Esztergom és Vidéke, 1884
1884 / 59. szám
Esztergom VI. évfolyam. 59. szám. Városi s megyei érdekeink közlönye. Csütörtök, 1884. Julius 24-én f JK KGJELENIK HETEN KINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: évre ....................................................13 Irt — krfé l évre..........................................................‘3 . — > u ejjye'Iévre.............................................' . -r,Ü „ Egyes szám áru 7 kr. hová SZERKESZTÖSEG: Széchenyi tér 35. Istp szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: ^ZÉCHENI-TÉR ^5., lnXiUÍ hivatalos s a magán hirdetések, a nj'iltic.oe szánt köz lemmiyek, elölizetési pénzek és reclamálasok iutózeudok. HIRDETÉSEK. HIVATALOS IIIIIDBTIÍSEIC : 1 szótól 100 szói gr — fit 75 kr. 190—200-ig . 1 n 50 n 200—800-ig . 2 „ 25 „ Hélyegdíj 30 kr. M AG Á N Hl H D E’I'ÉS E K megállapodás szerint lehető lógj utány osabban közöl tét n élt. NYILTTÉlt sora 20 Rr BW»* ----- 1---- ■ ■ — J eltelen romok. Esztergom, jól. 22. Minden megyebeli gyerek, a ki inti és olvasni megtanult, megtanulta azt is, hogy Esztergommegyóbeu majd minden talpalatnyi térnek meg vau a maga rendkívül érdekes története. Ezen történetet nem csak az iskolák, de a fönmaradt omlékek is tanítják. A római utak és sánczok, a szláv építkezések és várak, az árpádkori kő- emlékek, a vegyesbázi uralkodók idejéből fönmaradt monumentumok, a török uralom romjai és épületei mind közvetlenül tanító mesterek, a kik elevenebben oktatnak, mint a holt betűk s jobban megragadják lelkünket, mint a combiuáló historikusok. Ez esztergommegyei történeti emlékek uagyrésze a pusztulásé. A kegyelet uagyou keveset őrizhet meg belőlük. A tudatlan nép szétszedi a százados faragott köveket, hogy házát, vagy pin- czójét tatarozza velük, az ŐT templomok és klastromok fölött végig szánt a gazda s a legnevezetesebb emlékeket már nemsokára eltemeti a tudatlanság, meg a kegyeletlenség. Emlékeink, régi nevezetes emlékeink megmentésére eddigelé igen keveset tettünk. Itt az utolsó órája, hogy tegyünk valamit, ha azt akarjuk, hogy Esztergom a nemzet ezredéves történetében fon- maradt emlékekkel szerepeljen. Vannak országos nevű történetíróink, a kik hivatva lennének az emlékek megmentését s emléktáblával megjelölését eszközölni. Ha emlékeink megyeszertej kőtáblával lesznek megjelölve, akkor aj nép is nagyobb kegyelettel fogja óvni' a történelem ősi tanúit s az érdeklődés országszerte meg fog indulni. Akkor azután könnyű lesz a második lépést is megtenni a mi ez érdekes régi emlékek hozzáférhetőségét megkönnyítené. Városunk és megyénk érdekében állana akkor, hogy nevezetes történeti emlékeinkhez ne az ügyetlenség művészetével dolgozó utcsinálók, hanem egy bizottság áldozatkészségével és lelkius- meretével munkálkodó erők készíttessék az utakat, melyek bizonyára mindég népesek lennéuek. Hazánk egyik legfölségesebb pontja, a dömösi Árpádvár ha meg lenne jelölve kőtáblával, meg lenne mentve a pusztítástól s hozzáférhetővé téve a közlekedők számára, akkor országos nevezetességű kiránduló hellyé válnék, melyet a legszentebb hazai történelem varázsa venne körül. Több ilyen példát is felsorolhatnánk, ha nem tudnók azt, hogy másutt ez az egy is nagy mozgalmat tudna létesíteni, de nálunk száz emlékünk se bírna a mindennapi tevékenységen valamivel többet kívánó munkára lelkesíteni. Létesítsünk egy kis történelmi bizottságot s jelöljük mog Esztergom megye neves történelmi emlékeit kőtáblákkal, hogy ezek az ezredéves nemzoti lét ünnepén megszólalhassanak. Gőzfecskendő. Tűzoltó egyesületünk legutóbb tartott választmányi ülésében, azon fontos kérdés vettetett fel, vájjon a sikeres védelem szempontjából uem volna-e ki vánalos, hogy egy gőzfecskendő szereztessék be. Ugyanis az egyesület kezelésére bízott eszközök teljesen elégsé gesek arra, hogy egy kisebb csendes időben kiütött tüzet megfékezzenek s annak tovább terjedését megakadályozzák, azonban sohasem szabad szem elől té veszteni azt, hogy az egyesület valódi működési tere akkor nyílik: meg, midőn nagyobb szélvész esetén kiütött tűz megfékezésére kell erejét latba vetni. A liptó szt.-miklósi eset, a hol nemcsak a község nagy része a dühöngő elem martalékává esett hanem emberáldozatot is követelt, minden kétségen kívül azt igazolja, miszerint nem elégséges csupán a normális állapotoknak megfelelőig készen állni, hanem jakként kell a védelmi eszközök tekintetében beszerzéseket eszközölni, hogy mindenes hetőséggel szemben a feladatnak képes legyen megfelelni; Az egyesületnek 1881. évben történt megalakulásakor azon tapasztalatra jutott, miszerint az oltást csak úgy fogja sikeresen teljesíthetni ha első sorban is a viz kérdését oldja meg. A Dunára levezető lejárót, a honnan eddigelé 1 aj tokkal szokták a vizet a helyszínére szállítani annyira beiszapo- sodtak, hogy onnan még üres kocsival is alig lehetett kijutni, nem pedig tele Tajttal, mi volt tehát teendő, mint az, hogy viznyerés szempontjából közkutak.it kellett ásatni. Az egyesület eddigelé három közkutat építtetett, még pedig oly sikeresen, hogy mind a három kutban nemcsak kifogyhatatlan vízmennyiség találtatik, hanem mint ivó viz is közszolgálatot tesz ; sőt a vizszerzésnek ezen módját tovább is folytatni fogja, a mennyiben legközelebb a Simor János utcza egyik közterén fog egyet építtetni. Azonban ezen intézkedéssel azon előnyös körülmény merült fel, hogy az oltáshoz szükséges viz a vész színhelyére tömlőkön oda vezethető, csak legyen oly eszköz mellyel a viz a kutból kiszivattyúzható legyen. Ezen czélra eddigelé a „Hyd- rofa“ szolgált, azonban a tapasztalás azt igazolta, hogy ezen „Hydrofa“ czéljának nem felel meg, mert az akként van készítve, bog}' csakis emberi erő által vonható egyik helyről a másikra s az ily módon tovavonása oly lassan történhetik, hogy miatta egy egész házsor leéghet, inig a helyszínére vonható. — Másrészt oly roppant emberi erőt kivan az azzal való szivattyúzás, illetve működésbe hozatal, miszerint tekintve különösen azon közönyt, melyet a lakosok a tűzoltó-egyesület iránt mindenkor ta- Dúsítanak, teljes lehetetlenség a szükséges emberi erőt előteremteni. Ily nehézségekkel szemben már most az a kérdés, vájjon az egyesület, mely a társadalmi élet egyik legfőbb feladatára a vagyonmentésre vállalkozott, visszavonuljon-e az egyszer önként magára vállalt kötelezettség teljesítésétől, avagy oly eszközök előteremtésére vállalkozzék, melyek ezen nehézségek megoldására vezetnek ? Mi azt hisszük, hogy szemben azon lábra kapott közönnyel, melyet a kö zönség azon rétege mutat, mely leginkább hivatva volna arra, hogy vész esetén a tűzoltók segélyére siessen, a várost s annak lakosait védelem nélkül hagyni nem szabad. A tűzoltó egyesület az általa elfogadott magasztos czél teljesítését köteles továbbra is viselni, illetve foganatosítani. Önként következik tehát, hogy oly eszközök beszerzéséről gondoskodjék, melyek a czél elérésére legalkalmasabbak. Azon körülménynél fogva, hogy váAz „Esztergom és Vidéke“ tárcája. 2)iá4 pws&apofc. (Bosegger P. K. elbeszélése.) Három diák szüneteim ment. Elindultak Salzburgba sok bátorsággal, de kevés pénzzel. Az egyik, Frischer Márk, Bertechsgadeu- beu egy csinos szelenczéhez jutott s azt szépeu a legjobb búrnóttal megtöltötte, hogy azzal a szeutbarbai lelkésznek kedveskedjék. Ezáltal a tisztelendő urnái, ki távoli rokonságban állt Frischerrel, jó fogadtatásban és ellátásban óhajtottak részesülni. De miután a .tisztelendő bácsi“ csak egy pohár savanyú borral meg egy darab száraz kenyérrel kínálta meg a diákokat, a raegcsalódott ifjú titokban ismét magával csúsztatta a burnót- szelenczót. Ekkor tovább mentek Pinzgau felé az úgynevezett orvvadász-országba. — Itt csak jámbor emberek laknak, — moudá Grusziug diák, a jogász-jelölt, —, mindhármuk közül a legnagyobb és legmesszebb. — A parasztházakban, hová majd bevetődüuk, istenfélőnek kell mutatkoznunk. A mellett uem fogunk megéhezni értitek ? J)e lesz pénz ! van ebben az országban elég fceverésző ezres bankó, borzasztó lenue ily jó madárra nézve mint mi vagyunk, ha... — Barátaim ! — kiáltá közbe Stroche, a három jó madár közül a legöregebb és a Jegfurfaugosabb. — Hisz’ tudjátok hogy nagyon ismerem a vidéket s az embereket, kik babonás hitük által ép oly Üresek, akár az oberammergaueriak passziójátékuk által. Az egész világon nem létezuek másutt piuz- gauiak ; s most vau egy eszmém ! — Ugyan eredj, neked vannak ilyen eszméid, — moudá Grusziug, — mutasd meg, hogy az idealisták ki is vihetik eszméjüket, mert a rossz világ ezt nem akarja elhinni. — Majd meg fogom mutatni — felelt Stroche hidegen. — Te Frischer, nem adnád a közjóért a burnótot ide ? A szelen- ezét megtarthatod öreg napjaidra. S te kedves barátom Gruszing, nem engednéd meg, hogy egy kicsit agyonlőjelek ? — Kérlek a legnagyobb szívességgel ! — moudá Gruszing. — Nagyon jól van,— mondá Stroche,— igy aztán majd holnap pénzhez jutunk. A .Fekete János “fiamét megszökött, ezt vegyétek tudomásul. Mind ketten reá néztek s ezt gondolták; Furcsa gyerek ez'faíStroche. Ezután miud-h r uau a hegyek közé mentek ; egy pásztorkunyhó felé tartottak, mely az erdőben elbújva állott. Menet közben Strochenak sok beszélni valója volt a jogász jelölttel. Egy elrejtett helyen ruhát csőreitek, a plaid köpeuyeguek használtatott, Grusziug arcza pedig növényiével barnára festetett, azután begyakoroltatott a bal lábbal sántikálás s több^ilyes^féle. Azután Stroche és Fischer bementek a pásztorkuuy- hóba. A pásztor — Bodros Miskának hívták,— egy kis, mozgalmas, de mindazonáltal ügyetlen, buta kinézésű emberecske volt ; mindig félig behunyt szemében csak azon szemző volt látható, ír elv ábrándé babonás hitű embereknél oly gyakran volt látható. Az egész kunyhó belseje tele volt szentelt fűzfákkal, szent képekkel s hasonló tárgyakkal. A két diák, — Stroche nem volt egészen ismeretlen a házbau, — paraszt veudégsze- retetettel, melyben szeudesóg és kaczórság vau, lettek fogadva, s kenyérrel, vajjal és édes tejjel megvendégeltelek. Mindketten papok lesznek s most járnak a hetedik osztályba, eszerint még egy nehéz óv vau hátra, melyben a papnövendéknek meg kell barátkozni az ördöggel. így mesélték legalább a pásztornak. — Úgy, ügy, — monda Bodros Miska s pipájából kiverte a hamut. — Úgy úgy, no csak egyenek és igyanak az urak ! Hála Istennek vau még valami a kararábau. Szívesen adom ! — A hetedik osztály, az úgy nevezett fekete osztály ugye ? Hisz tudora ! — Vastagabban kenje a vajat a kenyérre fiatal emberi Sajnálom, hogy kifogyott a méz! Ejnye ni! — Tavaly ilyenkor szintén ily fiatal emberek voltak ide fent ; azok a szomszédomnak a Rajkó Feriuek kevés diákpuskaport adtak ! — Úgy ! — morraogá Stroche s egy sokat mondó pillantást vetett barátjára. — Egyptomi puskaport gondol ő. A pásztor hamis pillantást vetett a diákokra s meg volt győződve, hogy magukkal hordják a diákpuskaport. Ez varázsolt puskapor, mely nem durran,-— orvva- dászuak igen hasznos. Stroche rövid idő múlva kiment a szabadba, hol Grusziug hamvas szeder közt elrejtve L’“>dt. — Te — moudá hozzá, — hallod ez nagyszerű, az ostoba pásztor egyedül van hon s maga kezdett arról a puskaporról beszélni. Öltözködjél gyorsan rablóruháidba,, s addig légy a begy mellett inig a kunyhóból nem kiáltom a jelszót, az pedig „tűz* lesz Ekkor majd elsüti a pásztor a puskáját, s mihölyost a durranást hallod, rögtön földre vágd magadat, értedted! Vigyázz s ne felejted el ! Már előre minden meg volt beszélve, tehát elég volt e rövid utasítás, mely után Stroche ismét a kunyhóba ment. A pásztor jó pálinkát bozoft, a diákok pedig kinéztek a szemközt lévő hegyre. Látszott, hogy Bodros Miska nagyon szeretett volna a diák puskaporról beszélni, így aztán beszélt a velenczei lőkupakokról, melyek kétszer annyi távolságra visznek,, miut a közönséges kupakok ; azután felemlítette a találó kupakot, melyek azt a célt melyre a vadász gondol, — legyen bárhol, — biztosan eltalálják. Végre kérdő : — Mi újság a nagy világbau ? — Uj9ág van elég de nem jó, — feleié Stroche utánozva az ott szokásos szójárást. — Hallották már, oda át a kufsteiu i várról, ismét megszökött a .Fekete János.“ — Hát igaz ? — kérdé fa pásztor. — Annak is jobb lenne az ördög. — Látod ez az ember is aH mondja ! — kiáltá az egyik diák pajtásához, — Itt szép összeget lehetne keresni ! — HogyaB, ha szabad tudnom? — kérdé a pásztor.
