Esztergom és Vidéke, 1890
1890-03-23 / 24.szám
egyet u itt nyilvánuló felfogás értelmével ! A mint biztos forrásból tudom, a vezérigazgató csak több oldalú kapaezitálás után nyugodott bele annak kimondásába, hogy ez állást, mint a bank tényleges tisztviselője foglalja el. De tekintve a szabályzatok további pontozatait, melyek a többi tisztviselők teendőit, körvonal ózva az üzemterv minden idegszálait az egyedüli központi vezérigazgatóság által kormányoztatja, sőt a felelőséget első sorban csakis ezen állásra vezeti vissza; valóban gondolkozóba kell esnünk vájjon elegendő-e ilyen fontos megbízatásra egy bizonyos elég szerény tiszteletdíj által jutalmazott minden évben újra választott vezérigazgatói állomás és nem volna-e czélra vezet öbb a bank érdekeinek kifejtésére ezen állást is rendszeresíteni és az intézet forgalmához képest illő fizetésben részesíteni ? Nem kívánok személyt érinteni, sem pedig az általam igen tisztelt jelenlegi vezérigazgató eddigi működését latra vetni, még kevésbé befolyásolni a jövőre nézve, de hogy lehessen valakinek két urat rendesen kiszolgálni és mint lehetne valakitől azt kívánni, hogy a legsajátabb érdekei elé állítson oly mellékérdekeket, a melyekből ugyan elég tisztesség és tekintély háramlik a személyisége, de végre is meg kell vallani, hogy édes kevés jut a konyhára. Már most nézzünk például egy más üzlet berendezését. Ha egy haszonhajtásra alapított kisebb ipartelep megkívánja a teljes szakértelemmel biró és minden idejét, úgyszólván teljes életét igénybe vevő vezetőt, legyen az akár maga a tulajdonos akár részv. társ. igazgató, a kiben összpontosul minden intézkedés s a kit terhel minden felelőség, ez bizonyára meg is kívánhatja, hogy az eredményből illő existentiáját biztosítsa, épp ugy mint minden alárendelt közege egyébként pedig vagy beszünteti az egész üzletet vagy visszalép annak vezetésétől. Mennyivel inkább szükséges ez egy ily nagyobb felelőséggel járó és százezreket forgató vállalat igazgatóságához? Habár működéséről időközben a választmányi gyűléseken tartozik is beszámolni, de a hol szintén csak többnyire övé a döntő szó ! Megvallom őszintén én már rég nem voltam bensó'leg kielégítve, és velem együtt tudom akárhány, sőt legtöbb részvényes társain sem, évek hosszú során mindig egyformán 6 frtnyi osztalék által! Igaz, hogy kétezerszer kell ezen csekélynek látszó összeget összehozni és kifizetni. De meg vagyok győződve hogy egy erélyes, ügyes s több oldalról le nem kötött, valamint idejének minden perczót az intézet előhaladásának szentelő igazgató, a ki kellő ta pin tata és szakértelme által minden létező és sokszor kínálkozó alkalmat megragadni és kiaknázni már saját érdekében sem mulaszthatja el, sokkal nagyobb forgalmat és ezáltal nagyobb eredményeket volna képes előidézni, mint az olyan, kinél ez az állás csak diszpolcz gyanánt vagy mellékes időtöltés képen szerepel ! * Ismétlem és távol legyen tőlem, hogy e vélemény nyilvánításom személyi vonatkozásokat kívánna valamiképen is provokálni ; csak némi ujjmutatásként szolgáljon arra nézve, a képen is lehetne berendezni a tisztikar beosztását, miszerint ne tiszteletbeli hivatal képviselje a sok százezer forint fölötti felelőséget a részvényesekkel szemben, hanem szervezzünk helyébe oly állást, a melyet kellő biztosíték fedezetével, honoráljunk fényesen, elismerőleg, de viszont várjuk is el tőle, hogy elvállalt kötelezettségeinek az is fényesen megfeleljen ; s biztosi tok minden részvényest, hogy ez nem pazarlás, nem' fölösleges kiadás, hanem a dolgok ter-j mészetéböl önkényt folyó s egyedüli módja volna az intézet gyorsabb emelésének és felvirágoztatásának ! Hiszem, hogy sok ellenérv is kerekedik, valamint hogy volt is mindig ilyen eszmék ellenében, de ha mi mindig örökké csak egyforma szemüvegen át nézük az állapotokat és leginkább csak néhány társüzlet adniinisztrácziója lebeg előttünk, a melyeknek keletkezése és előmenotele utóvégre is egészen más indokok alapján származhatott, akkor a mai korszak körülményei szerint bizony soha sem vergődünk sokkal előbbre vagy legjobb esetben dédunokáink korában lesz olyan haladás észlelhető, melyet okszerű berendezéssel valószínűleg még mi is s talán rövid idő alatt elérhetünk ! Egy részvényes. HÍREK. — Klement Ferencz érdemes párkányi polgár haláláról a következő gyászjelentést kaptuk : Alolirottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a forrón szeretett férj, illetőleg legjobb atya, nagyatya, dédatya és rokon, nemesszivü emberberbarát idősbb Klement Ferencz megyebizoísági tag, az e. m. párkányi takarékpénztár alapító és igazgatósági tagja f. é. márcz. 19-én reggel 1 / 2 8 órakor fáradhallau életének 71-ik, boldog házasságának 41-ik évében a halotii szentségek ájtatos felvétele s rövid szenvedés után történt gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei f. hó 20-án délután y 2 5 órakor fognak a párkányi r. k. temetőben örök nyugalom re elhelyeztetni, az engesztelő sz. mise pedig f. hó 21-én 8 órakor a párkányi r. k. templomban fog lelkeüdveért megtartatni. Párkány, 1390. márcz. 19-én. Áldás hamvaira ! Kubicza Ferencz, Einczinger Sándor vejei. Klement Dubrovay Janka, Klement Csinosára Mária menyei, özv. Klement Ferenczné szül. Jónás Anna neje. Kubicza Mária, Einczinger Anna. ifj. Klement Ferencz, Klement István, Klement Sándor gyermekei. Einczinger Mariska, Kubicza Erzsike, Lintner Irma, Kubicza Berta, Kubicza Pongrácz, Kubicza Anna, Klement Janka unokái. Koditek Annuska, Koditek Katinka, Lindtner Mariska dédunokái. Koditek Károly, Lindtner János unoka vejei. A megboldogult magas életkora mellett is erőteljes alkatánál s kitűnő egészségénél fogva még tovább is élhetett volna családjának, ha néhány hónap előtt a lovak el nem ragadják s ekkor életveszélyes belső bántalmakat nem szenved. Az átalános részvét is bizonyítja, hogy érdemes polgár hunyt el. A csendesen kimúlt öreg ur temetésére Klement Ferencz tanfelügyelő is megérkezett, ki a megboldogult büszkesége volt. A párkányi községházán és takarékpénztáron gyászlobogó lengett. A ravatalt számos családi koszorú díszítette, köztük a Csincsara-családé Váczról, a Lindtner-családé Esztergomból, a párkányi elöljáróságé és takarékpénztáré, Boskovetz birodalmi képviselőé Bécsből. Az érdemes öreg ur temetésén Párkány egész közönségén kívül rendkívül sokan voltak jelen Esztergomból is. — Színtársulatunk. Bokodyék társulata, ma este második előadásul az Asszonyok bűne cz. énekes életképet adja elő. A tájékoztató bemutató előadásra felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Bokodyuó Mátbó Róza színigazgató és Bokody Antal művezető-igazgató kijelentik, hogy bemutató előadásaikon óhajtják bebizonyítani, mennyire méltók az esztergomi művelt közönség támogatására. A tömeges látogatás fokozni fogja a szin társulat ambiczióját. Az előadások pontban hét és fél órakor kezdődnek. — Bende védelme. A vízivárosi kettős rablógyilkosság bíínügyének végső tárgyalásán a törvényszék előtt Mike Károly komáromi ügyvéd közel egy óráig tartó védőbeszédében a védekezés hevében oly nyilatkozatokat tett, melyeket nem szabad szó nélkül hagynunk. A védő ügyvéd ur, kinek nevét csakis a komáromi törvényszéki tárgyalásokból ismerjük, fölemelte szavát a sajtó azon munkásai ellen, kik a két év óta húzódó pör kétségbeejtő lassúsága ellen kötelesség szerint felszólalkoztak. Lapunknak is volt része ezeu nyílt felszólalkozások bau s minthogy éppen huszonöt hónap múlva történt a végső tárgyalás, nem szükség bővebben részletezni, hogy helyesen jártunk-e el vagy sem. A védő ügyvéd ur azon sorait tehát, melyekkel a sajtó felszólalásait apostrofálta, teljes tisztelettel visszautasítjuk. Még uagyobb méltánytalanság történt azonban a rablógyilkosság ügyének esztergomi vizsgálóbírójával, kiről Mike ügyvéd ur a védelemben igy nyilatkozott : »A bizonyítékok súlya tekintélyes egyének által lett Bendére dobva, s a főszolgabíró ur itt is ugy viselkedett, mintha teljesen bizonyos volna benne, hogy a gyilkos áll előtte; a többi tanuk is csak azok hatása alatt mondhatták, hogy a sonkák a gyilkosság után 2 nappal még ott voltak a kürtőben. Ámde a vizsgálati jegyzőkönyvet megczáfolni nem igeu lehet; noha én az első tárgyaláskor iparkodtam azt megczáfolni, mivel abban ellenmondást láttam foglalva, amiben a, felső bíróság nekem adott igazat, midőn a vizsgálat pótlását elrendelte. De megczáfolta azt maga Szabó Gyula vizsgálóbíró, ma a törvényszékhez beterjesztett bizonyítványával, mely egyszersmind a vizsgálóbíró ur szegénységi bizonyítványa. Bizonyítja ugyanis, hogy a vizsgálati jegyzőkönyvnek a sonkákra vonatkozó Csak Rachel szivében, mint marvánjlapba vésett betű kitörülhetetlen volt Laczi emléke. Reá gondolt ö a nap minden perczében, s egy pillanatra se' jutott eszébe, hogy hűségében kételkedjék. Nem váltottak ök illatos, szerelmes leveleket, mint gavallérjaink szokták, kiknek szerelmük csakis a papíron, ü«m a szivükben van ; és mégis hitt mind a kettő. A kitűzött év már közeledett, s Rachel kinos szorongással tekintett ősz atyjára, kit el keilend hagynia ; s gyakran átölelte őt, s csókjaival boritá arczát, kezeit, s a jó öreg könyekig megindult ennyi szeretet tapasztalatára; mert nem is sejté mi megy végbe leánya lelkében. A föld letevé halotti szemfedőjét, s felölté smaragd-zöld köpenyét, melyet ezer szinü virágokkal hímzett tele a tavasz; gondoskodó figyelme kárpótolni igyekvék, goromba bátyja a tél, szigorúságáért, s meghozta Rachel számára az öröm napot, melynek örült és félt is egyszerre. Az izgalomtól alig uralkodhatva magán, hogy atyja figyelmét fel ne költse; várta ;u estét, s nem kételkedett, hogy akit vár, jönni fog. Az estét, atyjánál tölte, s nemsokára; főfájást adva okol, szobájába távozott: mielőtt forrón megcsókolta atyját, mely csók utolsó vata. Felnyitá ablakát, mint egy évvel azelőtt, midőn utolszor hallá amaz ismeretes dallamot, mely most sorsára volt határozandó. Méla esend honolt a vidéken, s halk szellő susogott a kert bokrai között; csak •közös barátjuk a hold késett még, mintha akarva bujt volna a felhők mögé, hogy jelenlétével a szerelmeseket el ne árulja. Rachel kezeit szivére szorítva, szorongva figyelt minden neszre; s egyszerre, mint égből jövő szeráfi hang, lágy furulya hangjait hozta szárnyain az esti szellő, s tisztán kivihető volt e dal: »Naptol virít, naptól hervad a rózsa. Hogy szeretlek, mit tehetek én róla, Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom Te vagy nekem egyetlenegy virágom!« Rachel az érzelmek súlya alatt térdre rogyott a nyitott ablak előtt, s kezeit összekulcsolva égre emelé; s ajkán a megdicsőülés mosolyával rebegé: ő szeret és én követni fogom! Felölté magára legegyszerűbb ruháját, s köpenyt vett vállaira, s atyja arczképét levevé a falról és keblére rejté ; kilépett a sötét folyosóra. Atyja szobája elé ért, melynek küszöbén letérdelt s összecsókolá kilincseit és sírva sohajtá: — Atyám! kedves jó atyám! ki ott bent nyugodtan alszol, megfogod-e bocsájtani, hogy leányod, szivét követve Örökre elhagy? Bocsáss meg! ne átkozd leányodat, ki szerelmét többre becsülte atyjánál! Nem jobban fájna-e ha hervadni látnád, mint halva tudnád Őt. Isten veled atyám! Isten veled! óh, bocsáss meg, zokogva kétségbeesett fájdalommal; de a szerelem hatalma nagy! s kitámolyogott a folyosóra. Künn még mindig hallatszék a tilinkó panaszos melódiája — ez erőt kölcsönzött szivének s gyors léptekkel sietett a hang felé, s néhány perez múlva kedvese kebelén pihent. A hold egy pillanatra kibukkant a felhő rongyok közül, mint mintha bncsut intett volna, s aztán újra sötétülőn, s a távolban kocsi sebes robogása volt hallható, mely a szerelmeseket uj otthonukba röpité. Másnap, még reggeli tiz órakor is, mély csend volt Rachel szobájában; s ez feltűnt az öreg Áronnak, s halkan kopogtatott; de semmi nesz, ismételte tehát most már erősebben, de nem felelt senki, iszonvu ijedtség keletkezett az atya szivében, s felszakitá az ajtót, borzasztó kiáltást tőn ; borzasztót, miként egy atya tehet, midőn ellopják egyetlen gyermekét ! A szoba üres, az ágy érintetlen volt. Zokogva roskadt össze, a tehetetlen agg; s oda kúszott az ágyhoz s összecsókolá a párnákat, melyen gyermeke fürtéi pihentek, s fuldokolva rebegé: — Elveszett! Ellopták egyetlen leányo jmat! S egyszerre mint őrült ugrott fel, /az ablakhoz rohant s kétségbeesve kiáltott J fel! Lóra emberek! Vagyonom felét adom ; annak, ki elveszett leányomat visszahozza! j Lóra kaptak tehát s felkutatták az egész í vidéket; de Rachel semmi nyomára nem I tudtak akadni. S a jó öreg halottként siratta kedves gyermekét. Évek teltek el Rachel eltűnése óta. Forró júniusi nap volt. A nap égetőn küldé le sugarait, s a fák fonnyadtán hajták le lombos koronáikat; epedve az üdítő harmatcsepp után. Déli tizenegy óra lehetett, midőn egy fényes hintó robogott végig az alföld egyik gyepes térségén. A kocsiban egy tisztes öreg nr szundikált, elnyomva a nagy hőség által. A fiakkeros meglassitá lovait s lassú ügetésben haladtak tovább. Nem messze egy csinos, fehér házikó állt, valamely juhász család tanyája, környezve lombos, zöldelö akáczok által, s a házikó ajtaja megnyílt, egy gyönyörű ifjú menyecske lépett ki azon, mezítláb, rövid ingvállban gömbölyű karjai fölött; s ajka alatt megkötött tarka kendövei fején, mely hivatva volt szép arczát megóvni a nap égető sugarai ellen. A menyecske bezárva az ajtót, letért az országútra, s ugy látszott ebédet vitt férjének, mert egyik kezében bojtár kantárba kötött mázos szilke volt. Gondatlanul lépdelt előre, egy dalt kezdett énekelni, szép csengő hangon : »Naptol virít, naptól hervad a rózsa. Hogy szeretlek, mit tehetek én róla. Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom ; Te vagy nekem egyetlenegy virágom!« A kocsiban ülő öreg megrezzenve üté fel fejét, az álom elröppent pilláiról, s figyelmesen hallgatott az ismerős dallamra, mely öt elvesztett leányára emlékezteié. A menyeczke közelébe ért és elhallgatott ; szívesen köszönve az utasnak. Az öreg megállitá a kecsit, s nyájasan kordé tőle: Nem forró a homok gyermekem? A menyecske megremegett e hang hallatára, de csakhamar magához tért s szelíden viszonzé: — Szegények vagyunk jó uram, s nem telik papucsra. Az öreg zsebébe nyúlt, s fényes ezüst forintot dobva az asszony kötényébe, megindult hangon monda: — Nesze leányom, végy magadnak rajta
