Esztergom és Vidéke, 1890

1890-01-05 / 2.szám

E8ZTIÍR00M XII. ÉVFOLYAM. 2. SZ

ÁM. VASÁRNAP, 1890. JAN

UÁ

R 5. TMTPDPAlff ' VflíPirV hALilMM es VllMt IJ ,i Városi s megyei érdekeink közlönye. tl J M'^" miU'iNiK HH:TF:IIK]NT KÍ>;TS7.F:R • SZERKESZTŐSÉG : HIRDETÉSEK. VASÁRNAP ÉS_CSÜTÖfnOKON. BOT TYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ S>22. SZÁM ALATT, Í HIVATALON MIKDKTHNKK \U\i\>KVKt*Mi • I'll .<") l'i 7.1C l'KNI ÁH • IMI VH ••' i«\> SKHIUIH' IW/.ét llttiíS lcÖ/.llMU«IIV«lí kiil«l«(l<lftk. í 1 S'AÓIÓI 100 S/.Óij/ — fit '<r> iil jN '•'<^;U lil |M)i| rtH W/,i;|il|t, jtfgjtl-.: r**»«*« 6 írt - kr. l/IÄnSmwÄTÄI • • 100-200-ig . 1 írt f,() kr.iji t*»f »"«»>i»l» kii/.ölt«f,,

H

k. íóiévre s fit - kr; KIADÓHIVATAL. . tfaujkrú '»«K;.*UVI« I '«'* no |<r. ! SZ&CH RN Y [-TfcR H3L SZÁM, Bélj^Hj «0 kr. |]j N\ ILTTKIí »ora »Q kr. | _J._ E

yy azálli ára 7 kr. kun* M lap IIÍYRIÍIIUR H a m;ig;in liii<

Iu

tewoi, ;i nyilllóiue H/Áiti Un?,- ' li II lem ón vek. tilöli'/.eliíwi néii/clc ÓH I

eelaiiiuhisdlc iulé/.üinlBk. Világosság is ftlTÜágQsultság. Esztergom, jan. 4. A milyen fokok vannak a világításnál, körülbelül hasonlók konstatálhatok a czivilizáczióiiál is. AZ égető olajtól a faggyú gyertyáig 8 onnan a milly gyertyától a petróleumig esak olyan roppant nagy a külömbség, mint a gáztól a villamos fényig. A faggyú korszaknál tartó városkákban nem igen zugul ódnak az átalános szellemi sötétség ellen s oda magyarázzák a szeutirás egyik tételét, hogy »boldogok az együgyűek, mert övék a mennyek orszaga«. Nem messze esik a faggyútól a rossz petróleumos világítás. De mégis legalább haladás s a hol a petróleum már tiz év óta szórta világosságot, ott a felvilágosodás tovább is haladt s meghonosította a gázt. Nemcsak az utczákon, hanem a munka-szobákban, a műhelyekben is. De vau-e a haladásnak megállapodása ? A petróleumot tönkre tette a gáz s a gázt megfosztja elsőségétől a villám, ez a mi századunk csodálatos fénye, haladásunk glóriája. Vájjon mit fognak tenni Eszergombau, ha nagyobb lesz a í'elvilágosultság s külömb világosságot fognak meghonosítani ? Nincs ugrás sem a természetben sem a fejlődésben. Petróleumról villámra ugrani annyi, mint köz hu szári karddal generális nyeregbe pottyanni. Mire azután meguntuk a gázt, akkorra már a villamvilágiiás is tökéletes lesz s nekünk nem végig haladnunk, hanem végig keil czammognunk a fejlődés minden lejárt ösvényén. Nem messze az orrunk előtt futnak el a bécs-budapesti beszédes drótok, melyekhez semmnii közünk. G-yőr már is részt keres bennök, de mi még saját külön városi telefon összeköttetés felállítására is gyerekek vagyunk. Midőn ez ügyben egy-két év előtt egy gazdag polgáriasunknál résztvevést kerestünk, a derék vagyonú ember ezt mondta: — Ugyan ne terjeszszük, kérem, a szédelgést villamossággal! — Hanem a tespedést és hanyatlást a visszamaradottsággal ! Nem is lett a vállalatból semmi s Esztergomban mindaddig nem fog villamfény tündökölni, mig a herczegprimás a palotákba s a főszékesegyházba be nem vezeti. Akkor azután annál élesebbben ki fognak ríni az ellentétek városunkban s annál sötétebb árnyékokká satnyuluak azok, a kik itthon a legkisebb újításnak is legnagyobb ellenségei. Uj színház Budapesten. Budapest, jan. 4. Odry Lehel, az opera tagja irja lapunknak: Akár mily mértékben fejlődjék Budapest - rohamosan vagy lassan — be kell következni annak, hogy egy fényes nagyszabású téli mulató helye legyen. Ez a mulató hely lehet cosmopolita jellegű, lehet magyaros jellegű; az üzleti tekintetből mind egyforma tekintet alá fog esni. Sikerülni fog mindenképpen, mert a mai korszellemben benne él ennek a csirája. De a mi az üzletnek mindegy, az tán nekünk magyarul gondolkozóknak még sem egészen mindegy, s most, a mikor a negyedik színházat elhamvasztotta a tüz, semmi kétségünk nem támadhat az iránt, hogy egy negyedik színház fog sikerülni, még pedig nem egyszerű, hanem terjedelmes alakban. Az idő' olyan vajúdónak látszik, hogy talán ikreket várhatunk egy nagy orpheum és egy német Yaudeville-szinház alakjában. Hogy milyen jövő várhat rájuk Magyarország metropolisában, annak én se jó se rossz prófétája lenni nem akarok, mert a mint már mondtam, a korszellemben benne él a csirája. Ennek az ikertestvér ideának a megvalósulása nekünk csak annyit fog ártani, mint a mennyit az általam tervbe vett »Eden«-szinház eszméjének megvalósulása amannak árthat, enn i az egész, a miért én az »Eden«-szinház eszméjét kipattant ottani Magyarország közönsége és a közvélemény elé: ha elejtetik az eszme, valószínű hogy a a másik k^ttő megvalósul, de ha"felkarol tátik, megvalósítom az »Éden«szinházat ugy, hogy ki lesz kerekítve Budapesten a szinházkérdés kerek 50 esztendőre. Az »Eden«-szinház eszméjét illetékes helyeken nagyjából már megismertettem, ezúttal annak üzletszerű oldalát van szerencsém megvilágítani addig is az alábbiakban mig az eszme egy lépéssel előbbre log haladni. E színháznak üzleti része biztos alapra fektethető akkor, ha nagyszabású alkotásánál fogva minden színházi vállalat fölé fog emelkedni. Nem ugy értendő ez, hogy fényben és pompában uszszék ott minden, hanem ugy, hogy az alapjában véve mint vállalat olyan legyen, hogy se mágnások, se más vállalkozók könnyű szerrel annak concurreutiát ne csinálhassanak. Nagy tőkebefektetés nélkül ez el nem érhető, nagy tőke nélkül azt a vállalatot megkezdeni hiába való fáradság volna. Az általam czélzott »Eden«-szinház eszméje ott kezdődik, a hol a vállalat megfelel a nagyszerűségnek. Egy bizonyos határon tat lehet azt fokozni, nagyozerübb legyen ; de ha esak egy kis foka látszanék a kisszerüségnek, akkor el kell ejteni az eszmét végképpen, mint nem életrevalót. Az »Eden«-szinház consortiumáuak anyagi ereje fogja megmérni, azt, ha vájjon hol kezdődik a vállalat nagyszerűsége. Kiinduláskor ezt keli irányadóul venni, külömben ha nagy tőkére szükség nem volna, e vállalatot egy magános ember vehetné kezébe. * E vállalat tőkéjének kérdése két lényeges kérdésen fog megfordulni. Ha elsőrangú helyeu fog fölállittafcni, vagy ha másodrendű helyen fog elhelyeztetni, mindkét helyen megfelelhet az a nagyszerűségnek avval a különbözettel, hogy a milyen arányban fog emelkedni az elsőrendű helyen való építési költségek több kiadása épp oly mértékben fog emelkedni, az épület üzleti értéke. így viszont csökkenni fog ennek anyagi értéke üzleti szempontokból, ha a vállalat másodrangú helyen fogja izJsitGrpiissIiíöksIaroíaja. CIRCULUS V1TI0SUS. Ah, ami édes jó anyácskánk Boldog reménynyel, gazdagon így készitgette minekünk is A kis ruhácskát egykoron. Sok, sok gonddal, titkos mosolylyal Ott forgolódott az apánk Pontoskodó aggodalom közt Tervezve várt ő is reánk. S hogy megszülettünk, mily verőfény Ült, képzelem az arezokon, Édes apánk járt szörnyű büszkén S kezét rázta barát, rokon. S most itt vagyunk; napfényes arczczal Mi rázzuk egymásnak kezét, Fiu ? leány ? s ömölve ömlik Ajkunkról pajkos, vig beszéd. Majd jön az Ősz is, fogy a napfény, Ránk száll a sürü szürke köd. Száll, hull reményük levelenként, Fáradtan járjuk a rögöt. Könyvet, lapot félredobunk, ha Egy gyászjelentés érkezik S betűzzük titkolt félelemmel Az elejétől végéig. Egy napon aztán itt is, ott is, Szokott helyünk üres marad, Kegyeletes anekdotálás Folyik ott rólunk ezalatt. Gyászdalt dobolnak a göröngyök Sötét koporsó fedelén, Zokog, sikog valaki ott fenn, Pihen valaki odalenn. Körülfutván a kört eképen Találkozunk mindannyian, Ma én követem az apámat, Holnap már engem a fiam. SZÁVAY GYULA. á Gdllomsk mézesaapjal. (Rajz.) Irta: Mikszáth Kálmán. Mikor megindultak a menyasszonyi háztól, egész a malom-zúgóig ért a nászmenet, olyan hosszú volt, hogyne! hisz két mágnás-família került össze, az elhalt Csillomék Józsi fia Bodokról és a majornoki Biró Jáuosék Anna lánya. Kilencz szekérben ült csupán a násznép, a tizedikben Gilagóék bandája. A legutolsó kocsin a tulipántos ládákat hozták, meg az ágyat. A vőlegény ott lovagolt hóka lován a menyasszonya mellett. Hanem mikor a bodoki köves határba értek, megbotlott a Csillom Józsi hires lova; pedig nem vak, de meg lámpás is van a homlokán. Még pedig ugy megbotlott, hogy a lovas maga is lefordult róla a hóba, mert ha alácsuszott a nyereg, hiába l volt kezére csavarva a kantárszár. Leesett; az ügyetlen állata hátulsó bonta lábával ráhágott a czifra pity kés dolmányára is; alig tudott föltápászkodni s mi türéstagadás, megütötte magát a fagyos rögökön és elkezdett keservesen sir ni. A kis menyasszony csak nézte-nézte egy darabig és mert mindenki nevetett: addigaddig csucsoritotta a száját ö is nevetésre, hogy egyszer csak eltört a mécses és elpityerddett. Józsi nem mert többé lóra ülni. Oda ültették a menyasszonyához a kocsiba, a ló pedig a saraglyához kötve, kevélyen hányta-vetette kendős fejét, mig bent a gyerekek érzékenyen zokogtak, a mi aztán lassankint csöndes fuldokló pihegésbe mént át. Homokos Pálné, Filcsikné és Felsővégi Kapor István, — a ki nagyobb pletyka a vászonnépnél is — gúnyosan nevették ezt a dolgot. Hát még ezek a házas-emberek! Oh, hogy is lehetett ilyen két tacskót összeadni ! Az egyiknek bábu kellene még, a másiknak papiros-sárkány, de nem feleség! Vagy ha már meg akarta házasítani a gyámja, kerestek volna neki olyan párt, a kinek már megjött az esze. Ott van, teszem azt, mindjárt a szomszédban a nagyobbik Péri-lány. Azzal jár jól valaki . . . Hiszen szép, szép a menyasszony, akár a gyöngye majorána: a legényke is nyúlánk, jó-novésü, mint a rozmarin-szál; össze is illenének talán valamikor, de most még — uram én istenem, mi lesz ezekből, ha a lakodalom után hazamegy Biróné asszonyom, meg Seregély uram, a gyám, és magukra maradnak a nagy Csillom-portán ? Hát bizony az lett belőlök, hogy egész nap csókolóztak, mint a turbékoló galambok és mikor a zajos, lakodalmas nép elszállingózott, még zajosabb lett a ház, az udvar az ő nevetésöktől s az ő ajtó-esapkodásaiktól. Uzsonna-táján jutott eszökbe nagy ijedten, hogy még nem is ebédeltek. — Annácska! No ne szaladj hát! Nem a csókod kell. Tudod-e, hegy még ma nem ettem? — Az ám, — mondja az hüledezve, — én sem, Józsi, én sem ettem. — Mondjad csak, — kérdi aggodalmasan, — tudsz-e te főzni? Akis Anna gondolkozott; fehér homlokát asszonyosan ránezba szedte s a jobb kezét méltóságteljesen a csípőjére szoritá. — Hát hogyne tudnék! telelte vontatottan, — és kisietett a konyhára. A Józsi meg a gazdaság után nézett addig a félóráig. Hanem biz abból két éra is lett, sőt a viczeispán ebédjét is megfőzhették volna addig, mig a kis Anna a czibere-levessel kinlódott 8 azt a csíkos abroszszal terített asztalra behozta. Belemeritette Józsi a kanalat mohó ótvágygyal, de a mint megízlelte.a levest, egyszerre csak rosszul lett tőle. Rettenetes ize volt annak az ételnek. — Mit tettél? Megmérgeztél! — sziszegte Csillom Józsi, szörnyű torzképet vágva. — Oh, én szerencsétlen! Hát minek is vettél el? Minek is vettél el? A legnagyobb ijedelemben voltak a piczinyek, a mikor éppen benyitott özvegy Kozmás Jánosné és megízlelvén az ételt, kitalálta, hogy a bizony nem méreg, hanem igazi só helyett timsót vett ki a pohár-