Esztergom és Vidéke, 1888

1888-02-19 / 15.szám

latin műveltségű középrendnek s egyháziaknak hirdette a hezaszeretet eszméit: addig a népies iskola a nemesség zömére, a magyar népre akart hatni népies szellemű munkáival. Igaz, hogy a népies irók termékei mai aesthetikai igényeinknek már meg nem felelnek teljesen, de az a táplálék, mely ma már finomítás nélkül élvezhetlennek tűnik föl, a maga naiv korában életszükséglet volt. Csak az imént támasztotta fel emlékezetét a nemzeti kegyelet, midőn Szakolczán országos irodalmi ünnepet ült. Benyovszki életét is most irja a magyar próza Petőfije, Jókai Mór. Aktuálisabb kiadást tehát alig is lehetett volna nyújtani Gvadányi Benyovszkijánál. Három irodalmi irányunk volt a mult század végén, midőn a nyugalmazott lovasgenerális magyar poétának csapott föl s a diesőségcs huszárkardot tollal cserélte ki. A népies iskola, melynek ő Dugonics és Horváth Ádám mellett leghatározottabb hive s legszorgalmasabb képviselője, a nemzeti hangulatnak, a magyaros Ízlésnek és érzésnek sokkal erősebb kifejezője volt, mint akár a frau ezia, akár a classicai. Dugonics rendkívüli hatást gyakorolt regényeivel, melyeknek ma már csak irodalomtörténeti becsök van. Etelkája után keresztelték a leány kákát s az ő első regényei keltet'ék fel és táplállak sokáig az erősebb nemzeti érzést a magyar nőkben. Gvadányi Peleskei Nótáriusát és Rontó Pálját nemcsak a szalonok könyvtáraiból, de a mestergerendákról is nagy hatással olvasták. Horváth Ádám erős népies szellemű dolait pedig széltiben énekelték. Sem a franczia, sem a classicai iskola nem teremtett olyan alakokat, melyek a magyar nép emlékezetébe oly mélyen bevésődtek volna. A Peleskei Nótárius és Bontó Pál tősgyökeres alakja még mai nap is él népünk emlékezetében. Gvadányi Rontó Pálja és gróf Benyovszky Móricz históriája épen tizedik munkája volt. Eddigi müvei erős conservativnak, lelkes katonának és jó katholikusjiak bizonyítják. A merész reformok s a féktelen bal adás ellen ép oly erősen kikel, mint a protestánsok ellen, kiket nem igen állhat^ Benyovszky Móricz gróf és az ő hűséges adjutánsa, Rontó Pál históriáját a generális poéta Rontó Pál külön históriájával vezeti be. Azután Benyovszky Móricz gróf - BEGÉNY. Az „Eszt. Vid." számára fiancziából fordította : MARISKA. (Tizenhetedik közlés.) A fekete koldus ma nagy napnak nézett eléje. Azért midőn a padlásszobácskából eltávozék, pénzt vett magához. Mig a hintó Párizsban robogott, addig a bérkocsis lépést tarthatott vele. De a XV. Lajos hidjánál már majd összeért a két hintó. A koldus meghagyta a kocsisnak, hogy maradjon kissé vissza. Hanem «z az utasitás szükségtelen volt, mert midőn a hintó az elysei mezőkre ért, a homokos utón ugy rohant, hogy majd el tűnt a bérkocsi elöl. — Hajts rá! — kiáltotta ki a bérkocsiból a fekete koldus. — Ne legyen rá gondja, polgár! — válaszolta a kocsis, miközben az utolsó szavát jól kiemelte, mintegy gunyolólag — a magaslaton utolérjük. Es ugy is történt. Mértföldi ut múlva a kocsis hátra fordult. — Hé polgár! — mondotta ő — hova is kell mennünk ? Neptun a hiotóra mutatott. — Jól van. Azt tudom, hogy oda megyünk, a hová azok mennek, de hová mennek azok ? — Csak hajts rá! — monda türelmetlenül Neptun — megfizetlek. A kocsis a lovakra ütött és folytatá a ársalgást. kalandjait beszéli el. És pedig a korabeli «magyar dámák» felszólítására. Vájjon lesznek-e a mostani magyar hölgyek közül néhányan, a kik a régi jó «Gr vadán yi kedvéért» meg fogják szerezni az irodalom-történéli becsű régi jó magyar verses könyvet? OSAMOK. Miska bácsi. Sok olyan ember van a világon, a kinek a tudománya, fegyvere, istápja a szája. Olyan az ilyen ember szája, mint a malom : mindent megdarál, miután már előre ügyesen, fortélyosan kifundálja magának azt a thémát, melylyel az idegenekre hathat. Nem jön zavarba soha, még akkor sem, ha hazudik és — felsül. Kerül-fordul beszédje fonalán és végre megmagyarázza azt, hogy ő sem akart mást mondani, mint a mit a czáfoló állit. Ismertem én is ilyen atyafit sokat, de olyan mesterileg kiképzett szószátyárt, mint Miska bácsi, nem találtam. Ha hetedországbeli emberrel találkozott, azzal is tudott ismeretséget kötni valami uton-módon. Megtudta neki magyarázni, ho

b

'y ott abban a hetedországbau ő is otthon van, ott van neki ismerőse, rokona, barátja, a kivet ivott, mulatott, pipázott, kártyázott. Ha szidod az illetőt, ő is szidja, mert Ő is tudja, tapasztalta, hogy az csak ilyen, olyan ember. Engem is utolért a nemezis: Miska bácsi karjaiba (vagyis karmaiba) kerültem. 0 mindenkit rendkívül barátságosan karjaiba (karmaiba) ölel és mint a macska simul hozzád ; csak ugy észrevétlenül, pajzánkodva szokta ő olykor kiereszteni karmait, mintha játszanék, hogy észre ne vegyed. Mindenkivel azonnal rendkívül bizalmas és erre jogot formál magának, hogy minden ismerősödet, a kit csak felemlítesz, ő is ismer, neki is jó barátja, rokona. Hogy az uj embert magának annál inkább meghódi.sa, élezeli kedvedért a régebbi ismerőst, kezd veled szemben a régebbiről, ha van ilyen körötökben Ve 1 e m i s akarta követni megszoko11 methodnsát és elkezdette, hogy ott, a honnan jöttein, 0 is ösmerős. — Ismeri Vézna Jancsit? — Hogyne ösmerném, te-tu barátom. — Derék ember. — Az égre mondom, maga jól beszél. Két jó lovam van, de ezeket agyon kell futtatnom. Engedelmet kérek, de maga ugy tűnik fel előttem, mintha nem volna pénze. Neptun a zsebéből egy tuczat Napoleondort húzott ki és megmutatta a kocsisnak. Ez annyira föllelkesült az aranyok meglátásakor, hogy nagyot vágott a lovai közé, — Az égre mondom, nincsen szebb hivatal, mint az ilyen mór hivatala ! Saint-Germain-en-Laye-ban megállott a posta-hintó, hogy lovakat váltson. A bérkocsi utolérte őket. De a lovak annyira ki vo'tak merülve, hogy nagy izzadás csöppek és tajték csorgott róluk. — Ki tudna-e még állani két ilyen állomást? — kérdé Neptun. — Két állomást? — ismétlé a kocsis — két állomást! Az égre, azt már akkor sem tenném, ha mind is ide adná azokat az aranyokat. — Csak előre! — parancsolá a néger, benső aggályát lenyomva. A város végén a marquise posta-chaise-ze villámgyorsan robogott a szegény bérkoesi előtt. — Gyorsan! — kiáltá Neptun. A kocsis egész erejéből lovai közé vágott. A lovak neki rohantak és kissé előbbre értek. De minél tovább értek, szemlátomást fogytak erejükben. A koldus ide-oda csúszott vánkosán. — Gyorsan ! — kiáltotta újra Neptun. — Az istenért, ne veszd el őket szemeid elől. A kocsis mindent megtett, de a lovak — Nagyon ! Voltam nála disznótorban. Hát él még ? — El bizony. — A felesége is ? — Most nősült másodszor. — Az ám, ni ! Hiszen hitt a lakodalomba ; de tudja, uramöcsém, a hivatalom nem engedi az ilyen nagy expeditiót. Kit vett el? — Valami távoli rokonomat. — Ugyan kit ? — Csúnya neve van. — No, mégis . . . — Szurkos Rozinak hijják. — Szurkos Rozi ? Szurkos Rozi ? — Valami bírónak a lánya. — Nemde, uramöcsém, járásbiró volt az apja ? Arra valahol Győr tájékán. — Nekem az rokonom, uramöcsém ... — Igazán ? — Az anyja a feleségem bátyja leánya férje anyjának második unokatestvére. Rokonok vagyunk, uramöcsém, az ebadta. — Igen ám, csakhogy én nem tartom ezt a rokonságot. — Nem-e ? — Nem ám. Mert nem akartam ugyan szegény Vézna Jancsit azzal megszomontani, hogy el ne fogadjam tőle a tekintetes komámuram-féle megtisztelést, miután nővérem csakugyan keresztvízre tartotta egyik purdéját . . . — Purdéját? — Igen, no. mert hát vá

]

yogvető czigány az uradalomban az a Vézna Jancsi. A feleségének az apja pedig szegény törődött, beteg, öreg ember, kit a többi koldus az ottani szokás szerint megválasztott koldusbirónak. Miska bácsi nagyot nézett az okulárium alól, hanem azért nem jött zavarba. — Ejnye, ejnye, kedves öcsém, de hát hogy is tudtam ugy elhibázni, a szót. No, no, hogy is hijják azt az én régi kedves barátomat? ... Vakarja ősz fejét, de nem jutott eszébe! Hanem azóta nem is emleget senkit, a kit azon a tájon ismerne. Sőt még vicczelni sincsen kedve! Azóta szépen kifizeti a két deczi borát és siet haza, -— ha engem lát. RÉDEI FERENCZ. HÍREK. — Uj esztergomi kanonokok. Az esztergomi főkáptalannál megüresedett két kanonoki állásra Mally János pomár végképen ki voltak fárasztva. A postachaise eltűnt Neptun szemei elől, egy utkanyarulatban. — Ne féljen semmit, a szögleten újra találkozunk! — biztatá a kocsis. Elérték a szegletet, de már nem láttak semmit. — Tiz luisdort adok, ha eléred őket — monda Neptun röviden és szárazan. — Kétszáz frank! — ismétlé ámulattal a kocsis. Ostora háromszor lecsapott a lovakra. Az ostorcsapásra a lovak újra siettek, de midőn elmúlt a fájdalom, megállottak. A kocsis kétségbeesetten csapott közéjük az ostorral. A lovak végerőfeszitéssel kezdtek rohanni, fejüket lábaikra hajtva, de jól haladtak. Neptun az ablakból kihajolva, szüntelen kiáltá : — Csak gyorsan ! Előre ! Sóhajtva kelt föl, valahányszor lassabban haladt a hintó, de valahányszor gyorsabban repült, örömtelten kiáltott fel, Az alkony lassan-lassan beállott. Az ut végén egy posta-chaise árnyékát lehetett kivenni. Meulan hazainak világai már messziről fénylettek. A koldus még egyszer kihajolt és lelkesített. Néhány pillanat múlva heves zökkenés következett be. A két ló egyszerre összeroskadt. De Meulant elérték és a posta-chaise tiz lépésre állott tőlük. Neptun a kocsisnak vetette a tiz luisdort és a chaise felé rohant: zsonyi kanonokot s Czibulka Nándor budapesti szemináriumi spirituálist nevezték ki. Mally János kanonok ur hatvan éves s a bécsi Pasmaneum vicerectora volt azelőtt. Czibulka Nándor udvari káplán negyvennyolcz éves s minden valószínűség szerint az esztergomi szeminárium rectora is lesz. — Pozsonyi kanonokká lettek: Greffel János esztergomi születésű czimzetes kanonok s a nagyszombati convictus igazgatója, Miklósovich nagyszombati kanonok, Szemerényi tardos-' keddi esperes-plénános és Sautó Károly ezimez. kanonok, az Emericauum vicerectora. — Zámolyi Vargha Mihály vízivárosi esperes-plébánost nagyszombati kanonokká nevezték ki. Az örvendetes hírt nagy örömmel fogadták a népszerű férfiú tisztelői városszerte — Rajner Lajos kanonok ur, a priinási iroda buzgó igazgatója 'prépost czimet nyert. A méltó kitüntetéshez a kanonok ur minden tisztelője gratulál. — Ürge József Sándor pozsonyi kanonok apát czimet nyert. — Romeiser József budapest-belvárosi plébános préposttá lett. f Schmied Pál nagybresztoványi plébános, élete nyolezvannegyedik évében, mint tiz óv óta aranymisés áldozópap, jobblétre szenderült. — Lapunknak. Rudnyánszky Gyula nagy tehetségű fiatal költő, ki már lapunkat is annyi szép dallal szerencséltette s ki ujabban két jKisfaludytársasági dijat nyert, három legújabb költeményét egyenesen lapunk számára irta. Mind a hármat mai tárczánkbau mutatjuk be. — Szenzácziós öngyilkosság. Általános megdöbbenést és feltűnést keltett Komáromban városszerte Sasvári Bellmond Ferencz, 12-ik gyalogezredbeli alezredesnek öngyilkossága. Az általán ismert és polgári körökben is közszeretetben álló alezredes, f. hó 13-án héttőn este az ujszőnyi fürészgyárnál forgópisztolylyal főbelőtte magát. Mint állítják előbb arzénikumot vett be. Nyomban a Sandbert erődbe szállitolták, hol kedden d. e. 10 órakor kiszenvedett. A végzetes nap délutáni óráiban a (xangl-féle vendéglőben volt, honnét nemsokára távozott. Ugyanez nap ismerőseinek abbeli desperátiója fölött panaszkodott, hogy legközelebb való Bécsbe áthelyezése sok gondot fog neki okozni. Azonkívül szembaja A posta-chaise váltott lovakkal újra haladni kezdett, de a fekete koldus már a hátsó részen helyezkedett el, A postamester a chane után kiáltott, de a kocsis nem hallotta. A chaise lassan haladt át Meulan utczáin. Ezalatt beállott az éj, A koldus most már semmit sem félt, hogy elűzik helyéről. A bérkocsis lovai ott terültek el a földön, egész testükben reszketve. De nemsokára fölemelkedtek és bátran elhihetjük, hogy másnap még dolgoztak. Ilyenek a szerencsétlen fiakker-lovak. A chaise gyorsan haladt. Nemsokára egy allée-ba értek, melynek négysoros bükkfáin századokat viseltek homlokukon. A fasor végén a Rumbrye-kastély állott, melynek ünnepélyesen megvilágított főfrontja XIII. Lajos korára emlékeztetett. Neptun még mindig ült. Sem a kényelmetlen helyzet, sem a zökkenések nem távolították el onnét. A fasor közepén vasléczekbol álló kerítés nyúlt végig, mely a parkokat határolta. A mint a kocsis ostorával csattant, előlépett az őr és kinyitotta a csikorgó ajtószárnyakat. A chaise villámgyorsan robogott be, ugy hogy az őr észre sem vehette Neptunt. Kétszáz lépésnyire a kastélytól leugrott a koldus és a park fái közé csúszott. Esti hat óra volt. Az előíe értesített szolgák teljes készséggel és pontossággal fogadták a Rumbrye családot és vendégeit, Alig érkezett meg a marquise, más chaise-ek érkeztek. A terem mindinkább telt és midőn a