Esztergom és Vidéke, 1890
1890-02-20 / 15.szám
lebb esik Dömösnél, melynél azonban sokkal elhagyatottabb. Hatalmas erdők között élonydus és pormentes levegőjű katlanban laknak a szegény bocskoros tótok, valami háromszázan s mini hogy hiába ostromolják kevés termő földjüket, megkönyörültek rajtuk a kövek s a jó hutaiak mészégetésből élnek. Foglalkozásuk azonban annyira szerény, hogy a, szegénység tökéletesen odahaza van rozoga házikóikban. Szemlélek remek tájszépségeit, tiszta és erős erdei levegőjét, pompás kirándulóit a szomszéd hegységekre, barlangokhoz és forrásokhoz, egyelőre csak az esztergomi nyaralók méltatják, a kik azonban Esztergomból tartják a konyhát, mert epren, málnán, gombán, tejen kivül ugyan nem igen van élvezhető eledel Hután. Mig a dömösi magyar nép a Dunára bizza sorsát, addig a hutai tóts ;i g a maga boldog elszigeteltségében az erdőtől s a kövektől kór kenyeret. Népmondái is erdőben és barlangokban születtek. A legpoéfcikusabb ezek közül a rongyos falu fölséges határában található ördögbarlang mondája, melyet egy vén lm tat embertől hallottam. Volt egyszer egy szegény pásztorember, a ki sokat hallott azokról az elrejtett kincsekről, melyeket, az ördöngös barlangban még eddig senki sem tudott megközelíteni. A kincseket a nép fantáziája nem sárkánynyal, hanem két csodálatos karddal őrizteti, mely folytonosan le s föl jár s igy leüti annak a fejét, a ki a kincses kádakiioz akar férkőzni. A nagyravágyó pásztorember néhány szál gyertyát s egy-két napra való elesógec vett magához, azután újhold első éjjelén pont tizenegy órakor bement a barlangba. Nemsokára elérte az ajtót. De nagyon megijedt, a mint az óriás kardok le s föl jártak a bejárás előtt. Hanem azért, kiszámította hogy milyen ügyes ugrással érhetne a rejtelmes kincsekhez. A pásztorember csakugysu elég ügyesen kikerülte a veszedelmet. Ekkor, mikor már a kineses barlangban volt, a kardok megállottak s egy régi vasajtó roppant robajjal csapódott be. A. pásztorember tisztában volt sorsával. Erre ugyan vissza nem térhetett többé. Bízott azonban abban, hogy lesz még a barlangban egy másik kijárat is valahol, majd -csak megmenekül azon. Egy napi járó ut után elérkezett, a kincses terembe, a hol óriási kádakban mosolyoglak feléje a kincsek. A szegény pásztorember tisztességgel emelte meg a kalapját s mini hogy a kincsek nem szóltak semmit, el kezdte azokat batyuba kötni. De megtömte még azonkívül az ingealját és minden zsebét. Most már vége volt nyomorának, most már csak kitaláljon valahogy. Ment, mendegélt a nyirkos barlangban, egyre szűkösebb lett az ut. Már alig hogy elfért, a batyuval. Hanem azért még mindig nem érte el a kijáratot. Fogyófólben volt már a kenyere, a gyertyája is az utolsó szál, a barlang pedig mindig szűkösebbé vált. Már csak térdenállva csuszkáihatott benne, hanem azért nem akait megválni kincseitől. Foszladozni kezdett a ruhája, a térdeit megvérezte a hegyes kő. A batyu mindig lehetetlenebbé lett. Végre kialudt a gyertya, koromsötét odúban bujkált tovább, egyszerre csak belátta, hogy nem czipelheti tovább a kincseket, mert nagyobb kincsnek kezdte érezni a maga életét. Kétségbeesve tapogatózott folytonosan előre, már csak annyi kincse volt, a mennyi az inge aljába fért, mert a batyut el kellett hagynia ulközben. Végre uj erő, uj élet szállta meg, mert a messze távolban már napsugarat látott. Megtalálta tehát a barlang másik nyilasát. Hanem az utja itt már olyan szük volt, nogy csak hason csnszhalotl tovább. Egymásután el kellett hagynia, a kincseket, sőt az odúnál, hogy kimászhasson, még elrongyolódott ruháit is. A mint a szabadba ért, elvesztette az erejét s ugy találták meg a, budai hegyi munkások eszméletlenül. Nagysokára tért magához. Hanem mikor hazakerült, akkor aztán elmondta három napig tartó vergődéseit s nem akart többet megválni a pásztorbottól. Azóta a szegény hutai nép még a meggazdagodás vágyát is rossz és veszedelmes gondolatnak tartja, mely előbbutóbb keserű büntetéssel járt. Ez az ördög barlang mondája. (Folyt, köv.) KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. Farsangi levelek. i. (Álarczos bál.) A Fürdő nagy termében vasárnap este meglehetős bolond világ járta. Alarczosok ós arczátlan szeladónok, csinos álarczosnők és süketnéma dominók meglehetős számban jelentek meg a kíváncsi közönség előtt, mely veszedelmes biztossággal határozta meg rögtön, az álarczok rejtelmeit. Mult vasárnap a redout intelligens álarczos bálját néztem meg, mely leli { volt ugyan atlaszba és selyembe öltözött előkelő álarczos nőkkel, a kiket drága parfümök magyarázott, de üres volt a terem a farsangi tréfától, meg attól az esprittől, mely az olasz és a frauczia carnevalt olyan tündöklővé teszi. Nálunk az álarczos bálok képtelenségek. Még ha jelmezes estéket rendeznének, azok sokkal többet érnének, ott legalább mindenki a maga arczával játszik. Hanem ha már ábrázatot köicsöuzüuk Carnevaltól, akkor kölcsönöznünk hozzá néhány száz szipolyát is, különben nagyon unalmas áldozatok leszünk. Ennyit a hangulatról. A legszebb maszk százötven szavazatot meg egy arany órát kapott. A legsikkesebbik pedig, a ki elzászi parasztleánynak öltözött, kapott százötven bókot s néhány aranyos órát Carneval jókedvéből. A legcsinosabbik maszk állítólag mandarinnak öltözött és száztíz vokson kivül öt üveg sinai pezsgői, kapott Promontorból. Volt egy Ízetlen alak is, a ki ráírta hálára a foglalkozását : Influenza. Kár, hogy különb ötlete nem támadt, mert nagyon ügyesen forgolódott, habár folytonos tüsszögéseivel megrémít ette a nőket. Leghatalmasabb álarczos alak volt egy fialal ember, a ki olyan impozánsan járt, mint Bismarck s titokzatosan, minlMoltke. Egy csinos magyar markolányosnő a találékony közönség áldozata lett, mert felismerése után rögtön hazamenekült. A bál erkölcsi sikere érdekében egyébként szívesen konstatáljuk, hogy valamennyi álarczosuő a legilledelmesebb volt s még álarcz nélkül is joga maradt a közönség körében tartózkodnia. A négyeseket negyven pár tánczolta s a mulatság reggeli hót óráig tartott. II. (Menyecske bál.) A Magyar Király vendéglőbe nem szívesen száll Carneval, mert ott nem szeretik a vendégeket. Hanem azért hétfőn este mégis szívesen látta Carneval a menyecskéket, a kik minden esztendőben jó sikerű farsangi murit szoktak csapni az uraik tiszteletére, a kiket ez alkalommal joguk volt másoknak is megtánczoltatni. Paczka Merkúrja a glóbuszon egész éjjel járta a merkátor csárdást s kedvet csinált még azoknak is, a kik farsang előtt és farsang után puritán ós higgadt öreg urakat játszanak meglehetős sikerrel. Jónás Pali ez este játszotta az ezredik csárdást az idei farsangban s a jubiláris hangok hallatára valamennyi menyecske arcza, kigyulladt. Megforgatták erősen és tisztességesen n'i urakat, az urak pedig járták akként, a mint a menyecskék húzatták. Tizenöt-husz pár járta a négyeseket s a sikerült vigalom, mintáz idei farsang egyik eredeti specialitása, még a komoly böjtben is vidám reminiscencziákat fog kelteni. III. (Paraszt bá!.) Nagyobb városokban nagy keleté szokott lenni a paraszt báloknak, melyek nemcsak festői látványosságot, de meglehetős sok eredetiséget is nyújtanak. A mi csinos földműves legényeink és takaros parasztleányaink csak minden negyedszázadban szoktak tanulságos népies mulatságot mutatni, már mint mikor az irók és művészek társasága vagy «z Aezélhang czimü jeles fővárosi kiránduló daloskör vetődik Esztergomba. Hétfőn este a polgári olvasókör helyiségeiben rendezett farsangi vigalmat a jókedvű esztergomi íöldmives osztály vigadó része s migraineteleu jókedvvel s influenzás bántalmak nélkül jária a kállai kettőst, a czipedli hármast, a lassú négyest, még az ötös csárdást egész ki világosig. Az olvasókör termeiben ugyan megérett volna az ananász is, olyan rekkenő afrikai hőség uralkodott; de hát elvégre is van még tűz és van még láng a mellény meg a pruszlik alatt is s nem kell azért tél végén az egyenlítő felé utazni annak, a ki az olvasókörbeh vigalomból kivette a maga részét. IV. (Tánczpróba.) A harmadik hétfői mulatság az iparos ifjak egyesületi helyiségében táuezpróba titulus alatt járt. A fiatalabb polgári nemzedék mulatsága volt ez egészen kezdő tánczosuőkkel s újdonsült tánczosokkal, kiknek ez este állította ki a diplomát Carneval he rezeg. Itt is Jónás Pali húzta. Hogy ne sokáig maradjon paradoxon, a mit állítok, kijelentem, hogy Paliék ez éjjelre erőszakosan tudja egymástól szétfeszíteni; a csipös hideg, a haszontalan erőlködés pár vastag könyet facsar ki azokból. Fáradtan hanyatlik a keskeny vaslóczára. A fütö mély álomba merülve horkol mellette. Szivarra gyújt gondolván, hogy a maró füst majd eiüzi álmosságát. . . • — Mily szép az élet! — sóhajtja. Alig egy hónapja, hogy elvette Rózát. A mámor és kéj egy hónapját töltötték zavartalan boldogságban, mig egyszerre . . . Eh ! verd ki fejedből e sértő gyanút, hisz már sejtésnek is őrületes! Felesége megcsalja, hűtlen lesz hozzá egy sehonnai kedvéért ! A vonat a folyó mellé ér. A viz széle tükör-simára fagyva, mig közepén lomha jégtáblákat bömpölyget a haragos zöld hullám, melyek a széleken sisteregve, ropogva torlódnak meg, s oly hangot hallatnak, mint midőn a jégeső paskolja az ablaküveget. . . . Pedig nines semmi azon az emberen* kit felesége szeretőjéül választott! Elálló fülek, pufók arcz, nagy fogak. Igaz, hogy erös, tagbaszakadt, de oly ügyetlenül mozog, mintha husz évig tartó álom után próbálgatná elzsibbadt tagjait. Mit lehet ezen szeretni? — Eh, Róza nem is szereti, csak gyermekkori ismeretség, pajtásság az egész. Persze; hiszen mindig veszekednek egymással, mig őt mily forró csókokkal halmozza el a szép asszony! Rémkép ... A vonatvezető már nem érzi tagjait, fej« bágyadtan hanyatlik mellére. Egö szivarja kezére esik és megégeti; de ö már erre is csak alig eszmél s nemsokára lassú lihegése hallatja, hogy mély álomba merült . . . A vonat pedig tovább száguld a tar mezők között; vezető nélkül rohanva a bizonytalan ködbe . . . Az utasok csendesen szunnyadnak, nyugodt mosolylyal ajkukon, a veszély legkisebb sejtése nélkül. • A köd nem volt nagy s már kétszáz lépésről lehetett a legközelebbi állomást látni. Az alkalmazottak aggódó arczczal nézték a változatlan gyorsasággal közeledő személyvonatot, holott annak itt meg kellett volna állni, s a kettős sinek egyikén az ellenkező irányból jövő futárvonatot bevárnia. A vonat azonban csaknem hasijtotta teljes gőzerejü futását. A pályaház személyzete elkékült ajakkal nézte egy pillanatig a biztos veszélybe rohanó gőzöst; nem tudták okát adni a vezető hanyagságának. Vájjon elfeledkezett volna az állomásról? A futárvonat már jelezve van. Az összeütközés a személyvonattal elkerülhetetlen. Már messzire elébe rohantak és ekkor megpillanták a vezetőt és fütöt a mozdony mellett fejét mellére hajtva, mély, lethargikus álomba merülve . . . . . . Ismét otthon volt. Hosszú ut után váratlanul toppant be. Minden csendes, mint a halál, a hold sápadt fénye kísérteties árnyakat tánczoltat a falon. A kivilágitatlan lépcsőn felbotorkálva, még az előszobában lehúzza czipőit, hogy zajtalanul lephesse meg nejét; mert tudta, hogy várni fog rá, valami benső hang súgta, hogy neje ébren van. Előbb a,z ebédlön kellett átmennie. Az egy kissé kopottas bútorok az egész szobának komor hangulatot kölcsönöztek. Hah, egysserre fejéhez kap, mert a belső szobából hangok ütötték meg füleit. A féltékenység mint az inquisitió hüvelykszorítója sajtolta össze teste minden izét: Neje megcsalja őt! Mig kötelessége teljesítésében fárad, bátran szemébe néz a hózivatarnak, s a legkisebb panaszhang nélkül tűri, hogy a dermesztő hideg gémberitse tagjait: hitvese szeretőjével mulat. Az ódon ebédlő mint kinzókamra tűnt fel képzelete előtt, honnan még az áldozatok jajkiáltása sem hiányzik: a mellékszobából elfojtott női kaczaj hatol át. Feje szédül, a gondolatok őrült gyorsasággal czikáznak agyában. A szoba bútorai lassankint rythmikus tánezba kezdenek, majd körülötte kavaroknak. Minden megmozdul, minden él, csak ő áll mozdulatlanul. Egyszerre a szoba mennyezete is mozogni kezd és betemeti őt . . . Rémülettől reszketve rántja fel a szoba ajtaját . . . A pályaház őrei mindent elkövetnek, hogy az alvót felriaszszák. Iszonyú zajt csapnak, kézzel-lábbal hadonásznak; néhány egy marék követ is dob a kocsikba: hasztalan, a vezető még erre sem ébred. Azt azonban mégis sikerült elérniök, hogy a fütő eszmélni kezd, de mig az álmot kitörüli szemeiből, s a nagy lármára bambán felüti fejét, szintén belekerül pár perezbe. Ekkor is, nem hogy a maga ostoba feje szerint megkisérlené a vonatot megállitani, hanem a vezetőhöz rohan és czibálni kezdi. ... A hálószobában szürke derengő fény. Róza Lajos ölelő karjaiban; Szemeiket lezárva, csendesen ringatóztak a gyönyör hullámain . . . ő pisztolyát rántja elő és rájuk fogja. A pisztoly csütörtököt mond . . . Lajos mint villogó szemű hiúz ugrik rá, és nagy hegyes tőrrel szivébe döf . . , Erre felébred. A fütő szederjes arczát, halálfélelemtől reszkető ajkait látja maga előtt, a mint már nem is ránczigálja, hanem valósággal kirugdossa az álmok országából. Azt véli, hogy Lajos és éles kiáltással védekezik. Most, midőn minden pillanat évezred a veszély perczében, csak lassan, igen lassan eszmél ; mig a való tudatára ébred ... Késő! A futárvonat mint tüzét okádó minotaurus bontakodik ki a köd homályából. A vezető a kétségbeesés gyorsaságával rohan a géphez és ellengőzt ad. Vájjon nem örültség-e azt gondolni, hogy két teljes erővel haladó vonatot, mikor egymástól már csak pár száz lépésre vannak, az összeütközés veszélyétől meg lehet menteni ? Az utasok is észrevették már a szörnyű katasztrófát és velőtrázó sikoltást hallatnak. Egy ősz ur halálfélelmében kiugrik az ab! lakon ; a következő pillanatban hanyatt l vágódva, tar koponyáját erővel üti egy éles I kőbe, hogy rögtön szörnyet hal. Anyák j kétségbeesve nyújtják ki az ablakon gyerI mekeiket, mintegy könyörületre hiván föl j az eget. Néhány ablak cserepe csilingelve hull szét, betörte a vad szabadulásvágy. A két vonat pedig dübörgve közeledik egymás felé ! A kétségbeesés állati hangjai töltik meg a levegőt . . . Fülsiketítő robaj, csattanás : a két vágtató vonat őrült erővel egymásba ütközik. A személyvonat mozdonya majdnem poidorjává aprítva repül szét a levegőben. A
