Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 87. szám
II az útszéli árokban ezernél több levágott keresztény fejét látta egy halomra gyűjtve, mely rémíiletes halmot az 1663-ik évi párkányi csata áldozataiból rakta össze a török. A mondott évben Forgách Ad ám, az érsekujvári kapitány, Párkánynál kelep- czébe került; 6000 főnyi hadaból 2000-et a török levágott, 700 foglyot pedig a nagyvezér kardélre hányatott. A levágott föle — biizhödt miazmáikkal megfertöztetve a levegőt — azóta is ott rothadtak a szabad ég alatt, zsákmányául a ragadozó állatok- s az ég madarainak. íme e néhány vonás is elég híven jellemzi a török uralom képét. Romok, rothadó hullák, szemét és kiállhatatlan bűz undokítják a török lakta városokat mindenütt .... Valóban nem csoda, ha az átélt nehéz idők súlya eltiprá, ha a vész és viharok bősz ereje porba sújtá ama virágzó községeket, melyek egykoron városunk délnyugati határait elborították, s melyek egykori létéről az egyes dűlök elnevezése maiglan tanúskodik. A földmives ma gondatlanul miveli földjét; a pásztor vígan íiityörészve legelteti nyáját, nem is sejtve, „kinek hős pora nyugszik alant“ s hány csata ádáz dühe viharzott at e békés rónák felett ! Ma már csak az ásó és kapa hoz néha-néha fölszinre egy-egy márványdarabot árva emlékéül a régi dicsőségnek ! . . . . Szomorú lapok ezek Esztergom történetében ,• de feltártam azokat mert csak a futólag érintettem állapotok adjak meg mélyebb értelmét, ezek kölcsönöznek igazi jelentőséget ama nagy nap emlékének, melyen a büszke félhold bukását, a szt. kereszt diadalát s vele Esztergom felszabadulásának kétszázados évfordulóját ünnepeljük. V. A sz. szövetség: a párkányi csata és Esztergom végleges felszabadulása a török járom alól. A Gondviselés végre megsokalá hazánk százados szenvedéseit. A magyar két századon át védőbástyája vala a nyugati kereszténységnek. A folytonos hai ezokban kifáradva s erezve ereje hanyatlását — a nemzet egy része 1526-ban azon vérmes reményben választá meg I. Ferdinandot királynak, hogy e kapocsnál fogva biztosabban számolhat a német birodalom segélyére. A tények azonban nem feleltek meg e várakozásnak; a nemzet keserűen csalódott. És igy lön, hogy mar az 1545. évi nagy- szombati országgyűlés egyik tagja hevesen kitört a német politika ellen. Beszédében többek közt példabeszédet mond, mely jóslatnak tekinthető: szóla t. i. >:egy kiszáradt fáról, melyet a szomszéd fák meg- vetének, gúnyolának, de a mely meggyúlvan, oly tüzet szíta fel, hogy egy óra alatt valamennyi szomszédja is porrá égett.“ A jóslat, habár későn, de végre is valósult. A Gondviselés osztó igazságának törvényei végre iSj ellenhatásra s Magyarország felmentésére ösztönzők a fenyegetett Németországot. A török uralom ^hazánkban I. Lipót alatt érte el legnagyobb terjedelmét. A felső Tiszától le Hor- vátoiszágig csak egy keskeny határszél maradt fönn a független Magyarország területéből s ennek is jelentékeny része a törökkel szövetkezett, Tököli zászlója alatt nyílt harezban állott királyával. E válságos helyzetben a közös érdekek találkozása, a kereszténység fejének, IX. Incze pápának any ági áldozatai és a kér. fejedelmeket egyetértésre ösztönző buzgalma végre létre hozta (i683.) ama sz. szövetséget, melynek hivatása vala feltartóztatni a kelet barbarizmusát. A szövetség lelke s egyáltalán a török ellen vitt harezoknak eddigelé is Róma vala fötámasza. Századokon át egyedül a pápák voltak azok, kik úgy a vallásos eszme, mint anyagi áldozataik erejével nem szűntek meg támogatni hanyatló hazánkat. A küldött segély csapatokon kívül vagy két millió aranyra tehetők a pápák által adott segély- összegek. Aldobrandinó, a papa öcscse és hadvezére, 1595-ben 12,000 olaszszal vett részt Esztergom felszabadításában. XI. Incze és Szelepcsényi észt. érsek levelezései kézzelfogható tanúi, mily melegen érdeklődött a pápa hazánk sorsa iránt. I. Lipót császár és király, továbbá a törökök által szintén gyakran szorongatott Lengyelország hős királya Szobieszky III. János vala a szövetség két kiváló hatalmi képviselője. Vallásos lelkének buzgalma és saját érdeke egyaránt ösztönzők Szo- bieszkyt, hogy I. Lipóttal szövetkezzék a közös veszély elhárítására. A lengyel király méltó bajtársát ünnepeljük Lothringen Károly herczeg, a cs. fővezér s dicsőén uralkodó fejedelmi házunk derék ősének személyében. Az 1683. év szept. 12-én Bécs falai alatt kivívott győzelmet, mint világeseményt ünnepli a kereszténység és méltán; mert e győzelem tartóztatá föl az ozmánt világuralmi törekvéseiben. I. Lipót királynak azon óhaja volt, hogy az 1683. évi hadjáratot Magyarországon valami fényes fegyverténynyel kell befejezni. A vezérek némi ingadozás után végre Esztergom visszavételét határozták el. A szövetséges sereg fövezénylete a lengyel király kezében öszpontosult; maga a császári és birodalmi sereg közvetlenül Lotharingen Károly vezérlete alatt állott. A császári seregben találjuk gróf Pálffy János és gróf Serényi vezérőrnagyokat is; amaz csapataival a lovasság, mig az utóbbi a gyalogság soraiban harczol. A nádor, herczeg Eszterházy Fal, 6000 főnyi megyei és a végekbeli katonasággal csak később, Esztergom ostroma alatt csatlakozott a táborhoz. Az elöhadat a lengyel lovasság csapatai képezték. Szobieszki arról értesülvén, hogy Párkány alatt csak jelentéktelen számú török csapatok állomásoznak, tüzérségét a gyalogsággal és császári sereggel háta mögött hagyta s lovasságával Párkány felé nyomult. A lengyel elővédnek azon utasítása volt, ha ellenségre bukkanilc, rögtön tudósítsak a királyt s Párkány előtt egy mértföldnyire foglaljanak állást. Az elővéd azonban egészen a Dunáig nyomult; mert nem vette észre a török sereget, mely felhasználva a talaj viszonyokat, egy mélyedésben csata készen várta a lengyel hadakat. Az egész török sereg legalább 20,000 főnyi válogatott csapatokból állott, melyek a budai pasa vezérlete alatt csak a megelőző éjjel keltek át a Dunán. A meglepett lengyel elővéd azonnal összecsapott a törökkel s egyúttal sürgős segélyt kért királyától. Szobieszki, minthogy az elővédet feláldozni nem akarta, 5000 főnyi lovasságával rögtön segélyökre sietett. Az aránytalalan harcz eredményét látva —• úgy a király, mint a mellette levő német tábornok, Dünewald is, futárt futár után küldött az útban levő cs. fővezérhez s néhány lovas ezredet kért segélyül. E közben serege megfutamodott. A fiával Jakab herczeggel együtt futásnak indult király maga is életveszélyben forgott; élete megmentését főleg egy ismeretlen lovasnak köszönheti, ki saját életét hozta áldozatul királya megmentéséért. Az összecsapás hírére az óvatos császári vezérek, rögtön megállapodtak és segély küldés helyett —• csata rendbe állitak seregeiket. A cs. sereg hadsorainak megpillantása csakhamar visszafordulásra bírta az üldöző törököket.
