Esztergom és Vidéke, 1888
1888-11-18 / 93.szám
Szebb jövőnk hajnala. Esztergom, nov. 17. Szebb jövőnk hajnalát eddig ; vcsak ékesszólóink festették ki főleg a fehér asztalok előtt, vidáman áldomásozó lársaságban. Jól esett meghallgatni azt, a ki egy kis édes mézet, csöpögtet keserű kenyerünkre. De a zöld asztaloknál azután már más 'tónusban folyt a jövőről való példálőzás s ugyanazok, a kik még a mult héten a vidám dnr örömrekeltő akkordjaival támasztottak bennünk édes boldogságot, most a méla moll szomorú hangjain fejezték ki lehangoló csüggedésüket. Nem voltunk tisztában önmagunkkal. Nem. tudtuk, hogy mikor van igaza a mi szónokainknak vagy a mi érzelmünknek. Most már kezdünk bízni, hinni és reményiem. A szebb jövő hajnali csillagai ott ragyognak már a sötéc felhők között . . . Egyhangú lelkesedéssel szavazta meg múltkor a megye a százezer frtos vasúti áldozatot. Most Esztergom városa is kitesz magáért s a csütörtöki közgyűlésen szintén megszavaz harminczezer forintot. Egyetlenegy csöpp ellent mondás sem volt a nagylelkű határozatban. * A város gondoskodik szőlősgazdái jövőjéről és síkra száll a filokszéra ellen. A szó legrendesebb éri elmében : sikra száll. Szőlőket és gyümölcsösöket hasogat ki lapos ingatlanaiból s azokat igen mérsékelt föl tél elek között hozzá* férhetőkkó teszi a csüggedő népnek. * A kaszárnyaügyi bizottság tegnap tartott értekezlete is kecsegtető, mert az ügy már meg van nyerve. Most még csak a módozatok vannak hátra. A. nevezetes anyagi ügy félrevert harangjai tehát nem fognak megkondulni többször. * Még az utolsó pont egy kimaradt i betűs a városi tisztviselők sorsa biztosítva van. A kik egész életüket a város szolgálatának szentelték ós szentelik, azok most megkönnyebbült szívvel nézhetik szebb jövőjük biztató hajnalcsillagát. * A köztisztaságra s városunk csinosít ására is összehasonlíthatatlanul többet adunk, mint azelőtt. Ha a sovány hét esztendők alatt összesen is annyit javították volna a közlekedés főbb útjait, mint a kövéreknek ígérkező hét esztendők elsejében, akkor már most egyébbel is törődhetnék a város. * Szóval olyan örvendetes adatok állanak örömünk rendelkezésére, hogy van jogunk és okunk egy szebb jövőben bizni. A szebb jövő hirdetői, városunk virágozásának hajnalcsillagai nem ámíthatják el magosabbra tekintő szemünket! Közgazdasági állapotunk. Esztergom, nov. 17. Nem lehet tagadni, sőt az 1885-ik évi országos kiállítás tényleg beigazolta, hogy Magyarország ipara és kereskedelme különösen az alkotmányos időszaktól kezdve, már is szép reményekre jogosító előüaladást tett. Es mégis, midőn halljuk az iparos és kereskedőtől, hogy raktárában fekvő jószágát alig képes értékesíteni, iparkészítménye nem kell, mert a vevő közönségnek sem búzája sem bora nem termett, mit igazolnak az ily keserű nyilatkozatok? Azt, hogy Magyarország még mindig agrikultur állam, hogy Magyarország boldogulása máig is a felhők járásától függ. A társadalom minden osztálya, a pap, a hivatalnok, az ügyvéd, az orvos a kereskedő és iparos csak ugy bir megélni esze és keze után, ba a földművelőnek, a gazdának van mit a tejbe aprítani. Esztergommegye lakosainak nagy része szőlőműveléssel foglalkozik, sőt Esztergomnak nemcsak földművesei, hanem uri népe, kereskedője és iparosa nagyrészt szőlőtulajdonos is. Kenyerét, szalonnáját, borsát,, paprikáját, adóját, ruházatát a bortermésből fedezte, sőt ebből jutott lakodalomra is, ha fia vagy leánya férjhez ment avagy megházasodott. Ebből telt ki az iparbank meg a takarékpénztár tőke meg kamatkövetelése is. Egyszóval mindama szükséglete, a mely az ő megélhetését biztosította. A megélhetésnek ezen alapja azonban ma, a legválságosabb állapotnak néz elébe. Bármily jó búzatermése is legyen a földműves gazdának, alig képes belőle pénzt teremteni, mert Amerika, Ausztrália, meg India concurrentiája a buza árát annyira leszállította, hogy ma napság már nem haszonnal, hanem veszteséggel jár a búzatermelés. Szőlőhegyét tökéletesen elpusztítja a phylloxéra s ma-holnap annyi sem fog teremni, a mennyi a szőlőtulajdonos napi szükségletét fedezué. Ily szomorú körülményekkel szemben volt-e valaha nálunk nagyobb szükség egy oly egyesületre, a mely czéljául Esztergommegye köz- és mezei gazdászatának minden irányban kifejlesztését tűzte maga elé? Az «Esztergom-vidéki gazdasági egyesület» több mind 20 éve dolgozik a gazdaközönség érdekében, többszörösen rendezett termék, állat, gyümölcs, szőlő stb. gondos kiállításaival, verseny szántások tartásával a közgazdaság minden ágában hasznos működés fejtett ki. És csodálatos, hogy akkor, midőn a gazdaközönsóg nem küzdött annyit a sors csapásaival, midőn a bő Isten áldást magos áron tudta értékesíteni, midőn nem volt szüksége a segélyre, mert nem látta maga előtt a sötét jövőt, a gazdasági-egyesület virágzott, tagjainak száma meghaladta a kétszázat. Ma midőn előre látható, hogy csak az egyesült erő az, mely megyétik földmüvelés és szőlőszettel foglalkozó népét a tökéletes tönkrejutástól megmontheti, gazdasági egyesületünk tengődik, ha a gazdaközönsóg érdekében valamit létesíteni kivan folytonosan a kormánynál, kénytelen kunyorbálni segélyért,- mert önerejéből valamit létesíteni, vagyontalanságáuál fogva képtelen. izJsztcrpísfiÉsláriizája. IZOLDÁNAK. I. A kik egykor ugy szerettek, Te rád most mind átkot szórnak, — Mert eladtad tested, lelked A világnak, a pokolnak ! Mert malasztos ajkaidról Meg lehet a csókot venni; — Pedig egykor a szellő se Merte volna érinteni! Kiknek egykor kedves voltál, Elfordultak — elfeledtek! . . . Csak egyedül magam vagyok, A ki szánlak — és szeretlek ! II. Nem, nem ! — még se szerelem az, A mit az én szivem érez ! Nem vezérel ez az érzés Kikötőhöz, csendes révhez ! . . .Kéjes órák, lázas éjek, Mikor a sziv ugy kezd verni! Mámor-tenger, csóközön és . . . Nem köt hozzád egyéb semmi | III. Hogyha egy-egy csöndes éjen Szerelmesen borulok rád : Kis szobádban a virágok, Mintha bánat szállna rajok — Fejeiket mind lehajtják. Az ablakon bekandikál Szomorúan a hold képe; S a hogy meglát, könyet hullat: Halkan, busán száll a harmat A virágok kebelére ! Esti szellő, kis virágok, Sugara a méla holdnak; S én magam is, *hogyha végre A mámoros percznek vége : Azt hiszem, hogy álom volt csak! IV. Ne is legyen az életünk Csak mámoros, édes álom! . . . Mert, ha jönne a valóság, Talán — mint egy hervadt rózsát, Elvetnélek, szép virágom! Ne is legyen az % étetünk Csak egy álom, egyéb soha, Mert, ha eljön ébredésünk : Ezer vétkünk', tévedésünk' Semmi, semmi le nem mossa! Jobb minékünk az életen Igy álmodva — átrohanni! Ugy se tudnánk a világnak, Mint majdan az ég urának Tetteinkről számot adni ! LAGARDÉRE. á ]a?ithatl&n. — Beszély. — „Jámbor fiatalból válik áldott öreg." Közmondás. I. Barna Márton nem panaszkodhatott, hogy valamije híján volna. Mindene megvolt, a mi a szegények felfogása szerint a holdogsághozmegkivántatik. Egyszóval: Barna uram igen jól bírta magát. S mindennek daczára még sem mondhatjuk őt boldognak. Egyik fiát csak nem rég találta a halálthozó'golyó s az e fölöít szomorkodó anyját a mult nyáron vitte a bú a sötét sirba. De nem \ez volt oka Márton boldogtalanságának. Az bántotta, hogy minden jómódusága mellett is csak egyszerű paraszt. De hiszen van még egy fia Laczi, ez felemelheti még a famíliát — igy gondolkodott — s apjának van elég pénze, hogy tudósnak nagy urnák kitaníttassa. S akkor azután kitudja még mily magasra viszi a gyerek; s apját talán majd meg is nagyságolják a parasztok. S a nagyravágyás gonosz ördöge megkezdte Márton gazdában munkáját. A gyermek alig tudott lábán megállani s atyja már is vérmes reményeket kötött ha jövőjéhez. Minden alkalommal talált néhány szót, melylyel az «élénk eszes» gyereket megdicsérje s szomszédjainak tövirőlhegyire elmondjon minden tervet, mely fia jövőjét illetőleg idáig kovácsolt. Hogy küldi őt nemsokára a fővárosba, hogy növekedése közben el ne sajátítsa a paraszt szomszédok gyermekeinek szokásait, hanem hogy városi tisztességet, nagy uri becsületet tanuljon . . . S Márton gazda magasztalásaiban nem is vette észre, hogy ily módon sérti egyszerű szomszédjait, a kik az eddigi tisztelet helyett tartózkodással és bizalmatlansággal kezdték környezni. Mert ugyan melyik szülő nem büszke gyermekére vagy mely apát vagy anyát lehet érzékenyebben sérteni, mint ha gyermekéről lealázólag nyilatkozunk? Erezték is ezt Bana szomszédjai, ő volt az egyedüli ki nem figyelt rá. Csak eszményképének, az eszes Laczinak élt. Mit törődött ő azzal, ha ezt magasztalván másokat a sárba tipor ? Az «eszes» Laczi pedig a mint csak tehette, fényes bizonyítékát adta szép tehetségének : mert apjától, a hol csak tehette, elcsent hol egy pár garast, hol meg húszast. Yolt eset midőn forintos is megfordult kezében. S ha apja elővette ezen osinjáért, a legszebben tudta magát védelmezni. Ilyenkor azután Márton gazda haragos képe mosolygó szint öltött, egyet pödört bozontos bajuszán s azt monda: — Csak azt mondom, hogy ez a Laczi igazán okos egy fiu. Lám tetten kaptam s mégis, mily ügyesen védi magát. E z aztán talentom. Ügyes prókátor lesz belőle! — s megfenyegette ujjával az «eszes» fiut. Márton egészen elmerült azon szép jövő elgondolásába, melyet fia tudománya s majdan magas állása neki szerez. Előre elgondolta, mily nyugalmas, boldog élete lesz. A fia viseli goodját, ő meg csak kényelmesen dőlve karos székbe, kedélyesen pöfékel az öblös pipából.
