Esztergom és Vidéke, 1888

1888-09-16 / 75.szám

Hazai irodalom. Jüsztergom, szept. 15-én. Sokan beszéltek és írlak rióla, éles bonczkés alá vették a magyar közönség hajlamát a magyar termékek iiánt, s tájdalom, meggyőződtek, miszerint leget őbbke lő pénzes [embereink még a legszükségesebb házi szükségleteket is a külföld kereskedőitől és iparosaitól fedezik. Se vád nem teljesen alaptalan. Közönségünk nagy oboára szereti hangoztatni a «nyel vében él a nemzet* igét, s ezifrábbnál czifrább fel köszöntőkben, fanatikus lelkesedéssel hangoztatja a nemzetiség érdekeit; lángol irodalmunk és művészetünk harczosaiért, dicsőili a magyar színészeket, de azért irodalmunk díszei ott hevernek rakásra könyvkereskedőink polczáu s a vidéki színészet koldusbotra kerül. Es mindez éppen az általános haladás korszakában történik, mikor legrohamosabb az átmenetei a nagy elmaradottságból a kultúra dicső magaslatára. Es midőn elértünk azon ponthoz, melyben európai álláspontot foglalunk el s méltó örömmel fogadja a művelt kelet és nyugot, észak és dél népe irodalmunk jelesebb termékeit, dicsőítve Jókait; Dóczy s Csiky Gergely előtt feltárulnak a bécsi Burgsziuház s a német udvari Színházak csarnokai, ez időben hangzanak minden oldalról a panaszok, hogy éppen a magyar közönség az, mely irodalmát és szinművészetét, iparát és kereskedelmét nem párlolja. Fellobanó lelkesedésünknek mintegy szatírája gyanánt említhetjük azt a különös esetet, hogy irodalmunk; egyik termékének diszkiadása, mely óriási költségbe és fáradozásba került, melyre mindég büszke lehet a magyar könyvkiadás ügye, a fővárosban még el nem kelt és falun a kiadó nyakán maradt volna, ha arra a gondolatra nem jön, ami bizony reánk nézve nagy szégyen, hogy a könyveket egy bécsi kereskedőnek bizományba adja, hol azután példányonként elkeltek. Tapasztalhatjuk továbbá, hogy közönségünk igen nagy snlyt fektet a külsőségekre, a diszos kiállításra, olyannyira, hogy nevesebb Íróink is, hogy műveik elkeljenek, kitűnő rajzolókra szorulnak és ezáltal növelik műveik iránt az érdeklődést. De természetesen ez igen megdrágítja a könyvet, mert a szép kiállításra a könyvnek majdnem fél árát fordítják. De ezen külsőség iránt való rokonszenv gyakran előmozdítja a férczművek keletét, olyannyira, hogy ezek, mert szépen vannak kiállítva, jobban kelnek, mint bármily remek irodalmi becsű munka. Az irói tiszteletdíj felét sem teszi a diszitési költségeknek és innen ma gyarázható ki, hogy nálunk teljesen a költői p e 11 11 á b ó l megélni nem lehet. Ezért kell íróinknak egy mellékkenyérkeresetféle után nézni. A külföldön teljesen mások a viszonyok ! Emlékezzünk csak meg Jókai nyilatkozatára, mely szerint a «Czigánybáró» szövegkönyve annyit jövedelmezett neki, mint 24 magyar regény kötet összesen. Lyrikusainkra pedig ugyancsak rossz idők járnak ; hiszen láttuk, hogy jelenleg élő egyik legnagyobb költőnknek Vajda Jánosnak költeményeit csak ugy lehetett kiadni, hogy irodalmunk legelőbbkelő előharczosai karöltve gyűjtötték az előfizetéseket; míg a külföldön, már régóta elfeledték az ily előfizetési iveket, nálunk egyik legnagyobb költőnk rászorul. Ugy látszik, visszasülyedünk abba a korba, midőn az irók kényszerültek, lelkes honleányok pártolását . es előfizetői gyűjtéseit, igénybe venni. De egy iránya az irodalomnak meglehetős kedvel Iségnck örvend, a pornográfia és ez bizonyára legkevésbé sem válik dicséretére olvasóközönségünknek, ez mutatja, hogy mennyire romlott és ferdéi rá II yu az általános ízlés ; az ember mintegy megbotránkozva nézi, mint kapkodják a rikítóbbnál rikítóbb rajzolásu könyveket; ezeket már természetesen nem a könyvtárakból szerzik be. Í Mi ndgyakrabban alakulnak kaszinók, olvasókörök és ezeknek feladatuk légyen, hogy a magyar irodalom uj termékeit elterjeszszók. A sajtónak és kivált a szak közlönyöknek, oda kell hatniok, hogy ne legyen oly ház, melyben könyvtár hiányoznék ; a háztartás sokféle kiadásai mellett bizony nem lesz leghaszontalanabb az, melyet a magyar irodalom pártolására szánunk. Hordjuk szivünkön mindig ezen szent igét, hogy «nyelvében él a nemzet» és hassunk oda teljes erőnkből, hogy irodalmunkat, mely támasz nélkül bizonyosan el fog salnyulni, lehetőleg emeljük. Hiszen ha nem teljesítjük e téren kötelességünket, ha a hazafiasság hangoztatása mellett, irodalmunkét, legdrágább kincsünket, nem őrizzük, nem áldozzunk érette, akkor nem soká be fog következni, hogy a «Tribuna», «Zasztava» stb. hazafiatlan olvasói öröme, kik azokért áldozni nem sajnálnak, s a kik hamarosan aratják elvetett m agyaikról a kalászt. Kiállításunk története. Esztergom, szept. 15. Még magunk is ösmertünk várost, melynek művelt főbírája szűcsmester volt; az ország fővárosának főpolgármestere kereskedő volt; Esztergom városában még magáin is két deákos senátort ismertem, kiknek egyike mézeskalácsos, másik szű'ésmester volt s ily múltnál fogva a dőrék szegedi «Alföldi iparlap» f. é. 30-ik számában Dobnia Iános a «Magyarország ipara» czimű sok tekintetben jeles munkájának ismertetésénél a pontra nézve igy nyilatkozik: «Botrányosnak tetszik nekünk a- czéheknek tagadhatatlan hibáik mellett ilynemű — teljes — elitéltetésök, mert maga Bobula ur ogy helyen keservesen kiált fel, hogy a városi középosztályt az iparosoknak kellene megalkotniuk, mert ezeu középosztály megalkotása nélkül Magyarország veszve van s Bobula ur ezen középosztályt nem találja nálunk sehol. No hát kérjük szépen, ir izjsztraíttf tárcsája A FENYVESBEN. Üdvözöllek fenyveseknek éje, Üdvözöllek fölséges magány, Elrejtőzve árnyas kebeledbe Régi álmák üdve száll reám. Ide nem hat emberek zsibajja, Lelket bántó Dulkamara-zaj, Zsarnokoknak ádáz orgiája, Rabkebelből felszakadt sóhaj! S nem hat el az éreznek csörrenése, % syréndal! — ide az se hat, Mely a szűz erényt pokolba rántja, S melyért a nép üdvösséget ad! Kél a lombok méla susogása, Fákat döntő fergeteg robaj, Egy-egy sasnak büszke szárnyverése Földet rázó vízesés — moraj ... S oh, ezekre szivem ugy kitágul, Bennem újra kél az ős-erő, — Cak elő, ti régi szenvedélyek, Régi vágyak törjetek elő! Hadd rezegje szivemet keresztül Szerelemre hivó lombzugás, Hadd emeljen lelkem szárnyverése Bár a naptól szörnyű a bukás. S zuhatagnak, romboló viharnak Vad ereje szálljon énbelém, Összezúzni, tönkretenni mindent, A mi csak bííu van e földtekén. LTJBT SÁNDOR. A s okszertok. (Eredeti elbeszélés.) Budapest már igazi nagyvárossá fejlődött: mütárai gazdagok, színházai jók, napilapja számos van, nyilvános mulatóhelyekben szintén bővelkedik, főiskolái, középtanodái, szakiskolái tízezreket fogadnak parkjaiba, sétányai rendezettek, utczavilágitása fényes, társadalmi élete nagyon élénk, kisebb-nagyobb kalandokról pedig naponkint pletykálnak városszerte. Beszéljünk el egyet a többé-kevésbé ártatlanok közöl, amely voltakép felsüléssel végződött. A népszínház elsőemeleti erkélyén csinos barna menyecske unatkozott a felvonásközökben szikár termetű, ellenszenves arczu, koros férje oldalán. A házaspár megjelenése, modora után {ítélve a vagyonos középosztályhoz tartozott; a férj a miniszteri hivatalnokok jellegét mutatta a figyelmes szemlélőnek; a menyecskén a beavatottak észrevehették, hogy falun nevelkedett, — minden apróság láthatólag érdekelte őt a felvonások alatt. A földszinti körszékek egyikében csinos szőke ifjú foglalt helyet A fehér arcz leányos szépségű volt; mozdulatai pedig azt árulták el, bogy a férfias testgy a korlatoknak nem valami nag}

r barátja: jobb karjában mégis volt annyi erő, hogy képes . volt nagy, súlyos, fehér csontból esztergályozott színházi látcsövét perczeken át emelni föl szemeihez s irányozni a szép asszonyra, aki csakhamar észrevette az ifjú iránta mutatott érdeklődését s azon pillanattól kezdve megszűnt a felvonásközökben unatkozni és bátorítólag látcsövezte a szőke ifjút. A darab vége után Ernő — ez a szőke ifjú neve — olyan ifjú volt, hogy Vilma asszony — igy hívják hősnőnket — mellé került; az egymással folytatott szembeszéd látcsöveiken át, jelentőségteljes volt, de azon merész kaesintás, melylyel Vilma Ernő ügyességet jutalmazta, még többet fejezett ki: abból kiolvashatta az ifjú, hogy a menyecskének ő ép annyira tetszik, a menynyire koros férje ellenszenves előtte. E kacsintásra elhatározta hősünk, kel 10 távolságban követni a házaspárt, bogy a szép asszony lakását megtudhassa. Ez könnyen sikerült neki; az öreg hivatalnok a vas-uteza egyik kétemeletes házába csöngetett be. Másnap délben Ernő a vas-utezában sétálgatott, miközben minden feltűnést kerülőleg tekintett,í föl azon ház ablakaira, melybe a szép asszonyt tegnap férje vezette. A véletlenség kedvezett a kalandszomjasnak, csakhamar megpillantotta Vilma szép a-rczát az egyik elsőemeleti ablakban. — «Tehát társapalmiiag előkelő a szép asszony» — gondola önelégülten Ernő és halkan fütyörészve tűnt el a kapu alatt, hogy közvetett kérdések utján a szép asszony után tudakozódjék a házmesternél. Ernő közvetett kérdések utján akart tudakozódni; tehát ily dologban teljesen jártas világfinak bizonyította magát. * * Másnap széles alakú, nyomtatott czégcziinzettei ellátott levelet kézbesített' egy ügyes hordár. Vilma nagyságának, állítólag egy csak most megnyílt női szabó üzlettől küldve. Az üzleti-levélben két iv betét volt: egy nagyobb iv-nyi nyomtatott árjegyzék, melynek fején a czég alázattal esedezz a «mélyen tisztelt czimzetU jóakaratú, kegyes pártfogásáért; s egy kis iveeske illatos levélpapír, melyre öt sornyi lángoló szerelminyilatkozat volt irva. Ez ujabb bizonyítéka volt Ernő világfiságának í mig az ügyesség, melylyel a szép asszony a kettős betétü levél fölött érzett örömet váratlanul belépő szobaleánya előtt elrejtette, azt bizonyította, hogy e téren méltó párja a vállalkozó ifjúnak. Egy hét múlva már légyotton találkoztak egyik előkelő cukrászdában; két hét múlva pedig ujabb légyotton már a fölött tanakodtak, mikép találjon Ernő módot, feltűnés nélkül tehetni látogatást nagyságos Seregély Mihály miniszteri osztálytanácsos ur — Vilma feje — házában. Vilma ugyanis k é n y e 1 me 11 e n n e k ta 1 á 1 ta az Ernőnek házán kivül adott légyottokat és szalonjában akarta elfogadni az ifjút; csakhogy ennek több körülmény állott ellen : az osztálytanácsos nem fogadott el fiatal embert magánál, nem fogadott el még miniszteri hivatalnokokat sem, annál kevésbé egy harmadéves jogászt, a mi Ernő volt; az osztálytanácsos megtiltotta nejének, persze! csupa szerelemféltésből, hogy fiatal emberekkel szándékosan megösmerkedjék, hogy velők társalogjon