Esztergom és Vidéke, 1885

1885 / 93. szám

bőven tői, előadja az egyesület dalárdája. IV. A „Vándor legény.“ Petőfi lől, sza­valja Szabó Endre. V.„L(itzov vadas7- dala.“ K. M. Weber- tői, előadja az egyesület dalárdája. VI. A „Csárda rom­jai.“ Petőfi-től, szavalja Némethy Vincze. VII. „Nemzeti bordal.“ Nyi/.onyai tói, előadja az egyesület dalárdája. Kezdete fél 8 órakor. — Beltovits Ferencz tanár egész­sége végre annyira javul, hogy né­hány hónapos pihenő után megint a legtevékenyebb férfiak glédájába lép hét. Már most is, mint lábbadozó szor­gosan utána lát annak az ügynek, mely az ő szellemével oly szoros kap­csolatban áll. A dal- és zenekedvelő- egyesület régi egészsége is visszatérő­ben van. Az egyesület a Vargha- fóle vendéglő kerti helyiségében most iij tanulótermet kap, melyben az egye­sület hegedű- és ének iskolájának nö­vendékei fogják kiképeztetésöket nyer­ni. Az uj terem már nemsokára el­készül. Az egyesület különben deczem- ber elején fogja első nagy estélyét megtartani, melyre külön meghívókat bocsátanak ki. Örömmel közöljük mind­ezeket, mert a dal- és zenekedvelő egyesület ujjáóbredése csak társadalmi életünk javára és nemesítésére fog szolgálni. — A szomszédból. Komáromban rendkívüli városi közgyűlést tartottak múlt csütörtökön délután. Egyedüli tár­gya volt a Tisza Kálmán koruiányel- ltökhöz 10 éves jubileuma alkalmából üdvözlő irat küldésének elhatározása. Az erre vonatkozó s több bizottsági tag aláírásával ellátott indítvány rövid, de jellemző szavakkal méltányolván a kor- mányelnök államférfiul tevékenységét, mely!yel Lörlietlen őrély, — szívós ki­tartás s államférfim bölcsességével a vezérszerepet úgy vitte, hogy Magyar- ország ma emelt íővel állhat meg a mű­velt európai nemzetcsaládok közt, — a közgyűlés osztat'an tetszésével talál­kozván, miután annak támogatására még Tátray József polgármester néhány lel­kesült szóval felhívta volna a közgyű­lést, egyhangúlag elhatároztatott, hogy Komárom sz. kir. város törvényhatósági bizottsága Tisza Kálmán kormány elnök­höz kormányéinöki működésének 10 éves jubileuma alkalmából üdvözlő feliratot intéz, és annak átnyujtasával egy kül­döttséget biz meg. A felirat díszes ki­telére. Nem tartjuk füJöslegesnok ez alkalommal elmondani a népkonyha czélját. 1. iki férjhez akar menni, előbb a népkonyha igazgatóságától hi­teles bizonyítványt kell kiérdemelnie, mely a főzési tudományokba való jár tasságát igazolja. Ez oly szükséges lesz mint a gyóuóczédula. 2. Mikor az em­bernek kedves veudége akad, ezt meg­hívja ebédre s megebédelted a nép­konyhában. 3. Tbea eslélyek a népkony­ha helyiségében és a népkonyhái thea mehelt tárlatnak. — Mikor olvashatjuk rá ezeket a jókedvű sorokat az eszter­gomi népkonyhára ? — Nevezetesség. Nincs az a va$- czipő, mely két bet alatt tökéletesen el nem kopnék attól a retteutő köve­zettől, mely a barátok utczájáriak a Szent Anna utcza felől eső részében szaporítja a járókelők Világfájdalma. Nezze csak meg egyszer városi mérnök ur ezt a nevezetességet! — Több ut- czabeli. * „Wiener Witzblatt“ a le guagyobb legkedveltebb, legelegánsabb, gazdagon festett és illusztrált hetilap, ügyes kép­viselőknek előfizetési szakmában, érde­mes foglalkozást nyújt. — Ajánlatok a „Wiener Witzblatt“ kiadóhivatalához intézendők Bécshen II. obere Donau­strasse K3. FEMiLŐS SZERKESZTŐ: Dr. KŐlt ŐS T LÁSZL Ó. NYÍLTTÉRI) Köszönet nyilvánítás. Alulírottak legkedvesebb kötelessé­günknek tartjuk Dr. Simonyi Adolf urnák, leányunk hosszas betegeskedése mellett tanúsított fáradhatatlan műkö­déséért, és naponkinti háromszoros lá­togatásaiért, — miután leányunk mar meglehetős egészségnek örvend — csak­is ezen az utón legforróbb köszöne- tünket nyilvánítani. Esztergom 1885. november 18. Gans Ferencz és neje. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal fele tőséget a szerk. HIRDETÉSEK. Nyújtsunk kezet a szerencsének állítása szintén elhatároztatott. — Párkány emelkedése. A Duna túlsó partján elterülő szép Uis magyar mezőváros már évek óta gyorsan emel­kedik. Kereskedelme virágzó, forgalma nagy s üzletei hálásak. Nagy érdeme van a párkányi kereskedés érdekeinek előmozdításában Kiahm Károly duna gőzhajózási ügynök urnák, ki mindent elkövetett, hogy a párkányi kereskedelem a párkányi gőzhajó állomás szolgálat­készsége által gyors és pontos fogalmat nyerjen. Az ügynök ur előzékenysége valóban példaszerű. A dunagőzhajózási társulatnál a párkányi forgalom élő­in ozditása érdekében tetemes árúdij le­szállítást eszközölt ki. Azutáu nem egyszer történt meg a nyáron s az ősz­szel, hogy az éjszaka késő óráiban sze­mélyesen ügyelt fel az áruezikkek gon­dos berakására s nem egyszer áldozta fel pihenését hivatalos óráin kívül a legünzetleuebb szolgalatkészsóggel. Több párkányi polgár szólított fel arra, hogy Krahm ügynök ur érdemeit a sajtóban is elösmerjük s mi örömmel engedünk a közvélemény szavának. — Népkonyha. Győr városában de­rék mozgalom indult mog egy népkonyha ügyében. Jókedvű kollégánk a szellemes Garahoncziás Diák, orré mindjárt a kö­vetkező paragraphiisokát gondolja ki : Épen most szólitgatják fel nemeslelkű hölgyeinket a népkonyhái felügyelet vi­fönyeremériyt nyújt kedvező esetbeu a ham­burgi nagy pénzkisorsolás, mely a magas kormány által jóváhagyva és biztosítva van. Az uj terv előnyös berendezése altból áll, hogy néhány hó folyama alatt 7 osztály­ban 100.000 sorsjegy bő1 50.500 nyeremény huzatik, ezek között 500,000 markuyi összegből állő főnyeremények is vannak, u.m.: 1 nyer. á.M.300,000 1 nyer. á M,200,000 2 nyer. á.M.100,000 1 nyer. á,M, 90,000 1 nyer. á.M. 80,000 2 nyer. á.M. 70,000 1 nyer. á.M, 60,000 2 nyer. á.M. 50,000 1 nyer. á.M. 30,000 5 nyer. á.M. 20,000 3 26 nyer. á.M. 10,000 56 nyer. á. M. 5000 106 nyer. á. M. 3000 253 nyer. á. M. 2000 512 nyer. á.M 1000 818 nyer. á. M. 500 31.720 nyer.á.M. 145 16,990 nyer, á. M.:, 300, 200' 150, 124, 100, 94, 67, 40, 20, nyer. á.M. 15,000 I E nyereményekből az első osztály bau 2000 kerfil húzásra 117,000 márkányi összeggel Az első osztályú főnyeremény 50,000, . második 60,000, a harmadik 70,000, a ne­gyedik 80,000, ötödik 90,000, hatodik 100.000, a hetedik 500,000, azaz 300.000, 200.000, stb. A nyeremény húzás tervszenileg hivata­losan van megálapitva. Az állam által biz­tosított, nagy pénzsorsolás legközelelebbi ; első osztálya húzására 1 egész eredeti sors- | jegy 31[2 fit o. é. — 1 lél i-reileli sorsjegy 1 1 , 1 n o. é. 1 negyed eredeti sorsjegy 90 kil>a kerümek. Minden megrendelés azonnal az összeg beküldése, postai befizetés, vagy utánvét mellett legnagyobb figyelemmel eszközöltetik és mindenki általunk az állam czimeréve), ellátott eredeti sorsjegyet kapja. Laptiilajdonoí és kiadó özv. Bstéoji Zsigmoudné és Társa. | Megrendelőknek, a szükséges hivatalos j tervek ingyen mellékeltetnek, melyekből úgy i ; a nyeremények, illetve szabályok beosztása, ' ! valamint az illető betétek kitűnnek, úgy j szintén minden búzás után megbízóinknak ; felszólítás nélkül is a hivatalos lajstromot . I megküldjük. | Felszólilásra a hivatalos tervet bérment- • ve beküldjük előre betekintés végett, to- I vábbá készek vagyunk a sorsjegyeket, ha ; nem felelnének meg, húzás előtt, az összeg ' , visszafizetése mellett, visszavenni. A nyeremények kifizetése azonnal terve i szerüleg államkezesség mellett történik. A szerencse házunkat mindig különösen kegyelte és megbízói tiknak már sok és nagy nyereményeket fizettünk ki, egyebek közt 250,000, 100,000, 80,000, 60,000 s 40,000 marknyi összegben is. Előreláthatólag az ilyen, a legszolidabb hányban alapított vállalkozásnál mindenütt a legélénkebb résztvevésre számítható, kér­jük tehát, minden rendelet kivitele végett azokat leghamarabb és mindenesetre f ó. november hó 30 ika előtt. Kaufmann és Simon Bmik és váltóüzlete Hamburgban. P. S- Köszönjük ezennel az eddig tanú- i sitott bizalmat és igen kérjük a hivatalos | rv megtekintése által, a nagyszerű nyere- 1 meny lehetőségről meggyőződni, melyet ezen sorsolások uyujtauak. A legjobb cigaretta-papír LE HOUBLONI FRANCIA GYAK1MAJSY Cawley és Henritől Parisban. Ezen papír ajánltatik a következő orvosoktól: r. Pohl J. J. dr. Ludwig E. Dr. uippmann vegytan rendes tarárai a bécsi egyetemen a •i/jobb qualitas és a legtisztább gyártmány és ■mininemü egészségtelen szer nincsen benne • nem ártalmas. tm jSOOy 1 O \mims 3 R CD zxz H k »4*- L~ a >aj-8imilb dr l’ktiquzttk 17, roe Bériig« , a PABIS Ruhaszövetek, nők *8 urak számára csak tartós gyapjúkéiméből egy közép tét: metfl ember részére 3.10 méter) 4 frt 96 krért jó gyapjukelmébó egy öltö-) 8 fűért legjobb „ zetre. ) 10 „ finom ,, ) 12 frt 40 krért egész fin. t, Pervienek igen finom gyapjukelm© bői, a legdivatosabb színekben a leg« újabb női ruha szöveteknek métereukim 2 frt 20 és 2 frt 40 kr Fekete köpeny- palmers tricottox TISZTA gyapjúból női- téli- köpenynek méterenkint 4 frt. Daróczposztó női- eső- köpenyeknek és ruháknak. Utazó Plaid-ek 4, 5, 8 és 12 írtig. Igen finom öltözetek nadrág, felöltő, kar. hát és esőköpönyeg szöveteket, tüffl, daróczs posztó, kamgarn, cheviot, tricot, női és tee keasztnlposztókat, peruviens.doskjngot ajánít Alapittatott Stikarofsky János 1866-baic gyáii raktára Brüunbeu. Minta bérmeutve. Mintalapot a t. szabid uraknak bérmentotlenül. Utánvétele» küldee mények 10 frton felül bérmeutve. Állandó raktáram értéke több mina 150.000 forint o. é. és magától értetődik)! hogy nagyvilági üzletemben sok maradék 1—5- mtrigfeumarad azért kényszerítve vagyok ilyens maradékokat rendkívül leszállított gyári úrouc elvesztegetni. Minden komolyan gondolkozói embernek be kell látni, hogy ilyen kis rna-i radókokból minták szét nem küldhetők, merti egynéhány száz minta rendeleieknél, ezemt maradékokból rövid idő múlva semmi seran maradna, ennélfogva csupán szédelgés, haßi posztóűzletük maradék mintákról hirdetnek}!' nely esetben a minták egész végposztókbóíx és nem maradékokból valók, tehát ;,z ilyennt eljárásnak czélja könnyen felérthető. Maradékok ha meg nem felelnek, kiese—e réltetnek, vagy a pénz visszaküldetik. Levelezések magyar, német, cseh, leugyelle olasz és franczia nyelven elfogadtatnak. OOOOOOOOOOOOOOGC Gazdag zerencsés és megelégedett lehet bárkitli ki c/imét bizalommal C. 3003 jegy^, alatt Prágába poste restante rögtöuui beküldi. e®5 rjf Jamaikai Rum, Thea, Cognac, Í y csak valódi és legfinomabb minőségben kaphatók a legjutányosabban r.ir. J PEKARSK M. és TÁRSA fj CZÉGNÉL AfJLl BECSBEN. D Ö f L I N G. Szétküldés postacsomagokban, utánvéttel mindenhova bérm^ntve. Legújabb 8S javított jj i m p_p r Sor vetőgépeket úgyszintén mindennemű GAZDASÁGI GÉPEKET ajánl a legolcsóbb árakhoz és legkitűnőbb kivitelben FRIEDMANN & WÜRSCHING gépgyára VÁG- SZEREDEN. Ismét eladók inugns jutalékot nyernek. Képes árjegyzékek ingyen és bérmeutve. Fióküzlet Párkányban. 0 c Nyomatott özv. Berónyi Zs.-né és társánál. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom