Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-16 / 31.szám

E8ZT BROOM XII ÉVFOLYAM. _ 31. SZÁM. CSÜT ÖRTÖK, 1890. 'APRIL 16, , I Városi s megyei érdekeink közlönye, j ] } I wrcr.JELísmK I lETE!\KIINT !<Í:TSZF:R : SZERKESZTŐSÉG: H I R 0 £ T É STKT VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ «322. SZÁM ALATT, JIIIVATAI.ON IIIKDKTKSIOK ,MA<;ÁN-IÍIIM)|IJTIÍ;NKK l<!|.ÖI l T/-l l 'Tlí',Sl Á [! • M»v* Í' IMv «•/,•«! I«mi réssé? illati" köy.U.mmiy t»k iíüliiumlők. jl szólói 100 H/.ÓÍ« — frt ?­r , ki-.ij: nmgálla|M»ilrtK szerint lejjjw­I 6 frt - kr. 1/1 Ä nfH IT\7ÄT Ä 1 • ! J00 — á00 ig . I frt f><> kr.] ] tá.,jom,U,a., I<«,.«lt„t,.ei«. ( fél óue ... . .... 3 írt - kr. KIADÓHIVATAL. SOO-.HOO-ig . ftfrtJfikr.jj .— \ H« K T«.I«VI« I fit HO kr. j SZfcCHENY'l-TföR 331- SZÁM, l!ély«g.lij ÍIO kr. . |Jj NYII.TTKH sora 20 kr. • _jl fU.--I—?J1?.JL—-}'' -í IIOVM a lap IiivatalnH s a magán liinhitései, a, iiyilllérlie H/.áut kö/,- ^ (! lemenjek, el<">!i/.eí.ÓHÍ iiénzck és ieelriiiialásiik inté'/.wthlfík. Difteritisz. Esztergom, ápr. 16. Szórnom vendégünk vau már nagyon hosszú idő óta. Egy fekete ruhás asz­8S011J, a ki a legboldogabb családi körökből rabolja a legszebb gyermeke­ket, letépvén arezukról a rózsát, kiöl­vén szeműkből az angyali mosolyt, szi­vükből a szülők szereletét s gyönge testükből a zsenge életet. A fekete ruhás asszony belopózik a legvidámabb gyerekek társaságába édes játék közben s megczirógaíja ós meg­csókolja azt előbb, a kit megöl. A gyermekek nem félnek tőle, mert nem tudják, hogy minek szereti éppen csak őket. A fekete asszony neve : difteritisz. Gyorsan végez áldozataival. A kit egyszer megcsókol, annak meg kell hal nia. Hiába virraszt az áldozat felett a szülői szeretet és aggodalom hősiessége, hiába tesz mindenféle kísérletet az orvosi tudomány : a szegény kis áldozat ment­hetetlen. Néhány nap előtt még vidáman ját­szott kis pajtásai között, néhány nap múlva már egy halottas kamrában fek­szik egész egyedül megfagyott szivvel és mosolylyal. Meglátogatják odakint legutoljára, mert a halottas kamra nyitva áll az utolsó kegyeletnek. A kis pajtások ámulva nézik uóma kis czimborájukat s mig a mama egy-egy könny cséppel szen­teli meg a más halottját, addig a kis koporsó mellett a láthatatlan fekete a sszony csókolja meg az egészséges kis fcalottlátogatót. Néhány nap múlva máshol is van ravatal. Nem a difteritisz ragadta el a szép kis gyermeket, hanem azért ugyanaz a ravatal, ugyanaz az utolsó gyász­pompa veszi körül, mely a halottas­kamrabeli apró szenteket néhány nap előtt. Az egész utcza gyereknépe megnézi a kis halotat. A fiatal anyák rész­vétükkel veszik körül az otthon ki­terített ravatalt, melynek egyetlen kis fodráról is hazavihetik a ragályt. Sok­szor maguk a szülők adják át a gyer­mekeknek a fekete asszony gyilkos csókját. Mi ebből a szomorú tanulság ? Az, hogy ne látogassa a halotti kam­rát az, a kinek odahaza még élő gyer­mekei vannak. És az, hogy a difteri­tisz áldozatainak temetésénél használt temetkező fölszereléseket ne állítsák föl másnap bárhol, hanem előbb öljék ki belőle a láthatatlan fekete asszony gyil­kos leheletét. Szőlősgazdáink figyelmébe. Esztergom, ápril 16. (Sz. Gr.) A bpesti vinczellérképzőben a mult hó utolsó napjaiban érdekes elő­adásokat tartottak a filloxera gyéríté­séről. A filloxera gyérítése abban áll, hogy a beteg szőlőterületek termő erejükben tovább is fenntartassanak oly helyeken, hol a szőlő már évek óta meg van tá­madva s a levél sárgulása már mutatja az enyészet jelét, ott a szónkéneggel való gyérítés olykép hat, hogy a szőlőt évenkint rendszeres kezeléssel még hosz­szabb ideig fen lehet tartani, oly sző­lőkben azonban, melyekben a filloxera pusztítása legújabb keletű, ott a szén­kéneggel való kezelés már nemcsak gyérítése a bajnak, hauem teljes ki­pusztítása is lehet. Minden eddig e téren tett kísérletek között legjobbnak bizonyult afilloxérá­nak szánkén éggel való kiirtása. A szénkéneg illó természeténél fogva gyor­san elpárolog s ez által a közelében levő élő filloxérát megöli, a nélkül, hogy a tőke vagy a gyökér szál meg­támadtatnék. A mint a tett kísérletek bizonyították a szénkéneg biztosan meg­öli a filloxrát, de annak petéire nem hat pusztitólag s ezért okvetlen szük­séges, hogy évenkint ismétlődjék a szén­kén egzós az egész megtámadott terüle­leten, mert igen csalódnak azok, kik egy éven keresztül vitt szénkénegzés után már teljes termést s viruló zöld leveleket várnak,a peték milliói nem pusz­tultak el az első évben, ebből kifolyó­lag költségek és fáradságuk meddő maradt. A szénkénegnek a földbe való be­fecskendezésére különféle eszközök van­nak, használták a franczia Vermorell Exselsiorját s a Gastein-félót, ezen esz­közök azonban nem feleltek meg tel­jesen a kivánalomnak, hamar elromol­tak s a szénkéneg pazarlásnak volt kitéve, e bajon segítve van a bemuta­tott Musinek-fóle Hungária szénkéneg fecskendővel,mely alakjára nézve igen ha­sonló a Vermoroll-féléhez, de sokkal erősebb anyagból készült, az egész 4—5 részből áll, mely csavarokkal illeszt­hető össze ha véletlenül munkaközben elromlanék, ugy le csavarván az el­romlott részt, egy másikkal rögtöu he­lyettesíteni lehet. Legfőbb előnye, mely a többiek fölé helyezi abban áll, hogy a befecskendezendő szénkéneg mennyi­sége szabályozható az adott körülmé­nyekhez képest. A szénkéneg mennyisége tekintet nélkül a tőkék és sorok egymástól való távolára négyszög méterenként 24 gr. a talaj kötöttsége szerint a menyiség több vagy kevesebb lyukon át lövel­tetik be a földbe, de több mint 10 gramm egy lyukba ne adassék. Ha tehát a sor és tőke távolsága egymástól 1 méter, akkor minden tőke mellé 3 lyukat szúrva 8—8 gramm szénkéneg lesz befecskendezendő, ha pe­dig a sor távol 1 méter a növény tá­vol fél méter, ez esetben minden gyökér mellé 4 lyukat 6—6 gramm székóneg­gel fecskendezünk be s igy tovább még a rendszertelen ültetésnél is meg lohe!; a helyes adag mennyiséget határozni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szénkéneg fecskendőt a tőkétől, ha a föld között 15—18 czm. távolság s hol lazább legfeljebb 30—35 czm. távolságban függőlegesen leszúrva