Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 65. szám
azon homokterületek veendők figyelembe, melyekben a talajvíz magasan áll, vagy szabályozó művek által a kellő magasságra felemelhető. Ilyen homokterületek Eszfergom kir. város határában nagy kiterjedésben léteznek. Nevezetesen a doroghi országút mindkét oldalán a Sz. János hídtól kezdve egész a doroghi és kesztölczi ha árig terjedő Iapályos legelő, s a kenyérmezei folyó mindkét oldalán fekvő szántóföldek egész a Dunáig és az öreg- tóig; mely térülőt jóval nagyobb a kir. városi összes szőlőhegyekénél, — tehát azoknak pótlására elpusztulásuk esetében teljesen elegendő. Az esztergomi homoktalaj vcgyal- katára nézve még nem lett ugyan szakértőiig megvizsgálva, de annak tisztaságából következtetve nem szenved kétséget, hogy az 75 %-míl több kovahomokot tartalmaz, minélfogva az el lenálóságnak ezen kellékével minden esetre bir. A talajvíz magassága az említett területek külömböző pontjain nagy eltéréseket mutat. Míg ugyanis az öregtóban, kerektóban és hoszútóban egészen a felszínre emelkedik, addig, a kenyérmezei folyó árkában mintegy 4 méternyire van a felszín alatt. Ha azonban ezen árokban a folyóvíz gátak emelése által magasabb színvonalra szőritta.tik fel,—akkor a talajvíz az árok egész környékén nagy kiterjedésben állandóan fölebb fog emelkedni és ez által a. homok ellenallóságának másik kelléke is meglesz nyerhető. Minthogy ezek szerint Esztergom kir. varos és lakossága a phvloxera által elpusztulással fenyegetett szőIlőhegyeink pótlására elegendő mennyis‘gben bir oly területtel, mely egyrészt nagy kovahomok tartalmánál fogva, másrészt lapályos fekvése, vízzel való eláraxzt- hatósága, vagy a talajvíz színének szabályozható volta miatt, az európai szőlőfajok feutartására alkalmasnak mutat kozik. Ezeknél fogva javaslatunk oda irányul: méltóztassék a tekintetes képviselő testület a kir. város határában lévő és főleg a kir város tulajdonához tartozó futóhomokkal borított s v z- zel elárasztható területek felmérése, a talaj megvizsgálása, s az elárasztáshoz és a talaj viz emeléséhez megkívántaié gátak, csatornák és ogyébb vízművek terveinek és költségvetésének elkészítése végett a földművelési m. kir. minisztériumtól egy kultur-mérnök kiküldését még ez év folytán kérelmezni, és az ez által beterjesztendő véleményhez képest elhatározni, hogy a kir. város községi tulajdonához tartozó és az európai szőlőfajok feutartására alkalmas, ellenálló szőlőtalaj 1 — 5 holdas részletekben felosztva a kir. városi ház-, föld- és szőlőbirtokos lakosságnak nyilvános árverés utján teljes tulajdonjoggal eladassék oly feltétel mellett hogy a vevők a vételár fejében foglalóul csupán annak 20 %-át fizessék le, a, többi vételár pedig esedékes 5 % kamataival együtt csak 5 év múlva kezdődő részletekben törlesztessék. Határozza el továbbá a tekintetes képviselő testület az eladandó területnek, valamint a magántirtokosok kérelme folytán azok földjeinek is vízzel való elárasztása vagy egyébként ellenállóvá tételére szükséges vízműveknek felállítását, melyek előállítási költségei a szőlő-tulajdonosok által hosszabb törlesztési részletekben megtérítendők, azok fen ta rtási költségei pedig a közadók módjára kivetemlők és általuk viselendők lesznek. Tekintettel arra, hogy a lapályos fekvésű szőlők a hegyi szőlőktől eltérő művelés módot igényelnek, másrészt pedig tekintve azt, hogy úgy az asztali, valamint a borszőlő-fajok gondos szakértői megválasztása és egyenlősége nemcsak a termék minőségére, hanem a hegység jó hírnevének megalapítására is nagy befolyást gyakorol és hogy a lapályos és homokos talajban sok szőlőfaj rothadásnak indul és rósz bort szolgáltat; ezeknél fogva a földeladási feltételekben előre megái lapítandó, hogy az eladott szőlő talajban és egyáltalán új ültetvényekben a szőlőtőkék legalább 1 méter sor és tőketávolságban ültetőn lök és hogy azokban csak a. borászati kormánybiztos által a városi szak- élő ők meghalgatásával meghatározandó asztali és bor szőlő fajok lesznek tömegesen és lehetőleg fajok szerint külön táblákban termelhetők. Ezen módon véljük és reméljük Esztergom kir. város területén a szőlőtermelést nemcsak eddigi kiterjedésében fentarthatni, hanem a fölöttébb kedvező talajviszonyok felhasználásával még kiterjedtebb mérvben, helyesebb alapokon kifejthetni, mely oknál fogva javaslatunkat a tisztelt képviselő testületnek a közügyek iránt mindenkor élénk buzgalmába és hathatós pártfogásába ajánljuk. Átlátjuk, hogy jelen javaslatunk a földművelő lakosságnak eddigi gazdálkodási rendszerét mélyen érinti, s ennélfogva az sok megszokott előítélet - tel fog találkozni, s főleg a legelőnek czélbavett kevesbitése fog megü, közőst és ellenkezést kelteni, mely kérdés a kir. város belgazdászati ügye lévén, mi nem érezzük magunkat hivatva e fölött véleményt nyilvánítani. Mindazonáltal nem mulaszthatjuk el e felől annyit megjegyezni, hogy a földművelő lakosság ezen érdeke is ki lenne elégithe ő az által, ha a takarmány-termelésre alkalmas területek e czélra fordittatnának; továbbá, ha a megtartandó legelőnek minősége, termékenyebb fűnemek vetése által javíttatnék és ha a legelő kivált haszon- hajt«', erős, magas-törzsű gyümölcsfákkal beárnyékoltatnék ami felől a kiküldendő állami kultúrmérnök lesz hivatva tüzetes javaslatot tenmii (Vége.) A pilismaróthi kath. egyház 100 éves jubileuma. (T8S7. augusztus 10.) A pilismaróthi templom-ünnepély a következőleg folyt le: Néhány perczczel 9 óra után mozsarak hangja jelzé érkezését,- az egyházi ünnepélyt és a bérma szentség kiosztását végzendő főpapnak ő Eminentiája megbízottjának, Palásti Pál felszentelt püspöknek ; alig néhány perez múlva Reviczky Győző járási főszolgabíró teljes díszben vezeté be a 1 elkészi épületbe, hol a vidék értelmisége, köztük az esztergomi dalárda, az alelnök Dr. Helcz Antal és igazgatója Bellovics Ferencz- czel, nagy néptömeg és a bérmálás szentségében részesülendő koszorús leánygyermekek képezék a bevonulás sorfalát. Az egyházi ünnepélyhez hozzá járulni kívánók, ez után siettek, az ékesen kijavított 100 éves egyházi épületbe. Igen csinos alkotmány, melynek szentélye boltozatos íven nyugszik, — homlokán az egyház védszentje Sz. Lőrinczet ábrázoló oltárképpel; hajója 3 — 3 oldalpilléren nyugvó félkőrű ivén pihen melynek belső boltozat ivén a templom építését magában foglaló jelmondat olvasható: Gloria in excollis Deó, et in lerra pax, bonae voluntatis homissibus. A Chronosticon szerint tehát 1792- ben lett volna az egyház czéljainak felszentelve és a hívek ájtatos, tömeges isteni tisztelet tartására átadva, --mint hallottam a református templommal kicserélve. Ezen.rövid törfcénotke beszerzése után, a templom harangjainak hangja értésünkre adá a főpap érkezését. Az esztergomi dalárda megszokott ízléses előadásával rázendítő az alkalmi: Ecco Sacerdos magnus fenséges accord- ja.it melynek varázsa alatt haladt a főpap, a templom oltárának zsámolyáig, nagyszámú egyházi segédlet kíséretében. A szentmise áldozat bemutatása előtt tartotta meg főtisztelendő Török István pilismaróthi katholikus lelkész alkalmi beszédét, melynek thémája: hogy mi az egyház a hívőknek, igazi rhetoriká- val volt kidolgozva, nyelvezet tekintetében a népszónoklat vegyülete a fel- emelkedett classicitáss il; legmeghatóbb része mégis az volt, midőn a templom újjá javításánál megemlékezvén az adakozó nagyokról, népéhez fordult, s igazi lelkipásztori szeretet hangján köszönte meg híveinek az egyház kijavítása körül tanúsítóit áldozatkészségüket; benne volt az egyházi beszéd ezen részében, mintegy tükörben, azon boldogító viszony, mely a papnak az ő híveivel való szoros összeköttetése, szeretető és a kölcsönös bizalomból fejlődött, egyszerűségében és magasztosságában. A szentmise alatt a dalárda énekelt, az egyes zenerészekből kikeli emelni a „Credót“ a mely compositiójában, a nagy drámának igazán megfelelő zene költemény és a mely nehéz irálya daczára is gyönyörűen volt a da’árda részéről megoldva. Az— „Ave Mária“- — soló, íeigler Károly úr által énekelve, elragadóan sikerült; volt alkalma nevezettnek a magas hangban tartott betétben, csengő tenorjának egész terjedelmét csillogtatni. Tudomásunk szerint megbérmáltatott mintegy 100 vegyes nemű hivő. A komoly egyházi foglalkozást követte, a kölcsönös ismerkedés, sietett mindenki a magas főpap tisztelgésére, a ki is a tőle annyira, megszokott magyar őszinteségével, lekötelező előzékeny modorával az egész vendégsereget maga köré gyűjtötte. Ebéd felett a háziúr Török István nyitotta meg toasztjával a szép beszédek sorát, beszédének egész szövegén a hála érzelem volt az uralkodó, melyet Mellette fekszik vezetője hű ebe — élettelenül. A zsinór úgy letekerőzik nyakáról mintha valami kígyó lenne. Nem tudjuk, vájjon a helyzete fölött esék-e kétségbe a vak, vagy pedig tova halad. Fölülről a derültség mintha megmosolyogná azt a szomorú jelenetet. — De hogy is kezdhettem ilyesmibe! — mormogá a művész — nem nekem való ez.Hivatásom í a sziklákat életliiven zölddel befesteni, lombokat teremteni, fűt növeszteni, barna felbőket bontani az égre, az ebet ugratom, a koldust előtérbe hozom... ezer ördög... és most ez a dolgom rendeltetik meg. Es ezt a megrendelést nem utasíthattam el. Az eb a mohban, a koldusnak és segély telennek az ég ragyog, az egész nem egyéb, mint egy festett segély kiáltás, mely kínozza a phantasiát... Es olyan eszmeszegény... valóban nincsen benne semmi, a mi megadná kedélyünket és azért mégis elég elmésen van kitalálva. E pillanatban az ajtón halk kopogás hallatszék. — Szabad! — kiáltá a művész öröm- telten lélekzelve. — Jó napot Hegeling — monda a belépő, a kin azonnal meglehetett ismerni, hogy a művészet fia, — csodálatra ragadó dús hajzata volt és meglehetősen meg- viselt bársonykabátja. A helyes művész kalapot mindjárt be- léptekor a székre vetette. — Ah Raning — neveté a háziúr — tehát hosszú idő múlva újra meglátogatsz. No ennek már aztán igazán örülök. — Szükségben vagyok — válaszolá hamarosan a megszólított. — Úgy ? No ne liuzd-vond sokáig a dolgot. Mire van már megint szükséged ? Ismerlek öregem. — Adj egy tízest — sohajtá a fájdalomtól reszkető hangon Raning. Barátom —szólt újra, miután megkapta a mit kért és mellényébe tévé — te engem nagyon megsértettél a mit most a kölcsön után elhallgatok. — No hát csak beszélj, te kópé — monda Hegeling. — Különben csak azért jöttem, — szola a festész és a megkezdett műre tekintett, — hogy tisztelegjek nálad és kifejezzem legmélyebb tiszteletem. — No ha csak azért jöttél, úgy elmaradhattál volna. — Hja barátom te nagyon szerencsés ember. agy. — Igazad van. Tegnap a «Dianát» a haragos istennő képét nagyon jól cl adtaim — Épen ezért a Dianáért jöttem el te hozzád Hegeling — monda különös melegséggel a festész, — Istenemre mondom, te már tiszta önérzettel mondhatod el : Andi is sono pittorc ! Valóban ! az volt ám csak megint a kép ? Kép ? Az ördög kép ! Hogy is fejezzem ki magam. No azt csak látni kell ! Az a Diána és az az isteni holdfény ! Istenemre ez nem lehet istennő, nem lehet a phantasia szüleménye, nem lehet az álom bája. — Barátom te magad sem tudod, hogy mit alkottál! — Az lehetséges barátom. Nagyon lehetséges. A legnagyobb hatást csinálják azok a képek, melyek a természetből vannak merítve. Ha a természet ilyen gyémántja előtt állunk, ugv ezer érzemény, ezer gondolat uralja lelkünk ... és 'elragadtatásunkban nem is tudjuk, hogy mit teremtettünk, habár azt tudjuk, hogy teremtettünk ! — Nézd meg csak ezt. Hogy tetszik ? — kérdé a házi gazda és a most készülő képre mutatott. — Már rég megfigyelem — monda Raning — de bocsáss meg, ha azt mondom, hogy ez az.idea nagyon bajos. — Megrendelt munka! — válaszolá Hegeling vállat vonva. — Úgy, tehát már megrendelésre is dolgozol ? Ez a kép olyan eredeti.,. de... olyan különös valami ömlik el rajta... tudja az ördög... igen olyan pathologikus érdeke van, beteg, de a Diana, az egészséges, habár az a nő nem is létezik, de az Istennő valószínű, az lenne ám csak a kedélyes kép az ó görögök számára. Magam is leborultam volna eléje. — Hagyd el azt a sok beszédet barátom. Ez a kép nem ábránd, hanem eredeti valóság ! Diána él — valóban létezik. — Szerencsés ember ! — sohajtá Raning. — Bolond ! itt nem a szerencséről van szó. Az egész puszta véletlen volt csak, midőn megláttam az istennőt. — Csakugyan ? Es te ... Ember te valóságos béka vagy ! — Nem tudod az istennődnek a földi nevét ? — Nem ! — Nem, milyen egyszerűen, milyen nyugodtan, milyen naivon mondod ezt! Ha én lehettem volna helyedben ... — Te ábrándoztál és szerettél volna, és én mindezt lefestettem volna. — Ezer villám, ez is igaz ! — Én ezt a nőt egyszerre semminek sem tartottam, de midőn a görögök plian- tasiája szüleményét Dianát a vadászat istennőjét, a természetet födöztem föl benne, akkor aztán lelkesültem. — Bravó ! Jól van ! No te jól érted. Ha ez a kép valóban élő, akkor annak is olyannak kell lennie. Hisz ez a kép nyíltan mondja: Noli me tangere ! Tudom, hogy az én kezeim alatt ebből az istennőből olyan nympha lett volna, a ki kéj telt tekintettel néz valami faunus után. Tehát meglested az Istennőt ? — Mint hajdan Akteont! — mosolygó Hegeling. — Az asszony nem lett volna reád veszélyes, de az istennő az lesz. Diana nem fog érteni tréfát. Az ajtón kopogtak. A két festész majd egyszerre kiáltá fel: szabad! — mert Raning is lionii érezte magát itten. A küszöbön Barberg Lajos jelent meg. — Hegeling Róbert úr! — szóla és a festész felé tartott. Alkalmasint munkát rendelnek — gondolt Raning, irigy pillantást vetve pályatársára. Milyen boldog ember vagy. De nem akarlak zavarni. Adieu ! (Folyt, kőv.)
