Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 65. szám

KSZTKHGOM IX. ÉVFOLYAM

65.

SZÁM.

VASÁRNAP, 1887. AÜGLS/TÜS 14.

| MRO.fELENlk HETENKINT KÉTSZER :

VASÁRNAP és csütörtökön.

KI.ÖI'T/.ICI'IÍKI Ál! :

egész évr« . . . . -........................................6 írt — kr.

fel évre . ... ................................................3 fit — kr. |i

negyedévre....................................................................I fit 50 kr. :

Eyy szám ára 7 kr. _____________

t

í ' ' ZZZIT Hi

Városi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

■SZENT-ANNA-UTCZA 3!7. SZÁM,

11ov:7 a I;i.|> h'/,ellem' részét illető köziemények küldendők.

KIADÓHÍV ATAL :

_SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM.

hová. !i lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilítérbe szánt közlemények, elölizetési pénzek és reklamálások intézetniük.

HIRDETÉSEK.

1 HIVATALOS HIRDETÉSEK :j

MAGÁN-IIJRDETÉSEK

J s/.ótól 100 szóig — fit 75 kr.:

megállapodás szerint legjn100—200-ig . J fi t 50 kr.

tányosabban közöltotiiek. j

200 —300-ig . 2 fi t 25 kr.

: , i

Bél.yegilij 30 kr.

NY]ETTEK sora 20 kr. 1- 1

I

Üsd a zsidót!

Esztergom, aug. 13.

A zsidó gyűlölet középkori erény s a mostanság kifejlődött antisemitismus fölülmúlja a középkori sötét felekezet- g-yűlölséget. Az elmérgesedett társadalmi betegség ellen első sorban is a zsidóknak kellene orvosságot szerezni. Mutassa meg a derék magyar zsidó, hogy hazafiságban, becsületességben és szorgalomban kiálja velünk, keresztényekkel, a versenyt. Mutassa meg azután azt, hogy nincs solida,vitásban zsidó gazemberekkel, csak azért, mert egy felekezeten vau velük. Az antise- mitisnms azért átaláuosit, mert a zsidók— ősi tradiczioknál fogva, százados üldöztetések után — most is erősen összetartanak, mikor közlük a burján inasáról van szó.

Nálunk Esztergomban nincsen komoly zsidó-kérdés. Vau ugyan egy gyönge áramlat, de ez inkább csak szatócs jellegű s politikai hatálylval és alkotmányos formával nem bir. Ennek az áramlatnak az a czélja, ami a szemes antiszemitáké országszerte. Halat keresnek a zavarosban, hasznot hajtanak a felkavart állapotokból. Csinálnak mindenféle raktárad, árulnak keresztény lisztet, zsidóellenes véres bust, antiszemita pálinkát és mindezekhez olyan szalonna vágó jakecz-irtó bicskát, melynek a nyelére rá van Írva az üzlet firmája ebben a bárom szóban: üsd a zsidót!

Nem akarunk személyeket megnevezni, mikor ezeket az üzelmeket leleplezzük. Nomina sunt odiosa. Csak óvni akarjuk a közönség gondolkodó ró szót a talmi apostolok ostoba humbugjaitól. Néhány esztendő előtt valaki sok esztergomi tagot gyűjtött egy budapesti hangzatos antiszemita irodalmi társaságba. Magam is beiratkoztam, csupa udvariasságból. És mit produkált az ,,Auróra“-? Beváltoka-e az Ígéreteket, közvetitette-e az elsőrangú keresztény írókat velünk? Budapesten gúnyosan mosolyognak, mikor arról értesülnek, hogy Esztergomból ennyi és ennyi tagja akadt a nagy hűhóval megindult, de nemsokára zátonyra került antiszemita irodalmi egyesületnek. Nem kérem vissza a pénzemet; de nem állok be többször baleknak.

Ott van azután a fogyasztási szövetkezett, melyet épen Verbovay Gyula támadott meg legerélyesebben. Bizonytalan nevű financierek gnindolták a boldog vidék számára. Hogy mi lesz az üzlet vége, azt még most nem tudjuk; de hogy nem kóser a szellem, az bizonyos. Az elv itt is az: üsd a zsidót! de kaparj mellette magadnak, a mig lehet!

Ilyen antiszemita üzletek, vagy inkább üzelmek mellett, méltán felhábo- rodhatik a megpumpolt jóhiszemű publikum s joggal kérdezheti: hát már

nem avatkozik bele mindezekbe a rendőrség? Meddig fog még tartani az a halászai?

Egyéként az egész autiszemitismus nem egyéb, mint feltűnni vágyó emberek létrája. A politika, a sajtó és a társadalom néhány ideiglenes embert

kapottá nyakára s az alkotmányos szellem nyugodttau nézi az országház, a sajtó és a társadalom elzülött alakjait, a mint véres szájjal, füstölgő romok közt, pálinkás hadak élén azt kiabálják üsd a zsidót! H

Ne féljenek a zsidók ilyen ellenségtől; mert ezok éppen nein képviselik azt az erőt és szellemet, azt a műveltséget és becsületet, azt a szorgalmat és munkát, a melyet folytonosan. emlegetnek. Féljenek a jóravaló zsidók inkább azoktól, a kik miatt nekik is szenvedniük kell; szakítsanak becsülésre nem méltó hitsorsosaikkal s nézzék szerényen és nyugodttau az ostobaság ideiglenes sötét uralmát, mely a felekezet izgatás és gyülölség pálinkájával a fejében és. kezében még mindig emelő vá 11 «lkat toboroz az utczák szomjas cső- csolékjc között.

FEHÉRVÁRA S. BÉLA.

A phylloxera meggátlása.

ív.

A futóhomok területek ellenálló tulajdonsága felől kétféle nézet uralkodik az avatott szakemberek köreiben. Francziaország déli és nyugati vidékein ugyanis a szőllőművelők azon tapasztalásra jutottak, hogy oly talajban, mely legalább 75 % kova homokot tartalmaz, a phylloxera rovar el nem terjed, sőt az abba átültetett phylloxera lepett tőkék is ezen rovartól rövid idő alatt megtisztulnak. A homoktalajnak ezen ellenálló tulajdonságát némelyek a homokszemek éles alakjának tulajdonítják, mely a rovarok mozgását és fejlődését gátolja,—mások pedig azt a homoktalajnak nagyobb vízelnyelő és felszívó képességéből magyarázzák, melynek az elárasztáshoz hasonló hatást tulajdonítanak. Ezekhez képest az egyik fél a futó-homoktalajt minden körülmények között ellenállónak tartja, mig a másik rész véleménye szerint ezen talaj csak akkor bir elleiiáló tulajdonsággal ha benne a talajvíz a felszín alatt legalább 1 méternyi magasságra emelkedi.

A tapasztalások legnagyobb része a homoktalaj ellenállósága felöl eddigeló a tengerpari nagy kiterjedésű 'homok- buczkákon szereztetett, melyeknek áltáljában az időszaki tengerárak idején a folszoritott talajvíz egészen a szol lő- tőkék gyökéréig emelkedik. Ezen helyek csakhamar szellőkkel lettek beül tettve, melyek a túlságosan sós talajokat kivéve, —mindenütt mintegy másfél évtized óta állandóan diszlenek és bő termést adnak. Más magasabb fekvésű talajok ellenben, melyek felülete futóhomokból áll nem minden esetben találtattak ellenállóknak. így az oszter- gommogyei tátlii-szőllők, melyek köztndo- más szerint futóhomokba vannak ültetve, phylloxeralepett voltuk miatt zár alá helyeztettek, sőt az esztergomi határban a dinnyeföldi és posványi homokszőlőkben is bir szerint számos ilyen fertőzött foltok találhatók.

Addig tehát mig a homoktalaj ellenálló minőségének kellékei bővebb tanulmányok által közel ebről megállapítva nem lesznek, — első sorban csak

A2„EsztcrgoniésVid&k6“tárGzája.

P. Gy. barátom első sz. miséjének EMLÉKÉRE.

Miként Noénak ártatlan galambja, —

Hü társkörünkből úgy tövéi ide ;

Hogy hozza meg a béke olajágát Ifjú szivednek lángoló hite !

S ott láttalak, mint hófehér galambot:

Oly boldogan, oly szendén jó barát;

Ott láttalak ma áldozár-ruhában Először ott az oltár zsámolyán !

Miként galambot, mely az ér vizében Gyöngén füröszti hosszú szárnyait: —

Úgy láttalak ott szelíded, ifjú lélek,

Jézus vérében mint füröszt a hit!

Örök rubin c vérnek minden cseppje, —

A földi hozzá múló, halovánv ;

S feláldozván magad — méltó jutalmad :

E szép rubin ... az oltár zsámolyán !

Szemedben im az édes boldogságnak Szótlan tanúja : rezgő könyed ült,

De néma hangja tulkiálta mindent;

8 megérteté, hogy szived mint heviilt.

Lángolt, heviilt az égi boldogságtól,

Midőn jó, agg szülőid csókolád. .. némán —

Be kár, hogy múlt e köny is, mint a többi: Lehullt, s eltűnt az oltár zsámolyán!

Az élet-út, a melyre itt ma léptél,

A szent keresztnek szirtes útja lett ;

Kövesd ! — habár a Golgotára visz tol,

Jlol megfeszítik a szeretetet.

I Ne félj! — ha csi'ugeszt szenvedés vagy bánat, Megtör majd éle Jézus zálogán, jS liűen viselve az áldozár-öltönyt:

Bókét találsz az oltár zsámolyán !

Köriilzajong majd a világ és vészes, —

Ezernyi tőrt vet. csábitó szava ;

Ismerd fel benn’ a kígyó szisszenósót,

S légy Jézusod hü — igaz bajnoka.

Gondolj a perezre, a midőn először Mondtad misédet trónja zsámolyán :

S e boldogsággal nem cseréled azt fel,

S nagy lesz jutalmad — fenn az ég honán ! Esztergom, 1887. augusztus 14-én.*

ASCHENBRENNER JÓZSEF.

ERDŐBEN.

(1887 július 25.)

Köszöntlek erdő, sűrű rengeteg ! Magányod csendjét, balzsamos leged Oly rég sóvárogtam én, mint a tavaszt A hosszú téllel küzködö beteg.

Harasztodon pihenve gondtalan,

S merengve némán, édes egyedül,

Bah lelkem is kibontja szárnyait,

S mint egy szabad sas, ég felé repül.

Ifju-szilajnak érzem újra vérem,

Szivem kitör s a dal csak úgy fakad ; Feledve munka, gond, kufár zsivaj,

Mint egykoron, ifjú vagyok s szabad.

Virágot tépek itt szép kedvesemnek, Tanulgatom a madarák dalát,

Azzal köszöntőm, majd ha visszatérek S fölékesitem bájos homlokát.

Nevét a fára vésem, hogy legyen Sok édes álom emlékoszlopa,

Megkérdem a kaknkot s olvasom,

Azt mondja : nem halunk mi meg soha.

Fogadj be erdő, sűrű rengeteg,

Takarjon el hűs, árnyas sátorod,

— Egy napra bár — benned"mcgifjodom, A mint bolyongok s eldalolgatok.

FÖLDVÁRT ISTVÁN.

A HARAGOS ISTENNŐ.

(Elbeszélés.)

Az „Észt. és Vid.“ számára:

MARISKA.

III.

— Megígérem— bizonyitá Lajos — a nyomorultnak háromszoros halállal kell meghalnia.

— Mi történik vele ?

—- Az már az én gondom.

— Kihijja ?

— Igen.-r- Bácsim ! — mondá a leány fölkelve — köszönöm ! Ön megsemmisíti a képet. Oh vajba megvakulnának azok a szemek, a melyek látták! De még többet, igen még többet kívánok én . . , — mondá hevesen a leány — és a fiatal ember jobbját mindkét kezével megragadta.

— Ön megöli őt! Ha ez a kéz az ő vérétől lenne beszennyezve, úgy megcsókolnám ezt a kezet. . .

Ekkor ajkaihoz akarta emelni a kezet, de Lajos gyorsan elvonta.

— Megölöm ! Istenemre mondom, hogy megölöm ! — szóla Lajos, miközben letérdelt és a leány kezét ajkaihoz szorította.

— Most menjen — mondá Eugenia bágyadtan — és aztán mondjon el mindent, és a leány szemei villámokat szórtak. Haragos istennő volt minden izében.

— Eugenie én csak akkor jövök, ha azt jelenthetem, hogy ő már nem él.

A fiatal ember menni akart.

— Lajos bácsi, te igy tetszel nekem! — mondá szenvedélyesen a leány.

— Eugénia ! kiáltá az ifjú elragadtatva.

De ő a kezével intett és álmodozva ment

végig a szobákon, aztán az megsimitá homlokát és szeméből egy köny gördült alá.

A boldogság egy könycseppe, ritkán hullanak ilyen könnyek, mert ezeknek nagy ám az áruk : egy emberélet!

Megszerzed-e ezt az árat fiatal ember ?

*

* *

Az ifjú nap sugarai ferdén esnek egy olyan szobába, melybe mindenféle rajzok és állványok vannak fölállítva.

Ebben a kis atelier-ben találjuk föl újra azt a fiatal embert, a kivel a múltkor egy estén lóháton találkozánk.

Egy polezon ül, fejét jobbjába hajtva, mig balkeze a pallettel majd a földet éri.

— Ma sehogy sem akar sikerülni! — soliajtá, miközben sokáig a megkezdett képen merengett, mely egy vidéket ábrázolt.

A tájék hideg rajta és üres.

E kopár területen csupán csak egy élő lény barangol: egy vak ember, kezében a bottal és baljával a levegőben tapogatóázik.