Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 13. szám

ESZTERGOM, XIII. ÉVFOLYAM.

13. SZÁM.

CSÜTÖRTÖK, 1891. FEBRUÁR 12.

MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER:

VASÁRNAP ÉS^CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

Egész évre.............................•..................................6 ~ kr

Fél évre..........................................................................3 trt — kr

Negyed évre

....................................................................1 frt 50 kr

Fg

y szám ára 7 kr.

Városi és megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT,

,ová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

KIAD Ó - hTvATAL:

SZÉCHENYI-TÉR 331,

HIRDETÉSEK:

HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótél 100 szóig 75 kr, 100- \ tói 200-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 30U-ig 2 frt 95 kr. B'lyegdij 30 kr.

MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjiitihiyosab- j ban közöli etilek. '

NY1LTTÉR sora 20 kr.

liova a lap hivatalos és magáuhirdetései, a nvilftérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reklamálások intézendők.--------------------" Ba

ross tarifapolitikája.

Budapest, febr. 11.

Figyelemmel kísérve a nyugati államok közgazdasági politikáját, azon tapasztalatra jutunk, hogy azok legfőbb tényezőjét a be- és kiviteli üzlet képezi. Az egész óceánt a nyugati államok zászlai uralják, mikor az il le tő államok hatalmas be- és kiviteli társulatait képviselik. Hazánk kereskedelmi minisztere is ezen eszméből kiindulva, ez évi július havában egy »Magyar beás kiviteli társaság« alapítására hívta föl az ország kereskedelmének vezér- férfiúit.

Magyar nagyiparunk nem lévén, lu- lajdonképeni nagykereskedelmünk sem volt. Az egész kereskedelmünk kivitel dolgában csupán a nyerstermény-kivitoli üzletre szőriikozik, a mint. ezt, fényesen igazolhatjuk külkereskedelmünk bemutatásával. Összes kivitelünk értéke a múlt évben 463.791,000 frí oh tett ki, miből Ausztria 334.642,000 frt ára terményt váltott be. Ezzel szemben a behozat 470 millióra rúg és ebből Ausztriának magának 399.994,000 frtot fizettünk, még pedig legnagyobb részt hitvány ruházati czikkékért, úgymint pamut és gyapjúé rákért (a mi olcsó gyapjúnkból) továbbá a len, kender, selyem iparczikIvekért, vasért, czukorért és italokért. A mint ezekből kitűnik, Ausztriából sokkal több iparterméket hozunk be, mint a mennyi áru nyers- terményt oda kiviszünk. Földünk ős- erejét, tömérdek gabona áldását, olcsó pénzen pazaroljuk el ruházatért, seT 0 I e f o n.

Esztergom, február 11.

Az az örvendetes lendület,mely messzo- beszélés terén az egymástól távoleső városok összeköttetése ügyében az első sikeres kísérlet után — mikor Párisi; Londonnal kötötték össze — az egész földi (‘kén visszhangra talált, lassan bár de mégis eljutott a magyar törvényhozásig, mely immár egyik két év óta szeiitesiie11 i örvényczikkében rendkívüli kedvezményekben részesítette azokat a. vállalkozó szellemű üzletembereket, kik Ma gy a ro rszá go n l el efo 11 össze k ötté lést terveznek és létesítenek egyes városok között.

Azóta a kereskedelemügyi miniszter tervezetet is dolgozolt ki, mely az ország főbb pontjainak telefonhálózatát, egységes módon meghatározta. A hálózatnak legfontosabb vonala, a Bécs- Budapesíet összekötő vonal már át is adatott a forgalomnak, de a többi vonalok, mint a minők a biulapesl-fiumei, bpest-szoged-temesvár-aradi, b pest-kassai, bpesi-brassói és bpest-zimouyi még csak épülőfélben vannak, vagy csak majd később létesítik őket.

Mindenesetre elég nagy mulasztást képez, hogy ez a fontos kulturális ügy annyira letűnt a napirendről, hogy mi, itt városunkban, sem a figyelemmel kisért fővárosi sajtóból még azt sem tudjuk bizonyosan, vájjon ezek a vonalok egyáltalán épülnek-e ? Mi csak abból a puszta következtetésből, hogy egy-két esztendős törvónyczikket, miniszteri rendeletet valamikor mégis csak végre kell majd hajtani, kon ki udál tünk

oda, hogy eme vonalak valamelyikének építését valószínűleg már fogalmiba is vet ték.

Nem akarunk úttörők lenni. Éppen a mi városunkat kötni össze a fővárossal, egy rendkívül fontos de o mellett költségbe kerülő vállalatnak kezdeményezését sürgetni akkor, midőn sokkal gazdagabb városok még mindig késnek megfelelni eme föladatuknak, — legalább is e'lmmarkodott buzdítás volna. No nem akarjuk mi városunkat közvetlenül a fővárossal összekö ni. Nem azért, mintha ez a, terv megszámlálhatatlan ezrekbe kerülne, de mert, ismerjük városunk skopticitmusát az úgynevezett »fellengős tervek« irányában.

A törvényhozás a fölálliiási költségeket a minimumra redukálta, midőn kimondta a bogy a fennálló távi ró póznák ingyenesen fölhasználhatók, az illető város tehát pusztán a, sodronyok költségeit volna köteles fedezni, még pedig mióta a drága rézsodronyokat, olcsó vassodronyokkal helyettesítik, potom áron, 2—3 írtjával kilométe- renkint. Az egész fölszerelés aligha, kerül többe 1 -2 ezer forintnál. No de a mi viszonyainkhoz képest mégis sok pénz és ezért azzal a tervvel lépünk elő, hogy ha nem csinálhatunk egy, városunkat Bpestiel összekötő telefont, ám létesítsünk egy viczinális telefont, mely bennünket azzal a legközelebbi várossal fűzne össze, moly már beszélhet a fővárossal és igy indirekte mi is össze leszünk kötve Budapesttel.

isME32tsrgomB5Viiéko“tírcz^a.

ik böjt.

Elmúlt a farsang. Elmúlt az öröm, a vigság, a muzsika, a táncz. Itt a böjt.

TJgy gondolom, hogy a legújabb házaspárok kivételével mindenkit elfog valami szomorú hangulat. A család-apák össze- ránczolt homlokáról még a vak is leolvashatja, hogy lányainak megbáloztatása alaposan kiürítette tárczájukat; a hajadonok szeme bús sugarakat Jövel, bizonyára tán- czosaikat keresik; a kisebb csemetékben a táncziskola reminescentiái dúlnak; a jó keresztényt az bántja, bogy a hús-eledelektől tartózkodnia kell. Oh mennyi keserűség, mennyi bánat?! Talán az egész világnak lelohadt a kedve.

Persze, itt a böjt!

Sanyaró Vendel is szomorkodik. őt is a bojt bántja. Felgomboljaajakát ésemigyen monologizál:

Borzasztó a bojt. Tegnap még leányok és poharak közt üdültem Bukovai pajtá- sommal. És ma!? Ma már előttem áll a bojt sivár valóságában. Borzasztó! Mi lesz ezután az ételrend? Oh e gondolatra egészen megőszülök. De nem! Ma jól lakom egész hónapra; ma csupa húst fogok enni azért, mert böjt van. Bőjtöljenek a papok, a miért a böjtöt kitalálták. íme itt van Szikszay!

— Jó napot Sanyaró ur. Csókolom a kézit, lenne szives megadni azt az öt forintot, tudja kérem azért a czipőért, a melyet

még 88-ban méltózott csináltatni. A feleségem a kórházban fekszik, a gyerekek...

Oh halhatatlan istenek! Oda minden reményem. Épen böjtben jutott az eszébe, hogy pénzemre ácsorogjon? No itt van összes vagyonom.

Kétségbeesve távozott Sanyaró Szikszay elől s ment, ment czéltalan czél felé. Kiábrázta magának a jövőt a legfeketébb vonásokkal. Egyszerre csak Bukovai barátjavai találkozik.

— Servus Vendel ! hogy érzed magad a tegnapi muri után ?

— A legszomorubban, Abszi. Utolsó pénzemet czipészem vitte el, mindenből meg vagyok fosztva, csak az a reményem, hogy jövő farsangon nősülök. De hol van még az ?

— Igazán nősülsz Vendel? Akkor házi- barátod leszek. Előre kikötöm.

— Barátom, gyönyörű jószág a jegyesem ; azután (hatvan), 60, mondd hatvan forint hozománya van! Gondold föl ezt a pénzt! Két álló hónapig, 61 napig kell érte dolgoznom máskülönben. Ha erre gondolok, azt is elfeledem, hogy ma nem fogok ebédelni.

— Eh mit! jöjj hozzám ebédre!

— Milyen jó vagy te Abszi! De nem erre van a te hajlékod! Hová megyünk? Talán vendéglőbe?

— Csak jöjj velem.

— Te Abszi! hiszen a Dnua vau itt. Itt csak nem ebédelhetünk?

— No Vendel, most menj abba a boltba, egy hatosért hozz kenyeret s amonnan pedig két hatosért sajtot.

— Hát való ez Abszi ?

— Való és igaz Vendel. Tegnap elúszott mindenem.

— Hát mégis csak böjtölök. De vigasztal, hogy nem vagyok magam. Ugy-e Abszi? " “ H. B.

Fővárosi levél.

Ez egyszer tracsról irok. Tudom ugyan, hogy a vidéki lapok olvasóit ugyancsak keveset érdekli, hogy miről fecsegnek a Fiume kávéház gigerlijei; no de néha olyan országos skandalumokról tracso Inak ott, hogy még a vidéki nyájas olvasók, vagy legalább azok szebbik fele mindenesetre élvezettel fogják elolvasni, ha leírjuk.

Ezen a héten, valamint a múlt hetekben még mindig Frank Boriska az uralgó planéta a Fiúméban. Az ő csodálatos menybe- menetelít vitatják újra meg újra és dra- , matizálják még csodálatosabb »részletekkel.« , íme belőlük egy pár, mutatványul:

Mikor az örökkön hidegvérű Pista gróf megtudta, hogy fia megszökött a Népszínház második miivájával, vígan dudorázva mesélte el az eseményt ismerőseinek. »Meglátjátok ebből a búból még nagy férfiú lesz, mert nagyon jókor kezdi« — hajtogatta egyre és méltán, mert minden apa büszke lehet olyan fiúra, ki 21 éves korában leányt szöktet, 19 évvel pedig már párbajozott.

De úgy látszik az apa túlbecsülte fia tehetségét. Nem ö sző k te Le 11, hanem öt szöktették meg.

Pista gróf csak akkor ocsúdott föl opfi- mismuszából. midőn a leány anyja 150,000

írtért kinálgatta az elszökött pár pontos cziinét.

— 150,000 ördögöt, válaszolt a mindig szellemes gróf-apa. Mi szükségem van nekem a czimükre? Majd csak hazajönnek, mire elfogyott a pénzük; sőt tartok tőle, hogy sokkal korábban, mintsem szeretném.

Nagyon is hamar tértek vissza, csakhog}r már mint férj és feleség.

150,000 frt helyet 8 millió. Ennyi vár éppen a majoreszkóra, a minek élvezetében pedig hitestársa is osztozkodni fog. A legszebb az egész kalandban, hogy a kis majoreszkót ki sem tagadhatják eme csínye miatt, hamarább kitagadhatja ő az egész családot, atyja halála után, mikor ő lesz a korlátlan ur az egész rengeteg vágyói? fölött.

Mégis csak jobb lett volna kifizetni a mamát másfélszázezer írttal.

Ez a mama különben nem is mamája Boriskának: csak a tele színházi mama; — a gigerlik értesülése szerint.

Azóta a mama-grófné ágyban fekszik, a papa külsején semmi változás sem történt; csak akkor rakott gyászfát volt kalapjára, midőn Gábor édes testvére kondoleált, a melyik Gábor testvér — Major Annát vette el.

A mi magát a legújabb Károlyi grófnét illeti, a gigerlik »kis macskának« minősítik, »ostoba kis macskának.« Nem tudom ugyan, hogy mit tesz az, ha valaki »ostoba kis macska,«de alighanem Boriska comteszso kis termetére, no meg »valódi« nem a féle művészi naivságára czélozuak. Ez a kétes értékű »tehetség« tetszett meg állítólag a kis majoroszkonak oly annyira, hogy négy

lyemért, szeszért, czukorért, a mire bizony van gondja szomszédunknak, hogy véd vámok kai más országok kizárásával a nyakunkba varrjon.

A közös vámterületnek eme legsúlyosabb sarczát ellensúlyozandó, alapította Baross a »magyar ki- és beviteli társaságot« de közve'lenül nem ennek, hanem főleg a zónatarifa világraszóló sikerének volt- legtermészetesebb folyománya a teher áru-dijszabás reformja és ebben különösen ama kedvezmények, melyeket a hazai iparnak nyújtott, még pedig majdnem ugyanazon alapon, melyen az osztrák1] tarifapolitika már évtizedek óta az osztrák ipar érdekében mozog.

De fájdalom odaát az a föltevés uralkodik, hogy a vámszövelség nem két test vérállam békés együttélésének eszköze, hanem az osztrák ipar szupre- matiájának biztosítéka, hogy mi örökké nyerslermelo állam maradjunk. Az osztrák konsternatió már esak azért sem lehet jogosult mert egyszerűen szabad rendelkezési jogunkat korlátozza va- sutaink fölött, melyek milliárdnyi költségbe és egy generáczió munkájába kerüllek. De ba semmiképen sem akarnak engedni önző álláspontukból, úgy köny- nyen megtörténhetik, hogy az önálló vámterület posztulatumával vágunk majd vissza, a mihez azr'1867. XII. tczikk értelmében különben is jogunk van. íme ilyen jelentősége van Baross Gábor Larifapo 1 ilikájának.