Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-13 / 30.szám

KSZTKIttiOM -XII. ÉVFOLYAM. W. SZÁM. V ASÁRNAP, 1890. APRIL 13. ESZTERGOM és VIDÉKE i, ___ I, Városi s megyei érdekeink közlönye, j \A\?(i IP.I JI'.MIK METISMKINT K^TSZRH- SZERKESZTŐSÉG: ~]~ HIRDYTES EK. VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁ.Z ^22. SZÁM ALATT, HIVATALON IIIKDKTKNKK : ;;; MAN\N IÍH.'I.MIKNKI || I 1 ! I .<) I 1 17 |<!T |i',S> I Á |f : ••'.*!» » l«p H»»IUin' ranzet illető k'SxiAiBHtty.ék kiil<I»ntl«k. J s/.ólól 100 n%6l§n - frt ?«í kr.M; ••'< , g-Wliij-««liÍK n/.«riiit l.-gjií || «vi . 6 frt - kr. l/tAnííuTuATAI . IW -ÄÖO ig . I frt MLkr.j j l»n. V «m,l.lm.n ki»-/.iiU„l„^ t . f fJ| é ue g f,-t - kr. KIAUUHIV A IAL . SMK)-11004g . %'M W\r.\\l . nejt.ye.lévie . '. '. '. '. '. '. '. I fit HO kr. I SZfcCHii'll Y I-T&R Uíii- SZÁM, i»ét$«gtlij HO kr. !|i NYII.TTKK K«I« 80 Ur. JUJ!.J z Al n -AT" ^ i liovii a lap hivatalos H a magán liúitatéoei, a nyiliiéibe H/.ánt köz- |_ I ___ II leményok, előfizetési pénzek és ret*,laimilá»< l k intézendő!'. Esztergom-Budapest. Esztergom, ápr. 12. Arról értesülünk, hogy «*i budapesti körvasút lipótvárosi pályaudvarától a a Duna áthidalásával Ó-Buda, Vörös­vár, Pilis-Csaba, Leányvár és Dorogh határain át Esztergomig vezetendő helyi­érdekű vasútvonalra nézve a kereske­delemügyi miniszter Szeniczey Ödön, Lappa Péter és Neumann Armin or­szággyűlési képviselőknek egy évre az előmunkálati engedélyt megadta. , Ismerjük már ezeket az előmunkálati engedélyeket s tudjuk, hogy ezekkel még egyetlen egy esztergom-budapesti vasút sem épült ki. De ismerjük a budapesti összekötte­tés rendkívüli fontosságát is s igy még a papiroson végig futó esztergom-buda­pesti vasútnak is örülünk. Az esztergom-budapesti vasúti össze­köttetés, már mint ilyen is rendkívüli fontosságú. A fővárosiak állandó össze­köttetése vidékünkkel és városunkkal régi szép álmunk megvalósodása lenne. Esztergom s a közeli vidék remek pa­norámáit a fővárosi nyaralók fogják | méltányolni és élvezni, ha állandó vasúti összeköttetés létesül. Esztergom váro­sának magának is szüksége van már évtizedek óta erre a vasútra, mert kö­zelségénél fogva, ugy nyersterményei­vel, mint egyéb kiviteli ezikkeivel az ország fővárosában s onnan a szélrózsa minden irányában biztos piaezot ta­lálna. De másrészről a budapest-esztergomi vasúti összeköttetés természetes kiegé­szítője lenne az eszlergoin-füzitői vonal­nak, melynek jentősóge ezen kiegészí­tés által még inkább fokozódik. Szóval nagy nyereséget jelentene a régóta óhajtott fővárosi összeköttetés nemcsak városunk, de egész megyénk életében. Az uj konzorczium előtt már több prolongált és lejárt előmunkálati enge­dély hiúsult meg, mielőtt még az elő­munkálatokhoz csak hozzá is fogtak volna. A mostani tervhez még több remé­nyünk van, mert a mint az esztergom­füzitői vonal építéséhez hozzáfognak, az esztergom-budapesti összeköttetés annál gyümölcsözőbbnek és szükségesebb­nek Ígérkezik. Hogy mikor fog az első lokomotív Esztergom mellett a lejárt közlekedési állapotoknak füttyöt hányni, azt nem tudjuk. De hogy az esztergomi vasutat kivétel nélkül minden haladó eszter­gomi polgár szívvel-lélekkel várja, azt már évtizedek óla konstatáljuk. A görög mellett. (Két közlemény.) I. Hun fal vy Pál veterán tudósunk »A görög nyelv ügye Magyarországon« czim alatt összegyűjtötte mindazon czikkeit és beszédeit, melyekkel a görög nyelv ügyében már évtizedek óta sikra szállott. A Hornyánszky Viktor akadémiai Könyvkereskedésében megjelent csinos füzet legutolsó közleményéből muta­tuuk be egy-egy részletet, a füzet ajánlására. Hunfalvy Pál ezen előkészült beszé­dét a főrendiház márcz. 11-iki gyűlé­sén akarta elmondani, de a Tisza kor­mány ülése arra már alkalmasnak nem bizonyulván, az elkészült beszéd el­mondatlanul jelent meg az érdekes fü­zetben. Ebből a legnjabb védőbeszédből kö­zöljük a következőket : Nálunk minden bizonynyal a legsúlyo­sabb ok a görög nyelv tanítása és ta­nulása ellen igy nyilatkozik: nekünk nem kell a görög! Ha keressük ennek az oknak eredetét, a középkorban ta­láljuk meg. Ország-világ tudja, hogy abban a korban nem kellett a görög senkinek egész nyugaton. Már, ha őszinték tudunk önmagunkhoz lenni, nem tagadhatjuk, hogy érzésünk, gon­dolkozásunk nagy részével a közép­kornak legközepén forgunk még. — Ebből pedig vajmi már ideje, hogy ki­lépjünk. S ha igazáu kilépünk abból, a görög nyelvtanítás ellen sem fogunk nyilatkozni; mert az csakugyan az uj kornak egyik ragyogó vonása, mely a szellemi ujliodást nemcsak jelenti, de ki is fejezi. Másik súlyos ok az eredménytelen­ség ; mert azt mondják : hiába tanítják a görög nyelvet, nincsen annak ered­3 menye. Pedig van eredménye. Kicsiny­leni lehet, de eltagadni nem szabad. S a ki kicsinyli, az szives legyen számba venni a rendkívüli mostohaságot melyet nálunk a classicus tudomány tapasztal. Fájdalom azt az eredmény is — szégyen megvallanunk — leginkább az úgynevezett Thun-rendszeruek kö­szönjük. Hét éve, hogy a magyar tör­vény bevitte a görög nyelvtanítást a gymnasiumokba s mit várhatunk hét éves tanítástól a tudományra, művészetre, általános miveltségre ! Hét év alatt a fűzfa sem nő meg, nem hogy a fenyőfa, cserfa, a tudomány, művészet pedig nem fűzfa növésüek. Tudom, hogy a jurista világ is leginkább az eredménytelenség miatt nem szereti a görög tanítást. Én meg éppen a juríslavilágot kérem, legyen béketűréssel. Mióta tanítják a just s mind a mi vele jár ? Talán csak hét esztendő óta, vagy csak hetven esztendő óta ? Azt tudom, Werbőczy óta van ma­gyar jogi compendium s hogy a nagy­szombati egyelem megnyitása óta ta­nítják is a just. S vájjon olyan mostoha körülmények között tanították és ta­nitják-e mint a görög nyelvet? Nemde úgyszólván, minden gondunk, minden szeretetünk reá van fordítva a jus ta­nítására. S mégis panasz van sok ered­ménytelenségről a jogéletben, s miről Szilágyi 0 Nagyméltóságának volna mit elmondania. S tovább kérdem, a joglótre nézve hová tekintünk tájéko­zás végett, vájjon Törökországra-e s ^nég tovább Ázsiára ? vagy nyugatra Német-, Franczia-, Angolországra ? — Miért nem fordulunk hát keletre, a hol soha sem tanították a görögöt ? Miért fordulunk nyugatra, a hol szá­zadok óta tanították, tanítják ma és fogják jövőben is tanítani a görögöt ? Ugy látszik tehát, hogy a görög tanítás a jurist aságnak sem árt. Legalább nem hiszem, hogy egyet­lz„Esztep9s libamája. A MAGYAR PARASZT. (Kozma Andor pályanyertes költeménye.) Harezokat vezérlő véies, nagy vitézek, Titeket csodállak, értetek nem érzek; De az ekevasnak verejtékes hőse Szerető szivemnek kedves ismerőse. Szeretem a népet, mely a földet túrja, S rongy irigység nélkül néz a gazdag úrra, De saját jussából nem ad egy arasztot — Szeretem a büszke, jó magyar parasztot. Mások a családfát csak hadd emlegessék, A magyar parasztság — a magyar nemesség. Diszre, méltóságra, becsülettudásra Széles e világon nincsen neki mása. Fürge, szép menyecskék szülik ezt a fajtát; Nem ismer a gyermek anyján kívül dajkát. S a miért hiába járna iskolába, Azt az anyatejjel szívja már magába. S hej nagy tudoináuy az, más nép között ritka, Uralkodó nemzet uralmának titka: Népünk millióit át egy érzés járja, Az, hogy a magyarnak nincs a földön párja. S legkisebb izéig szent hitül ezt vallja, Ma kicsiny fajunknak nagy az ő hatalma. Nem tart nagyra senkit, nem ijeszti semmi, — Soha szolga nem lön, mert nem is tud lenni. Könnyű főurunknak, rangja érzetében, Büszkén nézni végig tenger szolganópen, De a mi parasztunk csak igy n'>zi, szinte Az egész világot: vagyok olyan, mint te ! isézd a nyalka tartást, nézd a hetyke léptét, Nézd a mérkőzésre vágyó ifjú népét — S nézd a vén parasztot, nézd e nagy nyugalmat, Hogy ha szól fölényes, óvatos, ha haílgat. A katonasorban láttam fiatalját, Zsonge regruták — ma-holnap harczi daliák. Fegyvert a kezébe, paripát alája! . . . S a paraszt az isten első katonája. S láttam az öregjét én a falu házán, Eszes, erős szóval egymás közt vitázván. S azt gondoltam* ím, ea a korunkra késve, Ős pásztor királyok bölcs tanácsülése. S beveszi magát az emberek szivébe Apraja, öregje, fiatalja, véne. Nincs hang, mely fülemnek édesebben esnék, Mint egy paraszt'mondta: „szerenesés jó estét". Magyar paraszt éke az az okos jóság, Mely tán nem is erkölcs, de hús. vér, valóság. Hogy egyszerre józan s eszményes is lenne, Gondolat és érzés frigyre lépett benne. Lám ha szerelemre gyulád föl a vére, Rárakná az ég, föld kincsét kedvesére, A mit érez, dalban s szóban is kimondja, De nem lesz a lánynak érzelgős bolondja. Érzelme fölött is őrt áll büszkesége, Hosszú panaszokkal nem eseng az égre. Ha a lányt szép szóval megnyerte megkérte. Helyt áll és meg is hal, — de nem jajgat érte. Tánezából világlik ki az egész jellém: Csupa fékezett hév, erőteljes kellem. Egymagában lassan, párral frissen lejti, De a jobb eszét el sohasem felejti. Kezét, lábát, testét nem veti, nem hányja, Csak az úribb fajzat kaezki fia, lánya. Nem is kurjant sürün, ha kitör is néha, Lehet bárdolatlan, — de sohasem léha. Kedves a paraszt nép s legkedvesebb nékem A nehéz munkában, künn a mezőn, réten, Hol fekete hantból fehér czipót tördel, Kűzdvén a szeszélyes, Ösi anyafölddel. Hej, a ki nem látja, soha nem ls tudja, Mily nehéz a rögben az ekevas útja! De, a ki nem nézi, soha nem is sejti, Hogy a rög e nemzet minden kincsét rejti. Mit az anyaföld ad, szerte e hazában Mind csak abból élünk: egyes, egyház, állam. Csak formál a sr.erszám, csak forgat a mérték, De a föld rögéből hajt ki minden érték. A magyar parasztnak nehéz, nagy munLája Tartja e hazát fenn ! Ezer áldás rája! Bő maggal fizessen minden búzaasztag, Hálával a nemzet a magyar parasztnak. S te, a ki alkotni vágyói, szívvel, ószszel, A magyar paraszthoz néha napján nézz el Romlatlan kedélye, ős esze e népnek, Gazdag televénye minden jónak, szépnek. A ki államférfi itt okulást nyerhet: Daczot a lényegben, formákban türelmet! Költők és művészek dalait hallgassák — S megtanulják tőle: légszebb az igazság. Epül erősségünk, már tornyait rakják, Hej, de elfelejtik nem egyszer alapját. Pedig az egészet ez tartja szilárdan, Ez nem in^ a szélben, — ez nem dől az árban. A magyar parasztság az erő, az élet, Elveszett a nemzet, ha ez semmivé lett. De, ha ez marad csak, — nrnd a többi nélkül, Nemzetünk jövője akkor is fölépül. — Elbeszélés. — (Az Eszt. és Vid. számára irta : Munkácsy K) (Első folytatás.) Sebe könnyebben volt s lassan javulni kezdett. A jó öregek folytonosan az ágya körül forgolódtak s aggódva lestek minden mozdulatát .Anyja gyengéden megsimogatta a kezét. Mosolyogva kérdezte: — Behozzam a bariskát? Már az meg­gyógyult. Te is meggyógyulsz nemsokára ! Jenő aligha gondolta, mily nagy fárad­ságába került apjának, mig az elveszetthez egészen hasonlót tudott találni a majorban, mert nyersen válaszolta: — Nem kell nekem. A bárány csak kis gyermeknek való. Én már nem vagyok gyermek . . . A jó asszony csalódottan és csodálkozva nézett reája Körülbelül két héttel később egy napon, vendégek érkeztek a kastélyból. Irén grófnő a nevelőnőjével. Mikor beléptek az ajtón, Za­rándiék ugy meg voltak lepve, hogy még üdvözölni is elfelejtették őket. A nevelőnő, sovány, szemüveges, már éltesebb korú, szigorú arczu nő leereszkedőleg nyújtotta a kezét az asszony felé. — Sajnálattal értesültünk róla, hogy a fia még mindig szenvedő. S miután Irén grófnő meggondolatlansága volt részben a sajnos baleset oka, kötelességünknek tar­tottuk, szermélyesen tudakozódni a beteg hogyléte után. Reméljük, a javulás utján van. A gróf egyúttal egy kis ajándékot küld a üucskának — s egy csinos pénz­erszényt nyújtott az ágyban fekvő beteg felé, félig felnyitva azt, hogy a benne csillogó aranyak láthatók legyenek. Jenő setét komor arczczal, mozdulatlanul nézte a kis leányt és a kimért mozdulatú ne­velőnőt. De mikor az aranyokat megpillan­totta, hirtelen felkapta a fejét a vánkosok­ról. Elsetétült a tekintete s szenvedélyesen remegett még mindig gyenge hangja. • v — Nem kell a gróf ur pénze. Tartsa meg magának. Vegyen uj kutyát rajta.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom