Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 95. szám
új korszakol alko'ó időpontnak fog mindenkor elismertetni. A szabadság, testvériség és egyenlőség mint <iz emberrel vele született szent örökség új életre ébresztette fel Kurópu népeit s még ott is hol az absolut limns gyökerei a legmélyebbon voltak elterjedve s mint helyes kormányzati fonna volt elfogadva, a szít badság szelétől ingadozni kezdett, és nemcsak koronája, de gyökerei is az enyészet végzetes hatalmúnak lettek áldozatává. A innlt század végén kiütött nagy franczia] forradalom, mintegy irányadóul szolgált az egyes nemzeteknek szabadságuk kivi vására, s csak az uralkodók kezében öszpontosult katonai hatalom volt az, mely az emberiség legszebb örökségét, a szent szabadság diadalát egy időre még féken tartani s megtörni tudta. Azonban a hatalom eme fegyvere csak addig volt képes az emberiséget, megfékezni, mig az |ész világánál a szabadság öswcreto közkinccsó nem vált. E század kezdetén üstökösként felemelkedő nagy férfiak munkálkodásai s különösen hazánkban Gróf Széchenyi István nagy szelleme, életet öntött nemzetünk társadalmi életébe. A kor intő szózata mely egy Kos súth Lajos által nyilatkozott, megin- gatá alapjában az ésdi intézmények egész halmazát, s helyébe a szent szabadság és egyenlőség olvei találtak bebocsájtatást s mindenütt hol ember lakta e hazát, felébredt az önérzet életre hivó hatalma, mely ellen a kard és golyó többé nem volt képes fékezőleg hatni. E század elején a magyar nemzetet, annyi sok százados szenvedés után — szintén az ébredés szelleme szállta meg s mindenfelé az akarat s együtt működő erő máig is, de még a késő utókor előtt is az anyagi és szellemi téren egyaránt maradandó becsű intézményeknek vetette meg alapját. Ilyen az 1802 ben felállított nemzeti könyvtár és múzeum, a Ferenczcsatorna, a keszthelyi gazdasági tanintézet. Ilyen az országgyűlésben a magyar nyelvnek behozatala a latin nyelv helyett ; Gróf Széchenyi István nemes kezdeményezése folytán létre hozott magyar tudományos akadémia. Méltó, hogy a nemes grófnak ezen ténykedéséről bővebben megemlékezzem. Az 1825 ik Pozsonyban tartott országgyűlés mi, annak főrendiházában megjelenik egy huszár kapitány s még a magyar nyelvel sem bírva oly értelmi indítványt tesz, miszerint azon esetben, ha a magyar nemzet kész egy oly társulatot létesíteni, moly a magyar nyelv művelését, a tudományok és ismeretek terjesztését tűzi ki feladatául kész egy évi 60 ezer forint jövedelmét e czélra felajánlani. S midőn azt kérdezték tőle, hogy hát egy évig mi bő 1 fog élni, azt felelte: „Van sok jó barátom kik engem el fognak tartani,“ o huszárkapitány pedig nem colt más mint Gr. Szócheny István. Ilyen a később létesített budapesti lánczhid, melyet nagyszerűségénél fogva miiig is megcsodálnak. Ily, az anyagi és szellemi téren egyaránt mutatkozó előhalndas után nem- csoda tehát, ha a magyar nemzet is kifáradva a folytonos panaszból a tett mezejére lépett, s értesülvén arról, hogy azok is, kik önmaguk tették kezeiket a béklyóba, azt lerázni iparkodnak, felébredt az ősi szabadság utáni vágy s azt mindaddig hangoztatták, mig a fejedelem is meghallván nemzete kívánságát engedett a nemzeti akaratnak s 1848. évi april hó 11-én, mint elhunyt jeles történetírónk, Horváth Mihály mondja, tűnt fel a nagy nap, mely a hosszú nemes küzdelmek, buzgó s állhatatos törekvések e nagyszerű eredményeire feltette a koronát. Örökké nevezetes marad V. Ferdinand király szava, melyet akkor mondott István főherczcg nádorhoz intézve, midőn 1848. évi april 11-én Ferenez Károly és Ferenez József föherczeg, a most dicsőén uralkodó nagy királyunk, kíséretében Pozsonyban, az országosan egybegyült rendek között megjelouvén, az elébe terjesztett törvényjavaslatokat szentesítette. „Hív magyar nemzetemnek szivemből óhajtom boldogságát, mert abban találom fel a magamét is. A mit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve, ezennel át is adom neked, kedves öcsém s általad az egész nemzetnek, úgymint a kinek hűségében leli szivem legfőbb vigasztalását és boldogságát.“ „Nagyobb örömmel — válaszol;i István föherczeg — nádor nem tölthette volna el Felséged hiv magyarjait, mint hogy ezen örökre emlékezetes országgyűlés berekesztésére körünkben személyesen megjelenni méltóztatott. Egy boldogítóit, liáladatos nép környezi itt Felső-, ged királyi székét s a nomzet szive soha | forróbb szeretettel, több hűséggel nem dobogott fejedelme iránt, mint, dobog most Felségedért, ki a jelen törvények szentesítése által bonunk újjá alkotója lett. Szegény a nyelv, hogy ezért Felségednek illő köszönetét mondhasson, hálánkat tetteink fogják bebizonyíthatni. Mert valamint új, életerős alapra fok- tottetett ezen törvények által a magyar alkotmány, úgy biztosabb alapot nyert általok azon szent frigy is, mely o hazát Felségedhez s királyi házához édes kapoccsal köti. Legyen Isten áldása Felségeden, koszoruzza hír és szerencse Felséged fejét, ezt óhajíj* k szivünk mélyéből s magunkat és édes hazánkat Felséged királyi kegyelmébe hódolattá J ajánljuk.“ (Folyt, köv.) InterpellátióBrutsi János képviselő f. hó 22-én tartott v. közgyűlésben következő inter pellátiót intézett a polgármesterhez : „Van-e tudomása a polgármester urnák arról, hogy az „Egyetértés“ cziiníl lapban e városi rendőrség ellen naponként a legpiszkosabb személyeskedések foglaltatnak, 1127 annyira, hogy a vidéki, ki rendőrségünket nem ismeri, azt hiszi, hogy nincs Magyarországban nyomorultabb rendőrség az esztergomiwál ? Van-e tudomása arról, hogy ezen közlemények ezen házból kerülnek ki és pedig egy oly tisztviselőtől, ki hi vatalos kötelessége helyett újdonságok gyártásával foglalkozik s aki csak nem rég is a képviselő tostiileihez fizetés felomeléso iránt folyamodott ?“ És a polgármester mit felelt rá: — Tessék az illető tisztviselőt megnevezni s ezzel elég volt téve az interpellátiónak. Azt hisszük azonban mi, kik a társadalmi és a közügyéit iránti érdeklő dóst figyelemmel kísérjük, hogy az in terpellátiónak nem szabad ily bánom, nem bánommal megfelelni. Annák a mindent elnéző gyöngeség- nek megkell már egyszer szűnnie s nem szabad eltűrni, liogy az a folytonos személyeskedés még mélyebb gyökeret verjen. Hogy közügyéink iránt az érdeklődés teljosen megszűnt, hogy azok kik hi vatva volnának vezérszorepet vinni, a városi ügyektől távol tartják magokat, legelső sorban annak tulajdonítandó, miszerint senki sem akarja magát ki tenni a folytonos gyanúsításoknak. Ez az állapot, mely a legtisztességesebb emberek állal is megutálhatja a közügy ok iránti érdeklődést, mely meg- zsibbaszlja a tisztviselők munka kedvét és a köieles tiszteletet sárba tiporja, — nem állhat fenn tovább. Ha az, kinek hatáskörében állana ily piszkos személyeskedések megszüntetése, semmit sem tesz, a közönségnek kell liogy felemelje szavát, mert az mégis tűrhetetlen, hogy minden lépten- nyomon a közérdek rovására a személyes ellenszenv legyen az uralkodó. Tisztelettel viseltetünk a sajtó iránt, tudjuk, hogy a közéletben munkásságnak leghivntottabb felügyelője a nyilvánosság, azonban nézetünk szorint a sajtó is csak akkor tesz hivatásának eleget, lm működésében sohasem a boszú, hanem az igazság vezérli. Egyesületi élet. (A jótékony-egyesület közgyűléséről.) A jótékony-egyesület fáradhatlan buz- galmú elnöke, Majer István püspök ur Erzsébet napján gyülekezésre hívta meg az egyesület tagjait. A püspök ur termeiben különösen előkelő hölgy világunkból igen szép számmal jelentek meg. Az elnök áttekintést nyújtott a lefolyt esztendő működéséről s azután Porényi pénztárunk jelentetto az egyesület jövedelmeit s jótékony kiadásait. A lefolyt év bevétele ezer háromszáz hetvenhét frt 76 kr volt, melynek nagy részét a Bibornok védnök ur hatszáz forintos adománya tette. Éhez járult a főkáptalan gondozása alatt álló s az egyesület jótékony czóljaira szánt százhetven frt és 66 kr. Az újévi üdvözletektől való megváltás százhetvenkilencz frt 30 krt jövedelmezed, a tagsági d jak kétszázhar- mincz két fr tot gyümölcsöztek 3 három pénzintézetünk hetven forintot járul tiltott. Ezekhez csatlakozik még tiz forintnyi báli maradvány s egy magán mulatságból került tiz frt 80 krnyi adomány. Az egyesület jótékony kiadásairól szóló számarányok igen épületesek. Kiosztott ugyanis az egyesület a kir. városi házi szegények számára hétszáz nyolezvanhét irtot; a vízivárosiaknak százhetvennégyet; n szenttainásiakn?k kétszáztizennyolezat s a szentgyörgy- mezeieknok százötvennyolez forintot. Városon kívül való szegények tizenhét frtnyi segélyezésben részesültek. Vegyes kiadásokra ment tizennégy forint, orvosságokra három frt 7 8 kr. így a Miko1’ a végzetes proseriptió véget ért, akkor beczitálódnak a halálra ijedt gonosztevők, a kiknek iniudössze esak az az egy halálos bűnök volt, hogy akkoi és akkor, ott és ott, Knapik János urammal beszélgettek. Hát olyau nagy böu az valakivel discu- ráhii ? De nagy ára. mikor a társalgó vádlottak között kell lappangnia a valóságos rabló- gyilkosnak. Kitelik a gléda. Az egyszerű gyanúsítás áldozatai sorakoznak. Belép Szabó uram mélyen pipázva és gondolkozva mint rendesen. Fontos arcczal tekint körül. — Hát nézze esak Szabó ur, itt vau N. ügyvéd ur, itt vau N. joggyakornok ur, itt vau N. kiadó ur. Azt hiszem ismerheti őket. Hát köztük van-e az, a ki magától akkor és akkor Stórué lakása után tudakozódott ? Szabó uram nagyot uéz, azután még nagyobbakat néz. A glédába csinált gonoszte- vők ártatlanok. Egytől-egyig a legbecsületesebb és legismertebb firmák. Nem szól csak a fejét rázza, a mi azt jelenti, hogy — Engedelmet kérek ! A gonosztevők mosolyogva távoznak s a fontos vallomásu szomszéd egy monológba kezd, melynek első sora a következő : — Hát már megint megugrott. No jól van, de azért nem engedek ám és meg fogom csípni a gazembert ! A tableaux véget élt. Szabó uram szörnyű haragosakat fújt, mert pipa nélkül nem tud gondolkodni, beszélni, vádolni és haragudni. * II. Hunyadi László. A megyeház udvarán dél tájt néhány sétáló szórakozott rendőri felügyelet alatt. A szigorú tömlöczmester, a régi megyei világ egy hátrahagyott annchronismusa roppant fontossággal szemléli a keze ügyére bízott gonoszokat, kikkel most vén napjaira, olyan nyájasan, udvariasan meg előzékenyen kell bánnia. Hja, mióta kiment a deres a divatból, mióta a somfa elvesztette jelentőségét a magyar igazságszolgáltatásban s mióta a bírák nem gonosztevőket, hanem embereket Ítélnek el : azóta a mi vén börtöumestei ünk lejárta magát s már csak úgy a bajusza mögött vau neki joga egyet-mást elmormogni;'. A megyeház kövezett udvarának háfulsó részében, a sovány lombtalan ákáczok alatt sétált Hunyadi László, akit azelőtt Zsufák- nak rágalmazott a világ. Mert Zsufák meg rabló az egyet jelent. A megye sorsának intézői nyugodt flegmával sietnek hazafelé, a bíróságok tagjai is kimért szórakozottsággal s érdekes egykedvűséggel tartanak ki. Elmúlt már tizenkét óra. Elcsöndesül a nevezetes épület, csak a rabok (most vizsgálati foglyok) szellőzése (most sétálása) eleveníti meg egy kicsit az udvar hátsó részét Megkérdeztem önmagámtól, hogy mit is keresek én itt ilyenkor, mikor már csak a raboknak van még itt keresni valójuk. — Ott sétál Hunyadi László ! — válaszolta bennem valaki s én ott maradtam az erkélyen és hosszasan elnéztem a biinpör hősét, a kit a közvélemény azzal vádol, hogy kettős rablógyilkosságot követett el. Sajátszerü a mi természetünk. Seliolsem találkoznak annyira a végletek, mint érdeklődésünkben. Különböző szempontból ugyan, de ugyanazon érdekkel vesz- szük körül a legbecsületesebb s a leggonoszabb embereket. Megvallom, hogy engem is feszült érdeklődés bilincselt le hajdani iskolatársamhoz. (Nem telietek róla, de Zsufák iskolatársam volt.) Ott sétált kihívó dacczal, s makacs önhittséggel. Pörge kalapján nem látszott meg a börtön pókhálója, kabátjára is nagyon kényes volt; nadrágját magyarosan gyömöszölte be magos csizmaszárába. Hetykén lépdelt négy collégája közt. A eollégák már hozzá voltak törődve sorsukhoz. Azok közé tartoznak, akik egész élei ükön által se csinálunk egyebet, esak sétálnak. Egvik hatóságtól a másikhoz. Csakhogy mindig egy egyenruhás szakaszvezelo- jük van, a ki rendesen nagyon goromba. Zsufák László bizonyos megvetéssel nézte le a rongyosokat, a. kik unalmas közönnyel ballagtak el egymás mellett. A ki soká ül egylmzomban lóháton, vagy börtönben, az nem jár úgy mint a rendes ember. Zsufákon is meglátszott, liogy a bilincsek országában nagyon kipihente ifjú lábait, mert idomtalanuí lépegetett, mikora becsület as és becstelen emberekre egyformán á döan mosolygó napvilágra bocsátották. Mikor fölpillantott hozzám s észrevett, gyorsan elfordította a fejét. Nagyon alant érezhette magát. Hideg, sőt konok nézése volt, szurokra emlékeztető szemekkel s ripacsos arcczal. Egy szikra sincs benne, ami a becsületes embereket olyau édes meleggé tudja jelle- gezni. Közönséges betörő typus, a milyen a rendőri hivatalokban található albumokban, vagy arczképgyíijteményekben igen gyakori. Fölsemveszi liáuyavetiséggel henczegelt a megyeház udvarán mint már az olyan ember, aki önmagával is el tdnja hitetni, hogy nem lehet baja, mert nagyon is a ^kezire járt az ördög. A becsület sohasem jár elbizakodott ruhában. A gonosztevők közös jellemző vonása a megátalkodottság, mely olyan vakmerőn tud nézni, mint a hyena s mégis szánalmasan nyomorulttá lesz, mikor a gyilolc beszélni kezd, mikor a vér megszólal s a hóhér útra készül. A konokság olyan ideiglenes vendég, mint a gyilkosok bizalma, mely gúnyos kaczajjal csapja arczul azt, a kinek olyan h osz- szii ideig a szeme köze mosolygott. Megkondulfc a lélekharang . . . Csak úgy hallottam. És borzongás futott végig rajiam, mikor Stúriié arczára, a cseléd agyvolejére és Zsufák Lászlóra gondoltam. Dehogy Zsufák László . . . Mért ne legyen borzasztó travesztia gyanánt a mi századunk gonosztevői történetében is egy Hunyadi László, akit halálra Ítélnek ?
