Esztergom és Vidéke, 1890

1890-05-04 / 36.szám

ESZTERfiOM X1L ÉVFOLYAM. 36. SZÁM. VASÁRNAP, 1890, MÁJUS 4. 5: j_ Városi s megyei érdekeink közlönye. fl 1. MWO.IRLEM1K HCTÍTMKINT K^R; " SZ E RKESZTÖS É 6 : Hf R DE TÉS E K. * VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT HIVATALON IIIIU>KTI«:SIOK :

n MAUÁN imu>i<;msía i_ liW.Ol'T/li'/n'ü.SI A |{ : b*t* :« IH|. NKHIIHIDÍ részét illető kitetaineuyttli kiil<l«n<líílc. 1 szólói 100 Hfcéig - frt 75 kr. 1 | «»«grtllftjMMl»« */eriwt legjsi | eg»n? «vi« - . . . 6 fit — ki. ! i/mn/fmw~ATAi 100-200-ig . 1 frt 50 kr.:.';' tau.vwfna.lmM k<íwiU«t.»ek. | ! fH évr« 3 fit - kr.', KIADÓHIVATAL: aoo-aoo-ig . %ítt%n.kr.\\\ ,— I negyedévre I fit 50 kr. !j SZ&CI f El IY I-'l'ÉiR Íi81 • SZÁ M, tíély«g.lij HO kr. I|| NVII.TTKH e«r* 20 kr. ^.

\ _~ _. ^^JL-^f^LM^-Z-—' !L_ II«»V;Í. :I hip liivatíiloH s ji. iniigíVii hinietÓHöi, a nyjN térim szánt kii/.- . ^ ~~ . ____

J . II lemén vek. eliilizeLewi iiéir/ck AH rutthnnalitRok iuté/.«inlíík. Reform. Budapest, máj. 3. A modern, előrehaladó reform nagy müve, — írja lapunknak egy országgyűlési képviselő — melyet a Szapárykabinet első s utolsó pont gyanánt tűzött programiujára, melynek keresztülvitelét a nemzet nyugodt és minden türelmetlenségtől ment bizalommal várja a szabadelvű kormánytól, nem holmi alkalmi dísz-sátor akar lenni, melyet villámgyorsan fel lehet állítani s fényes szövetekkel tele aggatva megbámul a tömeg, de a legelső szél elsodorja az egészet, a legelső esőben ál ázik s oda van. Monumentális épület akar az lenni méltó otthon a magyar nemzet geniusa számára, erős hogy még a földrengésnek is ellenálljon. Itt nem ér semmit ha magasra nyúló, de gyönge sátorfákat állítunk fel és czifra szövettel beaggatjuk ; hatalmas koczkaköveket kell összehordani és mélyen lerakni a hazai talajban, követ kőre, téglát téglára helyezni, erősen összeilleszteni, hogy szél ós vihar ellen edzve, az idő rágó foga ellen védve legyen. Ez nem oly mű, melyet egy éjjel lélegzetvétel s megfontolás nélkül fel lehet fújni; ezt gondosan, megfontoltan, jól meggondolt terv szerint, lassan de biztosan kell elkészíteni s megerősíteni. Azok, kik azon ürügy alatt, hogy a Szapáriféle programúinak a kormány részéről való reális betartását ellenőrzik, intésekkel s fenyegetésekkel előre szorítják a kormányt, a reformtövónyjavaslatok beterjesztésében gyorsabb tempóra nógatják, nem a nép lelkéből veszik sugallataikat. A nemzet kétségen kívül akarja a reformokat, akarja Őket minden téren, de semmiesetre sem egyszerre. És midőn a komány az igazságügygyei megtette a kezdetet, okvetlen eltalálta a helyeset, mert ha a világ valamely országáról el lehet mondani, ugy Magyarországra rá illik a régi igazmondás : justitia regnoruin fundamentum és egy helyes épületet csak a fundamentumnál kell kezdeni, ha pedig az alapépitésnél egy oly cyclopi erő rakja le s illeszti egybe a sarokköveket, mint Szilágyi Dezső, ugy ez valóban különös kedvezése a szerencsének. Már a legközelebbi napokban megj kezdődik a képviselőházban a királyi táblák szétosztására vonatkozó, az egész igazságszolgáltatásba mélyen bevágó organikus törvény tárgyalása. A reform elvi támadása ki van zárva, de élénk küzdelmek lesznek ama városok érdekében, melyek hiszik, hogy alapos joguk van táblai székhelyül szolgálniuk, de a miuiszteri javaslat nem adott nekik táblát. A kormány nyugodtan nézhet a vita elé, a beosztást egy Szilágyi Dezső készítette, vagyis a legélesebb disztingváló erő, a legeminensebb igazságérzék volt mellette a keresztapa, a miniszter egyetlen város elleu vagy mellett sem elfogult, tehát nem zárkózik el a méltányossági tekintetek elől. Ha a javaslatban ignorált egyik vagy másik város mellett a ház plenumában meg lesz nyerhető a többség, Szilágyi nem fog ellene quonsque egö-t oda hajítani, hanem mélyen átgondolt, jól megfontolt beosztási tervét férfiasan védeni fogja s annak igazságosságát akkor is be fogja bizonyítani, ha a méltányosságnak engedményeket tenne. Győr vagy Budapest. A Komárommegyei Közlöny vezérczikket szán airnak a fontos kérdésnek hogy Győr, vagy Budapest legyen-e törvényszékünk táblai székhelye. Annyira egyezik komáromi laptársunk véleménye a mienkével, hogy az esztergomi propagandához alkalomszerűnek találjuk a felszólalkozás végét bemutatni. Habár Győr most is a budapestbrucki vonal idején — irja laptársunk — közelebb esik hozzánk mint Budapest, mégis egyre az az áramlat erősbödik, mely minden tekintetben a fővároshoz köt bennünket. Hiszen ott vau Győrnek jogakadémiája, gymnáziuma, reales polgári iskolája, tanitó képzője ós a tanuló ifjúságot ennek daczára mind Budapestre küldjük. Egyetlen számba vehető kereskedelmi águnk a fakereskedés pedig — természetszerűleg a főváros felé van utalva. Aztán kereskedőink és iparosaink, sőt gazdászaiuk is inkább fordulnak a főváros felé, mivel ott hasonlifhatlanul nagyobb piaczra találnak. Hanem más szempont is azt követeli, hogy minden erőnket oda irányítsuk, hogy a komáromi törvényszéket a budapesti tábla területébe oszszák be s az esztergomiak érdeke ez. Hiszen csak nem akarhatjuk azt, hogy az adófelügyelőség ós illetékkiszabási hivatal után — törvényszékünk területének egy jó részét is elveszítsük ! Pedig ez lenne az eredmény ; mert Esztergom, míut e lapok előző száma újságolta, képtelenségnek tartja — közlekedési okokból — a győri táblához leendő tartozóságát, s csakugyan az országgyűlés is kénytelen lenne ezt konstatálni és a f. hó 28-ikán megkezdett tárgyalások folyamán a baj orvoslását elhatározni. Miuket kettős sérelem érne tehát ha törvényszékünket a győri táblához csatolnák. Előszór oda utalnának egy nem keresett központhoz, másodszor ki volnánk téve annak a lehetőségnek hogy törvényszékünk területének egy részét elveszítsük. Nyomós okok ezek az akczióra. De nem állunk magunk. Az esztergomiak egy sorba készülnek velünk. S a mi még főbenjáró, közlekedés tekintetébeu ránk nézve Győr egészen egyívású Budapesttel. Lépjünk tehát a sorompóba mi is s vállvetve cselekedjünk. Komárom és Esztergom városok együtt védjék érdekeiket mint testvér a testvérét. Aztán az országházban sem maradunk magunkra, ott vau Győry Elek és Horánszky Nándor, legalább tegyünk meg minden lehetőt és higyjüuk a sikerben. Barátság és szerelem. Piczinyke rózsabimbó Hímes napfénybe öltözött, És messzeszállott sóhaja Az illatos rétek fölött: »Legeslegedesebb csókot Szomjú ajkamra vaj' ki ád ?» Én, én — te nem — de én, kiált Ezernyi kis és nagy virág. De a rózsa elfordula Meleg baráti csók elől; Mikor egy méhe, csapodár, A légen át dönögve jő. »Engedj rád szállnom kis virág, Szép kelyhed oszd meg velem; Majd elregélem néked ott, Hogy mi is az a szerelem. »A szerelem ... oh . .. jöjj, ó jöjj! Ezt már óhajtani tudni rég. Hanem azért ne szúrj . .. né, fáj, Elég, te csintalan, elég ...» Szerelmi csókban egyesült A szép virág és kedvese. A rózsa kéjtől reszketett . . . S itt véget ér e kit. mese : Hogy szétterült azt esthomály, S a csalogány elballgatott, Meghalt a kis virág, a kéj Hevétől, mert elhervadott. Másnap derűs szép reggelen Barátnői megsiraták Könnyezve barmatcseppeket: A szerelem áldozatát. NÓGRÁDI JENŐ. — 'Elbeszélés. — (Az Eszt. éa Vid. számára irta: Munkácsy K.) (7. folytatás.) — Igen, azt grófnő. Nem tartozom ugyan magamat aféle gyámoltalan, nyomorult halacskának, a mely türelmesen viseli az erősebb zsarnokoskodását, mert én a zsákmányomat sem el nem szalasztóm, sem ki nem bocsátom a kezemből. De éreze^m, hogy nem vagyok ide való. Ugy érezem magamat e körben, mint a szárazföldi lakos a tengeren. Csak azt köszönöm ennek, hogy itt tanultam meg igazán becsülui a sorsomat és az osztályomat. Mint a szabad erdő és ez a művésziesen kiczirkalmazott park : ugy különbözik e kettő egymástól. Ez czifra, művészi, szép a felületes szemnek, de az — igaz, hasznos és természetes. Büszke vagyok hozzá tartozhatni. Ott mindenkinek az arczára van írva a gazság, valamint a becsületesség, itt valamennyi arcz egyformán mosolygó, udvarias és finom ; megannyi élő hieroglif. De örül a legtöbb, hogy nincs közöttünk egyptologus,;aki ért a hieroglifek megfejtéséhezi Itt két ellenség a legnyájasabb mosolylya. szorongatja egymás kezét; ha én gyűlölök valakit, nyílt sisakkal harczolok ellene. Hangja tompán rezgett, halvány arcza félelmesen kipirult, reszketve fogózott meg a pad karfájában. Elhallgatott, mert érezte, hogy nagyon messzire ment. Majd Irénre tekintett, hogy a szavai Jhatását kémlelje az arczán. ' Halványan, megütközve állott az előtte. Inkább rémültnek látszott, mint felindultnak. Elfelejtette büszkén felemelni a fejét. Jenő meglepetve nézte. Hát ennyire meg tudja őrizni az önuralmát ? Irigyli érette. Erősebb volna nála ? — Tehát mégis igaza volt atyámnak, hogy ön makacs demokrata. Feltétlen ellensége és gyűlölője a nemesi osztálynak. Ha valaki vakon követ valami elvet, az ellen nem használnak az érvek. Én sem tudok felelni önnek. — Én csak az igazság és őszinteség hive vagyok s csak az igazságtalanság és kétszinűség ellensége. Természetesen felháborodik a vérem, ha látom, hogy a szegény embert, aki pár száraz galyat összeszed az erdőben, hogy megmenekedjék a megfagyástól, becsukják s az olyanokat, a kik kapzsi lelkükkel és kegyetlenségükkel vidékeket tesznek tönkre, érdemkeresztekkel tüntetnek ki. Irén felkapta a fejét. Elsötétült a szeme^ Ajkai mozogtak. Ah, mily igéző volt igy ' Mint egy megsértett istennő. Jenő örvendve látta, hogy hosszú időre még sem tudja megtagadni magát. Hangja éles vol^ és ingerült. „— A természetben is van vadvirág és büszke pálmafa. Mióta a világ fennáll, mindég és mindenütt meg voltak a kasztok s az olyan intézmény, a melyet tizenkilencz század fentartött, bizony elég létjogosultsággal bir. Egyes ábrándozok nem fogják megdönteni. A történelem kedvencz olvasmáuyom. Tudom, melyik osztály termetté a legtöbb nagy embert. Végre is a legtisztább búzának is van alja. Ezzel semmit sem lehet bizonyítani. f Egyáltalán a vak ne beszéljen színekről. Én ismerem az osztályomat. Nem kell messze mennem, hogy igazoljam a szavaimat. Itt áll mellettem az atyám. Ki talál benne hibát vagy gyengeséget ? . . . Tiszteli, becsüli mindenki, mert nemcsak a neve nemes, hanem egész valója. S ha ő volna az egyetlen, a kit osztályunkból ilyennek ismernek, pedig vannak elegen ! védeném azt az osztályt, a melynek ilyen tagja lehet. S nem a gyermeki vak szeretet mondatja ezt velem, hanem a legtisztább meggyőződés. De vájjon igy beszél-e ön is ? . . . Oly keserű él hangzott a szavaiban, mintha nem anynyira meggyőzdés. hanem valami egészen más érzelem mondatná a szavait. Önkénytelenül is ama gondolat támad bennem, hogy talán egyszer valaki osztály-unkbóí érzékenyen megsértette önt s ez izgatja fel annyira ellenünk. Jenő összerezzent, mint a tetten kapott bűnös. Majd fürkészöleg vizsgálta az Irén arczát. Az újra nyugodt volt és tiszta. Zavarba jött. — Én mindég őszinte vagyok. Elismerem, hogy a mi felingerelt a nemesi kiváltságos osztály ellen, valóban annak egyik tagja volt, a ki kegyetlenül, mélyen megsértett. De a mit mondtam, azért meggyőződésl)ő

I mondoi tam, merfc azn tán ügy e 1 ni kezdtem őket. Igen, a legtöbb olyau, mint az én ismerősöm, aki puszta szegélyből