Esztergom és Vidéke, 1888

1888-04-08 / 29.szám

haza érdekéről azonos — azon pontra emelkedjék, melyet elérni mindnyájunk szent hivatása és kötelessége. OLVASÓ-ASZTAL. (E rovatban ismertetett müvek lapunk kiadóhivatalában rendelhetők meg.) — A t r ó 11 ö r ö k ö s k ö n y v e. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben nagy vállalatból a Bécsről és Alsó-Ausztriáról szóló kötet be van fejezve azzal a füzeitől, mely most került ki a sajtó alól, s mely e külön résznek 22-ik, az egész vállalatnak pedig már 57-ik füzete. Ebben az alsóausztriai közgazdasági élet leírása végződik be, GreiI, Charlemont, Giesel rajzaival, többféle gyárról. Az illusztrácziókhoz hozzájárni egy színes melléklet is: « Paraszt férfi és női az Ybbs völgyből», GreiI után, Angerer és Göschl sikerült chromo-zinkografiája. Ily sziues melléklet minden kötethez jut. A Magyarországot ismertető rész első kötete július elejére lesz teljes s a mellett is jelenik meg ily színes nyomású melléklet: «Baranyamegvei nép viselet», Feszty Árpád színes rajza után. Egy füzet ára 30 kr, s inegrendelkető a Révai-testvérek könyvkereskedése utján. — R ó m á i g és vissza Bátorfi Lajos, a «Zalai Közlöny» szerkesztője Nagy-Kanizsán díszes kiállítású útirajzokat adott ki. A vallásos emelkedettséggel irt munka kiterjed a római ókorbeli nevezetességek rövid ismertetésére is, de főleg a pápai jubileumi szép napok leírása volt legkedvenczebb tárgya. Velencze, Nápoly, Pompeji és Fizenzo élénk rövidséggel vannak ismertetve. Ára 1 frt, Bérmentes küldéssel 1 frt 15 kr. Diszkötésben 2 frt 15 kr. Az összeg posta-utalványon a szerző nevére, Nagy-Kanizsára küldendő. HÍREK. — A primási uradalmakban, ö Eminencziája legujabbi intézkedései szerint igen lényeges változások mentek végbe és pedig először is n y u gd i ja z tattá ka következő tisztviselők: Vimmer Lajos főszámvevő; Farkas József gútai és Rédly Gyula esztergomi uradalmi felügyelő, Csáky Józseí szentistváni intéző; Feigler József esztergomi és Heszterényi János dejtári pénztáros. Kineveztettek: Mattyasóvszky Lajos főszámvevőnek, helyébe számvevőnek: Reviczky Gábor központi intéző; Esztergom- és Guta- uradalmi felügyelővé Niedermann Károly kétyi intéző, Csenkén való lakással; szt.-istváni intézővé Csáky Béla; füzesgyarmathi intézővé Szelke Árpád; kétyi intézővé Vimmer Kálmánn; kemenczei intézővé Szilárd Imre. Gazdasági segédekké nevoztettok ki: Feichtinger Sándor csenkei számadónak; Bakay Oszkár Zsigárdra; ifj. Rédly Gyula Bajcsra; Nedeczky Antal a gazdasági központi hivatalhoz egyszersmind a gépgyár számadója. Áthelyezte 11 e k: Hajas Simon csonkéi intéző Esztergomba; Vimmer Béla szölgyémi intéző Csémre; Guóth Ágoston füzesgyarmathi intéző Szölgyémbo és Szilassy Béla kemenczei intéző Dejtárra. — Templomi Ünnep. Húsvéthétfőn reggeli 7 és fél órakor szép ünnep folyt le egészen csendben a vízivárosi zárdatemplomban. Ekkor szentelte megugyanis Dr. Majer István püspök úr azon két új oltárt, melyet a zárda a városi közönség nemes áldozatkészségből emelt. Az egyik oltár sz. József, a másik páli sz. Vincze, az irgalmas nővérek alapitójának tiszteletére állíttatott. Az azstalos munkát Matt Gyula derék iparosunk készítette. Az izlésteljesen készült és a két szent szobraival ékeskedő oltárok újabb jelei városunk fönkelt gondolkozásának, áldozatkészségének, de szép bizonyítékai t. Remigia főnöknő fáradhatlau buzgalmának is, melylyel a templomot egészen újjáalakítani igyekezett. — A komáromi kir. ügyészségnél Molnár Ádám, kir. ügyésznek legközelebb történt nyugalomba lépése folytán az ügyészi állás üresedésbe jött s annak betöltésére vonatkozó pályázat — miként azt már előbb is jeleztük — kiíratott. Mint hírlik, Molnár Ádám, volt kir. ügyész helyébe, Kosár Dezső, komáromi kir. alügyész fog kineveztetni, aki már körülbelül 16 év óta viseli az alügyészi hivatalt, buzgó tevékenységének fényes tanúságait adván. Az ennek folytán valószínűleg üresedésbe jövő alügyészi állásra az esztergomi járásbíróság tagjai közül is pályáztak. A pályázat határideje már lejárt, s igy rövid idő múlva a kinevezésekről is hivatalos értesülést nyerhetünk. — Az esztergomi vasút ügyének faradatlan vezérétől, Burány János úrtól, kezdünk meg mai számunkban terjedelmesebb közlemény-sorozatot közleni. A czikkek eredetileg felolvasásnak készültek, de minthogy a felolvasást rendező tényezők nem mentek tovább a szakavatott férfiú felkérésénél, lapunknak jutott a szerencse, hogy az esztergomi vasúti kérdés előnyoit az érdeklődő nagy közönséggel megismertesse. — A kilenczedik A vízivárosi rablógyilkosság gyanúsítottjai közül Rehák Antal, a fővárosban letartóztatott mézeskalácsos volt a kilenczedik, a ki immár szintén visszanyerte szabadságát, mert pontosan igazolta alibijét valamint azt is, hogy merre és mikor indult vissza a fővárosba. Rehák Antal, a mint a fővárosba tért, még szerdán éjjel jelentkezett a rendőrségnél s bemutatta a vizsgálóbiróság igazolványát. Ügyéhez majd minden budapesti rendőrt tudósító hozzászólott s megróta a Fortuna fogház felügyelőségének azt a barbárságát, hogy Rehákot egyszerű gyanúsítás alapján súlyosan megvasaltatva szállíttatta Esztergomba, ugy hogy a vasalás véres nyomai hetekig meg fognak látszani lábain. Ezzel szemben rá kell mutatnunk arra, hogy milyen humánus bánásmódban részesült a súlyos gyanú alatt álló vizsgálati fogoly Esztergomban. Ügye néhány nap alatt lebonyolódott, ugy hogy kenyérkeresete nem szünetelt tovább egy hétnél. Midőn pedig a vizsgálóbíró vele épen alibije ügyébon Szobra utazott, minden vasalás nélkül a leghumánusabb bánásmódban részesítette, ugy hogy a súlyos gyanú alól kiszabadult vizsgálati fogoly nem is fakadt ki a járásbíróság bánásmódja miatt. Ruhákkal épen a kilenczedik vizsgálati fogoly hagyta el. a járásbíróság vizsgálati helyiségeit. Az eddigi vizsgálati foglyok ügye gyorsan lebonyolódott, ugy hogy egyik se lett szerencsétlenné a hosszú vizsgálati fogság miatt. Az egyik fővárosi napilap azt indítványozza, hogy tekintve azt, hogy már vagy hat bűneset maradt Esztergomban földerítet lenül, ajánlatos volna — mint ez külföldön is szokás — a fővárosi rendőrség kipróbált tagjai közül megbízni valakit a rendőri kutatás vezetésével. Ez érdekes indítvány előtt lapunk állami jutalomdíj kitűzése mellett szólalt föl, hogy a nyomraveze* tés oredménynyel járjon. Mind a két észrevétel csak azt bizonyítja, hogy a vizsgáló bíróság nem kap a rendőri kutatásokból alkalmas anyagot s igy a vizsgálat a kilencz gyanúsított alak szabadonbocsáttatása után eddig meddő maradt. Az esztergomi közönség azounagyonis szigorúan foganatosítja, — egyetlen pár bakancsot sem adott vissza. Ez a tény — iparosainkat illetőleg — ékesebben szól minden dicséretnél. Az alapszabályzat 2. §-ának d) pontja, az ipartestület egyik fontos feladatának jelöli ki a segély pénztárak létesítését. Az. ipartestület Elöljárósága ezen az iparossegédeket oly közelről érintő intézményt olykép oldotta meg, a melynél fogva nemcsak az anyagi, de a a szellemi szükségletek is kielégítést találnak. A fonállott iparosítják képző és betegsogélyző egyesülete ugyanazon czélok elérésére törekedett, a melyet az ipartörvény 142 és 143. §-a elrendel, ennélfogva leghelyesebbnek találtatott, hogy ezen egyesület léte, — mely fennállása óta az iparos-ifjuság érdekében hasznos tevékenységet fejtett ki, esetleg egy különálló sególypénztár létesitéso által, — meg ne támadtassék. De pénzügyi szempontból is helyes veit a segélypénztárt ezen egyesülettel kapcsolatosan megalkotni, mert ezen egyesület szépösszegű készpénz vagyonnal rendelkezett, és igy nem kellett a kezdet nehézségeivel megküzdeni. Ennek következtében, a nevezett egylet alapszabályzata az ipartörvény szabványaihoz átidomittatván, azt a nagyméltóságú magyar királyi Belügymisztérium 1887. évi márezius hó 5-én 14636/87. sz. alatt kelt határozatával jóváhagyta. Ezen egyesület, — melynek czime «Az esztergomi katholikus iparos-ifjak képző és betegsegélyző-egyesülete» — az által, hogy annak 3. §-a értelmében «Az egyesület elnöke mindenkor az Esztergom kir.városi ipartestület elnöke», jórészben az ipartestület jogkörébe vonatott és ezzel kizárta azon eshetőséget, hogy az egyesület keblében oly intézkedések történhessenek, a melyek az ipartestület s annak tagjai érdekével ellenkeznek. Igen szép és hasznos czélt tűzött maga elé az iparosifjak egyesülete, molyet bizonyára mindazon iparossegéd, a ki felérti hivatását, csak örömmel fog magáénak vallani és követni. A vallás és erény, az egyesség és szeretet, a vidámság és kedv, a munkásság és ipar azok a czélok, a melyeket az iparossegédeknek követniük,gyakorolniok kell, hogy a jövő nehéz küzdelmei közt, mindenkor férfiasau megállhassák helyüket, hogy a magyar ipar — mely a ez az országzavaró nyavalya! Nincs az a Petőfi, Vörösmarty, Arany vagy Jókai, a kit föl ne használna czifraságnak és aranyozó mesterembernek. Beszél a világtörténet nyelvén, a szentírás kenetteljes zsolozsmáin, a hazai történelem fölséges igéin, a népnyelv zamatos romlatlan ságán, a szivek, vesék és agy velők kábitó és szédítő dialektusán összekeveri a zsoltárt a népdallal, az imát a vezérczikkel, a jóslatot a napi eseményekkel s mikor mindenkit elbűvölt és megvarázsolt, akkor diadalmasan kineveti a megbabonázott világot. Hát ilyen a politika. Az a nagyhatalom, mely minden tiszta forrást fölzavar s minden fűszeres levegőt kibérel a maga czéljaira. Csakugyan fölséges komédia is az a maga nemében s bizony Isten, nagyot nevetnénk rajta, ha nem lenne ezer okunk inkább elsiránkozni miatta. Nincs az a földindulás, égiháhoru, elemi csapás s egyéb megrendítő természeti tünemény, mely nagyobb hatással remegtetné meg idegeinket, mint egy követválasztó komédia. Oly komolyan veszszük az efajta bohózatot, mintha legalább is uj honfoglalásról lenne szó, pedig mindössze is néhány hangosabb torok honoráriuma s egy óriási közönség bolonddá tartása forog szóban. De hát a politika nem egyéb, mint sok választó létrafokán egy megválasztott ember főiülemelkedése, a ki azután a magasban csak közönséges kövezetnek nézi a polgártársak kitartó vállait. Minden tudománynak meg vannak a maga szent dogmái és tételei, melyeken változtatni nem lehet és nem szabad; csak a politikának nincsenek állhatatos dogmái és változatlan tétjei. A mil^e « eszméket fölkavar épen az országos zűrzavar forgó szele, olyan röpke jeligék kerülnek forgalomba,mikor a politika mesteremberei országszerte dolgozni kezdenek. A mi még tegnap szentírás volt, az ma már elavult lom; a mire még tegnapelőtt megesküdtünk, arra már holnapután megvetéssel gondolunk. A hol tegnapelőtt egy fiatal kalandor tökéletesen elbolonditotta a népet a kaputos osztály, de főleg a zsidók ellen, ott holnap már egy zsidó tőkepénzes békíti ki a megvadult antiszemitákat programúi ja pontjaival. És ezt a nagyszerű komédiát komoly ábrázattal nézzük végig s mig évek során keresztül alig bírjuk kitatarozni a legbolondabb csaták viharában szenvedt hajótöréseket, mig esztendők kellenek hozzá, hogy a társadalom szétrobbant tüzéreit újra becsületesebb puskaporfogyasztásra tanítjuk, addig a politika megmarad továbbra is elsőrangú méltóságnak s a helyett, hogy csörgő udvari bolond sapkáján nagyot nevetnénk, elhitetjük magunkkal, hogy fenséges koronát látunk garaboncziáshomlokán. Mindent elhanyagolunk mi a politikáért. Olcsóbban taksáljuk érte fenköltebb művészetünket; jutányosabbnak tartjuk miatln bölcsebb irodalmunkat ós odadobjuk martalékul a sokkal becsesebb társadalmi életet. A politika pedig kinevet minket, mert teljesen méltók is vagyunk arra, hogy nevetségesek legyünk, mikor a legnagyobb komédiát a legnagyobb hősköltemények arczvonásaival csináljuk végig. Nagyon közönséges utczai bűnök kellenek hozzá, hogy a politika hullámai által partra hányt habok egészen utálatosakká váljanak. Legalább is oly kézzel fogható ámítások, oly alszerü csalások s oly mindennapi svihákságok, mint a milyenekkel Kolos Zsigmond, az «Uj Kossuth* táplálta néhány falu kiéheztetett, de épen azért romlatlan népét. Alig hogy véget ért a nagy botrány gyalázata, a megszégyenült falvak Írástudói tanácskozásra gyűltek össze s megállapították, hogy nem hallgatnak többet olyan félrevert harangra, a milyen az a jött-ment Kolos Zsigmond volt. Hanem, ha már igaz emberüket, szivük szerint való jóakarójukat akarják követnek megválasztani, akkor vessenek szemet az ö földesiirokra, a ki színarany becsület, drágakő jellem, forrástiszta sziv és a nép valóságos jótevője, áldása, boldogsága. De hát ki fogja előbb megengesztelni ? Mert hát van neki jussa kételkedni népe érzelmeiben, mikor még tegnap félre kellett verni a harangokat. Akad azonban ilyenkor mindig egy-két jó próféta. Kiválik ez a néptömegböl, mint szeg a zsákból. Könnyű első tekintetre is észrevenni, a hogy például az «Uj Kossuth», a kinek különben nem is volt olyan nagyon rossz szeme, rögtön észre is vette. Fényű István uram, például, a kit «Fegyverneki Aladár* «dicső honfitársnak* nevezett s kivel «négysi'em között* nem közönséges államtitkot közöl egy kis hitelmüvelet árán, rögtön vállalkozott arra, hogy többedmagával föl meri kérni Kovács László földesurukat arra, hogy zászlót és pártot vállaljon. Fényű István uram egyébként nem tartozott a politika balekjei közé. Neki például ez a hazafias mesterség már évtizedek óta meglehetősen jövedelmezett s ugy a követválasztás, mint a restauráczió nem múlhatott el az ő alkotmányos fáradozásai s jutalmazásai nélkül. Most is nagyban bizott benne, hogy a budapesti "fiatal apostol az. egész kerület aranybányait megnyitja s olyankor nem épen megvetendő foglalkozás első bányásznak lenni. Hanem azért tisztában volt Fényű István uram Kovács László nevével is. Jól tudta, hogy épen ezzel a névvel lesz legnehezebb politikai üzletet csinálni, mert a tiszta becsület amilyen drága, olyan kevés mellékjövedelmet hajtó. Az egyszer azonban önzetlennek akart látszani, mint minden megtérő, a kinek van mit jóvátennie. A félrevert harangok kongása után harmadnapra már megtörtént a nagy gyülekezés megállapodása. Fényű István uram vitte a szót s nagy örömet és lelkesedést keltett, mikor azt hirdette a szabad ég alatt, hogy nem ismerne kölömb, derekabb, jelesebb és megtisztelőbb követet Kovács László földbirtokos urnái, ha ugyan meg nem vetné az ő óhajtásukat s megbocsátaná nekik a jóhiszeműség minapi szörnyű bűneit. Rögtön meg is alakult a nagy deputácziő, hogy egyenesen kimegy a kastélyba megtudni a földesúr szive szándékát. Épen huszonöt kocsiravaló voks szedözködött össze. Az elsőben ölt természetesen Fényű István uram egy óriási lobogóval, mely alatt a minap «Fegyverneki Aladár* hatalmas igéit éltette rekedésig. Most azonban az «uj Kossuth* híján helyezkedett e