Esztergom és Vidéke, 1889

1889-01-10 / 3.szám

RSZTHRGOM. XI. ÉVFOLYAM. 3. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1889. JANUÁR 10. Városi s megyei érdekeink közlönye, j , ' | MÍÖ.IRLEI4IK 11 ETEM !< I NT K_f.TS7.ER 7 ~ S Z ERTETFTÖ SÉ G l IP HTRTETI SEX VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. SZENT-AHNA-UTCZA 317. S7ÁM, !' IIIVATAI.UK IIIKLIÍTIÍSKK MAIUNJIIIÜIHTIÍKKK KIiŐ l'l'/. I ( ' T hiS I Ál! • lii.vú n Up H/.ollniiii réirtM ill«l8 kö/.lf>niHiiy«li hiililmnlíílc. ! | sv.ólól 1(10 »xAig - frt 75 lír.j »"*{ÍÍMÍ^"I'I;ÍH M/I-IÍÜI leejti égés, évi* . . 6 frt - kr. ! UlAnKuíÜATM • j 100 — 200 i- . I f. t 'fit) ki.\ tó...v»««M,«., klr,iill^. félévre r'; . 3 frt - kr. KIAÜÜHIV AIAL . ! 200-300-ig . S í.r SS k, negyedévre 1 írt R0 kr. | SZÉCHISI lYI-TfcR 331- SZÁM, Bél.v««.lij H» kr. 1jj NMI.TTKR sori, 30 kft _ Ejjy szám ára 7 kr. hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyiHíérbe s/.áut kii/,- ~~" n ~ il7 i,,...i. i. /.,»• ,.,,„i. ;i.'. a ',j, I = " 1 ! ' r~ Tanítóink érdekében. Esztergom, jau. 9. (ít.) Reménynyel kecsegtető mozga­lom indult meg tanítóink érdekében. A városi tanács, az iskolaszék s a pénzügyi bizottság nemeskeblü tagjai — kevés kivétellel -- megszavazták a tanitónők fizetésének 400 frtról 500 írtra történendő felemelését; s lépések tétettek az ötöd éves pótlék behozására. Valóban itt volt az ideje, be kell látnunk, hogy végre is 400 — 600 frtból mai nap egy intelligens embernek megélni nem lehet. Egyike a legnehezebb állásoknak a tanítóé; baj, nyomor, gond nyomja egész életén; küzdés, nélkülözés jön elébök minden lépten s ők mégis fá­radnak rendiíhetlenül, munkálkodnak folyton, hogy a legszentebb érzést: a vallásosságot és hazaszeretetet, az eré­nyek eme legfőbb koronáit, tanítványaik szivébe csepegtessék. Meg is dicséri őket néha; mert nem egyszer lehet hallani Ilyen s hasonló nagyhangú ki­fejezéseket: «Nincs társadalmilag oly magasztos állás, mint a tanítói: kezök­ben a jövő nemzedék* stb. De azt is tudhatja mindenki, hogy senkivel oly mostohán nem bánnak, mint a tanító­val, senkibe oly sokan bele nem törlik kezeiket, mint épen a tanítóba. Maga Kossuth is ugy nyilatkozik, hogy magas állás a tanítói; az emberi­ség processusában a legnagyobb. De hozzá teszi rögtön: «ne bántsa a taní­tót, ha lenézik, mert bőven kárpótolja ezért a becsülettel teljesített kötelesség érzete. Aztán — úgymond tovább — a harmat szerepe nagyon szép szerep; ha bár gázolja marha — és emberse­reg, de nyomában virány kél.» Igaz, hogy a legédesebb jutalom a kötelesség teljesítésének tudata; de hát csak a tanító elégedjék meg ezzel? Csak ő ne részesüljön méltán megillető anyagi jutalomban? Mig fen áll ama gúny, hogy a tani tó növendékeit arra tanítja, miként kell az anyagi jólétet megszerezni, ő maga pedig ha nem is koplal, de nyomorog, addig nem tettük "meg kötelességünket irányukban. Vegyük pl. városunkban a férfitanítókat, kik mind családosak, mi­ként éljenek meg ezek 600 írtból? Miként fizzessék lakbérüket, tartsák el családjukat, taníttassák gyermekeiket? Váljon igazságos-e továbbá, hogy az a tanító, ki 10 — 20 évig fáradt mái­gyermekeink nevelésén, ugyanazon fize­tésben részesüljön, mint a ki csak most kezdi meg e nehéz pályát. Bízunk beune, hogy e bajon az ötöd éves pót­lékkal a legrövidebb idő alatt segítve leend. Hát azok a szegény tanitónők, azok éppen 400 frtból kénytelenek nem any­nyira élni, mint inkább tengetni életü­ket ; magukat élelmezni, mindig tisztes­ségesen ruházni s lakbért fizetni! Ha ezt jól figyelembe veszik a város atyái, meg kell győződniök, hogy ez teljes lehetetlenség s éppen azért nem is maradhat igy. Bár elismerem, hogy a város eddig is tetemes költséget for­dított gyermekeinek nevelésére, de azért még se mondjuk, hogy mostani körül­ményei nem engedik, hogy a városnak más bajai és hiányai vannak, mert első és legfőbb rugó a haladásra a nevelés, az iskola. Hiszszük, hogy a legközelebb össze­hívandó közgyűlés feukölt szellemű tagjai követni fogják a tanácsot és a pénzügyi bizottságot s hozzájárulnak szavazatukkal a megérdemlett fizetés­emeléshez. Adják meg e város tisztelt képviselői a megérdemlett kenyeret azoknak, kik Istennek embert, a hazának hasznos polgárt, nekik pedig szerető gyermeke­ket nevelnek. A postatakarék. (Három közlemény.) Budapest, jan. 8. I. Azon nagybecsű jelentésben, melyet Baross Gábor közmunka és kezlekedés­ügyi miniszter, minisztériumának 1887­ben kifejtett működéséről a törvény­hozás elé terjesztett, egy önálló fejezet a kir. postatakarékpénztár mult évi működéséről ós elért eredményéről szól. A miniszter által közölt adatok mu­tatják, hogy e fiatal intézmény, mely­nek az a missiója, hogy a takarékos­sági szellemet az országban fejleszsze, és általánosítsa, örvendetesen fejlődik és erősödik. Ez adatokban általában közgazdasági életünk egy nagy érdekű processusa jut kifejezésre s ez eléggé indokolja, hogy a miniszter jelentését, melyet a statistikai táblázatok egész serege egészít ki, e helyen behatóbban ismertessük: A miniszter azen kezdi, hogy a postatakarékpénztár intézménye a-le­folyt évben is tovább haladt a fejlődós utján s működésének adatai bizonyítják, hogy a népesség körében egyre széles bedő tért hódit magának. Hogy az in­tézmény szélesebb körű igénybevétele lehetővé tétessék a közvetítő hivatalok száma ismét szaporittatolt. Az óv ele­jén 2000, az óv végén ellenben már 2990 hivatal szolgált az intézet czél­jainak. E közvetítő posta- és táviró-hivatalok­nál, valamint az* intézet budapesti fő­pénztáránál, összesen 3.045,304 frt 56 kr tétetett be és 2.323,551 frt 68 kr. visszafizetés eszközöltetett; a tiszta betétösszeg szaporultai ennélfogva 721, 752 frt 88 kr volt. Az 1886. év végével fennállott 1.419,566 frt 8 krral együtt az intézet hét évi működésének eredményeként 2.141,318 frt 96 kr tiszta betétösszeg mutatkozik. A tiszta betétösszeg e szerint 1887. évben az 1886. végén fennállott álladóknak 50*8%-ával növekedett. A növekedés­nek ezen aránya nemcsak kielégítőnek, hanem örvendetesnek is mondható. A lefolyt évben 59,206 darab betét­könyvecske állitta! ott ki; (az 1886.év vé­gével fennállott 85,517 darabbal együtt 144,723 darab volt forgalomban;) vég­leg kiegyenlittetett pedig 33,784 drb; a fennálló betétkönyvecskék száma te­hát 25,422 darabbal szaporodott, és az év végével összesen 110,939 darab volt. Az 1886. évi 85,517 darabbal szemben a szaporodás 29 , 7%-°t tesz. S miután a betétkönvvecskék száma i^Esstorpiiifcliirtáriiíája. VAD ROZSAK. (Az „Eszt. és Vid." számára irta: Prometheus.) (Ötödik közi.) A hódfalvai birtok egyike volt a leg­nagyobb és legrendezettebb uradalmaknak a környéken. Kapornay főtanácsos már atyjától öröklötté ezt igy. Aldottlelkü jó neje boldog házasságukat — fájdalom — csak két leány-gyermekkel ajándékozá meg, mig ő maga is egyetlen férfitagja volt a Kapornay családnak. Fia nem volt. Midőn azután jó barátja, egy magasrangu tisztviselő, elhalálozott, készséges örömmel sietett barátja végóhaját teljesíteni és an­nak elárvult fiát házába fogadá. Igy került Arthur a tanácsos házához. Arthur atyja, mig élt, nagyon rideg, magába zárt életet folytatott, Neje korai elvesztése és saját betegeskedése miatt ma­gával és a világgal meghasonulva, mind­inkább visszahúzódott, teljesen elzárkózott előle. Nem tűrt maga közelében senkit, csak egyetlen gyermeke Arthur, osztozott vele magányos életében. A beteg kiváló gyöngédséggel csüngött fián, szerette őt szenvedélyesen, ugy, mint atyja szeretheti gyermekét, de ő azt el nem árulá soha. Inkább nagyon is szigorúan, sokszor jog­talanul bánt vele. Igy azután a gyermek is magába vonult, félénkké lön. A jószívű tanácsosné vigasztalhatlan volt Arthur komoly, visszahúzódó lénye miatt, férje azonban vigasztalta őt. — Csak bizd őt Saroltára és Helénre, azok majd átalakítják, tudom, hogy meg­szelídítik — szólt a tanácsos nem egyszer, ha neje már türelmetlenkedni kezdett. Igaza volt, Arthur a két leányka társa­ságában csakhamar átalakult és nem telt belé fél év, máris egészen megváltozott. Friss, eleven hu lett belőle. Szegény na­gyon korán lett árva; nem érezte az édes anya szivének melegét soha, s a gyermeki szeretet gyönyörét is csak álomból ismerte. Annál több őszinteséggel, bizalommal, sze­retettel vonzódott most gyámszüleihez. Gyermekéveit rokontalan, részvétlen társa­ságban töltvén el, sietett most kárpótolni az elvesztettel egy érző, rokonszenves csa­lád körében, a melyben jó atyát, anyai szeretetet, kedves testvérkéket nyert, a ki­ket ő kiválóan szeretett. A főtanácsos lelki örömmel szemlélte néha e gyermekies vonzalmat. Hitte, hogy az majd idővel ama szép és tiszta érze­lemmé fog fejlődni, a mely egész életre elég, hogy két szivet boldogá tegyen. El­határozta magában, hogy egy boldog csa­ládot fog alapítani maga körül; annak szerető, kedves körében fogja eltölteni öregsége napjait. És ezt Arthur és vala­melyik leányának házasságában vélte elérni. A külsőleg szigorú tanácsosnak érző szivét szeretettel átmelegült kedélyét mi sem ta­núsította inkább, mint ez a nemes gondol­kodása két ifjú lényről, a kiket minden áron boldogokká akart tenni. A két leány-gyermek különböző termé­szete már akkor is erősen nyilvánult. He-j lennek már mint gyermeknek is szeszélyes vágyai, igényei voltak, melyek ha nem találtak rögtöni kielégítésre, napokig elduz­zogott, durczás lett, evvel akarván éreztetni méltó neheztelését. Ez pedig nagyon ve­szedelmes tulajdonság egy leányban. Sarolta éppen ellenkezőleg. Szelíd lelkű, kötelességtudó, jó gyermek maradt minden­kor. Tökéletes ellentéte volt Helénnek. Ha Helén meggondolatlanságában véteni talált, Sarolta volt az, ki a szülőket megengesz­telte. Sarolta járt elő jó" példával ; ő volt az, ki a két gyermeket visszatartá, ha azok esetleg kiháuást tenni készültek. — Jöjj Sarolta, menjünk az erdőbe — szólt egy reggel Helén, a táblát és az irónt ellökve magától. Hála az égnek, az unalmas órának vége van. Arthur is velünk fog jönni. — Lehetetlen, Helén. Még egyikünk sem készité el feladatát. Várjunk délutánig. — Egész délutánig várjak, mikor oly szép minden odakünn. Te kegyetlen vagy Sarolta. Arthur, téged is hasztalan kell kérnem ? — kérdé Helén, rózsás ajkait hamis mosolyra vonva. Arthur le volt győzve. — Jöjj Sarolta, csak egy fél órára, gyö­nyörű idö van — könyörgött Arthur. Dora keményen küzdött önmagával,, de végre is kötelességérzete győzött. — Ne menjetek. Helén, te tudod, hogy nekünk a málnaszedésben kell segédkez­nünk, én a konyhába megyek. Sarolta hiába beszélt. Arthur és Helén már eltávoztak. Oh, hisz oly csodás szép­ségű volt minden ott künn a szabadban ; tarkaszárnyu pillangók röpdöstek ide s tova a légben, a bogárkák zúgtak és a méhecs­kék zümmögve szálltak virágról-virágra. A két gyermek boldog volt, mert sza­badoknak érezték magukat. Egy ideig ker­getőztek, szedték a virágokat vidám kedv­teléssel, azután megunva azt is, letelepedtek egy árnyas fa lombjai alá. — Arthur, miért nem beszélsz ? — kérdé a kicsike, midőn Arthur egy perezre el­komolyodott. Ha unalmassá akarsz válni, ugy akkor Saroltával is elmehettem volna a konyhába. — Ha nem is beszélek, de annál többet gondolkodom. Körülnéztem és végiggon­doltam, hogy ugyan melyik hasonlítana hozzám ez apró állatkák közöl leginkább? — szólt Arthur — a légben röpködő ro­varkákra mutatva. — Ah ! És már tudod ? — Igen. — De én is szeretném tudni. Melyikhez hasonlítasz Arthur ? — A bábhoz, a hernyóhoz. Az ember nem tudja még, hogy mivé fejlődik, hogy mivé alakul, mi lesz belőle idővel. — Pfuj Arthur, ki akarna oly csúnya, rut lenni ? Hát Sarolta mihez hasonlít ? A méhecskéhez, a mely még a legigény­ténytelenebb virágban is mézet talál. • — És én ? — Te ahhoz a pillangóhoz ni! — szólt Arthur, egy pompás pillére mutatva. Szép a szemre, de haszna nincs, haszontalan. — Én ... én semmit sem érek, én haszontalan vagyok ? Megharagszom ! — szólt Helén fejecskéjét hátravetve, miközben duzzogva elfordult Arthurtól. — Ne tedd ezt, mert akkor ahhoz a mérges, nagy dongó-légyhez fogsz hason­ílitani és az nagyon is c-amya — vígasztala

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom