradók marad; minden eszesen gondolkozó embernek be kell látnia, hogy ily kis maradóitokból min­ták szót nem küldhetők, mert egy néhány száz miritaiendelesnél rövid idő alatt semmi sem maradna. így tehát tiszta szédelgés, ha posztó- ezégek mindamellett maradékokból mintákathir- d tnek, mely esőiben a minták végekből és nem ■n maradékokból valók; az ilyen eljárás ozóljn I jjí könnyen Mérthető. 1 Meg nem feleli) maradékok kicseréltetne!:, vagy a pénz visszakükletik A maradékok ren­delésénél szükséges a szín, hossza és ára meg­nevezése. Szétküldés csak utánvéttel, 10 írton i felül bérmentve. Levelezés magyar, rióinot, cseh, lengyel, olasz és franozia nyelveken, i 4 3ST 8 kitüntetés. Az elismert legjobb kézi-harmonikák kaphatók Trimmei N. Jánosnál, Bécsben,VII. Kaiserstr.74. Lóvasutállóhely, Burglinie. Nagy raktár mindenféle hangszerekben. kifogástalan gyártmány és legolcsóbb árak. Cs. és kir- szab. és német állami védelem bejelentve ujonan feltalált cs. és kir. hangnyoméra, melynek alkalmazásával a harmonika hangja f egy kellemes, a fuvola vagy orgonához ha­sonlóvá válik. Árjegyzékek ingyen. 1 aisisiíiqkába» ! MENETJEGYEK n németalföld-amerikai gőzha' jözásl társaságnál kaphatók Bécs, I., Kolowratring 9. IV. Veyriugergasse 7. Utasítások és felvilágosi ások azonnal és ingyen szolgáltatnak. Legrövidebb, leggyorsabb és legol­csóbb utazás. | Hí égisz világ síi kedvelt a dr. G r e e n s íl l-féle <£ FOG-SZEREK • mindennapi használat­ra, egészséges fogak megtartására. 500 aranyat fizetek annak, ki ezen szerek liasznalata után fogfájást kap, vagy le- hellete bűzös leend. Egy üveg salicylsavas szájvíz 40 kr, egy karton fogszőpitő (a legfeketébb fogakat hófehérré változtatja) 40 kr, egy csomag Groensille fogpaszta napi Lasztia fogak épentartására 35 kr. Greensill Robert dr., tanár. Főraktár Bud;ipesten Török Józsefnél. 'Továbbá Dnnkovszky István lózsef-tér 2. sz. Neruda Nándor Hatvaui - uteza Koehmeister Frigyes utóda Arany János uteza, Thallmayer és Seitz. Nádor-nteza, Jerikoglo Sándor Andrüsay-ut 33. Ditsinyi Frigyes váczi-kürut, Lueflf M. váczi- utc/a, Molnár és Moser droguisták Korouaherceg- uteza 9, és Budán Kabakoviig Q. Fö-utc/a, va­lamint minden jobbrend« fodrásznál és illata. ESZTERGOMBAN: Brutsy Gy. és Fleischmaniii 1. divntüztetekben, Benderek István, özv. Hof-! bauer I.-nő és Marx Antal fodrászoknál. 5 Sarg GIycerin-külöiilegességei. Ezek feltalálásuk és behozataluk óta Sarg F. A. és Sarg Károly urak állal Ö Felsége a királyné és a legfelsőbb királyi ház más tagjainál, továbbá sok idegen herczegségeknól vannak használatban'. Ajánl tatnak Liebig báró, Hebra, Zeissl, Scherzer udvari tanácsos, tanárok Thomas bécsi, Meister gótbai udvari fogorvosok állal stb. Glycerin-szappan valódi, hamisítatlan, papírban 60 kr, tokban 65 kr. tábláoskákbau 3 db 90 kr, dobozban 3 db 60 kr. Méz-Glycerín-szappan, dobozban 3 db 6o kr. Folyékony Glycerin-szappan, üvegcsékben 65 kr. (Legjobb szer durva köJtek és tisztátalan arezbőr ellen.) Glycerln-ajk-cróme, üvegcsékben 50 kr. Glycoblastol (hajnővosztes elösegiféséro és a fejkorpa eltávolítására) üvegcsékben 1 fri Pipere-karbol-glycerin-szappan, doiio/okban 3 drbonkint i frt 20 kr. G1yc01'in log-oréme darahonkiut 35 kr. (Rövid használat mán nólkülöí- IxdlUUUlll lietlen fogiisztitó szer.) F. A. Sarg s vSohn & Cie., cs. és kir. udvari szállítók Bécsben. Kapható : gyógy-illatszer üzletekben. Esztergomban : Hvischmaun Ferencz kereskedésében. O © o 0 © 8 Nyomatott Tábor Adolfnál. ,í

Next

/
Oldalképek
Tartalom