Esztergom és Vidéke, 1888
1888-09-16 / 75.szám
— ne örüljön előre, ne dicsérje a napot nyugta előtt! Most pedig takarodjék. Pollnitz agyában már meg volt a terv és ugy tett a ravasz' udvaroncz, hogy azt végrehaj;sa. Beszélt Berlin egyik legfényesebb ékszerboltjába : — Strahlbock urat kérném — szólt a hajlongó segédhez, ki sietve hivta be urát az irodából. — Ah! hozta Isten kedves hamarás ur, de rég nem volt szerencséin, talán egy kis gyű rücske, óra, láncz, vagy tán szép lü tel szik. — Most kaptam épen uj szállítmányt a legdíszesebb szerekből. — Hja! édes Slrahlbockom, kell énnekem gyürü is, óra is, aztán láncz meg tű is, sőt gyémánt ékszerekre is nagy szükségem volna. Az ékszerész bámulva nézte Pollitzert. — Az Istenért milliókat örökölt vagy tán . . . — Dehogy örököltem —• szólt komikus hanggal a kamarás. — Kell hogy ma roppant kincsek birtokába jussak, ha ebben segit kedves barátom, azaz, ha kölcsönzi ékszereit, nemcsak eddigi tartozásomat törlesztem, de még 1000 tallért is fizetek. — Oh, kérem, tessék válogatni ! Nappali fényben úsztak a berlini redout termei, melyeket a ragyogó öltözetek és tündöklő ékszereivel vetélkedő álarezosok zsuloMsig betöltöttek. Ismét álarezos lépett be a terembe. De milyen ! Ki látott már ilyen fényes szemkápráztató öltözetet, ki annyi és olyan ékszert, mint a minőt ez a török viselt? — Rubin, gyémánt, smaragd, saphir és más drágakövekkel mintegy behintettnek látszott az érdemdús — mert hogy az volt, mutatta sok kincse — álarezos. — Ki az? Ki ismeri? Mi a neve? Honnan jött? Ily kérdéseket vetettek fel a teremben. Felsenburg gróf szép spanyol grand jelmezt viselt, végre oda lépett a basához: — Tartsa meg soká Allah drága életét. • - Hintsen rózsát a te pályádra is. — Mondjad meg oh jámbor müsülman, hogy ki vagy ? — Miért? — Tömérdek kincsed miatt kérdeztem. — Takarékosságom szorzé meg és az fogja növeszteni. — Szent Isten, bocsássa meg a próféta e felkiáltást, szaporítani akarod vagyonodat ? — Oh, van tervem, mely megkétszerezi vagyonomat. — Mi lehet az ? — Valóban, monda a török komoly hangon, — tervem Poroszhonnak is roppant jövede'meket fog hajtani. Felsenburg kiesett szerepéből, elfelejtette, hogy álarczosbálon van: — Uram, ön szerencsés ! Közölje velem tervét és én egész befolyásomat felhasználom a királynál, hogy azt pártfogolja. — Fogadja köszönetemet uram, de csak ő Felségének szólhatok, hogy azt pártfogolja. — Gazdag ültetvényes Amerikából, nem ! bankár Parisból - hangzott, a terem egyik oldalán — dehogy az, a másikon, valóban török basa, kinek annyi piasztere, hogy megszámlálni som tudja. Felsenburg nagy nógatásra elmondta párbeszéde eredményét és nemsokára az egész terem tudta, hogy az ültetvényesnek, a bankárnak, a basának tervei vannak. Egy igénytelen dominó lépett a basához és azt egy csöndesebb helyre vonszolta. — Bocsánatot tolakodásomért — szólt — valóban oly nagy tervei vannak ? A basa meghajtotta magát. — Közölje velem a saját érdekében egy részöket legalább. Én a király kamarása vagyok, Pollnitzer báró, ós mint tudja, jó viszonyban állok vele. — Ismerem ő Felsége ön iránti jóakaratát, de csakis éppen neki szólhatok, j A dominó lerántotta álarczát. — Ejnye no, hát én vagyok a király, most közölje velem tervét, mely annyira kíváncsivá tett. A basa szintén lerántotta álarczát. — Én meg Pollnitzer vagyok, szólt a báró mosolyogva. HIREK. — Érseki tápintézet. Városunk jótékony intézőinek számát ismét szaporította a bibornok - herczegprimás 0 Eaiinencziájának nemes gondoskodása és nagy áldozatkészsége. Ezen üdvös intézmény, melynek magasztos rendeltetése, megkönnyíteni, sőt lehetővé tenni egyes szegényebb szülőknek jobb tehetségű gyermekei kiképeztetését — ha ez igy áll, akkor csak állítsa vissza a czéheket s meg lesz az, a mit kíván*. De a kérdés felett vitatkozzanak a a, statusférfiak és szakemberek, elég legyen itt a fontos ügyről figyelem ébreszíésül csak futólag megemlékezni. Mielőtt szózatomat végezném, vessünk egy pillantást saját városunk iparára. Egykor városunkban az ipar virágzóbb állapotban volt, nevezetesek voltak az esztergomi posztósok, tímárok, csizmadiák, vargák, nyergesek, ötvösök, órások, takácsok, szíjgyártók, halászok, molnárok, keztyűsök, harisnyások, halászok és kucsmakészit ők, kosarasok, kofa ragok, mézes-kalács és viaszöntők, gombkötők, kötélverők, kádárok, papi-, magyar-, német és szűrszabók, szűcsök, rézművesek, üstösök stb. volt pedig csak 60 év előtt is, — niintHolischer József tudós senátor jegyzeteiből tudjuk — 446 mesterember, 588 segéd és 149 inassal több czéhbe osztva; és oly jólétitek örvendtek, hogy csak a királyi város csizmadia és magyar szabó mesterei közül került 200-nál több díszőrség, láttuk őket magunk is kékzsinóros huszármentével, kard és csákóval ellátva, mint díszszázad minden nagy ünnepély emelésére kivonultak; azonfelül volt a lovashuszár csapat, továbbá az úgynevezett németszázad zenekarral s a földművesek századja, kik mind fegyverekkel voltak ellátva és saját vezénylet mellett felvonulva, diszlövéseket tettek, ugy, hogy nevezetesb ünnepeken legalább 2 — 600 polgártársunk díszelgett és hirdette az egész város örömére a polgári erényeknek két áldásos gyümölcsét a jólétet és egyetértést. Szinházi szemle. (47. Ganthier Margit.) Dumas Sándor örökre megindító színmüvében Szacsvayné Boér Emma aszszony, a nemzeti szinház szép művésznője lépett föl először. Ö volt az előadás lelke ós mindene. Kiváló tanulmányait rendkívül intelligens felfogásával s gyönyörködtető tehetségeivel olvasztotta össze. Behizelgő orgánuma, finom arezjátéka, előkelő megjelenése s főleg mesteri szavalata kitűnő mintaképet nyújtott a társulat női tagjainak s megindító gyönyört a közönségnek, mely minden jelenetét nagy hatással üdvözölte. Legjobb kritikát mondunk róla, ha a szép szemekben csillogó könyökre hivatkozunk. az osztálytanácsos még a fiatal rokonokat sem hivta meg házához, ha csak nem volt nekik bármi t» ki itétben lekötelezettjük az osztálytanácsos. — Ah 1 megvan — kiáltott fel diadalmasan a szép asszony. — Mi van meg? — kérdé kissé bambán fiatal udvarlója. — Mi? ismételi csodálkozva Ernő lassú észjárásán, az eszes, találékony nő — hát a mód, miként juthat ön házamba. Állítólag el veszítem egyik nagyértékü karpereczemet; Ön megtalálja azt; időközben kihirdettetem, hogy színházból hazatértemben ezen meg ezen útvonalon elveszítettem ilyen meg ilyen karpereczet s a becsületes megtalálálónak 50 frt jutalmat fizetek lakásomon, ön a következő nap reggelén már félkilencz órakor, — ekkor még otthon van férjem — mikor reggelizünk, bejelenteti magát, mint becsületes megtaláló. Férjem köszönetünk mellett át akarja önnek adni a kitűzött pénzjutalmat, melyet Ön, hivatkozva előkelő társadalmi állására, visszautasít. Ekkor köszönetem némi kifejezhetése okáért ebédre hivom meg önt, a mely meghívást ön, természetesen, elfogad és azután távozik. Férjem nem fog ugyan örülni uj ösmeretségének, ámde nem akarván, hogy teljes lekötelezettjei legyünk önnek, helyeselni fogja meghívásomat. Ön azután délben fölkeres bennünket; pár nap múlva köszönő-látogatást tesz az ebédre való meghívásért: s igy tovább . . , — Igen, igy tovább! ismétli Ernő nagy örömmel, mi közben könnyed csókot lop a tervezgető szép asszony kis kezéről. * (48. Lecouvreur Adrienné ) Szacsvayné második vendégszereplését az ismeretes és hatásos szomorújátékban élvezte az esztergomi közönség, mely majd minden kiválóbb jelenetét élénken megtapsolta. Legemlékezetesebb két jelenetét sohase feledik el azok, a kik átérezték. Mikor az előkelő szalon hölgyei előtt vetélytársnője előtt, eltántorodott kedveséhez szaval s mikor a méregkeverő vetélytársnőjének áldozata lesz. A haldoklás jelenetében mesteri vonásokkal jellemzett. Legyen mai szinházi szemlénk teljesen az ő i művészetének szentelve. CSARHO&. A látszat csal. Ebéd után Nagy Frigyes megtetce rendes sétáját, mint mindig, ugy most is magával vitte Pollilz bárót, ki különben kamarása volt. — No, kedves báróm el megy-e ma a vigadó nagy álarezos báljára? — Mindenesetre, felség. — Annál jobb, legalább egyet felismerek, arról bizonyos vagyok. — Nem merek ugyan ellentmondani, de hát alig hiszem, hogy nem éu lennék kit felséged felismer. — Hát magát Pollilz meg nem ismerném? magát, kit mindig látok, ki folyton velem van. Pollitz habozott a feleletlel, de a király mindig hevesebb és hevesebb lett. — Olyan ostobának tart engem, hogy fel meri tételezni ezt . . . Ejnye, ejnye, ... ez már sok! Én nem ismerném fel? Vigyázzon magára! Vigyázzon magára! A báró ereiben kezdett hűlni a vér : — De felség én csak épen ugy gondolám, hogy miszerint, minthogy ... 1 f —- Semmit se gondoljon, de annyit mondok magának, hogy ott legyen a bálon és ha aztán felismerem, tudom, akkor meglakol. A kamarás humora kezdett visszatérni. — Es ha még sem ismer fel felséged ? Frigyes összeránczolta szemöldökeit: — No, akkor -- monda — ezer Frigyes arany üti a markát. —• Ezer köszönet előre felség, mert ugyan jó lesz az a kis pénz a hitelezőimnek és aztán . . . — No, no ! monda Frigyes szelídülve, Másnap délután ismét találkozott Vilma Ernővel a ezukrászdában. Mikor a szép aszszony átnyújtotta Ernőnek zöld bőrbe kötött kék bársonyból készült tokban elhelyezett karpereczet, ismételve figyelmeztette bizonyos apróságokra, melyekkel férje rokonszenvét talán megnyerheti. Ernő jól megjegyezte magának azokat és ugyancsak erősen bizonyítgatta, mily ügyesen fogja szerepét játszani. Estve Vilma színházba ment férjével; hazatérvén onnan, eljátszotta az ékszere elveszítése fölött érzett leveretés komődiáját. Másnap pedig utczaszerte olvasható volt egy kis zöld falragasz, a mely az ékszer elveszitézét, a kitűzött jutalmat s. a. t. hirdette. Sőt az esti lapokban, a következő napon pedig az összes napilapokban közölve volt, hogy a fiatal, szép, gazdag Seregély Mihályné, a kitönő miniszteri osztálytanácsos neje, a nemzeti színházból való hazatérte alkalmával mily nagyértékü karpereczet veszített el a