Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-10 / 29.szám

ESZTEROOM XIL ÉVFOLYAM. 29. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1890. APRIL 10 ii , L Városi s megyei érdekeink közlönye, _j ____ MF^IRLRMIK rtKTirJlKINM' KP:TSZRR: SZERKESZTŐSÉG : I H I R DE T ES E K. VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ 322. SZÁM ALATT, HHIVATALOS HIIINKTÚNNK :jjj ,MA<Í\N iiii.MtKTKNi.jh ] KI .<") I'T/ji.Tlí'.SI Ál? • »H»V» « HKHIIIHIIÍ I'(ÍH•/.•'>!. illutő ki>/.l«>ui.«iiv«k MtbhwiilÜt. 1 szólói 100 N/.ÓÍJ/ - fit ?. r » kr.;H ""-fi' 1 ""!"" 1 "" »*«ri»»t l«-gj;i |{ félévre 3 fit - kr. KIADÓHIVATAL : l*Mi-jiH>.ig . » frt ss kr.j h .— n«Kje.l«vi« I frt r>0 kr. I SZÉlCI 1 I'll IY I-' I ÉR ÍÍ?J I • SZ Á M, Hélj»K«Hj 80 kr. [fi NYII.TTKU «gm 550 kr. ^0y-­az ^J > LA r _ } l_^ ,W- lioi.-'i ;i lap IiivfitiihiH s :i uiii«:in liiiilc.tésni, ii nyiUlórlie szállt kii/,- _ |J lemiJiiytik, *)lí>liy..il.^si jiéuzt-k é?t >'<HÍ Iiim;iI;'isoií inl.áz«iitlők. Az első akadályok. Esztergom, ápril 9. A törvényhatóság líivitlóbb alakjai­nál s a főkáplalan fejénél is megjelen­lek a városrészek egyesítésében fára­dozó kiküldöttek s kikérték itt is, ott is az áldást. Ugy a főispánnál, mint a megyei alispánnál és főjegyzőnél, valamint a fő kapta lau nagyprépostjánál a polgár­mester vezetése alatt megjelent kül­döttség igen szíves fogadtatásban ré­szesült. A herczegprimás az egyesülés nehéz munkájára, a városrészek specziális ér­dekeinek gondos megóvására és kielé­gítésére bivfa föl a város figyelmét. A törvényhatóság azonban már ag­godalmakat fejezett ki s őszintéu reá­mutatott az első akadályokra. Komoly és súlyos körülmények előtt állunk. Esztergom vármegye jövőjéről van szó. A mostani miniszterelnök még bel­ügyminiszter korában az ország kisebb vármegyéinek megszüntetésével és be­kebelezésével foglalkozott. Terve szerint Esztergom vármegyének is el kellett volna tűnnie a térképről. Nem fog-e a mostani miniszterelnök még inkább visszatérni első terveihez, ha a megye három községgel kisebbedik az egyesü­lés után ? Teljesen megértjük és méltányoljuk az első aggodalmak fontosságát, mert Esztergom egyesülése után Esztergom első érdeke, hogy továbbra is a megye középpontja és székhelye maradjon. Nem ismerjük a legújabb belügy­miniszter nézeteit Esztergom vármegye kikerekitéséről, de ismerjük a kormány két kitűnő tagjának nyilatkozatát azon váresok érdekeinek megvédéséről, me­lyek egy-egy vidék természetes szék­helyei és kulturális tűzpontjai. Egy olyau kulturális város, mint Esztergom s főkép az egyesűit Eszter­gom, nemcsak meggyarapitott megyére, de egyéb államintézményre is jogosan számithat ós igy az első aggodalmakat, legyenek azok bármily komolyak is, csak olyan akadályoknak tartjuk, me­lyeket nemsokára el fognak hárítani a haladás és kultúra azon nagy bajnokai, kik bazánk jólétét és emelkedését a legszebb jövőre hivatott városok fel­virágoztatásában és támogatásában ke­resik. Ne csüggedjünk. Az első akadályo­kon bátran keresztül kell vágtatnunk. Városi csatornák. (Két közlemény.) I. Az az eljárás, melyet Magdeburg vá­rosa 'öntözhető földek összevásárlása czéljából követett, hogy a város csatorna­ürülékeivel trágyázott kerti gazdaságot létesítsen, igen érdekes és sok tekin­tetben tanulságos. Magdeburg város csatornái az Elba folyamba ömlöttek s annak vizét nem kis mértékben meg­fertőztették. Az egészségügyi bizottság már évek előtt sürgős kívánság gya­nánt kifejezte azon óhajt, hogy a folyam vizének megfertőztetésót be kellene tiltani, minek következtében a kormány rendeletet adott ki, a mely ki mondja, hogy kormáuybeleegyezés nélkül nem szabad jövőre semminemű szennyes viz csatornát torkolással építeni s bogy a csatornák ürülök tartalmát mechanikai vagy vegytani utou meg kell tisztítani, mielőtt, azt a folyóba folyni en­gednék. A város tehát indíttatva érezte ma­gát a csatornázás ügyét beható ta­nácskozás alá venni, mert egy uj vá­rosrészről a csatornát ki kellett vezetni s a kormány állhatatosan megmaradt a mellett, hogy nem engedi az Elba vizet csatorna-ürülékkel tovább be­szennyeztél ni. Hasztalan hivatkozott a város arra, hogy a kormány jóváhagyta 1876-ban Magdeburg város helyi statútumát s az kimondja, hogy az árnyékszékek tar­talma a városi csatornába vezetendő, a kormány azt válaszolta, bogy a hivat­kozott helyi statútum jóváhagyásánál a tisztátalan víznek az Elba folyóba ve­zetése csak provisoriumnak vétetett s a jóváhagyás nem is tartalmaz mást, mint azt, hogy a házakból az ürülék a csatornákba vezettessék, de nem ad engedélyt a csatornát az Elbába tor­kol tat ni. Magdeburg városának csatornázása igen régi. A meglevő csatornák közül majd mind száz évet meghaladó idő előtt épült. A régi hídnál levő 1717-ben, a Domprobsteinnál levő 1732-ben, az uj hídnál levő 1746-ban, a szentlélek ut meghosszabbításánál levő 1778-ban, a Gouvernements ut meghosszabbításánál levő 1783-ban, a Preussen-bástya me­gett lövő 1780-ban. A Jakobs és Petri­fördernél levők pedig a 18-ik század végén. Csakis a KI in ke-csatorna épült 1875-ben. Ezen csatornák egy része nem fedett; a kormány tehát azt kö­vetelte a várostól, hogy az összes csa­tornák tartalma vétessék tisztítás alá mielőtt egy fő levezető csatornában az Elbába ömlesztetnók s a tisztás legyen olyan, hogy utána a folyadék minden szabad szemmel látható lebegőanyagtól ment, szin- és szagtalan legyen, hogy azt 10 napig tartani lehessen változás nélkül s hogy belőle miudig lehessen próbákat tenni. A város e leirat folytán arra a meg­győződésre jutott, hogy nem lehet to­vább -elhalasztani annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a csatornák ürülék­tartalma vagy tisztítás alá vettessék vagy a várostól elvezetve földek öntö­zésére használ tassék. A mesterséges tisztítás vagy szűrők utján vagy derítő tavakkal vagy szerek hozzáadásával vagy a nélkül történhetik. Minden tisztitás­nak arra első sorban azt kell czóloznia, hogy a szennyes vizbeu levő iszapré­szek kiválasztassanak, ezek többé-ke­vésbbé mikroorganizmusokkal s minden­féle parasifákkal vannak tele. Ezért járványok és ragályos betegségek okozói lehetnek. A csatorna vizében lebegő szerves anyagok kiválasztásán kivül, a feloldott rothadási anyagok, minő az ammóniák, kónhydrogen stb eltávolí­tása is fontos feladat. A talajöntö­zésre használásnál mindkét feladatnak elég lesz téve, mert a csatornábau volt szerves anyag, a földben növény táp­Vadász & vsrembsa, — Elbeszélés. — (Az Eszt. és Vid. számára irta : Munkácsy K ) I. Mikor Szihalomy Lothár gróf tizenöt év előtt hirtelen meghalt és végrendeletét kihirdették, mindenki csodálkozott azon, hogy abban összes vagyona örökösévé öcs­csét, Kristófot tette. Mert bár ő volt leg­közelebbi rokona, s igy törvényes örököse is, általánosan ismert dolog volt, hogy évek óta igen feszült viszonyban élt báty­jával. Atyjuk korán elhalván, Lothár gon­doskodott a gyermek, Kristóf neveléséről és kiképeztetéséről, gyengéd és bőkezű volt irányában, amilyen csak az atya lehet, de később a Kristóf könnyelmű életmódja és heves, hálátlan természete folytán nagyon elidegenedtek egymástól, sőt egy külföldi, kényes becsületbeli ügye alkalmával, amely­ről mindenki beszélt, de senki bizonyodat nem tudott, az elhidegülés nyilt szakadássá vált közöttük, ugy hogy a Lothár viszo­nyaival ismerős körök az öcscs teljes kita­gadásáról beszéltek. Mikor Lothár súlyosan megbetegedett, Kristóf váratlanul Szihal­mon termett, ahol már évek óta meg nem fordult s a halálos ágynál valószínűleg ki­békültek a testvérek, mert a husz év előtt kelt végrendelet sem megváltoztatva, sem mással helyettesítve nem volt. Igy Kristóf gróf tizenöt év előtt birto­kába* vette a gyönyörű örökséget. A lefolyt évek nyomtalanul vonultak el fölötte. Most is éppen oly fényes fekete dus hajának minden szála, mint akkor volt, lépései oly biztosak és ruganyosak, tartása oly egyenes és előkelő s a mosoly ma is oly ritkán látható az ajkai közül. Ugyanaz a büszke szép arisztokrata, aki akkor volt, hideg, parancsoló, megközelíthetetlen főúr, méltó párja a német lovagregények zordon hő­seinek. De ha ő meg nem változott, annál job­ban megváltozott Szihalom s az egész ura­dalom körülötte. Mikor ide került, sem volt már fiatal ember, hanem javakorabeli férfi, aki ugy látszik, már teljesen kitom­bolta magát és betelt a nagyvilági élettel. Igy egész odaadással átadta magát a föl­desúri hivatásának, épugy mint a bátyja, de nem haladt annak a nyomdokain. Mert Lothár jószívű, kevés igényű, elvonult éle­tet élő garcon ember volt, aki soha sem éreztette az alattvalóival a kegyúr szigorát és büszkeségét, hanem a jóságát csupán. Kristóf ellenben kíméletlen vaskezekkel ra­gadta meg az uradalom gyeplőit. Tisztjeit csakhamar öregeknek, tudatlanoknak, a kortól elmaradottaknak és mindenekfelett megbizhatlanoknak találta és rövid uton, csekély végkielégítéssel túladott rajtok. Nem tartott meg egyet sem a régi, hű gárdából az egyetlen tiszttartó: Zarándi András kivételével, akinek buzgóságát, ta­pasztaltságát és józan gondolkozását nehe­zen tudta volna nélkülözni az előtte isme­retlen téren. S az egyszerűsége és termé­szetes szerénysége különben sem zavarta öt a cselekedeteiben. Minden törekvése az volt, hogy minél jövedelmezőbbé tegye uradalmát és igy minél nagyobb fénynyel vehesse körül magát. Amelyik tiszt jól ki tudta zsarolni a földet és az embereket az ura érdekében s amelyik mélyen haj­longott előtte, az kinyerte a megelégedését, de elismerését egy sem. Véleményt nem tűrt, érveket nem ismert. Feltett szándoka keresztülvitelében nem tudta, de nem is merte megakadályozni senki sem. Osztálya minden előítéletét vakon követte és minden előjogát szigorúan megkövetelte magának. Igy alantosai féltek tőle, mig osztálytársai tisztelték mint akaraterős, szilárd jellemű férfiút, de nem szerette senki sem. A sze­gények és kérelmezők előtt ajtaja mindég zárva volt, pedig ezek száma egyre növe­kedett a terjedelmes uradalomban, ugy hogy a jólét és megelégedés hajdani boldog tanyáján a magára hagyott és kizsarolt lakosság lassan már a nyomorral kezdett megismerkedni. Egy évvel az örökség átvétele után meg­nősült. Nejét, szül. Adelstein Ellen bárónőt Braunschweigből hozta. Törékeny, halvány, szőke nő volt, valódi német typus, rossz tüdővel, de nagyon jó családfával. Csupa szelidség és jóság, de minden akaraterő nélkül, a férjének alázatos rabszolgája. Alig pár évig élt a férjével s fiatalon elhunyt sorvadásban. Egyetlen leányka maradt utána, a most nyolez éves Irén, aki azon­ban nem reá ütött. Inkább az atyja leánya volt. Talán azért is szerette őt a gróf annyira. Többnyire magával vitte, ha a parkban sétált, ha kiment a hegyek közé, sőt ha kilovagolt is, sokszor felvette a nye­regbe. Órákig fecsegett, játszott, veje, sot nevetni is tudott bohóságai felett. Ő volt az egyetlen lény, akinek szeszélyeit Sziha­lomy gróf eltűrte, akit soha nem korholt vagy intett s talán éppen ezért vált makacs,. önfejű, akaratos gyermekké, akinek senki sem tudott parancsolni. Tanítónő, nevelő ki nem birta mellette.. A cselédek jobban féltek a csepp gyermek­től, mint hatalmas apjától. A falubeli gyer­mekek félve húzódtak félre az útjából, ha jönni látták, mert fokedvtelése volt apja lovaglópálczájával megverdesni őket, hogy kaczaghasson a sírásukon. Vagy előszedte krajezáros játékszereit, hogy összetörje ós eldebja őket. Atyja persze mosolygott a. csínyein. Mindég nagyon kecsesen öltözkö­dött. S alig hagyta el a pólyát, máris se­lyemruhát kért. Akik közelebbről ismerték, eszes, de koránérett, szenvedélyes termé­szetű és mindenekfelett gyönyörű gyer­meknek tartották. A grófi kastélj* egy völgymélyedésben,, tágas lápon feküdt s a környékbeli népség »fekete vár«-nak hívta. Talán azért, mert a mohától belepett, ősrégi épület feketén és komoran állott a százados platánok alatt. Fekete volt már a repkényindákkal össze­kapott najád szobor is a kastély homlok­zata előtt, amelynek kagylójából évtizedek óta folyt az ezüstös vízsugár a szökőkút porfir medenczéjébe. Fekete a czhneres vaskapu és a rácsos kerítés, amelyen ke­resztül a vadregényesen szép park sárga utjai kivilágoltak az összenőtt fagyaibokrok között. S. ha olykor ünnepélyes alkalmakkor kigyúltak a homlokzat arabeszkjei között elhelyezett vaslámpák és a széles, oszlopos veranda kandeláberei, a falubeli gyermekek irigy és sóvár szemekkel bámulták a tün-

Next

/
Oldalképek
Tartalom