Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 66. szám

ESZTERGOM, XIII. ÉVFOLYAM. 66 SZÁM.

SZOMBAT, 1891. AUGUSZTUS 15.

•----------------------------------------------------------------------------“------M

EGJELENIK HKTENKINT KÉTSZER:

VASÁRNAP ÉSJ^SÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁH :

Etféiz évr« . . /. . . • *.............................6 fit kr

Fel évre.....................................................................3 trt — kr

Negjed évre .................................................................1 írt 50 kr

Fg

y srám ára 7 kr.

Városi és megyei érdekeink közlönye. SZER K eTz T ŐSÉG:

PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT,

hová a lap sr.ellemi részét illef.5 közlemények küldendők.

K I A D Ó - hTv ATAL:

SZÉCHÉNYI-TÉR 331,

hová a lap hivatalos és magánhirdotesei, a nyilftórbe szánt közlemények, előfizetési penzek és reklamálások intézendők.---------------------------------------------------------—-------•

H

IRDETÉSEK :

HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 1OO szóig 75 l;r, 100- tól 200-ig 1 írt 50 kr, 200-tól 30'1-ig 2 frt 95 sr. Belyegdij 30 kr.

MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint Jegjutányosab- ban közöltetnek.

NY1LTTÉR sora 20 kr.

Assumpta est.

Esztergom, aug. 14.

Van valami fájdalmas gyáuioUalan- jág berniünk.

Értelmünket rabjává tette a soha ki nem oltható szomj az igazság után. Szivünk sóba nem érzett boldogság után sped szüntelen. Lényünk egyik —- nemesebb — fele, meg akarja vesztegetni az eszményt, mely szemünk előtt lebed, hogy utolérje s önmagában valósíthassa meg, a másik a nehézkesebb pedig végig vonszol bennünket a följön és nem hagyja felejtenünk egy pillanatra sem, hogy a föld tulajdou- kep a mi anyánk.

Sőt még az élettel is igy vagyunk, időhöz kötve, ideig-óráig élve, az örökkévalóságot akarjuk magunknak meghó- litani, s hal ha l at hiúságról álmodozunk. Pedid legélénkebb örömeink, legszebb reményeink, legalázatosabb tevékenységünk közt is ott kisért a kérdés : ín a ki csak tegnap lettem, leszek-e még holnap is?

Mily óriási hazugság leune a mi életünk, ha e kérdésre az volna a felelet : nem, mi holnap már sem itt, dem ott, nem leszünk. Hogy megszűnik bennünk a gondolat, elhal az érielem, kialszik a képzelet, hogy mi végkép elmerülünk a semmiségben, mert életünk csak futó hab, csak egy ;ns vizfodor, melyet elnyelnek a folyó Hullámai. Hogy az igazság, melyet keresünk nem más, mint egy előttünk jutó csalfa fény. A boldogság, melyet

szomjazunk, csak gyötrelmes képzelet. S az örökkévalóság csak gúny, melyet a rossza karat talált fel, hogy megki- nozza a legnemesebb lelkeket..

Szerencsére mi tudjuk és érezzük, hogy a mi szivünk, lelkünk az örökkévalótól tulajdonképpen az örökkévalóságra nyerte életét s a vágy, az igazság, a boldogság, a halhatatlanság után éppen e miatt kielégíthet len itt. S mi e tudatban törekszünk mindig előbbre, fölfelé.

S e törekvésünk közben, mennyi biztatást rejtve magában hangzik fel az egyház mai örömkiáltása: Assumpta est! Fölvétetett!

Ez a szó egy élet alkonyához vezet bennünket, moly igaz, hogy szent élet volt, legszentebb minden emberi élet között, tele eszményi tisztasággal, a legnemesebb szeretettel, önfeláldozással, tele részvéttel és gyengédséggel mások, szigorúsággal önmaga iránt s mely úgyszólván felo'vndt a legnagyobb erények gyakorlásában, de végre mégis csak emberé, miként a mienk s rámutat, hogy ime, nem a sir, nem a megsemmisülés nyílik meg számára, hanem a halhatatlanság, az igazság, a boldogság ölén.

Ez a szó tanít meg minket arra, hogy minél jobban keressük az igazságot, annál jobban megnyerjük a boldogságot.

Ez a szó biztosit bennünket arról, hogy minél kissebbek vagyunk önszemeinkben, annál jobban megnövekszüuk a halhatatlanság számára.

Ez a szó teliát csupa merő vigasz, buzdítás és segély.

Boldog, ki meghallja es megérti e szót.

KOLLÁNYI FERENCZ,

Siketnéma intézet.

Ifj. Kaán János oki. siket néma tanár, ki egy siketnéma-intézetet szándékozik felállítani városunkban, a tanácshoz, j az intézet felállítására vonatkozólag a következő tervezetet nyújtotta te :

Tekintetes városi tanács ! Jelen so- ! roknalc czélja felhívni a tek. v. Tanács i figyelmét azon szerencsétlenekre, kika halló érzék hiánya folytán nem voltak képesek a művelődés legfőbb tényezőjét, a beszédet elsajátítani, s ennek következtében kizárva az épérzékütk j társas világából, egész életükön keresztül mások könyörüietére szorulva, terhére vannak a társadalomnak.

'Tekintettel úgy a statisztikai adatok által nynjíott szomorú képre, mely számukat a Magyar és társországok területén 20 ezerre teszi, továbbá azon sajnos körülményre, hogy ezeknek egy nagyon kis töredéke részesülhet az oktatás áldásában, mely oktatás jelenleg már a fejlettség oly fokán áll hogy a siketnémákat teljeseu birtokába juttatja a bniigbeszcdiiek s mindazon ismereteknek, melyekre mint oly embereknek szükségük vau, kik hasznos polgárai akarnak lenni az államnak, azt hiszem eléggé indokoltnak fogja találni a tek. Tanács, e szerencsétlenek érdekében hozzája intézett azon tiszteletteljes kérelmemet, hogy az alábbi

sorokban foglaltakat tanácskozás tárgyává téve, győződjék meg arról, hogy ha kimondja egy Esztergomban felállítandó, akár egy oly iskola létesítését, melyben Esztergom, a vele kapcsolatos testvérvárosok és Párkányban található siketnémák, esetleg egy-két oly siketnéma oktatása eszközöltetnék, kiknek szülői gyermekük ellátásának költségeit maguk képesek fedezni, — akár pedig egy olyanét, melyben Esztergom s vele határos megyék siketnómái is oktathatók legyenek : nemcsak kevés költséggel humanismus szempontjából tesz szolgálatot az országnak, hanem a város közvetlen partikuláris érdekét is felkarolja, a mennyiben csak Esztergom s vele kapcsolatos testvérvárosok területén található, tankötelezett kort túl re ii haladóit, siketnémák száma tizenkettő.

Mindkét esetben első sorban is a szükséges pénzalap kérdése vár elintézésre, melyből az iskola vagy intézet fenntartási, esetleg szegény sorsú növendékek ellátási, s a tanerők fizetésének költségei fedezhetők legyenek.

Ez abban az esetben, ha az iskola tisztán helyi érdekeinket karolja fel s csak kivételesen, mikor is a növendékek száma megengedi, vesz fel máshonnan oly növendéket, kiknek szülői gyermekük ellátásáról maguk gondoskodnak, igen egyszerű, mert ezek oktatására egy kisebb helyiség 12—14 gyermekre számítva s egy tanerő elégséges. Ezen tanerő fizetésének egy részét 300 frtot ad az állam, az 189%j-ik évi költségvetés alkalmával e czélra

k„ silerpísfiískslárciája,

Igi hatalmak.

Égi hatalmak Játszanak velem.

Szivemet vonja Dicsőség szomja S égő szerelem.

A merész dicsvágy Magasba emel,

S fény nyel övezve Ragadna messze,

Más világba, el.

De jön az édes,

A h5 szerelem : Gyönyör az álma — S boldog magányba Menekül velem.

Ott örökélet Babéra fogad, —

Itt egy igéző,

Gyorsan enyésző Drága pillanat.

S a röpke perczben Üdv s kín örök ;

S a halhatatlan Mint hab elpattan — Omló, mint a rög.

Oh jer — ölelj hát És csókkal itass !

Egymásnak élve,

Szerelmünk kéje Rövid, de igaz.

S múzsám is egyben Te légy, feleség !

Ne tudjam hol van — Mennyben? pokolban? — Mig lelkem elég.

RUDNYÁNSZKY GYULA.

Maszlaghy Ferencz apátkanonok a her- czegpriinási képtárról egy 142 lapra terjedő katalógust állított össze, melyből a bevezető sorokat az alábbiakban közöljük.

Ama nagyszerű alkotások között, amelyekkel néhai Simor János bibornok és herczegprimás nevét örök időkre halhatatlanná tette, nemcsak az érettük hozott roppant pénzbeli áldozatoknál, de kulturális jelentőségénél fogva is egyik legfényesebb helyet foglalja el az esztergomi herczeg- primási képtár, amely az ország e nemű úgy nyilvános mint magángyűjteményeihez méltán sorakozik, sőt tekintettel arra, hogy az olasz kezdetleges művészek hazájukat kivéve másutt sehol sincsenek annyi számmal képviselve, mint az esztergomi herceg- primási képtárban, — azok felett áll. A bold, emlékezetű főpap már győri püspök korában kiváló gonddal és áldozatkészséggel gyűjtött régibb és újabb festményeket; igen természetes s érthetőleg az első gyűjtés idejében többször a számra és mennyiségre, mintsem a tartalomra lévén tekiutettel. Minden nagyobb gyűjteménynek, a mely a nyilvánosságra van szánva, kezdetben sorsa volt, hogy inkább terjedelmével, mint tartalmának becsével imponáljon. Innét van az, hogy az esztergomi herczeg- primási képtárban is jelentékeny számban vannak középszerű becscsel biró müvek, de azok initsem vonnak le a valódi műbecs- csel biró művek értékéből. Ezen képtarnak is, amely tulajdonképen most léte első stádiumához jutott, — alá keilend esnie azon szigorúbb műbirálatnak, amely minden melléktekintetet mellőzvén, tisztán művészeti szempontból itélend az egyes művek megmaradása vagy eltávolítása fölött. A világ leghíresebb gyűjteményei keresztül mentek hasonló kisebb vagy nagy mérvű szitálásokon. Csak a világhírű drezdai királyi képtárt négyszer vizsgálták át s ennek alapján olvadt le abban a művek száma oly csekélyre, de nyert értékben és becsben annyit, hogy a vatikánit kivéve, alig múlja fel valamelyik a világon. A A berlini ellenben még nem ment e rendszeres retortán keresztül, azért számra ugyan impozáns, de becsben kevésbé.

Az esztergomi herczegprimási képtáron az értő legott felismerendő hogy az nem rendszeres, megállapított terv szerinti gyűjtés eredménye, hanem egy áldozatkész mübarát rhapszodikus gyűjteménye, a ki alkalomról alkalomra szerez, vásárol és ily módon gyűjt, szeme előtt nem lebegvén más mint az ilyen módon összejött anyaghalmazból idővel kiválasztani a javát és alkotni egy jobbat. Magától értetődik, hogy egy ilyen kulturális czélokat szolgáló alkotás létrehozása különösen napjainkban i

tömérdek akadályba és nehézségekbe ütközik. Mai nap a gyűjtés annyira szenvedély, hogy már formális elfajulásai vannak. Mig egyrészt nem éljük már amaz időket, mikori. Lajos bajor király néhány rövid év alatt egy világhírű képtárt vala képes teremteni, nem állnak többé rendelkezésre elhagyott, kifosztott középkori zar- j dák és templomok, amelyek halommal szolgáltatták a fosztogatók előtt értékteleneknek látszó, most azonban nagybecsű : és keresve keresett festményeket, faragvá- ! nyokat, metszvényeket, — másrészt különösen a képvásárlási mániába esett és pénzével mit csinálni nem tudó Amerika példájára elharapózott gyűjtési szenvedély arra vitte az élelmes embereket, hogy az egész világot elárasszák hamisitványraik- , kai, s hogy a nagyvárosokban kapuk alatt és rongyos zsibárusboltokban csak úgy he- ! vernek a Rembrandtok, Guidók, Kenik és Salvator Rosák. Csak a múlt évben Münchenben Cranach Lukácsnak egyik ismert kis Magonnáját nem kevesebb mint öt an- tiquárius kínálta megvételre ; valamennyi megesküdött rá, hogy az övé az eredeti. Corregiónak egy kicsiny Madonnája négy hires képtárban van meg; valamennyiben úgy szerepel mint kétségtelen eredeti, pedig tudjuk, hogy a renaissance hatalmas alkotói nagy ritkán vagy éppen nem festettek egy képet kétszer ; ez csak a szellemszegény modern festők foglalkozása. Ilyen körülmények között teliát felettébb nehéz egy olyan gyűjteményt teremteni, amely az absolut kritikát kiállja; ehhez évtizedek kellenek.

Van azonban az esztergomi herczegpri-