Esztergom és Vidéke, 1889

1889-08-04 / 62.szám

wál bizton számíthatnak. Megtörtént ez is, habár kellemetlen utóize sokaknál a pohárfenékhez tapadt; sőt mondhatni, hogy a képviselő választás egész e egy karéjjal kevesbittetvén, annak kiegyen­lítési kérdése napirenden van most is ; és hangzatosan foglalkoztatja a kedé­lyeket. A jelzett választás után nyomban következett az aspiránsok fellépése. Ezek sorában legelsőnek Dóczy Antal mutatkozott, ki is városi péuztárossá óhajtott lenni. 0 mellé sorakozott majd­nem egyidejűleg Viola Kálmán, mint alkalmazott pénztárnok helyettes. Majd az ellenőri állás jelöltjei kerültek fel­színre, elején öten is voltak kombi­náczióba véve, utóbb háromra apadt, lukhoz társként Dóczy Antal neve is fűződött. A képviselők különböző pártokra oszolva megkezdték jelöltjeik érdekében a csatározást. A harcz minden irányban megindult, de közben-közben fegyver­szünet is tartatott. Ily fegyverszünet alatt pátartlanság jellegével értekezletre gyűltek kétszer is, a hol a pihenőt tartó ellenfelek egymás fölött szemlót tartottak. Tanácsosi állásnak szintén volt több jelöltje, első felvirradásra három, ké­sőbb kettő. De a borongós égitáj a harmadiknak visszalépést tanácsolt, mert hát a nyári felhőcsoport muló élete biztató verő fényt ígért, s igy a har­madik csendes megadással visszahúzódott. A küzdtéren maradt másik kettő annál szívósabb ragaszkodással állta meg a sarat. Az egyik sok oldalú ér­demeire, még több barátaira, ezenfelül képesítéshez kötött álláspontjára tá­maszkodván, kéjes nyugalommal, a győ­zelem biztató reményével szemlélheti ellenfelének, szintéu érdemekben nem szegény vetélytársának képülődéseit és mérkőzéseit. Igy folyt a harcz uapokon keresztül, migleu elérkezett a választást megelőző nap. A találgatás, számitgatás, külön­böző,combiuatiok egyvelege, helyesebben: tömkelege jellemzi leginkább e jelentős 24 órát, miből 11 óra unalmas, de várakozás között valahogy lefolyt. Azon­ban a két egyes, mint alakra ikerszám, az óramutató tanúsága szerint oly két ikret mutatott be, kiknek szerény, de életrevaló cirkuiusai a képviselők sej­telmét teljesen letiporva: valódi meg­lepetéssé változtatták. Ezen meglepetésből hirtelen fel­ocsúdva, a megtorlásra hajló harczképes képviselők sem maradtak veszteg, — hanem az ikrek által felállított csata­rend harczvonalába hatalmas röppentyűk bocsátottak egy sebtiben benyújtott kér­vény alakjában oly pályázó részéről, kinek általános kedveltsége a titkos összetartásból eredő számítás lisztáján följegyzett harezosok sorát megritkítani lesz hivatva. A sűrű érintkezés és a harcz heves­sége csak a délutáni napszakban lőu szembeszökő, midőn a candidationalis bizottság, mint a harezos-felek fölött álló, békefentartó, szükkörü testület: a versenyzők fölött mértéket vonván, csu­pán kiválasztottakat engedett a küzd­térre, hogy most már mérkőzzenek. A mérkőzés egyenlőtlensége ilyenkor nem számit, mert a kipróbált bajnokok bizva erejükben, nem igen tágítanak; mert a győzelmi remény mámora el­ragadja valamennyit. A tárogatók és harczi kürtök fúvása, éles fegyverek csattogása, magas tónusban adott riadó mind-mind a zűrzavar nagyságát emelik ós hirdetik. Ezen csatazaj közepette mégis ta­lálkozott egy tapasztalatokban gazdag jelölt, ki rövid áttekintéssel csakhamar felismerte a helyzet tarthatatlanságát, a miért visszavonulót fúvatott; mert­hát az ellenfél tábora sokban hason­lított Endre berezegnek fokozatosan gyarapodó táborához, melylyel szemközt királyi bátyjának, Imrének csekély számú tábora állott. A mi jelöltünk nem tar­tott Imrével, hogy vesszővel kezében tegye ártalmatlanná az ellenfél hősét, hanem tollal mért reá egy végső csa­pást épeu igy altér egója is. E végzetes toll megmentette az állást, de az ellenfél azért sértetlen maradt. Hogy ezen allegorizált állapotok a tisztújítás napján mily eredményt hoztak felszinre, azt élénken vázolja a városi közgyű­lésről szóló vezérczikkünk. U t i rajzok. Dr. Kőrösy Lászlótól. Paris. aug. 2. Két heti utijegyzeteimbŐl vógrevala­hára papirosra birok vetni valamit. Már egy hete itt vagyok Parisban, de auy­uyira beleszédülve a világváros hatal­mas életébe s a kiállítás bámulatos lát­ványosságaiba, hogy eszembe se jutott a tárczairás. Minden fáradalom, minden izgalom, minden gépies programm nélkül a sza­bad akarat ós hangulat tökéletes ural­mával érkeztem bécsi, salzburgi, ins­brucki, zürichi és belforti pihenő állo­másaim után Parisba. Az álmatlanság különféle apróbb-nagyobb de mindég ostoba okozatait semmiképen sem is­merve, sőt lépésről lépésre kedves és tanulságos tapasztalatoktól vidáman, ju­tottam el régi vágyaim tündéri vá­rosába. Salzburg. Három útitársam már nem birt ki­várni Budapesten, (a hová Esztergom­tól három napi vasúti késedelemmel érkeztem) s azt üzenve, hogy Salzburgba megvárnak, előre utaztak. Eleinte egyenesen Salzburgba tartot­tam, de az álmatlanság gyötrelmei Bécsben marasztaltak, honnan azután a világ egyik legszebb bujoeskájába rán­dultam. Salzburg nyári mózesheteknek való harmatos város. A ki egyszer belészere­tett, az visszavágyódik bele többször is. Olyan mint az örök ifjú tavasz: sohasem unalmas és olyan mint egy mosolygó szép leány: mindig csábító. Útitársaim meglehetősen szidalmas levelet hagyva számomra az insbrucki Habsburg-hotelba jelentették pokoli pró­bákra tett s már órákhoz kötött tű­ről m őket. Magányosan, de nem egyedül és nem a baedecker utasításai hanem hangu­latom szerint látogattam meg régi is­merőseimet : a szilaj Salzát, a hatal­mas sziklatrónuson székelő Burgot, a Mirabell sajátszerű szépségeit, a fölsé­ges dómot s a kies temetőket a város közepén, a hol semmi sem emlékeztet a Nirwaua semmiségére s az elmúlás zordonságára, hanem a kegyelet ereklye­Őrző meleg szivére s a feltámadás örök gyönyörében való viszontlátásra. Nagyon érdekelt a salzburgi népélet s másnap a nép legkedveltebb kiránduló helyeit kerestem föl. Nem egy érdekes megfigyelést vetettem magamnak papi­rosra s átalában meggyőződtem róla, hogy ez a vidám, józan, tiszta, becsü­letes, vallásos, munkás, patriarchális és tisztességtudó nép még mindég meg­őrizte ősi erényeit. Hűvös, de szép este volt, mikor a hegyek közül kihangzott a legnépsze­rűbb salzburgi nóták egyike : Koa Naelit is ma z' diinkl, Eoa Weg is ma %' weLt, Koa Fenster z' hoch drobn Wann mi 's Dia mii reeht gfreut. Salzburgba majd mindennap jön tiz­husz magyar, a ki a lisztákban min­denütt annyira «von»-toskodik, mint egyetlen kiránduló náczió sem; gaval­lérkodása azután még annyira nagyzó, hogy csak «drágalátos» emlékei lehet­nek mindössze, mire hazatér. Mi még nem sokat értünk az utazás művésze­téhez s a nagy világban való forgolódás tudományához. Insbruck. A lelkiösmeret nem egészen közön­séges furdalásai között érkeztem a szép Tirol fővárosába, a hol .útitársaimmal találkoznom kellett volna. De megint elkéstem másfél nappal. Most már csak ironos, de azért meglehetős ironikus visítekártyát hagytak hátra s azzal fenye­gettek, ha Zürichben a Habis-hotelban másnap nem találkozunk, akkor tekintsem fölbontottnak szövetségünket. A megérdemlett bűnhődés első fáj­dalmait csak addig éreztem, mig a tirol főváros nevezetességeinek megtekintésére nem indultam. Salzburgnak katlanja, Insbrucknak hatalmas völgye van körös­körül eget ostomló sziklafalakkal. Har­mincz ezer lakosa nem olyan tiszta, mint a salzburgi. Sok közte az olasz s a fajkeveredés folytán természetesen sokkal több is a szép nő,, mint Salzburgban. A Margarethen-Platz szépségeire va­lóban büszkék lehetnek a benszülöttek; igen tanulságos a Tiroler Grlasmalerei Austalt; nevezetes a Burg, a Schloss, Ambrass, az Isel; történeti emlékben leggazdagabb a Eranziskaner-Kirche I. Miksa hatalmas síremlékével s Tirol hőseivel nagy broncz szobrokban; pom­pás az Andreas Hofer emlék s az ezüst kápolnában Philippine Welser szép sír­emléke. A Ferdinandeum egyesíti Tirol történeti emlékeit legdusabbau s olyan nemzeti múzeum, a mely már sok vasúti elkésést okozott. Igy jár.am magam is s már előre éreztem, hogy aligba lesz valami a zürichi találkozásból. CSARNOK. Egy párbaj története. — Elbeszélés. — II. — De ha a helyett, hogy találkozót adna, elpanaszolná a tolakodást férjé­nek ? akadékoskodik az az egy, akinek még most is eszében van, hogy Viktor végett neki is fizetni kellett a huszon­egy fogás vesztességet. — Ohó! Vastag szót használt édesem I —• Tolakodás ! Azt hiszi: az asszonyok tolakodásnak tekintik, ha valaki bájos­nak találja őket s merészségre szánja el magát, hogy közelükbe jusson ? — Naivság! — Az asszonyok, a föltett esetben eleintén futnak, menekülnek, ké­sőbb durrogást mutatnak, pörlekednek és két dologra határozhatják el magukat; hogy hallgatnak és meghódolnak. — Vagy a férjnél keresnek védelmet. • - Ez a ritkább s egyszersmind a kellemetlenebb eset, az olyan férjre nézve, mint a mi tisztelt Sup barátunk. — Dehogy ? ! — Igen, mert saját neje kényszeríti, hogy nevetségessé váljék. — Avagy nem lesz-e nevetségessé a férj a no előtt, ha ez védelmet kér tőle és nem kap ? — Nem nyomorúságosan kicsiny­nek tünik-e föl mint férfi, ha napjaink­ban, midőn a könyökdöfósért is le szoktuk vágni a felebarátunk fülét, nem képes panaszolkodó nejét karddal megvédel­mezni a férfi ellen, aki — ön szerint tolakodó ? — Lehet a férj igen okos, művelt, nagy szellemű, tisztességes ur, — de ha nem tudja a kardot forgatni —• nevetséges. A nő pedig sok mindent képes megbocsátani a férfiúnak, de a nevetségessé válást — soha. — Soha ! soha ! igazolták a pajtások, szívből eredő meggyőződéssel. — Én részemről — folytatta Viktor — ha találkozót kértem volna a kis Nellitől, mint előnyös esetet vettem volna föl számításba, hogy ha be pana­szol férjének. A tanár ur dulna-fulna, de nem hína kí, pedig ma semmit sem lehet kard nélkül tisztességesen elin­tézni . . . Óh, kedvesem, higyje el, hogy egy jó kardforgatónak csak ki kell nyújtania a kezét az olyan asszony után, akinek a férje, a tudomány miatt, nem ér rá vívó leczkéket venni Pax tanártól. — Minden attól függ, hogy ki az ügyesebb vivó? szólították a körülállók. — S miután minden atttól függ, — kapta meg a szót az, aki Viktor dia­dalára fogadni akart — megnyertem az ezer darab havannát; mert remélem, uem teszi föl senki, hogy Sup tanár Vikit párbajra merné szólítani. Nevet­séges ! Még nem érkeztek véleményt mon­dani a jelenlevők, mikor fölnyilt az ajtó s a Viktor legénye lépett a szobába egy levéllel. C. 72. számú hordár hozta; válasz nem kell rá. A házigazda kinyújtott mutató és közép ujjával vette át a levelet, felbon­totta, átfutotta s mosolyogva nyújtotta át a társak egyikének. — Olvasd hangosan. Ebből kitűnik, hogy kifejtett elméletem minő alapos. A czimbora olvasta: «Egyátaláu nem tisztelt ur! Ön elég GYORSAN PIHEG HÓFEHÉR KEBLE, VÉGRE A FU­TÁSBAN KIMERÜLVE MEGÁLL, BEVÁRJA ELLENÉT. KÖNYÖRÖG A LÁNYKA, ESDEKELVE KÉRI ÜL­DÖZŐJÉT : NE BÁNTSA ŐT, ENGEDJE TOVÁBB. A BŐSZ TÜNDÉRI AZONBAN NEM HALLGAT KÉRÉSÉRE, LOVÁRA RAGADJA ÖT ÉS ROHAN VELE EGYENESEN A BALATONNAK, ITT ELTŰNNEK A TÓ FENEKÉN. SZEGÉNY ÖREG HALÁSZ TANUJA VOLT AZ IRIGY ÉS LELKETLEN TÜNDÉRFI VAD MŰVELETÉNEK. HAJ­LOTT KORA NEM ENGEDÉ, HOGY GYORSAN JAJ­VESZÉKELŐ LEÁNYA SEGÍTSÉGÉRE MEHETETT VOLNA, ATYAI SZIVE NEM BIRTA KI A NAGY FÁJDALMAT, ERŐTLENÜL ROGYOTT LE SAJKÁJÁBAN, ITT GÖRCSÖS ZOKOGÁSBAN TÖRT KI. — HIHIHI! — HANGZOTT A PARTI BOZÓTOK KÖZÜL. A BESTIA. EZALATT DALÁR TITKOS SEJTELMEKTŐL ŰZETVE OTTHON PEJ LOVÁRA KAP ÉS SIETVE VÁGTAT ARAN­KÁÉK KUNYHÓJÁHOZ. IDEÉRVE: NEM TALÁL SENKIT. DOBOGÓ SZÍVVEL FORDÍTJA LOVÁT A BALATONI HALÁSZTANYA FELÉ. ITT MEG IS TALÁLJA AZ ÖRE­GET, DE MÁR VÍVÓDVA A HALÁLLAL. ALIG BÍRTA NÉHÁNY SZÓVAL ELMONDANI A TÖRTÉNTEKET. DALÁR KESERVE ÉS DÜHE HATÁRT NEM ISMER. JAJVESZÉKEL KEDVES ARANKÁJA EL VESZTÉN, ŐR­JÖNG A TÜNDÉRFI JOGTALAN IRIGYSÉGÉN S KE­GYETLEN TETTÉN. LOVÁRA VETI MAGÁT, CZÉL­TALANUL VÁGTAT A PARTON FEL-LE. EGYSZERRE EGY TÖPÖRÖDÖTT ESUNYA VÉN BANYA TEREIN ELŐ S RIKÁCSOLÓ HANGON KIÁLTJA: — URFICSKÁM, URFICSKAA! — MEG AKAROD-E BŐSZÜLNI KEDVESED HALÁLÁT? — EGYEDÜLI VÁGYAM EZ, SEGÍTS KÉRLEK! — NESZEE! — ETTŐL RERMÉSZETFÖLÖTTIVÉ VÁLSZ LOVADDAL EGYÜTT S ROHANHATSZ KEDVESED ELRABLÓJA UTÁN. MOIIUN HÖRPINTI KI A NYÚJTOTT FOLYADÉKOT DALÁR S SZÁGULD A BALATONNAK, MELYNEK VIZÉBEN ELMERÜLVE VÁGTAT A TÜNDÉRFI UTÁN' — HIHIHI ! — HANGZIK ÚJBÓL. FELHÁBORODIK AZ EDDIG CSENDES TÓ VIZE AZ ISZONYATOS DULÁSON. ÓRIÁSI HULLÁMOK KELETKEZNEK,^ NAPOKIG RENG A PART A VIZ­HEGYEK CSAPÁSA ALATT. DALÁR KÉRLELHETETLENÜL ÜLDÖZTE BÁR ELLENÉT, AZT ELÉRNIE SOHA SEM SIKERÜLT. NYUGODNI AZONBAN NEM TUD. EEL-FELHÁGY EGY IDŐRE A HAJSZOLÁSSAL DE EL-ELFOGJA RÉGI DÜHE, ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL A RABLÓ ÜLDÖZÉSÉRE KELL. ÉS A BA­LATON VIZE MINDANNYISZOR FELKAVARODIK FE­NEKESTÜL, HÁBOROG NAGYON A KÉT ENGESZTEL­HETETLEN LÉNY ISZONYATOS DULÁSÁN. A TÜNDÉREK AZ IDŐTŐL ELTŰNTEK A BALATON VIDÉKÉRŐL, VÁRAIK ROMBA DÖITEK, DE A »TÜN­DÉRVÁRAK« FELÖL ILY TERMÉSZETFÖLÖTTI HÁBORGÁS IDEJÉN MINDIG MORMOLÁS HALLHATÓ. EZT HAL­LOTTAM ÉN IS EGY ÓRÁVAL EZELŐTT ÉS ARRÓL JÓSOLTAM A KÖZELGŐ VÉSZT. * * * KÖSZÖNETTEL VETTEM AZ ÖREG HALÁSZ EMEZ ELBESZÉLÉSÉT. DÉLUTÁNI FÁRADSÁGÁT KELLETÉN FELÜL IS MEGJUTALMAZVÁN, IPARKODTAM A HA­LÁSZKUNYHÓTÓL A PARK MENTÉN A FÜRDŐHELYRE, ITT AZ »ESZTERHÁZY«-BA, HOL MAECENÁSOM MÁR VÁRT. A BALATON AKKOR MÁR UGYANCSAK HÁBORGOTT S A HABHEGYEK ZÚGÁSA |BETÖLTÉ AZ EGÉSZ PARTOT. MEGÁLLTAM EGY KISSÉ ÉS HALLGATÓZ­TAM: HÁTHA MOST MÁR ÉN IS HALLOM A »TÜN­DÉRVÁRAK« FELŐL JÖVŐ S ÖREGEM ÁLTAL EM­LÍTETT MORMOLÁST? — NEM HALLOTTAM BIZ' AZT, — HANEM A HABOK ÉDES LOCSOGÁSA ÉS MORAJA KÖZT VAJMI KELLEMESEN HATOTTAK RÁM a BALATONFÜREDI IGEN CSINOS KÁPOLNA KIS harangjának esti imára HIVÓ HANGJAI. LUCIFER.

Next

/
Oldalképek
Tartalom