gyalog bejárat útvonalon ; a becsületes megtaláló 50 forint jutalomban részesül s. a. t. Ugyanaznap reggel 8 s / 4 órakor bejelenteti magát Ernő nagyságos Seregély Mihály miniszteri osztálytanácsos uraál. Ő az elveszített karperecz becsületes megtalálója. Ernőt bevezeti a szobaleány az ebédlőbe, a hol ép reggeliznek a nagyságos ur és a nagyságos aszony. Itt rögtön azon kezdi a fiatal nőhódító, hogy színházból hazatérőben szerencsés volt a nagyértékü karpereczet a Vas-utcza elején megtalálni s azután kabátja hátsó zsebébe nyúlván, előhúzza az ékszerdobozt. Férj és feleség részéről óriási elképedés! A boldogtalan ifjú örömében elfelejtette a karpereczet megelőzőleg tokjából kivenni és csakis az elsőt nyújtani át. Nem csoda; ő csupán 21-ik évében van, Vilma pedig nagyon szép — s ingerlő pongyolában ült az asztal mellett. SZEKRÉNYESY KÁLMÁN. A csendes bolond. Ránczos arezbőre olajbarna, szeme beesett, ősz haja rendetlenül omlik le vállaira. Hej pedig milyen rózsaszínű volt egykor az a ránczos arezbőr, hogy villogott az a mélyen beesett szempár, hogy tudott beszélni, mosolyogni, azt Bodor Bandi tudná a legjobban megmondani! Utána szalad az utczag3 r erek, kigúnyolja, kikaczagja, megtépi, sárral dobálja; nem is szól érte, hozzá szokott már ő ehhez 15 esztendő óta. Ha a gúnyt, kaczagást, dobálást megunták, szépen megkérlelik, még dalol is: «Te csaltál meg, nem én téged», köszönésképen egyet-kettőt rántanak még rajta, aztán ott hagyják. Szegény bolond ! * Igen kis leány volt még Erzsike, mikor az udvaron a kántor uram búcsúztatója elhangzott, azután kivitték a jó édes anyát a temetőbe s arra a frissen hantolt sírra egy igazi árva könnyei hullottak ! Egyedül állt a világban. Valami szomszéd falubeli jó lelkű rokona megszánta szegénykét, magához fogadta s annál nevelkedett. Ev mult év után, egyszer csak azon kapta magát Bodor Bandi, hogy megakadt szeme azon az árva teremtésen, meg a szive is. Szép leány lett belőle, olyan, hogy hé faluban nem lelhették a párját. Nefelejts a szeme, nyíló piros rózsa az orczája, eper az ajka, vert aranj r minden hajaszála, nem csoda, ha a Bandi szeme megakadt rajta !> Ha a tánezba mentek, az igaz, hogy Árva Örzse — igy hivták <— nem volt olyan puczéros, mint Veres Julis, t a kinek hatökrös gazda az apja, de azért mindig tánczolt annyit, ha nem többet mint Julis, meg azután Örzse Bodor Bandival járta, már pedig az túltett akármelyik legényen. Irigy szemmel néztek rá a lányok, meg is szólták érte, hogy olyan jött-ment személy mit köti magát a biró fiához, meg azután az a Bandi is hogy tehet, fel vele ? és tudná az isten, még mit, nem beszéltek. Bánták is ők, akár mit beszélnek, ők csak azt tudták, hogy szeretik egymást forró szerelemmel. * Kemény, akaratos ember volt Bodor Márton uram, nem hiába volt biró. Árva Örzse egy álló hétig hiába várta Bandit a leveles kis kapuban, biz az csak nem jött. Azt beszélték a faluban, hogy bíró uram meg Veres Mikály gazda ugy beszélték meg a dolgot, hogy e farsangon lesz a Bandi és a Julis 'lakodalma, egyszerre tartják meg, Bandi lesz a vőlegény, Julis meg a menyasszonya . . . Ez a hir nagyon bamar eljutott az örzse fülébe. Nem hitte ő azt, hiszen neki Bandi azt mondta, hogyha az apja bele nem egyezik, hogy őt elvegye, elmennek világgá, majd csak megélnek, ha véres verejtékkel szer
