Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 87. szám
IO mok és a békealkudozások kétségtelenné teszik e jog részbeli gyakorlatát — legalább e hódoltság első évtizedeiben. A megyei adórovások nem a török, hanem egyedül a magyar földesurat tüntetik föl mint egyedül jogos birtokost. Ez, ha nagy hasznot nem is élvezett hódoltsági birtokaiból, legalább megőrizte s fenntartotta birtokjogát. S másrészről az is, bizonyos, hogy a hódoltságon élő jobbágy végre is nagyobb személy és vagyonbiztonságot élvezhetett, ha mind a magyar, mind török földesura irányában lerótta tartozásait.1 2) Az is kétségtelen, hogy a magyar földesúri birtokjog gyakorlatán alapult magának a koronának s a megyének azon hatósági joga is, melyet a hódolt községek fölött gyakorolt. Mint két kard egy hüvelyben, úgy fért meg egymás mellett a bégek zsarnok kormánya s a magyar megyei rendszer alkotmányos életműködése. A török ugyan a megyék határszéleit is letörölte a térképéről, szandzsákokat állitván helyébök; a megyei élet mind a mellett korántsem szűnt meg. A nemesség kivonult a meghódolt megyéből s a szomszéd megyében folytatta tovább politikai életét. Az Esztergommegyei hódoltság területéről a nemesség már 1545-ben teljesen elköltözött; kezdetben Komáromban a XVII. században pedig Érsekújvárt folytatta megyei életét. Adót vet ki és hajt be az országgyűlési végzések értelmében, gyűléseket tart, tisztviselőket választ, határozatokat hoz és törvényt lát a hódoltsági falvakon. -) A török tűrte a megyei szervezet ilyetén életműködését. Az adót ugyan kezdetben csak katonai fedezet alatt szedhette be a megye; de az 1547. évi békekötés óta a török nyilván elismerte a magyar korona, a megye és földesúr jogát, a határszéli hódoltság fölött. A vár és palánkok közvetlen közelében ugyan a szandzsák muftija és kadija gyakorolta az igazság szolgáltatást s egyedül a török szedte be az adót; de a vidéken a királyi adó felét (1—2 frt.) 1545 óta a megyei adószedők rendesen megvették az esztergommegyei hódolt jobbágyokon.3) A török uralom azonban nemcsak anyagilag tette tönkre a megyét, a mivelödés érdekei iránt is érzéketlen vala uralma, mely gyökerében fojtá el a nemesebb röptű szellemi élet feltételeit, úgy hogy a korábbi virágzó állapotok helyett valóságos tabula rasat hagyott hátra szomorú örökségül. A kér. hit élet alászállott s a vele járó mivelödés tényezői biztosabb hazát kerestek még a tudomány és művészet nagyszerű emlékei porba omlanak. Szerém (Szapolyai udvari papja) ugyanazt írja, hogy 1543-ban 6 aldozárt rendelt a szt. Adalbert basilika szolgalatára s megfelelő jövedelmi forrásokat is jelölt ki számukra. De ez állítása hitelességén méltán kételkedhetünk. Az adó lajstromokból kitűnik, hogy 1546-ban már csak Köbölkút és Biny helységeknek vala kath. lelkészük, mely körülmény kétx) Esztergom második hódoltsága idejében az 1613. évi adólajstrom szerint az észt. érsek falvai: Kuraly, Ivéty, Farnad, Kéménd- Muzsla, Nagy-Ölved, Magyar és Német-Szögyén, Búcsú és Mócs. A főkáptalan birtokához tartoznak : Köhid-gyarmat, Ebed, Kis-Biny, Kicsind és Kis-Tata, Nagy-Biny, Pálffi János, Köbölkút, Bátorkeszi, Kis-Ujfalu, és Sárkán Kegle vies János birtokai. 