Esztergom és Vidéke, 1890

1890-03-23 / 24.szám

ksZT li!R«OM XIL ÉVFOLYAM. 24. SZÁM. VASÁRNAP, 1890. MÁRCZIUS 23. w ; Városi s megyei érdekeink közlönye, s „ MHT: nrijrMiK M KT Ii: iJ K I NT KÉTSZRR , SZERKESZTŐSÉG : HIRDETÉSE K VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ -322. SZÁM ALATT, II HIVATALOS iiimwmsKK-III MAUÁN IMKI>KJ IÍ:ÍSI«;K I KhÜl'T/.K.'n't'.Sl Á \\ : »•«*» » Up n'/.«li»m'> iHw/.iit, illotö kii/.|<MnKiiv<»ií kül.Un.USk. j | szólói 100 »»/.% - frt 75 kr.iil M»i}g»llaj>»tláH M'/.eriiit logj;> | ! » A.• K fii I,,. — 100 -200.k . 1 frt 50 kr Iii láuyusaMiati köziillehiek. t fJS^^ líít I- k? KIADÓHIVATAL: i£L£«jj| • twiMfoi ,— I; u«^. V «.lévi« 1 frt n0 kr. SZ&CH KM Y I-TílRS3 I • SZÁ M, Bilj-K-Hj 80. kr. id NYII/ITKIf „om *0 kr. ^_'[ ^yj^ljj 11 ,j£_— j* r ' liovú a laj) hivatalos s ft mtfgáfl ti iril'-texei, a nyilllúi I>H H/.áut kii/.- 1 ______ , , , ___" • íj íuméuy.k, olííli/.elési jjéir/.clc és i«t».l;tiu;«lúsok iiilé/.HM(l,('ik. A hgprimás szózata. A Szt. István-Társulat csütörtöki nagygyűlésére a hgprimás gyengélke­dése miatt nem mehetett el s igy Steiner Fülöp székesfehérvári püspököt bizta meg az elnöki beszéd felolvasásával. A hgprimás nagyhatású szózata a pápának Sapientiae christianae kezdetű körlevelét választotta tárgyául. E kör­levél egy gyakori téveiy fátyolát veszi le a katolikus elmékről, a mely több bajnak okozója volt. A téveiy az vala, mintha a templomból kilépve, a nyil­vános életben a katolikus gondolkodást, elhatározást, törekvést vétek nélkül mel­lőzhetnek és kivetkőzve keresztény hi­tünkből, mint puszta emberek valahol helyesen s áldásosán működhetnénk. A kat. férfin lelki nemessége követeli, hogy kerülve a szineskedóst, a palás­tolást, magát az élet minden működési terén kat. férfinak bizonyítsa be. Ezt a közügyek, épp a döntő pillanatokban sokszor károsan nélkülözték. A palás­tolás, a hallgatás az ellenfél előtt kez­detben kedvelt ugyan, de becsértékben soha sem nyer; a bizalom árán mi­hamar a hiltagadást követi. E kat. el­vek megvetéséből származott a sok állami és társadalmi baj, mely a jövőre nézve félelemmel tölt el. A kényszerhelyzet legnyomasztóbb súlya.a meg nem oldott római kérdés. Volt idő, midőn Európa némely ál­lamában a polgárt nem vallásos, er­kölcsi személynek, hanem puszta ember­nek tekintették, a templomból kilépett katolikus polgár vallásnélküliségét sza­badságnak, függetlenségnek, haladásnak, a kor követelte tökélynek elnevezték. Mit tehet az álkormány a magára vissza­esett, szenvedélyeiben magát kormá­nyozni nem biró, nem akaró sokaság ellenében? Minél több a polgári sza­badság, annál nagyobb a szükség a val­lásos lelkiismeretre; erről pedig le­szoktatni a polgárt elég nagy volt, so­kaknál ma is nagy a törekvés. Ha Is­ten tizparancsolatja érvényre nem jut fönt, nem sokáig lehet annak érvénye alant; a mult századok vallásos hagyo­mányainak maradványai, melyekben a közélet egy ideig még tengődik, mint a hó a napon, hamar olvadnak, az ál­lamhatalom, mint tisztán emberi intéz­mény, mint egyedüli fékező, büntetve sújtó, gyűlölt tehernek, gyűlölt féknek tekintetik ; a fejetlenség elvei terjedni, gyújtani, az állami kormányzás mindig gyengülve a véghatárokhoz fog köze­ledui. Isten törvényének kell hódolniok az az állami hatalomnak s az alattvalók­nak egyaránt. Ha a kormányzás tudo­mánya a vallás elveitől, az Isten tör­vényeitol valaha elszakad s emez el­szakadásban függetlenségét magasztalja e tudomány nem többé a lelkek, nem az örök igazság tudománya, hanem csak a napi követelések, a napi és alkuszerü kielégítésről szóló ötletek ta­lálékonysága. Függetlenség az Istentől, vájjon függetlenség-e ? Az Isten helyébe a mammon birtoklói, az egyház helyébe titkos ismeretlen reudezők lépnek, a kik könyörületet nem ismernek. Függni kell tehát vagy az Istentől, vagy azok­tól, a kik, miként jeleztük, helyébe lépnek; csak urat cserél az ember, még pedig tékozló fiúként, atyai, kö­nyörületes sziv helyett, könyört nem ismerő idegen hatalmat. Ez az Istentől való függetlenségnek a zsoldja. A viszályt az államhatalommal egy­ház és hazaszeretetből kerülni, de a kat. élet kötelességeit soha és semmi ponton föl nem adni; ez kell, hogy jelszava legyen minden kat. polgárnak. A hol az emberi törvények az Isten és a ker. hit törvénye fölé helyezve en­gedelmességet követelnek, a kat. pol­gár válasza egyszerű : Istenem és ker. hitem, hazám és kat. egyházam, becsü­letem és lelkiismeretem ellen semmit sem tehetek, hogy Istenem ellen vét­kezzem, hogy ker. hitemet és ker. egy­házamat megvessem, ezt tőlem követelni senkinek sincs joga, nincs hatalma. Tisztelje mindenki az Isten törvényét s ellentét, összeütközés sohasem lesz. Sok viszály, sok üldözés elmarad, ha ily férfias szó bizton várható ; nem a vallássemlegesség, hanem a vallás tisz­telete, a kormányzás erénye, tökélye. A több felekezetiség nem akadály, mert az igazság, a ker. hit és a vallási törvény sérthetetlensége, a felezőtek közszava, közjava. A tapasztalat szomoritólag bizonyítja, hogy a mely országban az államhata­lom az Isten törvényeiben saját kor­látait nem ismeri, nem tiszteli, nem tűri, e szellem ugyanott mihamar a nép szivébe is átszivárog s minden fékvesztett lesz, féktelen a birtokszer­zés, féktelen a gyáripar, féktelen a vasárnapi vallásos munkaszünet meg­vetésével kiszabott munkakövetelés, féktelen a vagyonosodás, féktelen az élvezetvágy, hogy végre minden, a tűr­hetetlenség fokánál a tömeges munka­hiányban összeroskadjon. Újra áttérve a pápai körlevélre, a prímás kijelenti, hogy a szt. atya nem óhajt országonkint uj politikai pártot; ő csak engesztelni, csak egyesíteni akar. A pártokat az élet jpüksége szüli, az egyház soha. Elég neki, ha a kat. férfiak bármely párthoz csatla­koznak s kat. kötelességüknek sérel­met nem osztó, sérelmet nem tűrő férfias jellemmel megfelelnek. A val­lási közönynyel szakítva, közös erővel és akarattal kell védelmezni a katoli­cizmus érdekeit, Ezzel a gyűlést meg­nyitottnak mondja. A beszédet zajos tetszéssel fogadták s azonnal üdvözlő táviratot küldtek a prímáshoz. Az iparbankról. Esztergom, márcz, 22. Előttem fekszik az Eszt. keresk. és iparbank 1889. évi forgalmából és eb­ből kifolyólag az üzlet jelenlegi állo­mányáról szóló kimutatás. És egyszers­mind a hivatalnokok ujabb szolgálati szabályzata, melyek kétségkívül fő­tárgyai lesznek a legközelebbi nyilvános közgyűlésnek. Elismerés illeti az igazgató választ­mány ez irányú gondos s előrelátó mű­ködését, ámbár az egyéni nézetek kij. löufélesóge folytán nem mindenben értek ii„Esitiir{oiísliaíkB^árczája. LETÖRT VIRÁG. Viruló rózsafán feslő bimbó voltál S el kellett hervadnod, mielőtt kinyíltál!... Kikeletre zord tél, derű után ború — Bájos szép hajadon fején gyászkoszorú . . . Hej, nagyon szomorú! Tündöklő szépsége a földi lényeknek ! Tán az ég a földnek irigyelt tégedet ?! Igen ! Kevés még a csillag fenn az égen, Azért volt szüksége rád a menynek épen, Hogy ragyogj ott szépen! I Csillag ragyogása, gyöngyharmat hullása, Keserű bánatnak nem vigasztalása. j* Csillag ragyogása nem hoz rád több tavaszt! Gyöngyharmat náladnál szebb bimbót nem Azt fájlaljuk! Csak azt!. . [fakaszt Ne hagyj el bennünket szeretett Ilonkánk! Lelki szemeiddel még egyszer tekints ránk! Te, tavasz virága, jer kies mezőbe, Menj a zöld erdőbe, s ne zord, fagyos földbe, Gyászos temetőbe . . . Alszol... álmod legyen örök, csendes álom! Nyugodj', hisz szenvedtél sokat a világon! ^Szüleid, rokonid s ez a gyülekezet: ' Áldólag nyújtja im feléd a jobb kezet — Viruljon hantodon a hü emlékezet! CS. LAJOS. Ä sstffttaoi hatalma nagyi — Elbeszélés. — (Vége.) A világ mindég csak követel, de mit sem ad. S mit nyerek én a világtól kár­pótlásul, ha feláldozom is szerelmem elfo­gult Ítéletének? . . . Szánalmat mely sért! Lemondva rólad elhervadnék, a titkolt szen­vedés miatt, s meghalnék , kora halállal, mikor oly szép az élet, s én még nem is éltem ! — Ilyennek hittelek Rachel! monda a legény gyönyörrel tekintve reá. Nekem van tervem, melyre reményemet építettem. E terv már rég megszületett, de most itt az idő, hogy határozzak, mivel el akarnak tőled szakítani, hallgass meg tehát. — Tndod, hogy atyád jóságából, mely­lyel hűségemet érdemem felül jutalmazta, — néhány száz forintot takarítottam meg. Elhatároztam tehát, hogy felmondok szol­gálatommal, s innen messze, valamely is­meretlen vidéken magam gazdája leszek. Akarsz-e engem követni Rachel ? A leányka szivében kínos tusa keletke­zett, meglátszott arczán, mely halvány lőn, mint lehulló liliom. Atyja jutott eszébe, kit fel kell áldoznia szerelmeért, de szerelme erősebb volt atyja iránti szereteténél. A leányka, ki még nem ismerte az élet ko­moly oldalát; kinek forró szive s égő kép­zelete, csak első ifjúsága szabadságáról álmodott, nem a korlátolt értelemben vett szabakságáról, melyet társadalmunk tör­vényei és szokásai alkottak, hanem a madár szabadságáról, mely tetszése szerint röpdös vagy valami különös mondani valód van, tehát csak kivele ! A legény nekibátorodva elmondá, hogy szeretne már máshol szerencsét próbálni, bár urát sajnálja, de mégis elbocsáttatását kéri, hogy független életet folytathasson. Az öreg megütközve hallgatá a legény­nyilatkozatát s jóakaró hangon monda: — Jól van fiam, én szeretlek, s nem állok szerencséd útjában, s ha jónak látod, ám legyen. Nem mondanád meg hová szándékozol ? — Ezt még magam sem tudom, jó uram, Elég nagy a világ, nem tudja az ember hol találja fel szerencséjét. — Jól van fiam, fogd e csekélységet, — monda Áron gazda, — egy csomó bank­jegyet csúsztatva a legény, markába — s ha jó dolgod lesz, emlékezz a »joszivü zsidóra«! . — Sohasem fogom feledni, uram jósá­gát, melylyel a szegény elhagyott árvát elhalmozá, Áldja meg az Isten ! Bocsásson meg, ha tán vétettem valamit, monda el-, érzékenyülve a legény. A folyosón Ráchellel találkozott, ki hal-, vány volt, mint kőszobor s arczán forró könyek peregtek végig, s még egyszer forrd ajkaival megérinté Laczi homlokát s szilárd hangon monda: Isten veled! Ne feleddel, hogy a szerelem hatalma nagy! Midőn a faluban megtudták Laczi távo-­zását, őszintén sajnálták őt; mivel min­denki szerette. A biró Marcsája forró konya­két hullatott érte, * mert utolsó reménye is eltűnt, Laczi távoztával. Helyét nemsokára egy másik legény töltötte be s emléke lassan feledésbe ment. a légben, ágon alszik, szerelmét tavaszkor választja és fészkét ott rakja, ahol neki tetszik; oda borult kedvese keblére s gör­csösen átfogta öt karjaival, mintha attól félt volna, hogy e perezben el fogja veszí­teni, s remegő hangon suttogá : — Én követlek, mert a szerelem hatalma nagy ! — Köszönöm, — mond megindultan a legény, szerelmem kárpótolni fog azon csillogásért, mit érettem feláldozasz ; meg­lásd, mily boldogok leszünk, elfeledve a világot, csupán szerelmünknek élve ! Holnap felmondom szolgálatomat, — folytatá a legény — s elmegyek e vidékről, de egy év múlva e napon, ez órában érted jövök. S ha majd tilinkóm hangját meg­hallod, melyen kedvencz dallodat fuvom, jelszó lesz ez, hogy kövess. Eltűnésed nem lesz összefüggésben az én távozásommal, mert már akkor feledve leszek. S ha meg­változnál, ha nem hallanád meg hivó sza­vamat, ugy temettess azon szomorú fűz lombjai alá, mely alatt holttestem találni fogod, mert én innen többé nem távozom. Még soká beszélt a két szerelmes, ter­vet építve a jövőbe s a hold már bevégzé körútját, bágyadtan tekintve álmos szemei­vel a szerelmes párra, mintha mondani akarta volna: menjetek ti is aludni, mert hajnal közeledik. Másnap ünnepi ruhájába öltözködve, meg­jelent Laczi gazdája előtt, ki éppen reg­gelinél ült, Rachel nem volt jelen. A le­gény zavarral forgatta kezében a kalapját, nem tudott szóhoz jutni, s az öreg észre­vette a legény habozását s jóakaratú mo­sol ylyal kérdé: j — No fiam, talán valami baj történt ?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom