Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-16 / 31.szám

Ott ajánlhafó, kői gondos és ügyes munkások a szőlőben kárt nem tesznek. Maga a munka igen egyszerű, a fecskendőt megtöltvén szénkéneggel egyik munkás a sorokon haladva be­szúrja a fecskendő végét s kezének nyomásával a szénkéneg 15—20 czenti­méternyire behatol a földbe, a másik munkás pedig egy vas tömővel a tá­madt lyukakat rögtön földdel betömi. 4 munkás egy nap í / 2 holdat be szén­kénegozhet. Ez eljárás csak ott fog jó eredményt felmutatni, hol a talaj mélysége legalább 30 cmnyi, nagyon kövecses alacsony talaj s igen elöregedett tőkéknél a kísérlet eredménye nagyon bizonytalan. A szénkéneg mennyisége egy katas­fralis holdra 135 — 140 klgr. ennek 15 krjával kilogrammját, tenne 20—21 frtot, mely költség holdanként nem oly sok, hogy azt ne tegyük még akkor is, ha csak egy-két évi eredményt akarunk ez által elérni. A kormány által megrendelt; Musinek­féle fecskendőkből már 100 darab el­adatott 30 fiiért, s más már csak ma­gánál az előál lit ónál (Musinek Buda kapás-ulcza 17. sz.) rendelhető meg 40 fiiért, a megrendelés után az esz­köz tüzetes leírása elküldetik. A szénkéneg legc'/élszeriibbon, a bpesti viuczellérképző igazgatósága ál­tal rendelhető meg 100—110 klgr. mennyiségben vas bordókban, az el­járás vele igen óvatos legyen, mert gyúlékony s robbanó folyadék, a hor­dót legjobb kint a szőlőben elásni s ha már használatba vétetik óvatosan meg­csapolni, a hordóban maradt szénkéneg­hez jó néhány liter vizet tölteni, mert ez könnyebb lévén, a felületen úszik, mintegy réteget képez, mely az elpá­rolgását a szénkénegnek gátolja. A szőlő trágyázása legalább 3 éven­kitit történjék, legjobb a jó érett istálló trágya, melyet a növény leghamarább felvesz a műtrágyák közül a super fosfátor, a káli sók, ez utóbbit a fa­hamu kitűnően helyettesili, egy holdra kell belőle 6*8 métermázsa. Nagyon sokan vannak, kik a szóu­kénegzést egyáltalán nem tartják czél­hoz vezetőnek elég szomorú, hogy el­terjedhetett olyan nézet, hogy a fil­loxéra ellen nincs semmi orvosság. Az igaz, hogy nagy kiterjedésű sző­lőkben ha csak egyesek használják az óvszert a hatás nagyon kevés, de be van hivatalos adatokkal bizonyítva, hogy ott, a hol egész szőlőterületek inficiálva voltak filloxérával, a rendszeres széu­kénogzés által igen jó termést adtak Nálunk Magyarországban fájdalom, közönyösek az emberek s tétlen két­ségbeeséssel nézik mint pusztul el a sok virágzó hegy. Egész falvak s me­gyék vesztik el jövedelem forrásukat s azon hely, hol a népnek egyedüli kincse a szőlő volt, krumpli s kuko­rieza zöldjével van tele, a mi bizony sovány kárpótlás. De maga az állam sem elég gon­doskodó, mert bár szakemberei által ajánl tatja a szénkénegzést, még sem nyújt módot arra, hogy államilag elő­állítandó szénkéneg ós az eszköz olcsón beszerezhető lenne. Hisz a szőlők pusztulása nemcsak egyesek veszedelme, de sújtja ez magát az államot is A görög mellett. ii. Legyen tehát béketűréssel a jurista­ság s ne vesse meg az eredménytelen­ség miatt görög tanítását, sőt inkább mozdítsa elő ; inert talán a görög tu­domány a nwgyar jogéletnek is nem­csak ékessége, hanem táplálója is lehetne. Hogy politikusnak nem árt a görög tanulás, a napfénynél világosabban mu­tatják a brit államférfiak, s hogy egy hozzánk közelebb álló politikust nevezzek, mutatja Bismarck is. Nemcsak a görög tanításnak, hanem általában minden tanulásnak eredmény­telensége Magyarországon juttassa eszünkbe Tacitus arany mondatát: »Adeo virtul.es iisdem temporibus maximé aestimantur, quibns facilliine giguntur;« mert annak visszája illik mi reánk: Adeo líterae et artes iisdem locis minimé aestimantur, quibus diffi­cillime giguntur.« Országos szerencsétlenségnek mond­tam a görög nyelvtanítás megszünteté­sét azért, mert görög tudomány kell a magyar általános miveltségnek, a ma­gyar tudománynak a magyar müvészet­nak, mert a görög tudás nélkül soha­sem vergődhetünk szellemi önállásra. Országos szerencsétlenségnek mond­tam azért mert a magyar nemzet távol tartván magától a görög tudományt, a hegemóniára való hivatását vesztené el a polyglott országban. Annyira még sem mehetne a magyar törvény, hogy minden iskolában eltiltsa a görög ta­nítást. Az tehát leginkább a magyar fajnak iskoláiban fogna megszűnni. Te­hát a szorosan vett magyarság fogna annak hijjával lenni, mi a való tudo­mányra, a szellemi önállásra okvetle­nül megkíván tátik. Ennél fogva a ma­gyar faj válnék méltatlanná a politikai és szellemi hegemóniára. Azt pedig lehetetlen akarni ok a méltóságos fő­rendeknek. Még a politikai hegemóniát sem tarthatja fenn a puszta codexbeli jog ; hogy tarthasná fenn a szellemi hegemóniát! Végre ors'ágos szerencsétlenségnek mondtam a görög nyelv tanításának megszüntetését azért is, mert ez távo­lit bennünket a nyugati cutur nemze­tektől és közelebb viszen a keleti nem kultur nemzetekhez, egyszóval Ázsiá­hoz. Nekünk pedig európaiaknak kell lennünk s valamint akarva nem akarva ki kell lépnünk mindenestől a közép­korból, azonképen nem szabad Ázsia karjaiba dőlnünk Olvasó asztal. — »A H é t« Kiss József előkelő hetilapjának legutóbbi száma azt a ne­héz kérdést igyekszik megoldani: ho­gyan lehet egy heti lapnak bő szépiro­dalmi tartalom mellett egyszersmind aetualisuak is lenni ? Nos, az előttünk fekvő szám e kérdését jelesül oldotta meg. A hét társadalmi, művészi, iro­dalmi, sőt részben politikai eseményeit épp oly alapos, mint a milyen kelle­mes czikkek méltatják. A főváros tava­száról, az utcza szezonjáról egy ismert írónk fest szines képet. A rajongó német császár drámájának legújabb mo­mentumaival egy magyar születésű ki­tünőnémet publiczista foglalkozik. Dol­gozatokat látunk e számban a uagy király emlékéről, Zola uj regényéről, a színház hetéről, a mucsarnokbeli »Phryné«-ről és még nem egy actuálís tárgyról. Mindezek mellett a szépirodalmi tarta­lom isfelette bőséges. A magyar el­beszélő irodalomban oly hamar tért foglalt Herczeg Ferencz legjobb mun­kája az, a mit itt olvashat a közönség. A leghíresebb olasz elbeszélőnek — Vergának - Tóth Béla által fordított novellája komor szépségével hat. Az Apáthy István apróságai poetikusan szépek. Verseket Ábrányi Emil és Temérdek írtak e számban. A füzetet Szemere Attila érdekes képe díszíti. A Hét előfizetési ára egész évre 10 frt, fétévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Kívánatra mutatványszámokat készség­gel küld a kiadóhivatal : Budapest, Akadémia-ufcza 4. szám. — »Fenn és lenn*, regény két kötetben, irta Herczeg Fereucz. (Budapest, Singer és Wolfner kiadása Egyetemes Regénytár V. évf. 11—12 kötet). Az utolsó regénypályázat, melyet a hazai irodalom terén buzgón fára­dozó Singer és Wolfner czég hirdetett, jelentékeny mozgalmat keltett elbeszé­lőink közölt, kivált a fiatalabb nem­zedék körében. A pályázat nem is volt egészen meddő, sőt határozottan figye­lemre méltó mozzanatnak mondható mai regényirodalmunk terén. Különösen két uj név merült föl ez alkalommal, mint olyan, melyeknek viselőitől szépprózánk még sokat remélhet. Ezek egyike Her­czeg Ferencz, kinek »Fenn és Leun« czimü regénye a bírál ók osztatlant di­cséretébeu részesült. A társadalom le­írásában semmi chablont sem követ, ha­nem ugy és azt írja meg, a mit ós mint tárgya magával hozza. A parla­menti élet, a színház, a zsurnalisztika, a falusi egyszerűség, az aristokratikus gőg, mind, találó vonásokkal vannak jellemezve, terjengősség és minden na­turiliszfikus tüntetés nélkül. Hősében következetesen festi a nagyratörő, de­habozó, küzdő és végül elbukó férfi­leiket, mely nem tudott megelégedni az egyszerűséggel »lenn«, hanem föl­vágyódott a magasba 4 és onnan szárnya­szegetten hull alá, elveszettnek találva lenn azt, a mit »fenn« eljátszott. Két nőalak veszi körül, egy bájosan egy­szerű s egy fenségesen szép. Mind a kettő forróan szereti s mind a kettőt el kell veszítenie. A meseszövés, mely ehhez a kifejlődéshez vezet érdekfeszítő­ugy hogy minden egyébb érdemén kivül már az is ajánlja a regényt, hogy valóban élvezetes olvasmány. A két kötet az Egyetemes Regónytár ezidei V. folyamát gazdagítja. Ára a kettőnek csinos piros vászonkötésben 1 frt. Színházi szemle. (13. A. tanfelügyelő.) Bokody Antal jutalomjátókára szom­baton este Kneisel bohózatos vígjátéka került elő, melyben a jutalmazott vissza­jutalmazta a gyönyörű közönséget olyan játékkal s jellemzetes alakítással, a milyet még nem láttunk tőle. Bokody egy iskolamestert mutatott be, annyi humorral és jellemzetességgel, hogy a közönség nem tudta eléggé nevetni. néhány hold földet s hagyd ott a tiszitar­tóságot. Akkor azonnal hazamegyek. De addig nem mehetek. Gyanította eddig is Zárándi, mi tartja a fiát távol. Nem is csodálkozott a szavain. Hogyne sietett volna haza s hogyne sietett volna szerezni egy kis birtokocskát. A gróf szívesen elbocsátotta, ámbár szerette őt, de sokszor útjában állott már neki becsü­letes, jó szivével. Elismerése jeléül olcsó áron eladta neki a tiszttartói lakot. Mert hát nagyon fájdalmasan esett volna meg­válni a jó öregeknek attól a helytől, ahol legszebb éveiket eltöltötték. Azután írtak Jenőnek, hogy most már jöhet, megvan a birtok, meg van az elbocsátás . . . szerető szivek várják . . . jó puha ágy (az asszony maga fosztotta a tollat beléje) . . . minden napon lesz lekváros derellye, őzderék (szereti-e még V) csak jöjjön mielőbb ! S végre felderült a nagy nap, a melyre Jenő megérkezését kitűzte. Volt is ám sú­rolás, takarítás, rendezkedés vagy két hétig folytonosan előtte. Hald legyen minden tiszta, fényes, ragyogó ilyen nagy ünnepen. Még a cselédek is uj katrinczát kaptak. Megérkezett a kényelmes dívány is a fiu szobájába. Ott pipázgathat majd délutánon­ként kényelmesen. Az ur ment'ki elébe a vasúti állomásra. Az anyja meg odahaza, várta.„Csak tipegett egyik szobából a másikba. Ö is újdonatúj csipkés főkötőt csinált e napra magának. Feltette azt. Majd utánanézett, vájjon van-e vanília a gyerek ablakában, mert azt sze­rette mindég ; tett még egy cseréppel oda. Még a kenyeret is maga, sütötte ezen a napon. Csak ö tudja, hogyan szereti az a rossz üu ... És a szeme folyton tele volt könyekkel, épugy, mint a szive boldog­sággal. Milyen lassan is múlnak azok az órák. Vagy talán a kakukóra is megbomlott az örömében. De még sem. ötöt kiáltott. S kocsi állott meg a tornácz előtt. Daliás, karcsú termetű, magas fiatal ember száll ki belőle, lesegíti a férjét; az, ő, igen, az ő fia! Tizenkét év óta nem járt itt. Bizony nem is változott meg nagyon azóta. Most is oly göndör és fekete a haja, amilyen akkor volt, most is oly meleg az ölelése, csengő zengzetes a hangja csak egy kissé lett tompább, fátyolozottabb. Hanem a körszakái nem tetszik neki . . . Talán az ad az arczának