Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 93. szám

Esstersom VI. évföl vám.

93. szám.

Csütörtök, 1884. november 20-án

Városi s megyei érdekeink közlönye,

egjki.knik hetenkint kétszer

VASÁRNAP ÉS CSÜTÜRTÖKÖN.

F'.Í.Ő FIZETÉSI ÁR:

e^ész évié fél évre .

*1 Mj»\ miévie

G frt — krEuyes szám ára 7 kr

SZERKESZTOSEG:

Széchenyi tér 35.

S7,<<llmiii lés/,el illető liöy.leinénvek luildomlCI;.

I ADÓ HIVATAL:

>SzÉ<

l<

ICIIENI-TER

Imiit :i liivntiilos s ii magán liinlelésuk, a nyili.td.oe szánt közlemények, előfizetési pénzek és veelamsilaeok intézemlök.

HIVATALOS Iliit! HOT HSUK :

1 szótól 100 szóig — fi k 7ö kr ion—200-ig . 1 „ 50 „

200—300-ig . 2 „ 25 ,,

Hélyeg'líj 30 kr.

HIRDETÉSEK.

MAO ÁNFURDETRSIOK

megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöltéinek."

NYILTTlŐlt sora 20 nr

Balassa Bálint emléke.

Esztergom, nov. 19.

Nemsoká™ háromszáz esztendeje, hogy Magyarország egyik legkitűnőbb szellemű költője és dicsó nevű hőse Esztergom sikertelen ostromában vértanúi halállal halt meg.

1594. május 20-áu tépte széjjel Balassa Bálint életerejét egy török ágyú golyó s a lángszellemű költő és katona a honszeretet vértanújaként lehelte ki nemes lelkét Esztergom falai alatt, melyeket Pálffy hiába ostromolt.

Azóta Balassa Bálint örökre fog élni. Neve a hazai költésbon s a vértanuk könyvében mindig egyforma fénnyel fog ragyogni.

Esztergom akkor török uralom alatt sinylett. Nem érezzük mi azt mar nap- ság, hogy mit jelent ez. De számítsunk vissza a török uralomtól, vagy a török uralom után kétszáz esztendőt. Akkor a fény és lespedés korszakai majd megmagyarázzák a »örök uralom átkát Esztergom felelt.

Esztergom hajdani dicsőségének romjai maradlak vissza a törökök után s még azokat is belepte a rombolás törmeléke.

A török ellen viaskodó bősök között Balassa Bálint az elsők közé tartozik.

Esztergom vértanui közt Balassa Bálint a legnagyobb vértanuk közé tartozik. A honszeretet nem felejtheti el nevét. Az esztergomiak lelkesedése az esztergomi történeti emlékek iránt nem fajulhat el sohase közönynyé.

Balassa Bálint emlékezete Magyar- országé, de megdicsőülése a mienk.

Esztergom volt az ő halála, ha nem

Pozsonyi levél.

A pozsonyi Toldy-körben Bosó volt honvéd alezredes felolvasást tartott a 48, és 49 ki eseményekről és igen méltányolja és dicsőíti Görgői tábornok katonai tetteit és Görgeit a legtisztább gentlemannak festi. A balgátok közül egy fiatal lelkesült jogász igy tűnődhetett :

Oh ! Bosó Bosó,

Nagy Görgeit hozó Mi olyat nem ismerünk,

Még egyszer - és elverünk.

De azt hiszem nem történik még egyszer, mert más, szebb irányú és érdekesebb felolvasásokkal figurái a Toldy kör és bizonyára háladatosabb hallgatókra tesz majd szert.

Uj színház épül nálunk. Nagy, szép is lesz és azt mondják, hogy majd magyarul játszanak benne. Már úgy kell lenni, mert a régi színházat leromboló kőmivesek egyike egy német tót társának azt mondta, hogy a napokban születendő fia, leendő keresztapja leányának cselédje már tudja mondani, hogy „teremtette.“ Mig az uj színház felépül, egy táncztereinben játszik egy német társulat. Ezen színházat „Interimsthc- ater“nek nevezték el.

A napokban a hires színésznő és énekesnő az 56 éves Gfeistinger Mária játszotta a Koldusdiákot és a Kaméliás hölgyet. Az éneket értők azt mondták, hogy nagy drámai tehetség, a dráma értők pedig azt állították, hogy gyönyörűen énekel.

Hja 56 év már egy kicsit mégis csak sok. Megmaradt ugyan a G e i s t, de hz inger már rég elillant. (Rósz viccz de igaz )

Vannak itt jó esztergomiak >s nehányan. Azok ólén van Pór Antal, Klobucsek kapitány, Fekete Karcsi a ki még mindég ki nem nőtte magát. A pozsonyi képviselő is esztergomi születésű, Nei- sziedlér Károly, egy tanár is esztergomi és még valaki, akinek nevét azonban nem mondom meg, nehogy megtudják, hogy ki Írja ezeket a badarságokat.

És mennyire örülünk, ha egymást látjuk. Nevezetesen ha Pór Antalt vagy engem látnak, azonnal eszükbe jut az esztergomi basilika terjedelmünknél fogra, — Oh te basilika., oh te Esztergom, hiába nincs neked párod !

Hiszen itt is vannak templomok, em berek, Duna, hid stb. de a templomokban nem hallod Szeilert, az emberek nem oly kedvesek, a Duna nem tartalmaz olyan jó vizet nrnt Esztergomban a hol inkább a Kis Duna pocsolyás vi zébon fürödnek, ne hogy a nagy Duna tiszta vizét bepiszkolják. A hid itt ugyan festett és nem fizet a járó-kelő, de bizony nem is nyitják annyiszor mint az esztergomit, a hói legalább kipihenheti magát az ember a Duna közepette a nap fáradalmaitól, inig a révészek bámulatos kényelem szeretettel a hidat helyre hozzák és az etcetera sem olyan itt, mint az esztergomiaké.

Isten veled szép Esztergom. Á Dun 3 tükrére sóhajtom ezeket a sorokat, talán lefolynak az Esztergom és Vidéke lapjára, a vidéki sajtó tükrére.

JULES.

Szőlő ojtás a szomszédban.

Október 23-án reggel Molnár igazgató d székes fehérvári cursus után a nagymarosi községházban kezdte meg a tan folyamot, ugyancsak Miklós Gyula borászati kormánybiztos megnyitó beszéde után s dr. Horváth Géza kísérleti állomás főnök jelenlétében. —■ Minthogy a hallgatóság nagyobb része német anyanyelvű vala, délután az igazgató előadását itt is ismétlő német nyelven. Ezután az amerikai szőlőtelep és iskola tekintetett meg.

A következő napokon a népiskola két tantermében megkezdettek a gyakorlatok. Bár e tanfolyamra is csak 62 hivatalos jelentkező volt, mindazáltat másnap és harmadnapra a hallgatók száma megkétszereződött nagy-marosiak# szobbiak, helembaiak, dömösiek, és bog- dányiak utján ugyannyira, hogy 26-áu az előadást ismételni kellett az újonnan jelentkezők részére.

A nagymarosi németek jobban felhasználták az alkalmat, mint a fehérváriak, s 42-eu vettek részt a tanfolyamban. — Ezt nem is lehet csodálnunk, ha meggondoljuk, hogy Nagy-Maros az országban az első szőlőexportáló' község, s határának fele már a phylloxera val erősen inficiálva van.

Komolyan is hozzáfogtak az ojtás megtanulásához, épp úgy, minta ripa- ria vessző szaporításához is, s ha a kormány támogatni kész olégséges bo- ojtandó alanynyal : Nagy-Maroson loszAz „Esztergom ésViiéke“ tárcája1

a lóyot.

— Tehát azt mondja ön, hogy drámai eseméuy.

— Ahogy vesszük. Ha esetleg drámát írna belőle, a kritikusok azt mondanák, hogy az egész egy képtelen alak zavaros históriája. De ezekuek a képtelen alakoknak a zavaros törtéuete nagyon szomorú szokott lenui.

— Jó, hát íumigáljuk a kritikusokat.

— A sógorommal történt, a feleségem bátyjával.

Derék, becsületes ember volt, egész a gyerekességig lágy szivfl. Hajli uram, micsoda szive volt neki! Mikor két kasszát a férblibeu behúzott tőlem, úgy megsajnált érte, hogy a következő játékban elfogatta a harmadik ászát. De vele is szerettein játszani legjobban a famíliában, lelkenre uioodom.

Egy gyöngéje volt a szegény sógornak, hogy nagyon szedette a családi életet. Ábrándja menyországa volt neki egy kis családi fészek s mikor erről a themáról kezdett beszélni, akkor ueiu lehetett egy házban maradni vele.

Meg is házasodott. Elvett egy nagyon szép leányt, akit nagyon szeretett, imádott stb. Hogy a nagyon szép leány szerette-e, imádta-e őt, nem tudtuk, de mert a szülői szegények voltak, mint a templom egere, az én sógorom pedig még a lakodalom előtt egy kis boltot vett neki, a lakodalom után pedig valóságos jólétre segítette őket, valószínű volt, hogy szerette.

Annyi bizonyos, hogy a sógorom feleségét nem lehetett megértein. Valóságos márványszobor volt, szép, halavány arczára sohasem szökött föl a mosoly egy árnya sem s órákat ült a hímző ráma mellett szótlanul, mozdulatlanul. Nem érdekelte semmi a világon, nem járt sehova, nem kért semmit — ez a néma bánat a sógor szivét nagyon megfájditotta. Mert tetszik tudni, olya^ lágy volt az, mint azirósvuj, amit már egyszer ki is mutattam.

Pedig hogy a felesége kedvébe járt! Uram, mindig aggódtunk, hogy a mi házi békénket is megrontja, mert az asszonyok az egész famíliában a sógorral kezdtek példálózni.Hanem az igaz, hogy olyan szép asszony uem is volt több a famíliában. Annak okáért az asszonyok mindig csak a sógorral példálóztak s nem a feleségével.

S a márványszobor egyre fehérebb lett. Kedves kék szemei olyan ködösek, fátyolosak lettek, mint a nagy betegeké s zavaros tűz égett bennük. A sógor sokszor kérte az ő szivéhez szóló őszinte szavaival, moudja meg mi a baja. Az asszony ilyenkor hevesen megölelte, mintha valami rettentő nagy kábultságból tért volna.- magához, egy ideig szorosan odatapasztotta a fejét kebléhez, majd hirtelen mintha kígyó csípte volna meg, fölugrott s befutott a szomszéd szobába.

A szegéuy sógor nem tudta mire magyarázni a dolgot. Érezte, látta, bogy a felesége gyönge szervezetét valami rettentő bu tépi — és nem bírta nyomára jönni. Az pedig sohasem árulta el. Végtére is belenyugodott a sorsba. Oly mély szeretettel csüg- gött az asszouyou, hogy boldog volt, ha a suoba valamelyik sarkában bámulhatta szép halavány arcát s ha gyöngéd előzékenységével a felesége egy meleg, köszönő tekintetét kinyerte, nagyon meg volt elégedve magával.

Ilyen bohó ember volt a szegény sógor. Mondom kérem, ez volt a valóságos szív!

Egy napon éjfél tájban koc/.ogtarn hazafelé egy kicsit szorongó szívvel, mert tetszik tudni, amióta a sógor megházasodott, az asszouyok nagyon követelőkké lettek.

Egyszer csak egy utcza mellett borízű hang szólít meg.

— Hé atyafi, lassabban. Nyissa ki azt a lámpást.,.

Majd hanyatt vágtam magam az atoza közepére. Volt is rá okom, instálnom. Az az ember aki megszólított — az én sógorom volt. Péllábával az utoza kövezetére hágott, kezével pedig a lámpás akasztójába kapaszkodott.

— Atyámfia, dadogá, mozogjon csak ide, föléri tán ezt a hitvány lámpást. Rágyújtok erre a gyatra szivarra...

Csak bámultam rá, kővé meredtem. A sógor felismerhetetlen állapotban volt. A kalap félreosapva fején,, kabátja gallérja pedig fölhajtva ; a kövön is nagyon bizonytalanul állott, jobbra-balra, mint az óra puudusza.

Dörmögve szállott le s kurtán rám szólt.

— Hát hol az a fidibusz ?

Bizalmasan belém kapaszkodott,pedig úgy

látszik nem ismert meg.

— Sógor, szóltam, nem ismersz rám?

Rám se nézett hanem tova húzott.

— Sógor, sógor dörmögé. Az egész világ testvér, koma, sógor. Microda sógorom’ vagy te nekem ?

Rám tekintett s elmosolyodott :

— Az ám, szólt fogai közt rágva a iraeg- gyujtatlau szivart, te vagy kedves rokon. Hát az isteu hozott nálam.

Karomba kapaszkodva botorkázott tova a j girbe-gurba kövezeten. Valami érzékeny nótába kezdett s azt dudolgatta egyre egész a jharmadik sorig, hol mindig belesült. Akkor ]aztán újra kezdte s veszekedetten erőI- | ködött, mikor az ösyéuyes harmadik sorm jutott.

I — Miosoda utozáhan vagyunk kedves só>- gor ? Szólalt meg egyszerre,

— A vármegye utczában,

— A vármegye utczában . . . egy, kettő,, három , .. öt. .. jól vau, még jól van . . . messze vagyunk.

Újra rákezdte a nótázást s néha egészen, megriasztott egy szörnyű gix,orrelv

Úgy meg voltam lepetvé, hogy alig tudtam gondolkozni. Álomképnek tetszett az egész, azt hittem, hogy valami bolondos látomás tréfálkozik velem.Lehetetlen,hogy az én sógorom részegen járjon az utozán, szívesebben elhittem volna, hogy én vagyok berúgva, engem vezet jószivüen hajfet a sógor és én azt képzelem, hagy c a részeg.

De akárhogy okoskodtam, el kellett, ismernem, hogy most az egyszer a sógofom, boros és én vezet em haza. Ey.eu már nem lehet változtatni.

A másik utcza végén abban hagyta a listázást. Hallgatag lett, s mintha inugtnLüis temetője. A szív munkája lenne tehát, 'ha BÄ5T Bálint vértauuságát városunkban emlék jelölné. I;

Az emléket Esztergom szamara most tervezi egy derék magyar képfaragó, a ki a mi földink. Bezeródi Gyula ez aji szobrász, kinek művét, Balassa Bálint; i emlékét, Esztergom megszentelt hant- j jain ... vértanú költő hősi feláldozása i jeléül tisztelhetné az utókor. I

A lélekemelő eszme fogantatását túl i jes örömmel üdvözöljük !