kell alkalmaznunk; a fecskendezés után tá­madt lyukat rögtöu jó be kell dugni nehogy a szénkéneg elillanjon. A szénkénegzés három időszakban történhetik. De mindig csak száraz idő­járással, — szüretelés után, kora ta­vaszszal még a uedvkeringós nem in­dult meg és nyáron a szőlő elvirág­zása után; ez utóbbi azonban csak Vadász & ?ersHxh@&. — Elbeszélés. — (Az Eszt. és Vid. számára irta : Munkácsy K) (2. folytatás.) A fehérneműt Zarándiné sajátkezűleg megszámolta, átkötötte piros pántlikával s még zsályát is tett közéjük, hogy szagosak legyenek. A láda aljába egy kis bugyellá­rist csúsztatott pár ezüst forinttal. Jó lesz az czipóra délelöttönkint. S az utazást meg­előzőleg napokig sült a sódar, a pogácsa, a diós kalács a konybában. A fővárosba az apja vitte fel. p Az anyja csak a vasúti állomásig kisérte ki a kocsin. TJtjok a fekete vár mellett vezetett el. Lehangoltan hallgattak a jó öregek a ko­csiban. Le nem vették a szemüket a rossz fiúról, aki ugy megszomorítja őket. De hát ű akarja ugy. Hadd menjen ! Ne tehessen nekik valaha szemrehányást, hogy megron­tották a jövőjét! . . . Lanyha őszi eső permetezett. De Zaráti­diné nemcsak azt törölgette a szeméről. Jenő is hallgatott ; meghatottan nézte a tájat, melytől hosszú időre válik . . . Szeme most a kastély kertjébe tévedt. Ott futkosott a kis Iréu a kanyargós utakon, lenge rózsaszínű ruhában, virágos kerek szalmakalapban s fehér csipkegallérral nya­kán, mint valami kedves kis pillangó. Gummi labdát dobált a levegőbe s ha el nem kapta, édesen, csengőén kaczagott, Jenő összerázkódott. Kivörösödött a seb­hely homlokán. — Csak kaczagj, csak kaczagj ! — mor­mogta. Majd fogsz még sirni is . . . Hanem akkor majd én nevetek. A két öreg szomorúan nézett össze. Mi lett az ő fiukból ? Ebből a szelid, lágylelkű gyermekből, a kit haragudni sohasem lát­tak. Hogy is mondta a doktor ? Agyráz­kódás ! Az lesz mindennek az oka. Szinte jó, hogy elmegy §kissé hazulról. Ha nem látja többé a várat és lakóit, majd elfeledi az egész szerencsétlen históriát. Még ekkor nem gondolták, hogy a fiuk tizenkét évig nem fogja viszontlátni a szü­lei házat. De Jenőt nem birták többé haza csalni. Pesten néhány hó alatt elvesztette a vadságát és zárkozottságát; nem volt többé oly heves és indulatos, újra nyugodt, csendes fiu lett belőle, amilyen azelőtb volt, hanem a régi vidámsága nem tért többé vissza. Ha irt, levele telve volt szeretettel, gyengédséggel, hanem haza nem jött. Eleinte kérték, majd ráparancsoltak, de mikor látták, hogy minden igyekezetük hiábavaló, bármennyire is fájt nekik az el­maradása, többé nem sürgették. Némi vigaszukra szolgált, hogy mindég kitűnő tanuló volt, valamennyi tanárának a ked­vencze s épugy szerette őket, mint azelőtt. Amikor csak tehették, meglátogatták őt. A végzetes baleset soha szóba nem került közöttük, a grófokról sem beszéltek, Jenő sem kérdezősködött utánuk, ugy hogy már-már azt hitték, hogy elfeledte az egé­szet. Annál szomorúbb volt csalódásuk. Egy alkalommal ugyanis az apa, aki csak egy napra jött fel a fővárosba, azt felelte a fia marasztalására: — Ezúttal nem maradhatok tovább, édes fiam. — Majd az aratás után ! Szük­ség van most odahaza a gazda szemére, nehogy a gróf valami kárt szenvedjen. Jenő keserűen mosolygott. — Menj hát akkor csak, édes apám. Igazad van. 0 a te kegyelmes urad. Vi­gyáznod kell, nehogy meggörbüljön a haja szála . . . Hiszen nagyon megérdemli ezt a lelkiismeretességet tőled. Menj csak édes apám ! Végtelen keserűség és mély fájdalom rezgett a szavában. Az öreg szemeibe könnyek lopóztak. Elfordult a fiától. Mit felelhetett neki ? . . . JenŐ időközben elvégezte a gymnáziumot, majd később az orvosi tanfolyamot, kitűnő sikerrel mind a kettőt. Huszonegy éves korában megkapta az orvos-tudori okleve­let. Egy nagynevű egyetemi tanár vette segédül maga mellé. Most fájt csak az öreg Zarándynak, hogy még mindég nem hoz­hatja haza a fiát ; nem mehet a karján a falun végig, nem mutathatja mindenki­nek a csodagyermeket, a fiatal tudóst; nem mondhatja ismerőseinek : nézzétek ! ismeri­tek ?.. . Az én fiam, a kis Jenő . . . Dr. Zarándi Jenő . . . mily szépen hang­zik ez !.. . Elmondogatta ugyan igy is mindenkinek, de mit használ az, ha nem látják a fiút ! Talán nem is hisznek neki. Szinte sorvadni kezdett az e felett való bánatában. Látta ezt a felesége s végre már meg nem állhatta, hogy még egyszer utoljára ne kisértse meg a fiát a hazajöve­telre rábírni. Öregek vagyunk már, édes fiam, — irta neki — ki tudja, meddig élünk még. Napjaink meg vannak szám­lálva. Tudod, hogy hosszasabban nem tá­vozhatunk hazulról, jöjj hát végre te haza. Legalább egyszer, mielőtt meghalunk. Ne tagadd meg ősz anyád e kérelmét. Légy még egyszer a mienk! Mindég jó fiunk voltál ; mutasd meg, hogy most is az vagy. Szobád régóta készen áll a fogadásodra, de hiába várja az urat- Üres, rideg az nélküled, mint üres az egész ház ós üres a mi öreg szivünk. Jöjj, jöjj mielőbb, édes gyermekem és töltsd azt meg újra öröm­mel, boldogsággal.* Jenő azonnal válaszolt. Ne nehezteljenek, de még nem jöhet. De jönni fog nemso­kára. Szelíden megdorgálta az anyját, hogy máris a halálra gondol. Hát vájjon az ősz haj teszi öreggé az embert ? Csak most fognak igazán élni. Hát miért lefctő vájjon doktorrá ? El tud ő bánni halál uram Ő kegyelmével. Tréfásan irt, hanem azért végtelenül fájdalmas, panaszos hang sirt ki a sorok közül s a gyengéd szivű öregek kihallották azt belőle. Nem értették, mi a bánata,, de nem hivták őt többé haza sohasem. De nem is volt szükségük erre., A Bar­toleses olasz herczegen eszközölt műtét egyszerre általánosan ismertté tette a Jenő nevét. Pár hó alatt a főváros legkeresettebb orvosává és félévre rá egjetemi tanárrá lett. Ez időben felkérte atyját, hogy jöjjön fel, ha csak egy napra is, hozzája. Atyja természetesen azonnal teljesítette kérelmét. Mikor a viszontlátás örömein átestek, Jenő tiz darab ezrest tett ki eléje. — Tudom, hogy te is szereztél egy kis pénzecskét magadnak. Vedd ezt hozzája. Bátran teheted ; becsületes munkával ke­restem meg. Végy rajta valami tanját és

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom