Esztergom és Vidéke, 1888
1888-08-15 / 66.szám
link érdekében. "Esztergom, aug. 15. jen lurándulást tettem némul Mendére, a farkasdi Itöérleti állomás megtekintnanyozasa cze veti ük az egyes parczelláitar, melyekben a különféle és sok számú védekezési módok kísérel tétnek meg ; itt a szénkénegezett parezellák, összehasonlítva olyanokkal, melyek magukra vannak hagyva; tovább menve jönnek az egyes amerikai s/őlőlnjok, melyek közt némelyik, mint pl. a Triomph Jacquez, stb. már s/ép termést is hoztak ; csak sajnos, hogy ellentálló képességük minden körülmények közt még most sincsen minden kétséget kizárólag bebizonyítva. Tovább haladva, egy York Madeira lugashoz értünk, mely már régi ültetvény ; körülötte az európai fajok máimind kihaltak, de a York Madeira gyökoroiu még ez ideig módosítást nem találtak. Feltűnő volt előttünk, hogy a szőlődijban néhány Dinka-tőkét találtunk szép érett terméssel ; megízleltük a szőlőt és habár még csak szeptember 27-ét irtuk, a Dinka - szőlő teljesen érett és jó édes volt. Kérdést intéztünk a telep kezelőjéhez, vájjon szénkéneg; gel lettek-e ezek a tőkék kezelve ? 0 azt válaszolta, hogy nem ; többi európai testvéreik már mintegy hat évvel ezelőtt a phylloxéra pusztításainak áldozatul estek, do ezen néhány tőke megmaradt,! bár phylloxerával teljesen el van lepve. Azt is megjegyezte az illető, hogy e szőlő telepítése vagy 12 év előtt történt. Nagyon élénken foglalkoztatott bennünket az a kérdés, vajon miért maradt hát meg ezen néhány tőke ? Saját nézetem az, hogy első sorban is a Dinkafaj erőteljes természetében keresendő az ok, mert a mig többi fajok, daczára hogy egész egyenlő körülmények közöt tenyésztek, mégis elvesztek, addig a Dinka mélyebbre ereszté gyökerét az altalajba és uj gyökerek képzésében nagyobb tehetséget tüntetett fel. De eltekintve a faj tulajdonságaitól, azt hiszem, hogy ezen esetben a külv iszonyok is nagy hatással lehettek ezen tőkék fontartására. E külviszonyok lehetnek: vagya talajvíz emelkedése, vagy a tőkék beiszapolása, miután ezen tőkék a völgyben vannak. Ugyanis az évenként tavaszszal emelkedő talajvíz aphylloxerának nagy részét folyton pusztította; a hóolvadás és az esőzések által pedig a tőkék be lettek iszapolva miáltal ezek uj táplálékot nyertek és a beiszapolás következtében a felszínen uj meg uj gyökerek képződtek. Vonhatunk-e ebből reánk szőlőtermelőkre nézve hasznos következtetést? Kisértsük meg ene felelni. A talajvíz emelkdésének hasznára sokat nem számíthatunk, miután ez csak lapályos szőlőkben fordulhat elő ; szőlőink legnagyobb része pedig hegyen, partoldalban van, hol a talajvízre épen nem számíthatunk. De igenis hasznunkra fordíthatjuk a beiszapolás elméletét, a mint látni fogjuk. Phylloxeralepett szőlőinkben, mihelyt bennök a phylloxéra fellépett, mit a kutatásokból konstatálhatunk, őszszel metszük meg a tőkét aképen, hogy 1—2 rövid kétszemes csapra metszük meg a termő vesszőt a többi hajtásokat pedig eltávolítjuk és a szőlői, mint eddig volt szokásban, befedjük. A befedésnél előnyünkre szolgál, ha a tőke be takarására szolgáló földhöz jó porhanyós és érett trágyát keverünk; komposttrágya a legjobb. Tavaszszal pedig a szőlőt nem nyitjuk ki, hanem fedye hagyjuk, legfeljebb a nagyon mélyre betakart csapokat szabadítjuk meg a földtől; de a tőkéi, magát fedve hagyjuk s pedig azért, hogy uj gyökeret verve, a fel hantolt porhanyós és trágyás talajban buján tenyészhessen és termését beérlelje. Nyár folytán aztán az ily szőlőt inkább gyomlálás, mint kapálás által tartjuk tisztán. A fölösleges hajtásokat eltávolítjuk és csak a szükségeseket bagyjuk meg (4 —5-öt egy tőkén); a termő vesszőket pedig késő nyáron visszakurtitás által megérleljük. Ezen eljárás elmélete röviden abban foglalható össze: A tőkefejre müveit szőlőknél ha a phylloxéra ellepte is azokat, néhány évig mégis képesek [vagyunk némi termést kicsikarni oly módon, miszerint arra törekszünk, hogy a tőko évenként uj meg uj gyökeret verjen a tápdús feltalajban, a miért a tőkét évenként mindig magasabbra felhantoljuk, a csekély számra redukált hajtásokat pedig rövid csapra molszük és ezt teszszük mindaddig, mig a tőke ezen műveletet kibírja, vagyis mig utóvégre, évek múlva a phylloxéra által, mégis tönkre jut. Ezután nem marad más hátra, mint amerikai alanyokba oltott venyigékkel újra kiültetni a szőlőt. Ezen itt leirt mód mintegy átmenetet képez s igen alkalmas arra, hogy időt nyerjünk amerikai venyigék nevelésére és azokba való oltásra, Mtnthogy a szőlőszetbon a trágya nagy fontossággal bír, azért ezen művelet is annál biztosabb eredményhez fog vezetni, minél jobb és több trágyát alkalmazunk. A farkasdi telepon észlelt ilynemű eredmények után Loányfalván id. Petrovics István kezelt egy magyar holdnyi öreg szölőtáblát és arról a mult évben 50 akó törkölyös mustot szüretelt Tahi Tótfalun pedig boldogult dr. Málnai néhány évig alkalmazta ezen eljárást s podig a körülményekhez képest szép eredméuynyel. Az előadottakban nem azt akarjuk mondani, hogy a feltöltögetés által, a phylloxéra daczára is, szőlőink termőképességét fenbirjuk tartani. Nem! mert ezen eljárást csak uéliány esztendeig folytathatjuk ; de gyakorolhatjuk szőlőinkben, midőn ezeket a phylloxéra el lepi és addig folytathatjuk, mig szellőinket szükséges leend újra telepítenünk oly czélból, hogy a phylloxéra daczára is termést hozzanak, azaz mig az amerikai venyigékhez kell folyamodna ik. Említettük, bog e munkát őszszel Az 99 EsztBrgomo5VidákD"tárGzája. Gerle Rideg kis szobában, piczi bölcső mellett, halvány asszony zokog; künn az utezán üvöltő szél kavarja a hódarát, mely a légben megfagyva kísértetiesen csapkodja a kunyhó ablakát. Szegény Gerle Marinak szomorú a karácsonya; ott a fabölcsőben vékony takaró alatt egy csecsemő küzködik a halállal; egy ártatlan angyal, ki ép oly közel áll még a bölcsőhöz, mint a sirhoz; ez a csecsemő Gerle Marinak földi boldogsága, mennybéli üdve; a megtört asszony könyázott szemei aggódva csüggnek haldokló magzatának minden mozdulatán; minden beteges sóhaj, mely a picziny ziháló mellből görcsösen fel vergődik, teherként nehezedik a. gondos anya anélkül is bánattal terhelt szivére; látja gyermekének kinos vergődését, eltorzult orczáját, megtört szemeit, — hallgatja a halállal küzködőnek halk nyögését; látja, mint nyújtogatja felé csontig megfagyott parányi kezeit, mintha tőle várná kínjai megszüntetését, és ő csak sírni, zokogni tud, de segíteni nem! Rá-ráborul a bölcsőre, — lázasan forró csókjaival árasztja el a csecsemő beesett arczát, megdermedt ujacskáit izzó lehellé-' tével igyekszik felmelegíteni, szólítgatja nevén, csattant a nyelvével, kényszeritett mosolyával a gyermeket is mintegy eszméletre akarja birni, — hasztalan; az a piczinyke angyal szárnyaival már a menyország ajtaját éri, — öntudatlanul, eszméletlenül vergődik haláltusájában, és nem ismeri fel az egyetlen lényt sem, kit eddig ismert, ki forró szeretettel, gondos őrködéssel nevelte eddig emlőjén! A végső reményét is perczenkint oszlani látó anya kétségbeesett tekintet a falon függő, koszoruövezte «Mária» képen akad meg; ez az esdő tekintet az anya végtelen fájdalmát jelenti, — ez a tekintett azt látszik mondani: «Boldogságos szűz Anyám, ki*legboldogtalanabb voltál az anyák között, elégeld meg kínjaimat és esedezzél velem az irgalmas Atyához, hogy tartsa meg nekem egyetlen üdvömet, reményemet, boldogságomat, gyermekemet!» Az a megfakult, színehagyott koszorú ott a kopott szent kép körül, csak egy esztendővel ezelőtt Gerle Mari homlokát ékesítette, mikor mint boldog menyasszony büszkén lépett Csenter Gáborral az Ur oltára elé, elmondani a «holtomiglan — holtodiglant». — Hány emberi lény irigyelte akkor az ő nagy boldogságát? és azok közül most egy sem akad, a ki boldogtalanságát részvétével kisérné; szerencséjét sokan irigyelték, bánatában most senki sem osztozik : ki is törődnék egy megtört csalódott sziv keserveivel; ki osztoznék szívesen az elhagyott hitves, a zaklatott anya tenger fájdalmában ? Csenter Gábort csak féktelen szenvedélye kergette a házasságba ; meg akarta mutatni, hogy a falu legszebb virága, éke, a szegény Gerle Mari az ő felesége lesz; és mikor letépte a virágot, legényes kedvében, hetyke kényességében csakhamar hátat fordított a családi tűzhelynek, és apai jussát a közeli csárdákban, korcsmákban, czéda rosz leányok ölelései, csókjai között vétkes könnyelműséggel szórta, pazarolta el; a szerelcsétlen menyecske pedig érdes munkával, két keze szorgalmával kereste meg a maga kenyerét, és a még születése előtt árvaságra jutott csecsemője szükségleteit. Sokáig sajtott Gerle Mari érzékeny, jó szive, a könnyelmű ura után, mig végre gyermekében megtalálta gyógyulását, de most az a gyermek is sinlődik, egyetlen reményszála is szakadni készül, kiben és miben keresse ezután vigaszát? Olyan szent, olyan magasztos volt ez egyszerű nő, e szenvedő anya, midőn esdő tekintete a boldogságos szűz anya képén aggódó kifejezéssel csüggött, mintha megváltását ettől várta volna. Észre sem vette áhítatos imája közben, hogy az utczára nyíló ablaktáblán olykorolykor egy sötét, szakállas emberfő jelent meg, kémlelve, leskelődve, mi történik ott benn a szobában. A közeli toronyóra háromnegyedet ütött még egy negyed óra és beköszöni az éjfél, — misére harangoznak és az ájtatos hivők az Dr templomába gyülekeznek, az Ur születését szent «hosanná»-val ünnepelni ; egy babonás gondolat villant át a kétségbeesett anya agyán ; öreg anyjától hallotta, hogy a ki karácsony éjjelén szeretteinek sírján buzgó áhítattal imádozik. annak kérését meghallgatja az egek. ura; ettől a gondolattól nem volt képes többé megszabadulni; lázasan magára kapta megfakult nyakkendőjét, — az egyetlen tárgyat, melyet gyermeke betegségeért még el nem adott — és felcsillanó reménynyel lépett ki a hóval borított utczára. A szomszédház ajtajMn kopogtatott és könyörgő hangon esdekelt a jó Martba nénihez, hogy menne át addig gyermekére vigyázni, mig ő nehéz útjáról visszajön; Martba néni hiába igyekezett őt meggyőzni, hogy ez csak olyan babonaféle, az anyai szivet lehetetlen volt lecsillapítani, ment, futott, rohant a térdig érő hóban, dac/olva széllel, hideggel . . . ment, ment mig a templom kórüli temetőt el nem érte; saru hólepel borította az egyszerű keresztfákat, de az anya, ki gyermeke életéért remegett, ki ép oly jó gyermek volt egykor, mint most jó anya, biztos léptekkel baladott boldogult szülői ismert nyugbelyefelé . . . ott leborult a csikorgó hóba, zokogva, könyezve rebegte el a «Miatyánk»-ot. Es az a sötét alak mely azelőtt az ablaktábláján leskelődött, lépten-nyomon követte a remegő asszonyt, és mig ezt imájába merült, addig az megtörve, megrendülve húzódott meg egy kőkereszt háta mögött.. . «Es bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek ...» «Bocsáss meg Mari, bocsáss meg» — igy kiáltott őszinte igaz hangon Csenter Gábor, térdre borulva megkínzott, elgyötört és elhagyott hitvese előtt. «Nagy az én vétkem, nagyobb a gyilkosénál, mert én a te ártatlan lelkedet, áldott jó szivedet öltem meg; de az Isten, ki látja igaz megbánásomat, csak akkor lesz hozzád irgalmas, ha te is megkönyörülsz rajtam; lásd megtört az élet, szegénységre jutottam, olynn vagyok, mint te, nekem is csak egy a reményem: hogy te nekem mindent megbocsátasz, a mit ellened valaha vétettem!*
