Esztergom és Vidéke, 1888

1888-03-25 / 25.szám

ESZTlíRGOiW, X. ÉVFOLYAM 25. SZAM. VASÁRNAP, 1888. MAROZIÜS 25. MEfl.IELP.NIK HETENKINT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. eges;- évre fél évre . negyedévre KI.OI'T/UTlíSl Ali Egy szám ára 7 kr. 6 fit — kr. 3 frt — kr. 1 fit 5Q kr. Városi s megyei érdekeink közlönye SZERKESZTŐSÉG: SZBIiT-ANHA-UTCZA mi. SZÁM, liová :i. lap S/,I'|IMIIIÍ IIÍR/.IH illető közlemények luild«iidők. KIADOHÍVATAL: SZÉCHENYI-TÉR 031. SZÁM, hová ÍI lap hivatalos s a magán liirdatésui, a ityilllérbe szánt köz­leményük, előfizetési pénzek ós loclainálások intézendők. • > HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIlíDlí'J'KKKK : I szótól 100 Hzóig — frt 75 kr. 100 —200-ig . 1 frt 50 kr. 200-ííOO-ig . 2 frt 25 kr.: Itul.y<)g<!ij ST0 kr. I M A í i A N -1MIM) 107' K 1 K megállapodás szerint legjn­lányosiibliaii közöltetnek. NY M/ma' sora 20 kr. Somogyi Károly emléke. Es/tergom, márez. 24. (k. 1. dr.) Á szegediek Széchenyi Feren­czét csütörtökön kísértük ki az utolsó útra. Befejezte életét. De emléke nem szállt koporsójával a sirba. Örökre fog az élni az ország hálájában. 1880-ban április végén nagy örömmel vette hírül az egész ország, hogy So­mogyi Károly esztergomi kanonok az ő hatvanezer kötetből álló s százötvenezer forint értékű könyvtárát Szeged városá­nak adományozta. Az apr. hó 27-én kelt alapító levél­ben Szeged Széchenyi Ferencze ezt irta: «A romjaiból uj életre kelő Szegedre nagy nemzeti missió vár. A város újra építésénél ebez képest az országos in­tézkedések vezérelvét azon föladat ké­pezi, hogy Szeged mindazon eszközökkel elláttassák, a melyek birtokában fokozott hatékonysággal és erővel képes lesz missióját betölteni, Szeged város föld­irati helyzeténél, népének tiszta magyar­ságánál s életrevalóságánál fogva oly fontos központot képez hazánk déli ré­szén, a melynek messzeható rendeltetése ugy a közgazdasági haladás központi emporinmául szolgálni, mint a nemzeties irányú közművelődést és tudományossá­got az ország nagy-terjedelmű déli vi­dékén, tenyészteni. Ezen meggyőződéstől áthatva, részemről is szolgálatot tenni kívánok a közművelődés és magyar nemzetiség ügyének évtized hosszú so­rán át gonddal, fáradságosan és nagy áldozatokkal gyűjtött könyvtáramat Sze­ged városának ajándékképen, örök tulaj­donul fölajánlom.» Hogy milyen remények lebegtek a nagylelkű alapító ezen fényes tette előtt, azt az alapító levél másutt igy mondja el : «Minthogy én Szeged közmüvelődő missiójának biztositékát a város egye­temébon találom: akaratom az, hogy a könyvtár Szeged városának, mint er­kölcsi testületnek, egységeiben osziha­tatlan és elidegeníthetetlen örök tulaj­donát képezze és annak tulajdon joga soha másra át nem ruházható. Magyar nemzeti érdekből kívánatosnak tarlóm, hogy Szegeden tudomány-egyetem létesít­tessék, a minek a könyvtárral egyúttal egyik előfeltételét kívánom megala­pítani.» A nevezetes esemény Szeged városá­ban egész ünnepség volt s nagy küldött­ség jött fel Esztergomba, hogy a nagy­lelkű alapitónak háláját kifejezze. A Szegediek Széchenyi Ferencze, Somogyi Károly 1811. ápril hó 1-én született Tisza-Földváron Hevesmegyé­ben, hol atyja gazdatiszt volt. A tu­dományok iránt való szeretetetét és a könyvek gyűjtésének szenvedélyét már atyja csepegtette belé, ki (Somogyi Csizmazia Sándor) e század elején so­kat irt. A «Hazai és külföldi tudósí­tások » szerkesztésében Kultsár István­nak éveken át munkatársa volt, s mi­kor Kultsár moghalt, a lapot egy ideig szerkesztette is. Egyik munkája: «Don­tumogerek, vagy a magyaroknak ős­e 1 ei» maradandó becscsel bir. Fiát Ká­rolyt, kora gyermekségé, ől Pesten ta­níttatta. Elvégezvén fia a bölcsészeli pályát, 1827-ben az esztergommegyei növendék-papok közé^ lépett s Nagy­szombatban töltött egy év után ismét Pestre, a központi papnevelőbe külde­tett, hol a theologiai tanulmányokat 1831-ben fejezte be. Fölszentelletése után a lelkészi pá­lyán kevés időt töltött, mert a szép készültségit ifjúban csakhamar felis­merték a tehetséget s a «Religio és Nevel és» ezimü egyházi folyóirat szer­kesztését és kiadását .maga vette át. Többnyire névtelenül irt, mert tudo­mányát csak szerénysége multa felül, írói érdemein ól fogva az egyetem theo­logiai kara hittudori oklevéllel tisz­telte meg. 1849-ben «Katholikus Is­holai Lapok»-at indított meg, de ez a lap a szabadságharcz végével meg­szűnt és Somogyi is visszavonult egy időre a nyilvános élettől. 1850-ben herczegprimási könyv- és levéltáros volt Esztergomban. 1851-len azonban már ismét a fővárosba költözött, s itt a Fogarasy által alapított jó és olcsó könyvkiadó-társulatnak (később és ma Szent-István-íársulatnak) lett előbb al­igazgatója, Fogarasy távozása után pe­dig igazgatója. Nagy tevékenységet fej­tett ki, hogy e társulatot virágzásra emelje s főleg a magyarság terjesztése volt előtte irányadó. Az kétségtelen is, hogy e társulat könyveivel és lapjaival az akkori szomorú időkben igen sokat tett a magyarosodás érdekében. Elis­merte ezt a közvélemény is, mert tö­megesen pártolta a társulatot, s tagjai közé számosan léptek be protestánsok is. Ez időben egy szépirodalmi lapot is alapított és szerkesztett, a «Családi Lapok»-at, melynek néhány évig nagy közönsége volt. Somogyi vendégszerető háza a ferenezvárosi 31árton-utczában, kivált Károly-napkor, gyakran látta az akkori irói és művész-világ színét-javát s nem egy irodalmi, sőt politikai kér­dés is lőn ott megvitatva. Rendes ven­dégei voltak Kemény Zsigmond, Dá­nielik János, Szilágyi Sándor és Török János. A magyar tudományos akadémia 1858. deczember 15-én választotta meg tagjai sorába. Később egyházi részről érte az a kitüntetés, hogy előbb po­zsonyi, azután esztergomi kanonokká neveztetett ki. Akadémiai székfoglalóját «A bölcsészet lényeges feladatáéról irta. «Az esztergomi főkáptalan Okmány­tárához» 1870-ben előszót irt. A nagy tudományú, de nemes, egyszerű és őszinte magyar természetű főpap nem­csak ő Felsége kitüntetését, de az egész nemzet háláját kivívta. A Somogyi-könyvtár. Somogyi Károly hatvanezer kötetből álló könyvtára százötvenezer forintnyi értéket képvisel. Az adománylevél, me­lyet Szeged városa tvhatósági bizottsága' őriz, a megboldogult főpap emlékének örökre fönmaradó sírköve. Az alapító­levél bemutatásával csak a megboldo­gult hazafias főpap iránt való kegye­letünket gyarapítjuk. A történeti neve­zetességű alapító-levél egyes részleteit első közleményünkben mutattuk be. Itt adjuk a többit: - «A könyvtárak az emberi mivelődés­iz M Esjtiirjöiiié5líli6 íí tári!zája. VÁLASZ EGY LEVÉLRE. Gyászról beszélsz a vett levélben nékem, De én a gyászról semmit sem tudok. Miért járna lelkem búban, feketében ? Hisz nincs halottam, a kit siratok! Nincsen halottam s az, kí itt hágy engem, Nem szomorítja áz én lelkemet, Én benne és ö nem bírhatott bennem ^ Baráti érzelemnél egyebet. Es mert egymáshoz nem voltunk kötözve, Az elválás nem hozhat bánatot, S ki Ösmered, hogy szivem mi gyötörte, Hogy nem szerethetek már, tudhatod ! Egyszer volt csak, létemnek szép viránya, Egyszer mosolygott rám a kikelet, De hűtelen lett s elhervadt virága S a szívnek kétszer nyitni nem lehet ! Másod virágzás ritka tünemény még S nálam bizonynyal nem kereshető, Az én szivem egy puszta, őszi tájék, Meglátszik rajta, ott a temető ! S a temetőben nyugszik eltemetve, Kinek örökké fáj emléke is, S hogy ne lehessen soha elfeledve, Sírján díszlik a magas Pyramis ! Nekem csak egy halottam volt s ez egygyel Egész világom elsötétedett, Hogy itt hagyott, magával is vivé el Hitem, szerelmem, üdvösségemet! Magával vitte s a mit hagyott nekem, ^ Az már csak átok létezésemen. Átok csupán, a melytől menekvésem, Csak egyedül a sirban lelhetem. Csak egy halottam volt s azt megsiratnom Egy hosszú élet sem lesz tán elég, Ámde nyugodjék, már nem ís kívánom, Hogy visszavágyna, visszatérne még ! Gyászról beszélsz a vett levélben nékem, De én e gyászról semmit sem tudok, Ki semmivel sem bir, nincs mit veszítsen. Az élet utján magam haladok. Magam fogok eljutni ama czélhoz, Mely biztatóan előttem áll, Addig pedig neked, bárki mi hirt hoz, Ne hidd felőlem, hamis szárnyon jár! LITHVAY VIKTÓRIA. J0 ál ISI El. Eredeti beszély: RÁCZ ISTVÁN-tól. (Negyedik folytatás.) II. rész. A FÉRFIAK SZERELME. : I. fejezet. „AZ ASSZONY INGATAG." A folyó erősen zavavgott. A kis hidat munkások raja lepte el. Lázas sietséggel dolgoztak mind a két parton. Fejsze csa­pások, szekercze csattogás, hatalmas pörö­lyök döngése és egy, kifejezhetlen zsivaj tölte meg a levegőt, melyből egy-egy har­sány hang hallatszik olykor-olykor. — Azt nem oda, ezt ide hozzátok. Vi­gyázz, még ne, no, most ! . . . Óriási fenyőszálak emelkedtek egyenesen az égnek s aztán lomhán, mind megannyi emelődaru szálltak alá, be egyenesen a zajló folyóba, a hol már várt reájok a vas­kapocs, melylyel félig estökben kényszeri­tik megállani Őket. Jégtörőket, hidoszlop-gyámokat építenek a kétségbeesés rohamos szilajságával. Egész fatelepet pazarolnak reá, mert hát a város, a mint az szokott lenni, , csak az utolsó perezben fordul a mérnökhöz mikor már a veszedelem túljárt a bölcs tanács eszén. Igy van ez mindenütt, miért lenne X város kivétel ? A veszély egyre nőtt, nagyobbodott. A kisebb-nagyobb jégtáblák egymáson keresz­tül iparkodtak a lejtő törvényének meg­felelni. A hid balparti oszlopa, mely a fo­lyam sodrának örökös ostroma alatt állott, csak ugy ingott a jégtorlasz nyomásától. Egy öreg ur, a ki ez idő szerint a város gazdasági ügyeinek felügyelője s hajdan a féle foglalkozás nélküli, több éven át volt mérnöki figuráns és vízparti czimzetes pal-. lér, megemlékezett arról, hogy a jeget jó Összetörni, akkor jobban elfér egymás mellett. Azt mondják, Mátyás volt a neve; jégtörő Mátyás-nap pedig ez időtájra esik. Nos tehát, ez a véka alatt pislogó láng­ész előkerített a városi arzenálból egy öreg ágyút s a mérnök tudta nélkül oda von­szoltatta a sarkantyúhoz, a honnan a jég hirtelen kanyarulattal csapódik a túlsó hid­oszlopnak s erősen megtöltve rozsdás bomba­törmelékkel, bele lövetett az ágaskodó jég­torlaszba. Hogy minő zavar keletkezett a nagj r puffanásra, azt a fiatal mérnök, a ki a túlsó parton vezette a védmunkálatokat, egy körmönfont kifejezéssel jellemezte : — Oh ! az a barom ! A ladikban küzködő emberek ijedtökben eleresztettek egy egész súlyával ereszkedő szálfát s az eg} r ensulyt veszítve, hosszan végigesett az egyik végén lánczczal lekötött ladikon s a bent ülőket kidobta a jégtáb­lákra s aztán ugy vágódott a hidoszlophoz, íiogy derékon kettétörött. A hid megingott, hogy az épen reá haj-, tott fiákerből Bérey ur majd a mérnök iiyaka közé pottyant. Még akkor is mosolygott. Csak később kezdett mérges lenni, mikor újra beült, hogy micsoda istentelenség az ár­tatlan utast igy inzultálni. — Szerkesztő ur!—kérte a mérnök — ne szóljon a városban, az Isten is meg­áldja. Ha megtudják a városiak, hogy itt ilyen spektákulum van, még a nyakunkra jönnek, pedig igy is sokan vagyunk. In­kább nyugtassa meg őket. Ha nem hábor­gatnak, kezeskedem, hogy a hid meg lesz mentve. Annak a hóbortos jégtörő Mátyás­nak meg súgja meg, hogy a felesége hal-,, doklik, akkor hazaszalad — örömében. Bérey mindent megígért, de alig ért át az ingó-mozgo hidon, már nem emlékezett senimiro, csak az ő bárónéjára. Csak mihamarább Ő hozzá ! - Egyenesen a nappaliba rontott, bejelen­tés nélkül, mint a ki.nagyon is otthon van. Hanem itt ugyan váratlan fogadtatás várt reá. A szép asszony összevont szemöldökkel tért ki ölelésre tárt karjai elöl s gúnyjá­nak legniaróbb lúgját zúdította szerelmi lángtól lobogó-füstölgő fejére.­M a számunkhoz fél ív melléklet v a n csatolva.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom