Esztergom és Vidéke, 1888

1888-08-12 / 65.szám

ki jutal0111 játékul fiayraund Tékozlóját. Ez alkalommal Verseghy Róbert eszter­gomi származású kezdő színész is he fog mutatkozni szülővárosa közönsé­gének. — Uj primadonna. Ledofszky Ma­riska kisasszonyt, ki először mint vendég Jépelt fel s művelt közönségünk rokon­szenvét csakhamar megnyerte. Csóka színigazgató társulatához szerződi el te. — Nászhír. Schleifer Lajos a Fürdő vendéglő derék fiatal bérlője Kedden vezeti oltárhoz Debreczen ben Kováts Ilka úrhölgyet. A fiatal pár néhány napra terjedő nászútra indul. — Négy előadás lesz még mind­össze az arénában. A csütörtöki és teg­napesti közönség a szezon végén kezdett ugyau csak színházba járni, de azért igen hazafias cselekedetet művelne, ha már most mindvégig kitartana. — Elgázolás. Wilheim bérkocsitu­lajdonos egyik jármüve pénteken elgá­zolt a piaezon egy földmivesasszonyt, kinek azoubau az ijedségen s bőrhor­zsoláson kivül szerencsére komolyabb baja nem történt. Ajánljuk rendőrségünk figyelmébo az ilyféle gondatlau hajtások ellenőrzését. — Utánzásra méltó vallásos kegye­let. Terkola Antal és neje Borbála aradmegyei uj-szentannai lakosok a kis templom előtti térre egy egy szt. Három­ság szobrot emeltettek. Az emlék 10 méter magasságban sóskúti kőből készült; a középső törzs négy sarkán oszlopok vannak, melyek fölé Szűz Mária, szt. József, Borbála és Antal életnagyságú szobrai helyeztettek. E szobrok között egy magasabb piadestalra állíttatott a szt. Háromság tetszős csoportoza. — Az emlék tervét Alpár Ignácz buda­pesti építész készít é, a szobrokat Kiss György jeles szobrász. Az egészet, mely 10,000 frtba került, nem régiben ad­:ák át a vallási kegyeletnek s talán az egyedüli az ujabb időben létesített ha­sonló tárgyú modern szobrok közt. Bárcsak városunk dicsekedhetnék egy ilyen uj szoborművel, mert a jelenlegi­nek ódon, töredezett volta, egyetlen nagyobb terünket már alig ékesíti. I — A Pállfy pár fellépését Egerben, hová városunkból Aradi társulatához távoztak, az ottani szinműpártolók igen rokonszenvesen fogadták. — Műsorváltozás. Ma «Stern Izsák vagy Egy a mi népünkbőU énekes bohózat. Holnap : «Szép Heléna» nagy operetté Ledofszky Mariskával. Kedden : «Bőregér* nagy operetté. B. Szőllősy Ilon jutalomjátéka. Szerdán: ^Paraszt­kisasszony* legújabb énekes népszínmű ; itt először. — Két évtized múlva egy esztergomi napilap a következőket fogja hozni! Magyarországi fürdők látogatottsága jul. 15-éig: Herkules-fürdő 1550, Balaton­füred 1360, Tátra-füred 1475, Eszter­gom-kénes fürdők 603. x. Süketeknek. Egy személy, ki egy egy­szerű szer által 23 éves süketség és fülzu­gásból kígyógyíttatott, kész annak leírását német nyelven bárkinek beküldeni. GYnrie : Süketintézet, Bécs, IX. Kolingasse 4. I''IOU<:i,oN H'/KKKiífWrfi : !>r. KŐ lí. ÖS V LÁSZLÓ. N Y I L T T É R. Az e rovat alatt luizfiUteliért nem vállal felelíís­séget a H •/. e r lí. Eladás. Egy ház a Hévviz-utczában 12. sz. a. hat szobával, egy másik a Káptalnn­jiitcza 46. sz. a. négy szobával és két I bolttal, minden hozzátartozó helyisé­Igékkel; a szentgyörgymezei aranyhegyi | dűlőben présház boredényestül, szülő­földdel, huszonöt kapás szőlő nagy ; szántófölddel szabad kézből minden órá­• ban eladó. Bővebbet a tulajdonosnőnél, | özv. Misztera Viiiczénéuél Hévviz-utcza 12. sz. a. RTT r FOlí urasági és polgári házak, ^ " •••j nyaralók, szállodák részére és ajándéknak olcsón, szolidan és elegán­san. Központi eladási háza a polgári asz­talosok és kárpitosoknak I. 6. & Frank, L, most csak Bécsben, I., Krugerstrasse, St. Pöltnerliof. A butoralbum árjegyzékkel együtt 1 frt 50 kr levélbélyegekben. BUDAPESTI LÓVERSENYEK 1888. ang. 15., 17., 19. és 20-án. IC Kezdetük mindig d. u. 3 órakor."Ifcf Belépti-jegyek: I. osztály (Passepartout) uraknak 4 napra 15 forint, egy napra, 5 forint hölgyeknek 4 „ 10 „ „ 3 „'.« katonatiszti 4 „ 10 „ „ „ 3 „ 1 1,1. oszt. urak v. hölgyeknek naponkint .1 , r Állóhely a versenypályán „ 50 és 30 kr. A kii ön elkerített fosadási helyre (a bookma­k< rek körébe) beL-ptijegy váltandó 10 írtért 4 napra. A totalisateurökhüz azonban mint eddig, ugy ezután is szabadon léphetni. Lóvonatu vasutak es oranibusok egész a helyszínig közlekednek.— Katonai zene és frissítőhelyek minden os/taiynál. Ugyanez időben az ország minden részéről Buda­pestre és \ issza külön vasúti vonatok mennek 40 százalékkal olcsóbban mint máskor. HIRDETÉSEK. a pilzeni polgári serfőzdéből. Alapíttatott: 1842. évbe n. Mint a fenti serfőződének magyarországi képviselője, azon helyzetben vagyok,-ezen sört vidékre transito 1 f 1 , Va és 1 j± hecto nagyságú hordókban vagy 7/10 literes palaezkokban (25 palaezktól feljebb) ol­csóbban mint eddig adni. rjejyzékek kívánatra ing/en é3 b3rmintve. Megrendelések intézendök: LÖFFIiLMANN VILMOS magyarországi képviselöhez BUDAPEST, V., Thonet-udvar. Nem titkos szer. Azonnal visszafizetem a pénzt azon tüdő­betegnek, ki a világhírű malátapor haszná­lata ntán biztos segélyt nem nyer. Kihá­tiyás, köhögés, rekedtség, tüdő- és légcső­katarrhus már néhány nap mulva meg­szűnnek. Ezeknek lett már segély-nyújtva. Vagyontalanok hatósági bizonyítékok mel­lett ingyenes segélyt nyernek. % fontos doboz ára 4 márka, csomagolással együtt. Orvosilag ajánlva. ZENKNER ALBERT feltalálója a neve után nevezett maláta-pornak BERLINBEN, Naunynstrasse 28. óvatosság a bevásárlásnál! mert minden egyéb kétségtelenül: hamisítás és tévútra vezetés. Valódi minőségű, kapható a következő czégeknél: ESZTERGOMBAN: Leitgeb János, ifj. Brunner Ferencz, Nitter Ferencz és társa, Brukner Albert Schön beck Imre, Paulovits Géza. — Komáromban: Gruber L. — Tatán: Rosenberg Adolf/ — Vá c z o 11: Tragor Ignácz, Hufnagei Imre, Millmann Géza, Haidefeld Alajos. Az első osztrák Ajtó-, ablak- és s/oba-lalaj ^ á 3? I ^^^^^ f* á I 1 ii !Í il Bécsben, IV., Heumühlgasse 13. alap, 1817. MARE T M. vezetése alatt ajánlja nagy ánuaktárát, nielybeu kesz ajtók és ablakok bezárólag kapcsokkal, úgyszintén puha hajótalajok s tölgyfából amerikai fries- és parquettalaiok A gyár szárazfa-anyagjának nagy raktára által, mint szintén kész áruinak nagy készlete következtében ama heiyzetbeu van, hogy minden szükségletet fenntnevezett árukból a legrövidebb idő alatt teljesíthet, A gyár vállalkozik portálék előállítására, kaszárnyák, kórházak, iskolák, irodák stb. stb. berendezésére is, ugyszintén bármily nagyságú ládák nemkülönben mindenféle, gépekkel előállítható famüvek elkészítésére, adott rajzok és minták után. Farugony-matraczok ára 6 frt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom