Esztergom és Vidéke, 1890

1890-08-03 / 62.szám

BSZ'I'KIMJOM 111. ÉVFOLYAM. 62. SZÁM. VASÁRNAP, 1890^AÜGUSZTfJSJ. LiSZlLltUUJVl es flllLlLL ; I Városi s megyei érdekeink közlönye. f! - • MIV'MK, .ßrilK r lETßNKWT KSJ'STRR : S Z E R K E S Z T Ó S E G : H I R Ö ET E $ EK VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. FFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT • HIVATALOS IIIHDIOTIOSKK MAWÁN \\jhmmm*\<< l| '. . 6 írt - kr. l/l AßfSmVATAI . 100 -äOO ig . 1 frt 30 kr.jji tól» W M.aii kfcMtefMfc. | |! félévié S írt -u kr KIADOHIV A lAL : soo - -800 ig . 3 irt 8» kr.jh .— ntú«iti«t« ..11111111!! I fit 50 kr! j SZÉlCHttl 1 Yl-TfcR ítfil. SZÁM, «élj«*MJ W'*r. jjj NYII.TTKIf mm aíO kr. —ll _ J =^= === J*^L!!L*A y a .IJV_? k f. ' J-^ ImvA a Iít.p IiivniOH s ti. magán IIIi<lM(ósei, n, uvillléilm HKÁIU Iiü/,- _____ _ leméiiytjk, (ÍIÍÍIÍ/OIUHÍ péu/.i'k és rottlainuitiftok Iulé««uü6k. Népnevelők ügye. Esztergom, aug 2. Pár nap még s a magyar nemzet ez­rekre menő népnevelői egybe gyűlnek az ország szivében, hogy ott, a leg­magasztosabb ügyről, a népnevelés ügyéről tanácskozva, annak felvirágoz­tatásához minden lehetőt megtegyenek; egybegyűlnek, hogy a nemzet jövő' tá­maszának miként leendő vezetése körüli egyöntetű eljárást állapítsanak meg; egybegyűlnek, hogy végre valahára üe­resztül vigyék: a nemzeti egybehangzó népnevelést. De a magasztos eszme, mely a nép­nevelők IV-ik egyetemes gyűlésére össze hozza a népnevelők ezrét, nem old­ható meg oly könnyen, mint az első tekintetre látszik. Mellékes és pedig sok mellékes kérdés elintézésének szüksége forog fenn előbb, mintsem a nagy czél elérve, a magasa'os eszme megteste­sítve leend Népnevelósünk fejlődésének oly sok, SJQIJL jelentékeny dolog áll még útjá­ban, hogy minden oldalról a legjobb akarat, fáradhatatlan szorgalom s a nemes ügy iránti buzgalom kívántatik, hogy e hátrányok, melyek a fejlődést eddig gátolták, jelenleg is gátolják s ha el nem hárittatnak, gátolni fogják ezentúl is, — hogy e hátrányok mond­juk eltávolíthatók legyenek, összelett munkaerőt igényel. Az egyes tan kerületek megtartott gyűléseikben formulázták már nagy részben azon kérdéseket, melyeknek el­intézése szükségkép előtérbe lép, mielőtt a főkérdós, a vég czél: népuevelésünk j felvirágoztatása tárgyalás alá vehető lesz ; de mindezek a formaiázások nem képeznek egyöntetű megállapodást s inkább jó akaró óhajok mint határozati javaslaíokat tartalmaznak. E soroknak czélja, egybe szedni mind­azon elintézendő kérdéseket, melyeket megoldani égető szükséggé vált s melyek [megoldása nélkül a czél elérhető nem j lesz soha. Távol van azonban e sorok­ttői az a czél, hogy tanácsadóként lép­jjeu fel az egyetemes gyülét tagjai előtt csupán a jóakarat vezeti tollúnkat, — meggyőződve lévén a felől, hogy a nép­nevelés ügye iránti jó indulatainkat senki kétségbe nem vonja s biztosítva minden népnevelöt, hogy a nemes, ma­gasztos ügyért oly hőn dobog kebelünk, j hogy ha még tévedésbe esnénk is, e jtévedés is csak túláradott érzelmeink­ben találná megfejtését, — mit elitélni nemesen érző kebelnek, gondolkodó fő­nek nem szabad, nem lehet! Hogy nézeteink, melyeket kifejteni szándékozunk, nem állanak egyedül, eléggé bizonyítja előttünk az, hogy a magyarországi népnevelők legnagyobb része meg van győződve e nézetek helyességéről. Nem is ezekhez szólunk tehát, hanem azon népnevelőkhöz, kik a »maradas« elvét követve, az újítá­soknak azért ellenségei, mert az ujitás mindenkor némi rászkodtatással van egybekapcsolva. A népnevelők helyzete, állása Ma­gyarországon oly különleges, minőt bár­mely a kultúra magaslatán álló nem­zetnél hiába keresünk s e helyzet és állás épp oly kevéssé válik dicséretére a magyar társadalomnak, mint a mily szégyenletes magára a legszentebb ügyre a népnevelés ügyére ! Nagy vádat mondíuuk ki, de nem vo­nunk vissza belőle egyetleu-egy szót sem ; iparkodni fogunk azt, mit állí­tottunk be is bizonyítani: A magyarországi népnevelők — ott kezdjük mindjárt, a hol legérzékenyebb a dolog, — anyagi helyzetüket tekintve a társadalom hasonló osztályú munká­saival össze sem egyeztethetők. A tör­vény, mely a minimumot állapitja meg, a tauitói illetményekre nézve, szükkeblü­séget tanúsít; de eltekintve ettől, még az a helyzet is be áll, nem egyszer, hogy az illetményt meghatározni hiva­tott közegek, félre értve a törvényt, félre magyarázva anuak betűit, a mi­nimumot maximumnak veszik s igy ál­lapítják meg a népnevelő illetményét; oda dobva a tanítót, a lét kérdésének aggodalmaiba. A társadalom hason képesített egyé­nei mentek az anyagi gondoktól s ép­pen a népnevelő van annak alája vetve, azon népnevelő, kinek éppen a szellemi elfoglaltságánál fogva, teljesen ment­nek kellene lennie az anyagi gon­doktól. Ez az első baj, ezon törvényhozás utján segélni kell, ki kell mondani egy minimumot, mely tekintve a tanító­ság társadalmi állását — szerintünk — 600 frtuál kevesebb nem lehet s ez által fel kell menteni a tanítót a napi anyagi gondoktól, egyenlővé kell tenni anyagi helyzetét a többi hason állású hivatásban működő egyénekével. A sorrendben, következik a népne­velő társadalmi állása. Ma még - megvalljuk szégyenpír borítja el arezunkat, midőn e sorokat leírjuk ; — de inkább veszszen a világ de mondjuk ki az igazat, — ma még nem bírják azt a befolyást, mely őket megilleti, hanem csak eltűrt egyének­nek tekintetnek mindenfelé. Lehet, so­kan azt fogják állítani, hogy a tanítók maguk okai. Ez nagy tévedés. A ma­gyar népnevelőkbeu megvan az önérzet meg van a hivatás iránti lelkesedés, meg Tan a társadalmi műveltség : de hiányzik a társadalomban a jóakarat, beismerni azt, hogy a tanító oly képe­sített egyén, kinek a társadalomban szerepléshez joga vau. S honnét ered az, hogy a társada­lom ezt beismerni vonakodik ? Egy­szerű a felelet. Onnét, mert tudja min­denki, hogy a néptanító bármily öu­tudatosan működik is, bármily magas­latán áll is hivatásának, több nem lesz belőle mint iskolamester, vagy a sors különös kedvezése mellett, legfeljebb is iskolai igazgató. E helyzetet meg kell változtatni. Törvényhozásilag intéz­kedni kell az iránt, hogy a tanító a nyert képesítésénél fogva, iskolai-igaz­gató, tanfelügyelő, miniszteri előadó lehessen, szóval biztosítani kell a ta­nítóságnak a fokozatos előléptetést, mit az képességénél fogva, jogosan meg­követelhet. Rendezni kell haladéktalanul a ta­nítók feletti fenhatóságok hatáskörét, mert a jelenlegi törvény intézkedései nemcsak hogy nem kielégítők, de még Az„Esstsrgoffl és Vidcke'^arczaja.' ÉDES ANYÁMNAK. I. Kicsike levélre Annyi szépet írtál . . . Olvastam hajnalban, Kelő holdvilágnál. Kicsike levélre Annyi-annyi szépet: Egy sora sok lenne Sejtett üdvösségnek. II. öreg betűk, drága sorok, Mit üzent az édes anyám? Tudom, nem is könyez többé Átkos fia sorsa-baján. Szeretetét adta nékem ; Én meg szúró tövist érte Áldott szivét gondtalanul, Nyomorul tan Összetépve. Mégis mégis mintha azok Az agg betűk szóllanának: Belénk önté szivét-lelkét S azt küldte el rossz fiának! DOKTOR FERENCZ. Uton-utfélea. (II. Turin.) - Milánóból egyenesen Turinba utaztunk. Turin Olaszország néhai fővárosa háromszáz­ezernyi lakosságával már első látásra is meghóditja teljes érdeklődésünket. Aligha van szabályosabban épült város Itáliában. A széles utczák jórészt derékszögben met­szik egymást, ami impozáns áttekintést nyújt. Hasonló szabályos ábrázata volt Tu­rinnak már az ókorban is. Lakossága lángoló hazaszeretettel égett az egységes Olaszországért s ezért szívesen áldozatul ejtette lokál patriotizmusát. Hat esztendőn keresztül volt Turin Olaszország fővárosa, a mi meg is látszik rajta: de hogy azóta hanyatlanak, azt nem igen venni észre. Polgársága életrevaló, munkás és kitartó, magas életczélokkal és ambicziókkal; épen azért