olyan komoly, bánatos ki­fejezést ! Vagy az, hogy a régi szelíd gyer­mekvonások megszilárdultak ? Hiszen férfi lett belőle ! . . . Csak ezekben a szép fe­kete szemekben ne égne az a setét, félel­mes tüz! . . . Azon a napon látta legelő­ször. |Hogy nem tudott kialudni azóta be­lőlük . . . De most nem volt idő erről gondolkozni. Jenő mélyen el volt érzékenyülve. — Édes jó szüleim — suttogta a nya­kukba borulva — bocsássatok meg, hogy eddig oly rossz fiatok voltam. Nem leszek többé az, soha. Perczekig tartott, mig magukhoz tértek. Mindhárman a szemüket törölgették A le­nyugvó nap átragyogott a vadszőlőlevelek között s aranyos piros fátyollal takarta be a szép csoportozatot. Talán, hogy ne lássa Őket semmi hívatlan szem! . , . Ne zavar­hassa a boldogságukat. Azután bementek a nagy szobába és összeültek beszélgetni. Ah, mennyi mon­danivalójuk is volt egymáshoz . . . Kínál­ták étellel-itallal s mert nem evett, ag­gódva kérdezték: talán rossz a gyomra, éppen ugy, mint mikor még gyermek volt; vidám, porban játszó, gondtalan gyermek. Pedig ő már nem az ; tizenkét év óta nem s nagyon sok minden megváltozott azóta! . . . S a mint az öregek erre gondoltak, mindketten mélyen felsóhajtottak, mintha kiolvasták volna egymás szeméből a gon­dolatot. S mikor Jenő kiment egy perezre a szo­bából, egyszerre egymásra tekintettek. — Mégis csak szeret minket az Isten ! — suttogta reszkető hangon az asszony. Visszahozta a fiunkat a födelünk alá. — Áidassék érte a neve! — felelte Zarándi. Azután újra elhallgattak. — Hanem a sebhely csak megmaradt a homlokán ! — szólalt meg kis idő múlva újra a nő. Zárán di felsóhajtott. — És a másik is a szivében ! Többet nem szóltak egy szót sem, de nem mertek egymásra nézni. Hanem azért egyik sem ejtett ki egyetlen szemrehányó szót, vagy kifakadást az ellen, a ki ezeket a sebeket ejtette rajta. Jenő pedig a szomszéd szobában egy székre dőlve, csendesen könyezett. II. Verőfényes, hűvös szeptemberi reggel volt. A levegő könnyű, tiszta, amilyen az ősz közeledését szokta jelezni. Jenő nyu­godtan töltötte az éjszakát, de nagj'on ko­rán felébredt. Kevéssel szürkület után. Sietve feltárta az ablaktáblákat a szobáján és élvezettel szivta be az ozondus hegyi levegőt. Majd gyorsan felöltözött s mielőtt valaki felébredt volna a házban, kilopózott belőle. Szűknek találta a szobáját s fojtó­nak a levegőjét. Mondhatlan vágy lepte meg a nyílt, szabad természet után, a melyet annyi év óta nem élvezhetett. Ab­lakai az erdőre nyíltak ; a setét magány és a gyermekkor emlékei ellenállhatlan erővel vonzották öt oda. Egyenesen feléje vette az útját s alig tett száz lépést, már a bükkök sűrűjébe ért. Csakhamar reátalált a keskeny erdei ösvényre. Ugyanott kanyargott az, ahol tizenkét év előtt. Nem hajlott el azóta s nem lett szélesebb egy vonallal sem. A természet frissesége idegeire is áthatott s csodálatos könnyűséget érzett a tagjaiban. Gyorsan haladni kezdett a gyepszegett ösvényen. Mindenütt mély csend uralkodott körü­lötte. Nem zavarta azt egyéb, mint a völgy alsó részébe siető favágók és földművesek zaja. Ha találkoztak, megemelték • a kalap­jukat előtte s tovább mentek. Ő ismerte valamennyit, de őt meg nem ismerte egy sem. De nem is csoda. Tizenkét év nagy idő egy fiatal ember életében. Igen, tizenkét év előtt járt utoljára e helyeken. A gyenge hajtásokból karcsú fák lettek azóta s hány terebélyes tölgy végleg elkorhadt. Az a mogyoróoserje amott ebben az évben hozott először gyümölcsöt. Anyjának vitte az első termését. (Folyt- köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom