Esztergom és Vidéke, 1888

1888-03-22 / 24.szám

KSZTlíRGOM. X. líV FOLYAM. 24. SZAM. CSÜTÖRTÖK, 1888. MÁRCZIUS 22. MRO-.IELEN.tK HETENKINT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. egtW evie fél évre . negyedévre MLOKIZKTKSl Ali Eyy szám ára 7 kr. . 6 frt — kr. . 3 frt — kr. . 1 frt 50 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, hová si lap szelloini részét i HÜ tő közlemények kiildeinUílc. KIADÓriíVATAL: SZÉCHENYI-TÉR 331-SZÁM, Inná a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyílttérié szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reulainálások intézenciök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS IIIM>KTKSKK JlAíiÁN-llllíDliTKSKK I szőlői 100 szóig — frt 75 jcr.j, I iM.erilfMwtftft szerint legjn-! 100 —200-ig . J fit 50 kV.- N lányosabban közöltetnek. !; 800-800-ig . 2 frt 25 kr. i , Hélysgdij 80 kr. KVJIVITKli sura. 20 kr. VolapUk. Esztergora, márez. 21. (dr. lf. 1.) A mi a levélbélyeggyüjtés a komoly archaoologiának, az a volapük a tudományos philologiáuak. Mind a kettő passió s bizonyos áldozatkészség, de egyik sem megy komoly számba. A világnyelv fogalma nem egyéb ez idő szerint egy óriási bombasztnál, mely különösen a fonák képzettségű s az excentrikus hajlamú természetekre gyújtó hatással van. Csak az imént jelent meg már a harmadik magyar volapük nyelvtan s igy nagyon is időszerű, sőt szükséges a. fölkapott német divatczikkhez hozzá­szólani. Az «egy akol és egy pásztor» ha­talmas eszméje olyan régi, mint a ke­reszténység s olyan kivihetetlen most is, mint fogantatása idején. Egy nyel­ven, egy valláson sohasem volt és so­hasem lehet az egész emberiség, mert az éghajlati viszonyok s a földrajzi állapotok, színben, koponya-alkotásban, izomképzésben, sőt értelmi képességben egymástól igenis eltérő fajokat produ­káltak és produkálnak még ma is. A nyelvek közül ép annyi pusztult el az évezredek alalt, mint a mennyi nemzet hanyatlott az örök enyészet sírjába. Semmi sincs szorosabb összefüggésben, természetesebb kapcsolatban egymással, mint a nyelv és a nemzetiség. A meg­szűnt nyelvvel megszűnt a tulajdonos nemzet is s az órában, midőn a ma­gyar nemzet lemond nyelvéről, meg­szűnik a magyar nemzet is. Féltékenyen őrzi tehát minden nem­zet a maga nyelvét s annak virágzásától és gazdagításától számítja nemzeti mű­veltsége virágzását és gazdagodását is. A görög nyelvnek az ó-korban, a latinnak a közép-korban s a francziá­nak, az angolnak és a németnek nap­jainkban az az óriási kincslár biztosí­tott és biztosit világforgalmat s egye­temes tekintélyt, mely irodalmukban a művelődés fejlesztésére évszázadokra, sőt évezredekre le vau téve. Már most mire fog támaszkodni a mondva csinált volapük, melynek tiz esztendős múltjánál fogva semmiféle irodalmi kincse, művelődési biztositéka sincsen. Az élő nyelvek nem olyanok, mint az iparczikkek, melyeket néhány kéz gyárt, hanem olyanok, hogy fejleszté­süket egy egész nemzet munkálja és pedig féltékeny óvatossággal, a nem­zeti szellemben rejlő törvények és ér­zék alapján. A volapüköt egy jóravaló német ka­tholikus plébános, Schleyer Márton kompouálta Badenben, a hol husz esz­tendeig hasonlítgatta össze a különféle nyelvek sajátságait s a különféle elő­nyökből valami egységes nemzetközi nyelvet állított össze. Van benne a román, a germán, a szláv, sőt a túrán nyelvekből is valami. Bábeli kincsek bizonyos német pedante­riával bizonyos rendszerbe erőszakolva. Pük-nek nevezi a nyelvet, vola~nak a világot s igy volapüknek a világ­nyelvet. Csak néhány példát mutatunk be a zengzetes szóképzésből. Pükatidel a nyelvtanító; pükapök a nyelvhiba; püköu annyi mint beszélni; pükön­amod: szólásmód; motapük: anyanyelv; pükat: beszéd ; pükatil: kis beszéd; pükatön: beszédet mondani; pükav : nyelvtudomány ; pükavik : 113'elvészeti; püked : mondás; pükel: szónok; mö­pükel: soknyelvű; püköf: ékesszólás; pükot: csevegés; bepük: megbeszélés; libapük: felmentés; népük: hallgatás; sepük: kiejtés stb. Lehetetlen el nem mosolyodni eze­ken a furcsa alkotásokon, melyek most már világforgalomra készülnek. Csak­ugyan százával gj'ártják a volapük ta­nári okleveleket, gombamódra szapo­rodnak a különféle volapük-nyelvtanok, szótárak, lapok, sőt vicczlapok is. Pa­risban egy magasabb kereskedelmi is­kolában rendes tantárgyat csináltak belőle és egy-két svéd iskolába köte­lezett tantárgynak adják elő. Van már akadémiájuk is a volapükistáknak s ennek élén igen természetesen: maga az uj nyelv gyártója áll. Hát ez mind igen érdekes és mu­latságos. De nekünk magyaroknak nem szabad olyan luxusokat megengedni, mint a hatalmas szomszédoknak. In­kább arra iparkodjunk, hogy lerázva a német szellem bókóit, melyek még most is ránehezednek irodalmunkra, de főleg a magyar tudományosságra, a franczia és angol nyelv és irodalom alapos tanulmányozásával s világhódító szellemük vórréváltoztatásával alapítsuk meg európai színvonalon álló modern műveltségünket. Emlékezzünk régiekről. (1715. Komáromi Borbélyok.) Ha a Ns. czéhnek szokott gyűlésekor a czóhmester házánál annak rendi sze­rint a Ns. czéh ládája njitva vagyon, és valamelyik mester ránczorbói gonoszul attát, vagy teremtett ót el­mondja, büntetése annak 2. for. Ha peniglen a czéhládája nyitva nem lóvéit is azon szitkokat elmondja, büntetésé 1. for. — 18. Ha történetből valamely mesterneke nehéz sebese esik, ha á mester vagy a sebes kívánja tartozzék a czéh azon sebest jól megvizsgálni és látván áztat a czéh, hogy egy mester azon sebes mellé elegendő nem'lehetne, tartózzák a czéh, akit a sebes, vagy mester kivan, olyat egyet azon mester mellé adui, a mikor is tartozik a sebes a czéhnek fáradságáért egy tallért le­tenni, Ha valamely sebes épen nem akarná az első borbélyával köttetni magát, tartozzék a sebes bizonyos okát a czéhnek megjelenteni, és helyes okát tapasztalván, tartozik a czéh, a kit sze­ret a mesterek közül azon sebes gyógyí­tására melléje adni, oly móddal penig, hogy plenarie conteltálja (teljesen ki­elégítse) az első borbélyát, másként a melléje rendelendő mester föltiltátik és a föltiltás után, ha az olyatén mester bekötné, 12 forintra büntettessék. 19. Az töréstől és egyéb akármely sebtől az első kötésért t. i. az agykéres sebtől,' fölvóséstől, töréstől, vállvetés, állvetés, csipő-vetés és egyéb, csont-vetésektől is, nem különben láb, kéz és egyéb töré­sektől leüzen egy arany, vér álitástót izJsztcrjoiiiMiiiBlarciája. 10 AZ ISTI!. Eredeti beszély: RÁCZ ISTVÁN-tól. I. rész. A NŐK SZERELME. (Harmadik folytatás.), Atyja némán hajolt kis árvája fölé, ki csókra illesztett ajkaival susogta: — Nesze puszi, jó Ella mama! és meg­csókolta apját anélkül, hogy fölébredt volna. Még csak ez hiányzott, hogy csordultig legyen a keserű pohár, mit anyósa nyújtott. Az a csók, az a beszéd, Mózes csipke­bokra volt. Inkább botorkált, mint ment szobájába s ugy ruhástól dőlt az ágyába. A férfierő is szenved hajótörést az érzel­mek tengerének, méltatlan bántalmak által felkorbácsolt hullám torlaszain. Minő nyomorultnak érezheté magát ily helyzetben egy tehetetlen asszony . . . Soká feküdt ott szótlanul, mozdulatlan, gondolatok nélkül. Az öreg falióra egyhangú ketyegése nem hatott elhalt idegeire, csak midőn az éjfél utáni hármat ütötte, tért magához. Aludni nem tudott. Kósza, téveteg gon­dolatainak rendezését foglalkozás által ipar­kodott megkísérlem. Leült hóasztalához s fölütve naplóját, kereste az utolsó sorokat. «Forditott piramis !» Tehát a nőkről irt. Zavarban volt, midőn abbahagyta; za­vartabb most, midőn folytatni akarná. Egy­szerre négy alak állott eíötte. Művészi kéz kell ahoz, hogy négy különböző modell után egy tökéletes Galathéát teremtsen. Egy szegény, félénk nő, ugyanaz mint boldogtalan asszony, annak arczátlan barát­nője és egy méltó felháborodásában méltat­lanul viselkedő öreg asszony . . . Mit Ír­jon most ő le ebből a káoszból, mely rend­szertelen össze-visszában gomolyog agyában egy gordiusi csomót képezve, melyen nem találja a szál végét. Tollat fogott s nyakig mártotta a tin­tába, hogy az ujjai is feketék lettek tőle s a piramis alá illusztráczióképen egy hatal­mas «sötét pontot* cseppentett. Nagy volt a csöpp, de még maradt a tóiban annyi, hogy az a jóllakástól fekete ördög isme­retlen ákombákok tömérdek barázdáit szán­totta a fehér talajra; ö legalább nem tudta jóformán azt sem, hogy mit ir, csak en­gedte tollát futkározni, mig szemei végkép lezáródtak és — elaludt. Ugy költötte föl reggel a nagymama, íróasztala mellől. Legelső dolga volt az öregnek megg3 r özŐdni a vörös tulipán hiá­nyáról s midőn ez irányban megnyugtatá magát, bele nézett az irásba. Az bizton el­árulja e szokatlan alvási módszer okát. Bizony megröstelkedett azon, a mit a «tinta-malacz» alatt olvasott: «A nőknek még éltökben megnyílik a menyország, hanem az aligha nem szűk már nekik. Egymást taszítják le onnan a magasból s ha estében egy vagy más mé­lyebb érzésű kebelre hull, az irigység nyilá­val lődöznek rája, hadd essék tovább, Igy kívánja ezt a női méltóság. Inkább nagyot esni, hogy az elbukott alul essék az ő ho­rizontjukon, akkor nagyon sajnálják (az már nincs utjokban), mint méltót szeretni, hogy megszólják érte, mert közöttük tör­ténik. Ez érthetlen zofizmával kényszeritik a férfit, hogy a szivében támadt űrt a féle méltatlan szórakozással töltögesse, mire az angyalok (nők a méltóság piedestátján) pi­ronkodva, ujjal mutogatnak ...» Nem olvasott tovább. Ez a szarkasztikus epeömlés neki is keserűséget okozott, mert Ő emlegette pár óra előtt a — szakácsnét. Szégyelte meggondolatlan beszédét, de azt még se fogadta, hogy hasonló esetben nagyobb mérsékletre szorítkozik. Mert az Ő szivében nem volt üres hely, betöltötte azt a kis Laczika, meg a kis Czilike. V. HADI C S E L. Reggel, már t. i. a mikor Taraczki föl­kelt, még jóformán végig sem gondolt az elmúlt éj eseményein, már i 3 jött egy szedőgyerek, hogy a fonok ur kivan vele beszélni. Nem annyira a meghívásnak, mint inkább a rendes foglalkozás megszokásának engedve fölment Béreyhez, a ki selyem törökköntö­sébe és illatos csibukfüstbe burkolózva, egy ezerszínű persakereveten hosszában elhe­verve fogadta segédjét. Annyira el volt telve önmagával, hogy tudomást sem ve­hetett barátja halvány, beteges arezsziné­ről s lépteinek bágyadtságáról, hanem üres fejű emberek elragadtatásával verdeste gyű­rűkkel rakott kövér ujjait a «Csillag* leg­újabb számához. — Nagyszerű, barátom, nagyszerű ! Taraczki fáradtan ereszkedett égy ka­rosszékbe. — Parancsoltál, itt vagyok. Bérey a megkínzott lapot háta mögé gyűrve, olyat fujt, mint egy vágányeresz­tett gőzgép ellengőze s ostoba szemhunyo­rítással élezeskedni kezdett: — Nini, Zoltikám, olyan szomorú az áb­rázatod, akár a feleségemé. No iszen, el­eresztettétek az orrotokat. Pedig kolerikus tünetek még nem mutatkoznak városunk­ban s nem szeretném a ti nevetekkel kez­deni a lajstromot. Csak izegjv mozogj, nem gondoltam semmi vonatkozásra, sot még a báróné éjjeli különvonatának kisiklását sem veszem be a balesetek rovatába. ; — Üsse patvar azt a felolvasást. A miatt ne fájjon a fejed. Nézz ide ! A «Csillag* mulatság rovatában ott ál­lott: «A jelzett felolvasás szerzője bokros elfoglaltsága miatt ez alkalommal ugyan elmarad, de megfelelő kárpótlásról gondos­kodik a rendezőség.* — Nos ? Most már csak elmegy? Kü­lönben azt kellene hinnem, hogy 'félsz a feleségem közelségétől, mintha én hinnék holmi bolond fecsegésnek. — Minő fecsegésnek? — Hogy te beléd a feleségem szerelmes. Hát nem őrültség ilyet még ki is gondolni. Mi ? Hm ? :— Valóban — képtelenség. — Tehát ? ' — Elmegyek. Ezzel megbeszélték a módozatokat, ügy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom