Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 102. szám

IX. KVl’OI.YAM

102.

SZÁM

CSÜTÖRTÖK, 1887. DFCZFMBFR 22.

MF/UFI.FIMK I IF'I'F.I IKIIJT KF'l'RZI'h ■

VASÁRNAP és_csütörtökön.

KI.Öl r/.KTI>SI Ál! :

et»i‘Kv i‘xi'1 ... .........................................................0 III — lír.

léi «ívre....................................................................0 RT kr.

iii‘^y<*‘l(*\ ............................................1 RT ;>0 líi E

yy szám ára 7 kr.

Városi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

GZUI l'l’-ANNA-UTCZA 817. SZÁM,

Iiiivm :i hp m/.i>11**in' i'bk/.i'm. llliitíí líiiy.liuiinny«k kiücIhi»< 1 ílk.

KIADÓhTvATAL :

SZÉCHFNYI-'I'ÉR 331- SZÁM,

liov.i a lap liivatalos s a magán liinlotesei, a, nyillfórbo szánt, köz- lnmónvak, «Inliznfusi |iénz(ik‘ es na-lamálások inléztnniők.

HIRDETÉSEK.

HIVATALOS HIRHETÉSEK MAdÁN-llIRRETÉ.SEK

| I szólói 100 szóig — frt 75 kr. mog;íll:t|>oil;is szerint tégj 11 J00—200-ig . I frt 50 kr. lányosa,bl>an közölletnek.

j, 200—200-ig . 2 frt 25 kr. . Bolyogdij 00 kr. EYILTTER sora 20 kr.

f " ............ ^

S

zegényeink ügyében.

Esztergom, deez. 21.

(k. 1. dr.) Számtalanszor felszólal-, koztmik mór a íici^v városrész területén élő szegények érdekében s egyúttal a közönség érdekében is, midőn a város szegényeinek rendszeres ellátásáról értekeztünk.

Ritkán alkalomszerűbb ez a tliéma, mint most, a szent karácsonyi ünnepek küszöbén, midőn még a ridegebb szív is könyörülőbb, mint egyébkor.

Esztergom vá fosának, Szón t tárná s- uak, Yizivárosnak és Széntgyörgymezőnek nincs annyi teljesen elszegényedett embere és nyilvános koldusa, hogy azokat egytől egyig nagyobb áldozatok nélkül cl ne tudnék látni rendszeresen.

A főkáptalan «szegények alapja» évcnkint közel negyvenezer forintot oszt ki a szegények között. A prímás és a főpapság könvörülete szintén hatalmas összegeket áldoz az Ínségeseknek.

De vájjon ki[v kapják meg nagyrészt ezeket a nagy segítő összegeket ? Nem az esztergomi szegények, hanem az ország minden részéről idesercglett «átutazók,» munkakerülő «vándorló legények,» egész életükön át «árvíz károsultak,» vagy «leégettek» és «beteg fcleséges,» «bét gyerekes» paraziták. Mert annak Ilire van az egész országban, hogy az esztergomi főpapság óriási összegeket áldoz a szegényeknek.

Hanem a jött-mént könyöradomány- lesők legnagyobb része meg nem érdemli ezt az összeget, melyet a valódi koldusoktól el harácsol. A csapszékek

— Elbeszélés.

II.

•— Béla! — szólt rövid idő múlva Zoltán s megállttá lovát — ugy-e, én bármily körülmények között számíthatok read ? Megosztod örömömet vagy boldogtalanságomat velem, s én ígérem, hogy páratlan jó barátod leszek ! . . .

Béla elkomolyodott, ö is megállttá lovát. Azt Ilivé, hogy Zoltán szivébe látott és szavaiban gyanú lappang.

— Te tudod legjobban Zoltán, mivel tartozom neked — válaszolt higgadtan., — de ha mindezt feledném is, nyugodt lélekkel adom becsület-szavamat, hogy utadban nem leszek soha !

Zoltán meglepetve tekintett reá.

— Hogy értsem ezt ? — kérdé.

— Úgy Zoltán, — hogy mindenkor számíthatsz reám ! — felelt Béla, midőn meggyőződött., miszerint Zoltán a legtávolabbról sem gondol arra, hogy benne vetélvtársat találjon.

— így tehát szövetségünk szent ! — szólt Zoltán s kezet szorítva, lovaikat meg- forditák és hazafelé tartottak.

❖

* *

A majális napja heköszönt.

Úgy alkonyat tájt két lovas vágtatott a budai oldalon a Zug-liget felé. Ko.vargó

és pálinkamérők szokták az ilyen bizonytalan illetőségű s rendisen «országos költségen» utazó haszonlesőket az esztergomi koldulás első tanácsaival ellátni, mert a «könyöradomány» úgyis rendesen pálinkává változik. A ki alamizsnaosztás napján a kéregetők sorakozó glódáját látta, az több idegent látott, mint helybeli koldust s az idegen élelmesebb, tolakodóbb s épen azért megelégedettebb is.

Az idegen koldusok ideözöulését a rendőrségnek kellene meggátolnia első sorban. A helybeli koldusok és elszegényedett családok érdekében pedig a főpapság adakozását a léginél főbb helyekre, az Ínségesek valódi tagjaira kellene kikérnünk. A mint a szedett- vedett népség tatárjárása megszűnt, a helybeli koldusok rendszeresebb segítséghez jutnak s állapotuk jobbra fordul.

De nemcsak a főpapság jótékonysága, hanem a, nagy közönség jóindulata is hozzájárul szegényeink istápolásáhűz. Ha valamelyik jótékony-egyesületünk kezébe veszi a dolgot, minden család szívesen adakozik egy «szegények háza» felál Utasához, a hol összoirolt koldusaink rendszeres ellátásban részesülnének s a mely intézkedés a koldulást teljesen megszüntetné városunkban. A «szegények adója» rendszeresen kivetve nem volna olyan nagy, mint a milyen nagy az az összeg, melyet még az ide- • gén koldusok is elvisznek városunkból.

Az esztergomi szegények érdekében Esztergom jótékonysága mintaszerű segítséget volna képes nyújtani, ha az uton-utfélen kiszögezett «tilos a kolporfelhöt dob fel a paripák lába ; a szürke gomolyokon keresztül ki-kicsillámlik a patkó; feltűnik meg eltűnik a lovasok arcza, majd meg egészen beburkolja őket a porfelhő s csak biztató kiáltásaikat hallani.

— Hollá ! Hollá! . . .

Széles pázsit terül el a hegyektől a Dunáig. Neki vágtatnak. A fű elnyeli a patkók kopogását. Az országút pora nem födi el többé szemünk elöl a tovarolianó lovakat. Zoltánt és Bélát ismerjük fel beni'ik. Úgy vágtatnak, mintha valaki üldözné őket. Keresztül árkon, neki a bokroknak, míg csak a liget széléhez nem érnek.

Most meglassítják lovaik lépését! letörlik arczukról a verítéket s a port. A városból vezető utón, melya alig van száz lépésre tőlük, hintók sora robog, a kies liget felé. A sötét fák közül szürke füstfelleg száll lassan az égnek; néha-néha egy-cgy taraczk majd a hegedűk síró szava hallatszik, kisérve száz meg száz embertorok zsibon- gásával.

A zsibongásból egyes hangok válnak ki, a hegedűk szava is érthetőbbé lesz ; tán- czolók forgó alakjai látszanak ki a fák sűrűn álló törzsei közt.

Itt mulat a főváros ifjúsága.

— Elkéstünk, — szólt Zoltán keserűen.

— Talán még nem, — válaszolt Béla.

— De az első négyesnek már — fücscs !

— Lehet, hogy el sem kezdték még.

— Eddig már van tánezosa.

— Be vagy már mutatva neki ?

— Nem ; de majd bemutatom magamat.

— Te magsd ?

— Nem. Réthi urat ismered ?

— Hogyne ?

dulás» feliratú táblák nagyobb hatásúak lennének, ha a rendőrség az ide csődülő naplopókat elterelné s ha a közönség a «szegények háza» ügyében szívesen megadhatná a rendszeres koldus-adót, hogy minden zaklatástól egy- szersmindenkorra meg legyen váltva.

A szegények martírja.

Esztergom, deez. 21.

Küszöbünkön a karácsony. Jön a kis Jézuska az angyalfiával. Hoz mindenféle csecsebecsét! Örül is a kis Bélácska. Hisz már hetek óta másról sem beszél, mint a Jézuska hozományáról. Nem csekély föladat Bélának az ajándékra magát méltóvá tenni, mert csak az részesül méltó jutalomban, a ki jól viseli magát. Béla csintalan gyerek, de most meghúzza magát és ha csak lehet, kiolvassa a papa szeméből, hogy megelégedett-e a kedves fiával ?

Hány ily féle tűnődés van a karácsony előtti napokban !

Mennyi boldogság és mennyi csalódás ! Mert valljuk meg: csak kevesen vagyunk igazán jók! Igen sok elnézésre van szükségünk.

Itt a karácsony ! Utón van már a kis Jézus. Kegy teljesen osztogatja az ajándékot. Örül az egész világ! És végig hangzik az egész világon a hozsánna !

Városunkban a szegények iránt való szeretet és könyörülés meglehetős. S ha a szegények közt liallgatóziink, sok bálái kodással hallunk egy férfiúról beszélni, a kit bár városunkban mindenki

— Az ígérte meg, hogy bemutat.

— Úgy jól lesz, nagyon jól.

Ezalatt odaértek a tánczhelyre.

* Gyönyörű tisztás volt ez. Köröskörül terebélyes, haragos zöld fák; melyeknek ágközein a nap aranyos sugarai szövődtek át. A tánezhely közepében hármas törzsű jávorfa bolintgatá koronáját, mint egy ernyőül szolgálva a táuczolók felett. Ötven lépésnyire a fák alatt füstölgött a gyepből, deszkából összetákolt laczikonyha, körülötte gyalulatlan deszka padok s asztalok, melyeknél a nem táuczolók vagy a táncz- ból kiállt ifjak, öregek poliaraztak, vagy fogyasztották a frissítőket.

Zoltán és Béla leugrottak lovaikról ; — egypár szolgálatkész rendező rögtön gondoskodott emberről, a ki megjártassa, gondozza és kipányvázza a megfuttatott álatokat.

Iiétbi ur, a mulatság elnöke fogadta az érkezőket.

— Elkéstem ? kérdé tőle Zoltán.

— Még nincs itt, — felelt Réthi,

— Akkor pompás ! De még egyet kérek.

— Parancsoljon !

— Mutassa be barátomat is!

— Ezer örömmel.

— Ha ugyan nem ismer a kelleténél jobban is — mormogá Béla magában.

A kocsik folyton jártak-keltek. Ilyen nagyszerű mulatság talán tiz éve sem volt a Zug-ligetben. Büszke is volt dicsőségére Réthi ur, a milyen büszke arra, hogy ö díjtalan joggyakornok, a budai törvényszéknél s fizetés nélkül szolgálja az államot, mert nem szorul reá. Pénzes gyerek. Csak azt sajnálja, hogy nem ár rá észrevetetni

ismer és becsül, a közelebb állók őt pedig a «szegények mártírjának» nevezik, mindamellett alkaloinszerűleg épen most karácsony előtt, róla, mint a legnemesebb szivű esztergomi főpapok egyikéről megemlékezi)i.

Ez a férfin nem más, mint nagyságos Krotky kanonok.

Ez a nemes és főnkéit gondolkodású férfi napjainak legtöbb idejét a szegények segélyezésére áldozza. Mint kezelője a méltóságos káptalan «szegények alapjá»-nak, ritka odaadással tölti be ezt a nemes hivatalt.

A nap bármely órájában helybeli szegénynek nyitva az ajtó. Nem hiába orvos fia, de különös előszeretettel igyekszik a betegek segélyére lenni. Biztosan siet oda a kétségbeesett apa, anya, vagy gyermek, az orvos receptjével, akár reggel, vagy ebéd közben, délután vagy késő este. «Krotky bácsi,» mint a nép mondja, soha sem rossz kedvű. Mindig a legnagyobb részvéttel tudakozódik a beteg állapota után, a távozó nemcsak aláirt reczeptet, de pénzt is kapott, hogy vegyen tejet vagy készítsen egy kis levest a betegnek.

De nemcsak mint a «szegények alapjának» kezelője felel meg Krotky kanonok főnkéit állásának. Házosztályában több szegény menedéket, asztalánál pedig igen sok elhagyatott ételt kap. Ismerősei nyomora, vagy nélkülözése annyira hat rá, hogy utolsó forintján is gyakran túl ád.

Mit hozzon egy ilyen férfiúnak a kis Jézus ?

A zajtalanul működő áldott kezű főbüszkoségét; annyifelé áll a feje. Nyakra- főre jönnek a Vendégek, mindegyiknek vet oda egy-egy nyájas bókot, már lassan ki is fogy belőlük s újra kezdi elölről, mint a kintorna.

Három taraczk lövés durran el.

Nevezetes vendég érkezik. Kit is tisztol- nének mást ezzel, mint a múlt bálók királynéját : Borteleki Leona kisasszonyt.

— Itt vannak! — kiáltja Zoltánnak Réthi.

Zoltán odafurakodott Réthi mellé. Egész raj fiatal ember rohan Bortelekiék kocsijához. Egypár kis termetű rendező majdnem kificzamitja lábát, annyira ágaskodik, hogy a szép Leona öt is észre vegye ; kinyújtják karjaikat, mintha helyet kérnének, volta- képen pedig azért teszik, hogy észrevegye Leona kisaszony a nemzeti szinü szalagot.

Réthi karját nyújtja Leóimnak. Más nem merné tenni az elnök jelenlétében. A bálok királynője csak az elnök karján jelenhetik meg a mulatságban. A többi rendező elszedi a kendőt, napernyőt, felöltőt, legyezőt ; boldog az is, a ki a papával kénytelen maradni, s két lépésről követni az imádott leány nyomdokait, melyek oly gyöngéitek, hogy' alig lehet észrevenni a homokban .

A rendező-és nem rendező fiatal urak egészen körülveszik a fiatal leányt s a világért sem tágítanának oldala mellől. Különösen Jásdi Zoltán. Azért nyargalt ide lóbalálban, hogy el ne késsék a bemutatásról.

— Istenemre, gyönyörű leány !

Finom, kicsiny, de karcsú termetű alak,

csak fejhordozása által látszik magasabbnak;