Esztergom és Vidéke, 1888
1888-06-07 / 46.szám
ESZTIiRfiOM, X. ÉVFOLYAM. 46 SZAM. CSÜTÖRTÖK, 1888. JÚNIUS 7. MEQ.IEÍJEISIÍK I III-TENKINT KÉTSZRR VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. IOLOI'T/KTNSI AH eges:- eviH fél évre . negyedévre Egy szám ára 7 kr. 6 fit — kr. 3 frt — kr. 1 frt T.O kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZE:NT-ANNA-UTCZA ai7. SZÁM, hová sv lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓmVATAL: SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nviliiéibe szánt közlemények, elölizetési pénzek és reklamálások intézeiidfik. HIRDETÉSEK. HIVATALOS llllíDKTKSKK : J szótól 100 szóig — frt ?:") kr. 100-200-ig . 1 frt 50 kr.: '•ÍOO-ÍÍOO-ig . %M t Mkr:l Üélyegdij 510 kr. SIA(iANllllíl)KTÉíSKK megállapodás szerint legju tányusahhan közöltetnek. N YILTTÉR sora 30 kr: Az esztergomi vasút. Esztergom, juii 6. E czim alatt, e t. lap mult heti 44-ik számában Bölcskey Pál ur sikra kél a füzitő-esztergomi vasút terve ellen és kimutatni igyekszik nemcsak azt, hogy ez a leghosszabb és igy legkevésbé előnyös összeköttetés lenne Budapest és Esztergom , között, hanem még azt is, hogy ezen vasútvonal a vidékre nézve nem lenne hasznos és ennélfogva annak kiépítése szükségtelen. Nem szólanék a tárgyhoz, mely engem közvetlenül nem-érdekel; mert közönségünk eléggé tájékozva van ezen kérdés természete felől arra, hogy megtudja különböztetni a helyest a tévedéstől és evégből nem szorul bővebb felvilágosításra. A czikk irója azonban egyenes felhívást intéz hozzám az iránt, hogy szándékommal és terveimmel lépjek a világ elé s azt kérdezi tőlem, hogy az általam tervezett bia-torbágy-esztergomi vasút létrehozása'végett miért nem fogok a munkához a végből, hogy a füzitő-esztergomi vasút tervének kivitelét meghiúsítsam ? Kérdeztettem, illő tehát, hogy a kérdésre feleljek. Hát bizony én már nagyon régen hozzáfogtam a munkához, lesz annak már 18 esztendeje, a mióta én a budapestesztergomi vasút létrehozásán kitartó munkával fáradozom és minden kérkedés nélkül, jó lélekkel mondhatom, hogy nem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem, melyet ezen ügy előmozdítására felhasználhatónak véltem. Munkámnak azonban és azokénak, kik engem abban elismerésre méltó buzgalommal támogattak, nem volt egyéb eredménye, mint az, hogy elhárit.tatott az akadály, mely az érdekeltséget eddigelé gátolta abban, hogy önerejéből hozzon létre vasúti összeköttetést Budapesttel, habár nem olyat, mely a helyi érdekeknek leginkább megfelelne, de legalább olyat, mely pénzügyileg kivihető s mely állal az állam közforgalmi érdekei a vidék érdekeivel legkönnyebben összhangzásba hozhatók. Ez a bia-torbágy-esztergomi vasút. Most már tehát építhetünk vasutat, ha van pénzünk reá, csak az a baj, hogy ez nincs. A czikkiró ur jóakaró intésével az érdekeltség tárczáját akarja megóvni a kimerüléstől, nehogy annak áldozatkészsége a fűzi tő-esztergomi vasútra elfecsérel tessék és e miatt a rövidebb vasúti összeköttetések valamelyikének kivitele lehetetlenné váljék. Ne aggódjék miatta; ki vau az már régesrégeu merülve, erre a czélra. A vidék legfőbb érdekeltje ugyanis, a herczegprimás, kinek a környéken közel 2 négyszög mértföld kiterjedésű birtoka s majdnem ugyanannyi kőszéuterülete van, már kijelentette, miszerint -koczkázattal járó helyi érdekű vasút építéséhez semmiféle tőkebefektetéssel nem járni hozzá. Körülbelül ugyanennyi hozzájárulás remélhető a vidék második főérdekeltjétől, az esztergomi főkápralantól, mely a vidéken gazdag kőszénbányával és közel V 2 négyszög mértföld kőszénterülettol bír. Ennél semmivel sem több várható az esztergomi papnöveldétől és a bajnai uradalomtól. A vallásalapitvány részéről Trefort, a közügyekért buzgó miniszter, adna e czélra szívesen, csakhogy minden forintjának, a melylyel rendelkezik, ezer helye van, a Pesti kőszénbánya és téglagyár-társulat pedig, mely az esztergomvidéki kőszénbányák haszonbérlője s részben tulajdonosa, kész a tervezett vasutak bármelyikének bizonyos kőszénszállitmányi garantiát nyújtani, ezen társulat haszonbérletei azonban 7 év múlva lejárnak, és a szerződések meghosszabbítása iránt kezdett tárgyalások,ha oly gyorsan folynak, mint a hogy megindultak, ugy a bérleti idő lejárta előtt aligha fognak befejeztetni. Továbbá Esztergomvármegye törvényhatósági bizottsága hozzá intézett kórvényünkre elhatározta, hogy nem járni hozzá a Bia-Torbágytól Esztergomig és Nyergesuj faluig tervezett vasút előmunkálatainak költségeihez, az építési költségekhez való hozzájárulás felől pedig majd csak akkor fog határozni, a midőn az előmunkálatok elkészítve, a tervek és a költségvetés a közlekedési miniszter által jóváhagyva, az építési engedély kiadva s a vasút létrejötte pénzügyileg biztosítva leend, Esztergom kir. város képviselete pedig a hozzá f. é. január közepén benyújtott kérvényünkről még nem is vett tudomást. A városi kereskedő s iparos-osztály egyrésze a tervezett vasutat károsnak tartja saját üzletforgalmára nézve, a másik rész pedig tétlen közönynyol nézi a vasutügyben tett lépéseket, mintha azok nem is az ő érdekében történnének és azt mondja, hogy azok készíttessék el az előmunkálatokat saját költségükön, a kiknek hasznuk lesz a tervezett vasút létrehozásából. Végül a vidéki érdekeltség számba vehető része, mely főleg iparosokból áll, óhajtja ugyan a vasút létrejöttét, de egy-kettő kivételével, azt várja, hogy az a tervezők által saját költségükön fog kiépíttetni. Másrészt azonban pénzügyi vállalkozó, ki az elsőbbségi részvényeket elárusitás végett, kisebb-nagyobb közvetítési haszonért átvenni hajlandó, vau elég, ezek nem kivannak többet, mint csak azt, hogy az építési tőkének 40%-kát az érdekeltség saját erejéből állítsa elő, a többit azután ők fogják hozzá adni. Igy állanak a dolgok, a mint azokat én tapasztalásból ismerem. Ily körülmények között és ily kilátások mellett nem lehet kívánni tőlünk azt, hogy a tervezett vasút előmunkálatait, az érdekeltség hozzájárulása nélkül, saját költségünkön elkészíttessük és az arra fordítandó tőkét bizonyos veszteségre szélnek ereszszük. A vasút létrejötte által mi som vagyunk nagyobb mértékben érdekelve, mint bárki más a vidéken, mert a vasút mindenkinek alkalmat nyújt munkájának és képességének hasznosítására s ennél többet attól mi sem várhatunk. Különösen én, mint az érdekeltség végrehajtó bizottságának elnöke, küldetésben járok el, melyet a vasút létrejöttének biztosításával befejezettnek fogok tartani, a vállalat alapításából netán várható nyereményt tehát részemről szívesen átengedem bárkinek, a ki a velejáró munkát elvégzi s pénzét koczkáztatja. Az^EsztcrgomésVidekc^tárczája. j FÉLREVERT HARANGOK. REGÉNY. Az „ESZTERGOM és VIDÉKE" számára irta; KŐRÖSY LÁSZLÓ(Tizenhetedik folytatás.) A minisztertanácsosné szalonjaiban előkelő és fényes társaság gyülekezett össze. Ott voltak a politika, az irodalom, a művészet s a pénz arisztokratái majd mindnyájan. Valami szokatlan hatású irodalmi vállalatot akartak az árvízkárosultak javára nyélbe ütni. Az emléklapok a jótékonyság nyomtatóintézetéből már elvesztették érdekességöket s mindennapiakká váltak. A társaság valami ujat akart és igy abban állapodott meg, hogy minden hírnevesebb államférfiuuak, minden kitűnőbb költőnek és irónak, minden rangosabb képirónak vagy képfaragónak, minden kiválóbb zeneszerzőnek és minden hires müiparosnak valami kiválóbb müvet kell adnia egy nagy album számára, mely nemcsak a magyar sziv jóságát, de a magyar szellem erejét is hivatva lesz hirdetni. A nagy album franczia és német,nyelven is meg fog jelenni. . Megalakították a különféle bizottságokat, melyek szorgalmasan el is mondták nagy iában a tennivalókat. Semmi sem hirdeti hangosabban a mi nagy szegénységünket, mint jó.tékonyczélu emléklapjaink feltűnő gazdagsága. A mit az elemi csapások tönkre tesznek, azt emléklapokkal kell jóvátennünk. A harmincznyolczadiki Arvizkönyv óta egész az ötven esztendő múlva megjelent Segítségig, hány száz és száz emlékvállalat látott napvilágot! Hány száz és száz ínséges családot segítettek, hány színházat és iskolát, hány várost és falut építettek már föl ezzel a csodálatos papiros-matériával! A jószívűség áldozati oltárára azonban mindig azoktól várnak legtöbbet, a kiktől legkevesebbet vált meg a gondtalan élet: a magyar íróktól és művészektől. Ezeknek kell drága gyöngyeiket ingyen szétszórni s mig a milliomos a nagylelkűség névsorába kerül, ha egy-két emléklapot túlfizet, addig a magyar szellem napszámosai csak kötelességszámba menő munkát teljesítenek, a mikor alkotásaikat istennevében fölajánlják. Az anyag koldusai s a szellem fejedelmei az anyag fejedelmeivel s a szellem koldusaival bántó ellentétben állanak, mikor a szivjósága szóhoz kezd jutni.. A mint az előkelő társaság elvégezte a részleteket s kiosztotta a szerepeket, a szalonok figyelme megoszlott sa szónokok helyett isi'iierőseiket keresték, az ismerősök. Mindenki megtalálta csakhamar azokat az apró napi kérdéseket, melyek a meglehetősen ünnepélyes előterjesztések után leginkább lebilincselték a közelebb állók figyelmét.. Hogy Kovács Kálmán esete sem kerülte el.sorsát, az annál természetesebb volt, mert észrevették a megcsalt asszonyt, sőt sokan az igéző vetélytársat is, a ki pedig kerülve kerülte a felünést. Adlerné a legkésőbben érkezőkkel az utolsó szalonban maradt s igy nem vonta magára a minisztertanácsosné többi termébe szétoszlott közönség figyelmét. Kovácsné és Nemesváry az elsők között érkeztek s igy az első salonban kaptak helyet. A szép képviselŐné megjelenésében semmi sem látszott abból a nagy fájdalomból, melyet a sziv mélyébe a szalonhölgyek művészetével teljesen el tudott temetni. Olyan derült mosolylyal fogadta ismerőseit, mintha semmise történt volna, sőt még örömet színlelt, mikor néhány elkésett gratulácziót köszönt meg. Nemesváry azonban sokkal izgatottabb volt. Idegesen illesztgette balszemére a monoklit s nyugtalanul kereste a salonok legszebb ördögét, a kiről pikáns sugdosásokkal tudakozódtak a társaság kalandosabb hajlamú urai. Végre megtalálta. Adlerné még mindig az utolsó salonban egy kis vegyes társaságba rejtőzött, a hol a szót egy előkelő sportsman vitte hires lovai legújabb diadalairól. Olyan nyugodt, olyan hideg és olyan szép volt, mint azelőtt. Nemesváry szinte remegett a találkozás ingerétől. Minden feltűnés nélkül férkőzött melléje s mig a verseny lovas gróf nagy hévvel mondott magyarázataival lebilincselte a sálon figyelmét, azalatt a képviselő megfogta Adlerné kezéti" A szép asszony összerezzent. — Tehát már visszaérkezett? — kérdezé gúnyos mosolylyal. Adlerné csak néhány pillanatig küzködött érzelmeivel. Azután mosolyogva vonta vissza kezét s egész nyugodtan igy szólott: — Szót sem érdemel az ^olyan rövid kirándulás. Hogy van Nemesváry? — Mint a ki valahára megtalálja azt, a kiért országokat járt keresztül-kasul hiába. — Lehetetlen. — Mindenfelé kerestem magát,asszonyom. Voltam Szalzburgban, Münchenben, Grazban, Linzben, Bécsben, Pozsonyban meg talán a világ végén is. — Pedig könnyen megtalálhatott volna. — Hot? — A hol nem keres. — Például? — Például idehaza. — Nem értem. — Eh sem értem önt, édes Nemesváry. A kopott gavallér meglepve nézett a szánalmasan mosolygó szép asszonyra, a ki teljesen elbűvölte. Azalatt a nagy lóidomitó gróf a többi salont ragadta el részletes tudósításaival a legújabb versenyek ármányairól és akadályairól, melyeket olyan pompásan legyőzött. A társaságok keveredni kezdtek s mindenki megtalálta azokat az ismerősöket, a kik számára legtöbb mondanivalója van. Az élénken csevegő csoportok pedig elejtették a túlsó salonban feledkezett szép Adlernét s Nemesváryt, a ki minden perczben idegesen kapkodott monoklija után. A szép ördög gúnyos mosolya teljesen kiforgatta a sodrából. Nem bírta kiállani. — Pedig nekem még panaszom is volna. — Nagyon furcsa az, mikor maga panaszkodik — felelte Adlerné zavartalan nyugodtsággal. — Es miért intézi épen hozzám a panaszt? — Mert maga adott rá okot asszonyom.
