Esztergom és Vidéke, 1889

1889-04-21 / 32.szám

vadkörtefát látod, ott egy keskeny alig járt gyalogutat fogsz találni; rátérsz arra az útra, s folyton az ösvényeu haladva, egy forráshoz érsz, mely körül a földön szanaszét sok dióra fogsz akadni. Te ezek közül tizenötöt, a legszebbeket, kiválasztod magadnak s ezek fogják megalapítani szerencsédet. Ertettetted ? ... De jegyezd meg jól, hogy ha akár vigyázatlanságból, akár kíváncsiságból többet találnál fölvenni, szerencse-csillagod azonnal eltűnik s te azt többé föl nem találhatod. E szavakat mondva az öreg s még egy nyájas, biztató tekintetet vetve az utasra, eltűnt a sziklák közt. Az utas pedig a kijelölt iránynak véve útját, bátran, de a kétely s a kíváncsiság bizonyos nemével nekivágott az ösvénynek. Az ut sürü cserjék közt vezetett s a lehajló ágak nem ritkán ruháját s kezét karczolák meg, mig végre a forráshoz érhetett. Gyönyörű, ezüst-habos forrás volt az, mely a kövér talajból buzogott elő s körülötte a földön a sors diói — merő színaranyból ... Oly tisztán fény lettek, mintha meganuyi óriási szentjánosbogarak lettek volna. Habozás nélkül hozzálátott a szedéshez : egy kettő . . , tizenhárom, tizennégy, tizenöt! —ol vasa mohón, egyenkint kezébe a diókat s csak midőn már mind hiány nélkül kezeiben valának, kezdett helyzetéről némileg gondolkodni. Vájjon higyjen-e az öreg szavainak ? gondola magában ; avagy éppen e 15 diótól függne boldogságának biztosítása ? . . , s mintegy végzetszerüleg, balsorsa, kaján ördögi képben, ösztönzé: végy többet ! — s ő lehajolt és a tizenhatodikat is bele tevé megrakott kezébe. De e pillanatban az ezüst habn forrás forrongni kezd s női alak képében egy vizi tündér emelkedik a viz felszínére, az ekkor már szoborrá ijedt utas szemei előtt s komoly, majdnem megvető hangon e szavakkal fordul feléje : — Megszegted az öregek iránt való engedelmességet, s szavadat meg nem tartva, inkább kíváncsiságodnak s kapzsiságodnak áldoztál, vedd méltó jutalmát állhatatlanságodnak : menj! s folytasd nyomorult utadat! Ezt mondván a tündér, egyszerre nyomtalanul eltűnt az ulas szemei elől s halk moraj jelezte utána a forrás s a szerencse-diók eltűntét is . . . A várakozásaiban ekkép megsemmisült s félelemtől reszkető utas pedig szomorúan vevé ismét kezébe vándorbotját ... Eddig a mese, de az esztergomi nép még azt is hozzáteszi, hogy a barlang öreg lakója réges-régen meghalt s a barlang az idők viszontagságai alatt mohával egészen benőtt a bérez meredek tövében. ÉJJEL. (Heine.) MEGCSÓKOLÁ A FÖLDET A CSILLAGLAKTA ÉG, S EZÓTA ÉJELENTE CSAK RÓLA ÁLMODÓK. SZELLŐ SÚG-BÚG FELETTE, S RÁ BÓLINT A KALÁSZ, ZIZEGVE ZÚG AZ ERDŐ, MINT TÁVOLI FOHÁSZ. ÉS LELKEM IM SZÉTTÁRTA SZÁRNYÁNAK FELLEGÉT S SZÁLLOTT, MINTHA REPÜLNE OH SZÉP HAZÁIN FELÉD! NÓGRÁDI JENŐ Régi dal. (Elbeszélés ) — Jaj ispán uram, a szép Menczi szemei olyanok voltak, mint a sötét éjszaka, mikor az égről csak két csillag ragyog; dereka olyan volt, mint a gólyanyak és ha átöleltem, hajlongott mint a fertői nád, mikor az esti szellő ringatja. Csókja édesebb volt a lépes[ méznél ; de ritkán is adott, — jól tette, mert tán eszemet vesztetlem volna, ugy bele voltam bolondulva. Szerettem nagyon, ő is engem. Es ezt bizonyosan ludom, mert mikor a piros keszkenőt a nyakára kötöttem, a fonóba se ment el többé ; a templomba is csak velem járt.Ugy viselkedett irányomban, mintha már a feleségem lett volna. Sajnálom is, hogy mindjárt meg nem esküdtünk, mert most is élhetne, még pedig boldogan. De mostohája elűzte a sirba, lelkét pedig a pokolba ! És én ugy szeretném kimenteni onnan, hanem ha nem lehet, elmegyek utána oda is. Igy pauaszkodott Szele Bandi. Nehezemre esett nézni a bánatos legényt. Fájdalma kimondhatatlan lehetett. Sírni szeretett volna és nem tudott. Azzal vigasztaltam, hogy talán" Menczi volt a hibás, s akkor megérdemelte végzeDOBOGÓN VÉGBEMENT MOZGALMAS ZARÁNDOKLÁSBAN ÉS EGYHANGÚ, ÜNNEPI AVATÓZAJBAN MINDENKI A MAGÁR- DOKTORÁVAL TARTOTT ÉS EREZETT. KÁLNAI BERTALAN PERSZE VALAMENNYI DOKTOR KÖZÖTT A LEGUTOLSÓ VOLT. HOZZÁSZOKOTT MÁR EHEZ A SORRENDHEZ AZ ÉLETBEN. DE NAGY FÖLTŰNÉST KELTETT A TEREMBEN, HOGY MINDEGYIK DEKÁN MOND NEKI VALAMIT, HOLOTT A TÖBBIVEL CSAK KIMÉRT, HIVATALOS RÖVIDSÉGGEL VÉGEZTEK. AZ EGÉSZ TEREM HALLHATTA, MIKOR A THEELOGIAI KAR DÉKÁNJA IGY SZÓLOTT: — TUDORRÁ FOGADOM! — AZUTÁN MELEGEBB HANGON HOZZÁTOLDOTTA — ÉS ^ISTEN ÁLDÁSÁT KÉREM SZÉP JÖVŐJÉRE. A JOGIKAR DÉKÁNJA MÉG HANGOSABBAN EZT FŰZTE HIVATALOS SZAVAIHOZ: — ÉS MOST FOGJON HOZZÁ TELJES SZERENCSÉVEL SZÉP TERVEIHEZ! AZ ORVOSTANÁROK DÉKÁNJA SEM MARADT ADÓS: — VALÓSULJANAK ÖNBEN A MI VÁRAKOZÁSAINK ! MÉG SZEBB VOLT A BÖLCSELETI KAR DÉKÁNJÁNAK ÜDVÖZLETE: — ÖNTŐL MÉG SOKAT VÁR A MAGYAR TUDOMÁNY ! DE AZ ÖSSZES KITÜNTETÉSEK KORONÁJA VOLT A RECTOR UR BUZDÍTÁSA: — BÜSZKÉK VAGYUNK ÖNRE! EZEKET A KÖZBEVETETT DICSÉRETEKET AZ EGÉSZ TEREM HALLOTTA. MÁR MOST SZERETTE VOLNA MINDENKI, HA MÁSKÉP FOGADTA VOLNA A FIATAL TUDÓST. HISZEN AZ A NEVETSÉGESNEK LÁTSZÓ EMBER LEGALÁBB IS VALAMI RENDKÍVÜLI TEHETSÉG, HOGY ENNYI KOSZORÚT RAKNAK ELÉJE AZ EGYEani DÍSZEI,A TÖBBI UJ DOKTOROKNAK A? ELŐIRT SZAVAKON KIVÜL MÉG CSAK EGY FÉLHIVATALOS MOSOLY SEM JUTOTT. A KÜLÖNFÉLE ÉRZELMEKEN ÁTESETT KÖZÖNSÉG VÉGRE SZÓHOZ KEZDETT JUTNI. MINDENKIT EGYESITETT A KÖZÖS THÉMA S A MIT A HATÁROZOTTABB SZAVÚ SZOMSZÉDOK MONDTAK, AZT SIETETT MINDENKIMEGHALLANIS MAGÁÉVÁ TENNI. EGY ÉLES ESZŰ FIATAL ASSZONY, A KI A BÁTYJA TISZTELETÉRE JÖTT FEL AZ ALFÖLDRŐL, KEZDTE KI A TEREM KÖZVÉLEMÉNYÉT: — AZ A FIATAL EMBER, A KIT OLYAN MELEGEN ÜDVÖZÖLTEK A FÖLAVATÓK, NAGYON HIDEGEN FOGJA FOGADNI A VILÁG. — ÉS MIÉRT ? — KÉRDEZTÉK A KIVÁNCSIABB VIDÉKI ÖREG URAK. — MERT NINCSEN SEMMI TEHETSÉGE A — MODORHOZ. — NÉZZÉK CSAK KÉREM, MILYEN ESETLEN! — KEZDTE EGY IRIGY MARHA, A KI KÉT UJ DOKTORNAK A CORNÉLIÁJA, HANEM AZÉRT EGYIKET SE MÉLTATTÁK KÜLÖN KOSZORÚKRA — HIGYJÉK EL, KÉREM, HOGY ENNYI FÉLSZEGSEGGEL MÉG NÁLUNK DOROZSMÁN SE CSINÁLNA KARRIERT. — VAN VALAMI ZSENIÁLIS TŰZ A SZEMÉBEN, NÉZZE CSAK MAMA, MILYEN SZELLEMES, MIKOR MOSOLYOG. — KÁLMÁN SOKKAL ZSENIÁLISABB ÉS SZELLEMESEBB, MÉG HA NEM MOSOLYOG IS. EGY MÁSIK FIATAL ASSZONY PEDIG EZT MONDA: — NEM SZÉP, DE SOKKAL TÖBB: ÉRDEKES. MEGLÁTSZIK RAJTA, HOGY A MAGA EREJÉBŐL KÜZDTE FÖL MAGÁT. ERRE AZUTÁN MÁR VALAMENNYI UJ DOKTOR A KÖZÖNSÉG KÖZÉ ELEGYEDETT, A PEDELLUST AZONBAN TÖBBEN LEFOGTÁK, MIKOR KI AKART MENNI. tét és kár volna érted Bandi; mikor telked, pajtád, egész szessziód van, egy szép leányért a halált keresni ; van még szép lány e világon és te megkapod a? első gazda lányát is. ;— De hát édes ispán uram, mikor annyira szerettem a Menczit és még akkor is megöleltem, hideg ajkát melegen csókoltam, mikor már szive se dobbant, mert hiszen a nyakáu volt a piros jegykendő akkor is, mikor a hó alul szép testét kiemeltem ; de már e nem ölelt vissza, hófehér karja vaskeményre fagyott. Felemeltem, olyan nehéz volt az én egyetleu drága Menczim, hogy hazáig háromszor is lerogytam vele a hóba ; de végre is haza birfam vinni, s mikor a szobába benyitok vele, ott találom Gere Tamást, és ölében Menczi mostoháját! Ispán uram, a méreg elfutott, azt hittem, hogy a ... de Isten bocsa' nem mondom ki e rossz szót, hanem ha hallgatja türelemmel, elmesélem a dolgát, a hogyan történt. — Igen jól tudja azt édes uram, hogy a miatt a Mannliker puska miatt be kellett rukkolnom. Muszáj volt menni. Elbúcsúztam hát az én árva Menczimtől, higyje el, majd a szivem szakadt meg, ha rágondolok, milyen keserves egy búcsúzás volt; de végre is mennem kellett. Megígértük egymásnak, hogy az egy hét alatt mindig egymásra gondolunk. Meg is tettük, mert gondolom, megtette az én árva Menczim is; de különösen én mindig rágondoltam és éppen azért nem bírtam két hétig sem megtanulni a Mannliker csinját-binját. Ott akartak fogni még, de én nem birtam ki tovább, eljöttem, vagy talán szökésnek is lehet mondani, — c

;

ak hogy Menczimet meglássam. Farkasorditó hideg volt, s mire hazaértem, éppen letenyére harangoztak. Odasimultam a templomküszöb'höz, hogy onnan lássam Menczit, kit bánatosnak képzeltem. Előre örült a lelkem, hogy örömére szolgálok neki. Meg is láttam, de jaj, inkább nem láttam volna ;• Gere Tamással ballagott haza onnan kézenfogva. Azt hittem, elmegy az eszem ! Egy kis vártatva utánuk mentem ; ki akarom a pitvarajtót nyitni, be van zárva. Zörgettem, nem eresztettek be. Nem mondhatom el, milyen furcsán éreztem magamat; szerettem volna bezúzni a ház minden ablakát, de becsületes érzésem nem engedte. Haza mentem hát és irtam egy levelet Menczi— Mikor kapjuk meg a diplomát? — Még ma — ha sürgetjük. — Sürgesse meg kérem, mert anélkül csak nem megyünk HAZA. AZ egyetemi iroda írnokai megjelennek a legszebb várakozások látóhatárán. A tapasztalt férfiak igen jól tudják, hogy az expresse munkálatoknak ilyenkor nem közönséges hatásuk van. Mindenki sürgetni kezdi a maga kutyabőrét s azonközben alig képefs a sok forró kézszorítást elegendőképen viszonozni. Valamennyi uj doktor szemében ott ragyog az öröm fénye s a boldogság ihlete, de valamennyi mohó türelmetlenséggel követeli a látható dicsőséget: a diplomát. Csak egyetlen egy ember van, a ki nem üldözi az írnokokat s nem vesztegeti meg a pedellust, hogy gyorsabban állítsák ki a nagy kutyabőrt, mert már fél óra múlva itt a gyorsvonat. Ez az egy ember a nap akaratlan hőse s az avatás ünnepének legnagyobb titka és irigysége: Doktor Cseremisz. Kálnai Bertalan nem érezte magát sem nagyobbnak, sem kiválóbbnak, mint azelőtt. Csak fekete szemei voltak fényesebbek s homlokán ragyogott az ihlet verőfénye. Mert mindennél a sok dicsőségnél jobban meghatotta őt egy szegény öreg falusi asszony, a ki egészen hátul és egészen egyedül csöndesen sírt. A mint a rektor ur s a dekán urak fölemelkedtek s a középkori jelmezekbe bujtatott egyetemi parádés szo

!

gák és pedellusok kíséretében kimért méltósággal távoztak, a nagy terem közönsége tiszteletteljesen utat nyitott a szertartásos menetnek, hogy tudatná velem, mily sorsm juttatott ? Nemsokára rá az a rosszlelkü mostohája állított be hozzám nagy hetykén, mondván : «elmohet a Menczijével, meg a maga hűségével; egy hét helyett két hétig elmarad; tudja Isten, ki kedvéért? Mondtam hát Menczinek, itt van Gere Tamás, menj ahhoz, —- nagy erőtetve hozzá is ment, ki is vannak már hirdetve máma először; most hát csak menjen, tanulja tovább azt a hires puskát és ne zavarja többé házunkat.» Keserűségemben mást nem is szóltam hozzá, csak azt az egyet kérdeztem tőle, szereti-e Menczi Gere Tamást ? — Ugy bizony — felelt rá a rosszlelkű mostoha —mégis tévedt volna, ha nem tenné. — Hát tán meg is tévedt Monezi ? —- No az is lehet, ugy félig-meddig ! Es nevetve hagyott magamra, gyötrő fájdalmammal. Egész éjszaka nem hunytam be szemeimet, a szél erősen zörgette kicsi ablakomat, mindig azt hittem, hogy talán szegény Menczim zörget. Mert hogy az a rosszlelkü mostohája rontotta meg Menczimet, azt szentül hiszem. Korán reggel visszaindultam a városba, hogy talán kikerülöm a nehezebb büntetést, a mivel már nem is igen törődtem. Mikor igy busán ballagtam, láttam ispán uramat kifelé lovagolni, láttam azt is, mikor a vörös keresztnél a »fecske« megállt és lábaival kaparászni kezdett. Oh Istenem, mi jutott eszembe ! Ispán uramat már nem láttam, mire a helyre értem, hol lova ijedve megállott, ott álltam megéu is; a kereszt előtt kalapomat levettom, fájt a szivem nagyon s mikor imádkozni kezdtem, hogy Isten mentsen meg a kétségbeeséstől, az én piros jegykendőm egy piczike darabját látom a havon, — megfogtam . . . kezdem húzni és . . . Istenem, a szivem mindjárt megreped ; az én Menczim, az én szegény megtévedt Menczim feküdt a hó alatt ! A többit már úgyis tudja ispán uram, csak azért jöttem be most, hogy megköszönjem irániam való jóságát, mert azt is, hogy halva rátaláltam az én árva Menczimre, hogy hideg ajkát még utolszor megcsókolhattam, ispán urnák köszönhetem. Istenem áldja meg érte! MERÉNYI FERENCZ. NEK, AZUTÁN MINDENKI A TITOKZATOS FIATAL TUDÓST VÁRTA, HOGY

R UGYAN KI FOGJA AZT ÜDVÖZÖLNI ÉS VÁRNI A KÖZÖNSÉG SORAIBAN. A FIATAL TUDÓS AZONBAN NEM MOZDULT, AZ ELÉGEDETLENEK NEM AKARTÁK KITÜNTETNI AZZAL, HOGJ

R SORFALAT KÍNÁLJANAK NEKI ÉS VIDÁM BESZÉLGETÉSBE ELEGYEDTÉK AZ UJ DOKTOROKKAL. MINDENKI AZON IPARKODOTT, HOGY NE VEGYE ÉSZRE AZ IRIGYELT HATAL EMBERT S MÉGIS MINDENKI SZERETETT VOLNA KÖZVETLENÜL A SZEMÉBE NÉZNI. DE KÁLNAI BERTALAN NEM MOZDULT. VÁRTA, HOGY UTOLSÓNAK MARADJON. HOZZÁ VOLT MÁR SZOKTATVA EHEZ A SORRENDHEZ S MIÉRT LENNE ÉPEN MA KIVÉTEL? A KÖZÖNSÉG VÉGRE MOZOGNI KEZDETT KIFELÉ. AZ ÖRÖM ÖNZÉSE RÉSZLETEKRE OSZTOTTA A TERMET, MINDENKI A MAGA ÜNNEPELTJÉVEL AKART ÜDVÖZÜLNI. KÁLNAI BERTALAN MÉG MINDIG MOZDULATLANUL NÉZETT HÁTRA, A CSÖNDESEN SÍRDOGÁLÓ PARASZT ASSZONY FELÉ. — HOGY VAGY ÉDES DOKTOR FIAM? — HOGY ÉRZED MAGAD DOKTOR ÖCSÉM? EZEK VOLTAK A LEGELSŐ KÉRDÉSEK, A MINT KIKI A MAGA HŐSÉVEL FOGLALKOZHATOTT. CSAK KÁLNAI BERTALANNAK NEM JUTOTT SEMMI AZ ÉRDEKLŐDÉS MELEGÉBŐL ÉS JUTALMÁBÓL. A KÖZÖNSÉG HANGULATA MÁR MOST NAGYON VEGYES VOLT. KICSINYÍTŐ IRIGYSÉG KEZDETT SZÓHOZ JUTNI S CSAK NÉHÁNY ELFOGULATLAN VENDÉG ÖNKÉNTELEN HÓDOLATA " A LOTT MINDUNTALAN MÁS IRÁNYT A HANGULATNAK. KÁLNAI BERTALAN ODABENT MARADT S MINTHA ÉREZTE VOLNA, HOGY RÓLA VAN SZÓ, KI AKART TÉRNI MINDEN ÉSZREVÉTEL ELŐL.