Turinnak még mindig nagy jövője van, ha elvesztette is politikai súly­pontját. A pompás szabályosságu város legneve­zetesebb épülete a Palazzo dell' Accademia delle Scienze, mely még kétszáz esztendő előtt jezsuita collegium volt. Itt van a tu­riniak múzeuma; régiségtárral és képtárral. Igen érdekes az egyptomi emlékkövek s főkép a nagy Rhamses fekete kőből faragott szobra; de rendkivül tanulságosak a mú­miák is. A turini gyűjteményben két ki­tűnően ép múmia fejét láttam, olyan tiszta arczvonásokkal s jól megőrzött hajviselettel hogy a British Múzeumba is beillenének. Meglepően egészségesek az Ősi egyptomi, fából faragott szobrok és fonott munkák, melyeknél különbeket még mai napság sem vagyunk képesek produkálni. Az egyptomi régiségek tisztelőit méltán elragadja a pa­pyrusok óriási terme. De gazdag a múzeum cyprusi, görög, Arnuszk és római régiségek­ben is. Egy óriási arany nyakékszer előtt Mayer ur jegyzeteket csinált. Már-már megörültem neki, hogy a derék hamburgi nagykereskedő archeológiai hajlamokat kezd kifejteni, mi­dőn egyszerre csak diadalmas mosolylyal hozzám lép és igy szól: — Ennek az egyptomi nyakláncznak a nyers arany értéke negyezerötszáz márka ; a munka megér valami ötezer márkát. Meny­nyit érhet a régisége? Ilyen formán taksálta és becsülte végig, mint hitetlen hites becsüs a legpompásabb ereklyéket s rendkivül meg volt elégedve, midőn a múzeum nyers aranyát mind fel­becsülte. A turini képtár is igen gazdag. Fiesole Madonnája, Bellini, Caravaggio, Veronese, Reni, van Dyck, Rubens, van Ostade, Te­niers, Velazquez, Claude Lorraine külön­külön is megérdemlik a nemzeti múzeum tanulmányozását. Az olasz muzeumokban átalában egy­két Urát kell fizetni beléptidijul ; de az ólálkodó custodék még külön borravalókra számítanak, mert angolul, francziául és németül a legbadarabb ostobaságokat lo­csogják el, csakhogy alkalmuk legyen az idegenek megdézsmálására. Jaj annak, a ki turini ciceronék kezébe kerül. Annak bizonyosan vége van az napra. A csinosan öltözködő és fésülködő turini ciceronék külön fajtát képeznek az embe­riségben. Szemtelenséggel kevert szeretetre­méltósággal fogják el főkép az angolokat, s vakmerő tájékozatlansággal, de bámulatos bőbeszédűkkel ragadják végig áldo/ntaikat a muzeumokon és egyébb látványosságokon, óriási arányokban dolgozó hazugságokkal tömvén tele a szerencsétleneket. Mayer urat csak nagy nehezen birtam megmenteni egy csinosan kiöltözködött hyena finom karjaiból. Az éppen szabaddá lett cicerone Mayer urat hódító nyájasság­gal ragadta egy Rafael elé s beszélt neki a legnagyobb képirómüvészről vagy negyed­óráig. Elmondott egy komponált életrajzot, elsorolta Rafael szerelmi kalandjait, meg­esküdött, hogy a nagy művész a Madonna della Tendáért negyvenezer aranyat kapott készpénzben s hogy nincs ennél külöub Rafael se Turinban, se a világon. Jól meg kell nézni ezt a képet. Hunyja be a bal szemét. Emelje jobb szeme fölé a kezét. Igy. Most lépjünk közelebb három lépéssel. Milyen fölséges, milyen nagyszerű szinek. Ugy-e már észrevette, hogy miképen kell egy Rafaelt élvezni. Most lépjünk oldalt. Hunyja be félig mind a két szemét. Igy. Ennek a Rafaelnek olyan ábrándos hatása van, hogy félig ábrándozóknak kell len­nünk, különben föl nem fogjuk. Mayer ur mögyötrelmei igen mulatságosak voltak. A jeles hamburgi azt bitte, hogy most szentül kitanul s keserves grimaszokat vágva, hunyorgatott jobbra, balra. Végre kiábrán­dítottam vértanúi illúzióiból. Aláhúztam a katalógus azt a sorát, mely a képre vonat­kozik. Mayer ur először a számra nézett, azután a szomszéd képhez ment s egész büszkén kinyilatkoztatta : — ön' megkímélhetett volna, uram. Ez a kép, a melyről ön beszélt nem Rafael, hanem Jakopo da Ponte s ez a Rafael, melyet ön meg nem ismert nem eredeti, hanem csak másolat. Akarja hogy tovább magyarázzak ?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom