Esztergom és Vidéke, 1888

1888-04-15 / 31.szám

Vasutunk előnyei. Esztergom, npr. 14. III. A forgalomnak legfőbb akadályai: az idő, munka és költség, melyek arra fordíttatnak. Egy krajezár nem nagy pénz, egy nap nem sok idő, de mégis elegendők arra, hogy kivált a tömeges áruk eladását teljeson meggátolják, ha azok másutt ennyivel olcsóbban megszerezhetők, vagy ha az eladó egy nappal elkésik a vásárról. Ha pedig az iparosnak kocsin való .vásározással kell készitmónyeit eladnia, akkor háromszorosan vészit; fizet, fogyaszt esnem dolgozik, a mi a munka hasznát jelentékenyen alászállitja. Mindezen bajokon segít a gyors és olcsó közlekedés. Az iparosnak nem kell bajlódnia az eladás nehézségeivel, ha készítményeit a kereskedő helyben átveheti s könnyen tova szállíthatja. Ennélfogva az iparcs minden idejét a munkára, iparczikkeiuek tökéletesebb és olcsóbb előállítására fordíthatja s ezáltal a versenyt más vidékek iparával könnyen kiállhatja. A wiener- neustadti, karlsbadi (stb.) ezipőgyárak és mesteremberek például ezerannyi lábbelit készítenek, mint amennyit ott lielyben eladhatnak, kereskedési üzleteik azonban egész Constantinápolyig, minden jelentékenyebb városra kiterjednek, melyeknek forgalmából több ezer embernek adnak haszouhajtó foglalkodást. Ez nem volna lehetséges, ha a gyártmányokat a forradalom előtti úgynevezett landkocsikon, 'hetekig tízszeres költséggel kellene szállitaniok. A helyi fogyasztás tehát az iparnak nem egyedüli éltetője, ennél sokkal termékenyebb tényezők: a könnyű és olcsó közlekedés, mely az ipartermékek! eladását lehetővé teszi s a szorgalom és életrevalóság, mely ennek előnyeit fel tudja használni. — Ahol vasút vau, ott az iparnak és kereskedésnek nyitva áll a világ, aki dolgozni akar, az a vasúti közlekedésben ezer alkalmat talál a hasznos munkára s a vagyoni gyarapodásra, aki azonban nem szeret dolgozni, vagy nem akar a korral előrehaladni, annak sorsán természetesen, a vasút sem segíthet. Ami a Dunát; illeti, annak közlekedési előnyeit a kereskedelemre sokan túlbecsülik. Látszólag ugyanis a vizi közlekedés kivált lefelé, nem nagy költségbe kerül. A valóságban azonban nem ugy áll a dolog. A , gőzhajózási vállalatok vitelbérei ugyanis oly magasak, hogy a vizi szállítás csak nagyobb távolságokra, úgymint BraiIától vagy Galacztól Bécsig, nyújt némi előnyöket és mindemellett az Osztrák-Magyar gőzhajózási vállalat 1886. évben semmit sem jövedelmezett, a kisebb gőzhajózási vállalatok részbon veszteséggel folytatják üzletüket és némelyek már felszámolás alatt állanak, a lovakkal vontatott szállitóhajók száma pedig évről-évre kevesbedik. Ezeu tünemény okai a hajóközlekedés nagy költségeibon.és. főleg a vasnak versenyében rejlenek. A hajóközlekedés nem lehet olcsóbb addig, mig a Duna medre Bécstől egész TurnSzeverinig nem lesz szabályozva s mig a lánczhajózás nem eugedélj

r

eztetik; de a vitel bérek .még ekkor is alig lesznek annyira leszállíthatok, hogy a vasutak a hajózással ne versenyezhetnének. A magyarországi síkföldi vasutak szállítási önköltségei ugyanis tonna kilométerenkint átlag 1* 2 krra, —• 100 kilométerre tehát egy métermázsa szállítmány után 12 krra.rúgnak, mely költségek a forgalom emelkedése folytán, a forgalmi eszközök tejesebb kihasználásával és az igazgatási költségek nagyobb megoszlásával, még lényegesen alább is szálhatnak. Ezen önköltség mellett az alföldi vasutak vitelbérei tonna-kilométerenkint egész 1"4 krig mérsékelhetők, melynél olcsóbban szállítani — a tengeren kivül — a műszaki tudomány mai állásában alig lehetséges. Összehasonlítva ezen vasúti vitelbérrol az Osztrák-magyar gőzhajózási társulat szállítási díjtételeit, a kettő között jelentékeny külömbség mutatkozik. A gőzhajózási vállalat ugyanis egy métermázsa tömeges árut, 100 métermázsa rakomány súlyon alul 45 krért, azon felül 32 kr. vitelbérért szállít. Piszkétől Budapestre mintegy 100 kilométer távolságra, ebből tehát egy tonna kilométerre átlag 3*85 kr vagyis a legalsó vasúti vitelbérnek közel 3 szorosa esik. A legolcsóbb dunai szállítás a vontató hajókon, — úgynevezett burcsellákon, — lefelé, tonna kilométeren kint 2 krba, tehát a-legolcsóbb vasúti vitelbérnél mégegy negyedrésszel többe kerül. A mi nyerstermékeink forgalma azonban nem lefelé, hatiem Nyugat és Éjszaknak, Bécs-felé irányul, a merre a szállítás költségei ezen minimális vitelbérnél jóval magasabbak. Nem csekély mértékben drágítják a tömeges* áruk vizi szállítását a be-és kirakodásnak a vasútiaknál nagyobb költségei továbbá a fővárosokban szedett magas parti vámok és raktári bérek valamint a Dunától rendszerint távolabb eső ipartelepekre a helyi szállítók vitelbérei. BÜRÁNY JÁNOS. Iparügyünk. ív. Elismerő tudomásul kell felemiitenom, hogy Esztergom sz. kir. város képviselőtestülete, az iparosok óhajának és kívánalmának megfclelőleg nem járult ahhoz, hogy az 1887. évi XVIII. t. cz. alapján oly szabályzat atkottassék, a melynélfogva a nem helyben lakó iparosok az esztergomi hetivásárokon készítményeikkel megjelenhessenek. A bókéltető-bizottság működése a lefolyt évben, csakis egy ízben vétetett igénybe és az ekkor az iparosügyek iránt oly meleg érdeklődéssel viseltető Dr. Földváry István városi tiszti főügyész mint iparhatósági megbízott elnöklete alatt hozott határozatában az illető felek nemcsak hogy megnyugodtak, hanem a marasztalt fél az Ítéletnek azonnal is eleget tett. A munkaadók és munkásaik közt fölmerült vitás ügyeket, á melyek pedig meglehetős számban merültek fel, az ipartestületi elnökség a jegyzővel egyetemben intézte AzJszlergoitóHsk^tircsája, EGY ÉJJEL . . . Egy éjjel a sátán ágyamhoz álla; Nevetett, hitt, igérte kincseit. Frakkot viselt s oly inger volt szavába', Hogy már azt hittem : végem, elveszít! «Eljösz-e hozzám, édes, jó barátom ? Protekcziómat ígérem neked. Mi kell? Szép hölgy? arany? fény? pompa? mámor ? Mind a tied lesz ...» — Én koldus leszek. «Agyadban égsz s rossz álmaid' beszéled ; Igy senki sem felelt nekem soha. Rég' vágyom okos alkut kötni veled; Ne légy öcsém |ly szörnyen ostoba. Dörgöld ki szemeid s ne álmadozzál; Légy ember és ne hitvány lázbeteg. Gavallér lesz belőled. Jösz-e hozzám?... Fejedet rázod? . . .» Én koldus leszek. Gavallérnak kevély vagyok s ügyetlen; Majom és róka lenni nem tudok. Kincsnek pedig hatalma nincs felettem; Az kincsem, a mit érzek, gondolok ! Vigasztalóm az édes dal zenéje ; E balzsamom, hitein, ha szenvedek; S dalolva hágok a sátán fejére. Aranyod nem kell! Én koldus leszek ! Urad vagyok! Leszállok a pokolba És Luczifert magát elégetem. A jókat összegyűjtöm egy akolba. Halleluja! Megáldva végzetem! «Már látom, hogy méltó vagy ostoromra, Bolond te, hisz segitni nem lehet. Adieu!» — S én, visszadőltem vánkosomra És felzokogtam: Én koldus leszek! REVICZKY GYULA. FÉLREVERT HALÍANGOK. REGÉNY. Az „ESZTERGOM és VIDÉKE" számára irta; KŐRÖSY LÁSZLÓ(Harmadik folytatás.) IV. ORSZÁCOS MUNKA. A Fenyü Istvánok nagyhete megérkezett. Bokrétás volt az egész népség és nemzeti lobogós minden falu. Egyszer esik ötödévenkint ilyen nagy nemzeti czéczó, hát hadd legyen benne igazi öröme a népnek. A magyar Olympiast anélkül is megritkították, mikor hozzácsaptak még két esztendőt. Annál lelkesebben kell venni hát az országos munkát, mert már ritkábban fognak folyni a hazafias szózatok és csapok. Fenyü István tekintélye szörnyen megcsappant, mert nem bírt az egyhangúságban se ide se oda érvényesülni. Neki küzdelem kellett volna, akármilyen küzdelem is, hogy ne mélit legyen végbe az egész országos munka olyan csöndességben és komolyan, mint valami temetés. Hiszen még a temetést is szokta valami vigasztaló tor kisérni; de ezt az egyhangú követválasztást még áldomás sem kecsegteti. Felkötötte ugyan a kolompot Kovács László érdekében, de a «politikai nézetei* mégis megrendültek, mikor észrevette, hogy az ujonan megválasztandó követnek nem lesz módja és alkalma az «alkotmányos kiadásokat» megtéríteni. A kolompos tehát okoskodni kezdett. — Jelöltet kell állítani, ha mindjárt olyat is, akár a hüvelyk ujjam, mert külömben oda az auktoritás. Ellenfelet kell keríteni akárhonnan is, ha mindjárt a fold alól is, mert különben nem lesz ázsiója a hazafias lelkesedésnek, Embert kell szerezni, a ki egy kis csatára kész, hogy legyen valami küzdelem, hogy legyen valami ára a voksnak és hadisarcza az országos munkának. Mert igy, a hogj

r ez a választás mutatkozik, még nevetségessé is válhatunk a szomszédok előtt, hogy embert se találhattunk töbet egy szál embernél, a ki érdemesnek tartotta volna zászlóinkat elvállalni. Nem követválasztás az, a hol még a zászlókat is a választóknak kell kifizetniük s nem országos munka az, a hol még tanyát se ütnek az igazi lelkesedésnek. Ilyen maszlagos gondolatokat terjesztgetett a hamis szájú kortes, a kinek nem ment a véribe az egyhangú követválasztás s a küzdelem nélkül való országos munka. Épen az utolsó hétben csípett meg egy hórihorgos kataszteri hivatalnokot, a kiről átutazóban kisült, hogy ősi nemesi származású, hires famíliából való. Ott voltak már az ő dicső elődei Zápolya királynál, Bocskainál, Bethlennél, Tökölinél, Rákóczy nál, Kosuthnál s mindenütt a haza üdvéért s a szent szabadságért áldozták fel vérüket és vagyonukat. Még pedig annyira, hogy nem maradt hátra a família mostani sarjai számára nagyob földbirtok az ősi dicsőségből egy dísztelen koporsó nagyságáig megfogyatkozott területnél. Oda jutottak vele a mártírok birodalmába. Fenyü István uram megcsípte ezt aZ embert és pedig épen akkor, midőn gyalogé szeri útjában életre és veszedelmre való biztositókat toborzott és biztosan nyerő hazai sorsjegyeket vesztegetett. Az első negyedórában tisztában volt a nagy kortes a lecsöppent férfin politikai kecsével. Ezt várta ő, ilyen firmára volt szüksége, de persze anélkül hogy felhajszolta volna, különben nem paktálhat vala gyanútalanul. — Hogy is híják az urat kérem ? — kérdé tőle Fenyü István uram egész bizalmasan, a mint a biztosító és sorsjegyárusitó ügynök ősei törrténetét eldarálta. — Korompai Krisztián a nevem predikátunaim nélkül. — Pompás neve van, tekintetes uram. Mi a mellékfoglalkozása, kérem? — Kataszteri hivatalnok voltam eddig az államnál, de nagyszerű munkálataim elvégezte vei ismét független* ember lettem. — Független ember, milyen dicső állapot! A hórihorgas gyalogapostol még nem is sejtette, hog micsoda nevezetes szerep várakozik reá,, hanem azért erősen töltögette magának a poharakat, mert szörnyen megszomjazott. Soványabb volt a kínszenvedésnél, hanem azért több mosolyt keltett, mint szánalmat. Hosszúkás fejét ritka rőt haj diszité s az orra olyan komikus kinövése volt a természetnek, mint az architektúrának a pizai toron}

r

. Vakmerően szögelt ki