2) 1552-ben Pock János, 1564-ben Gyallai Gergely Esztergom megye szolgabirája; 1638-ban Szalay az alispán, Rózsa István szol- gabiró, és Pápay János esküdt; 1647-ben Százady Ferencz az alispán Mailáth Miklós jegyző, Jósa István szolgabiró, Soós István adószedő, Fick Orbán, Szabó András, Bátorkeszi Ferencz, Halasy István, Horváth János és Harcsa János esküdtek. ü) E megyei adólajslromok is hú tükrei Esztergommegye fokozatos hanyatlásának, és pusztulásának 1531-ben még az egész vár- megye összes adó kapuinak C — porta vagyis egy telkes jobbágy birtok; a XVII. században a nagy szegénység miatt mar 4 telkes gazdát vagy 12 zsellért számítottak egy adó kapura száma 315 vala; 1533-ban már 266'/.2, 1549-ben 157, 1552-ben 131Ä, 1575-ben 153,1638- ban 941/.;-re apadott a porták száma. ségkívül arról tanúskodik hogy a török épen nem ápolta a katholicismus érdekeit. A török uralom, miként a falusi úgy a városi életre is egyaránt pusztító hatású vala. Esztergom egészen uj jelleget ölt, mert régi magyar polgársága kiköltözött úgy, hogy a mai kir. város lakossága a hódoltság idején túlnyomóan szerbekből állott, miért a város is Ráczvárosnak neveztetett. Ászt. Tamáshegy északi alját az izraeliták lakták; mig a vár és Víziváros lakosságának zöme törökökből állott, kik renyhe egykedvűséggel s tétlenül szemlélték az itt talált épületek pusztítását. Az ostromok okozta károkat a török soha sem hozta helyre, nem tatarozott nem javított. A kereszténynek, ha töröklakta városokban építeni akart vagy tagozni, előbb engedélyt kelle kérnie a török hatóságtól. Az ekként romba dőlt épületeknek az újabb ostromok megadtak az utolsó csapást is s igy nem csodálhatjuk ha Esztergom a mecsetté alakított Bakács kápolnán kívül mit sem mutathat fel hajdani fénykorából. A szt. Adalbert basilikat az ostromlók által (1594. apr. 17) beröpitett tüzes golyók lángba borították, mely alkalommal egy tornya kivételével teljesen leégett s vele a vár egyéb épületei is. Gerlach István a lutheránus prédikátor ki Ung- nad császári követét 1573-ban Konstantinápolyba kisérte, naplójában Esztergomról is megemlékezik, június 16-án este érnek Esztergom alá hol a törökök vacsorára mindenféle ételt küldenek neki. Másnap reggel 4 órakor Ungnad meglátogatta a szandzsák béget ö felsége nevében egy iratot nyújtott át s vele 300 tallért azonfölül egy szépművü órát és három aranyozott edényt adott ajándékul; egyúttal felkérte, hogy a béke értelmében vegye elejét a végeken űzött rabló kalandozásoknak, mert az esztergomi török őrség sok embert hurczolt rabságra. A bég kitérőleg válaszolt majd a hódoltsági falvakról majd viszont a kir. őrségeknek a végeken véghezvitt dolgairól beszélt s végül az egész követséget meghitta ebédre, mely 40 fogásból állott. Ebéd után egy török fő tiszt vezetése alatt megtekinték a várat, mely Gerlach szerint egykor szép és fényes volt, de most már minden romlásnak indult. A Duna felé, úgymond, még látható az érseki palota terme, s benne a Megváltó, sz. Mária és a Sybillák képei láthatók, de mindnyájának arcza keresztül van szúrva. E terem mellett közvetlenül van egy másik nagyobb terem, aranyozott menyezettel, melyre a magyar királyok arczképei valának festve, de ezek arcza is mind keresztül vala lyuggatva. E terem előtt szép folyosó nyílik a Dunára. Figyelmét azonban leginkább a templom egy kápolnája köti le, mel) meglehetős magas és tükörsimaságú vörös márványból készült. Egyáltalán a XVI. és XVII. századbeli utazók mindenütt csak a pusztulás sivár képét szemlélik s a romokról mint a letűnt szebb idők néma tanúiról emlékeznek. 1666-ban Lestie gróf és cs. követ utazik át Esztergomon. A kíséretében levő jezsuita leírja a követség történetét s megemlékezik Esztergomról is, melyet a romba dőlt kér. Trójához hasonlít. A törökök, úgymond, a várra, az épületekre s a keresztények által emelt hatalmas védmüvekre semmi gondot sem fordítottak. Az érseki lakóhely ma gunyhó s az emberek vesztére törő valóságos rablóbarlang. Szt. Adalbert temploma (a Bakács-kápolnat érti) török mecsetté vált, melyben egyedül a Bold, szűz fali képét hagyták épségben, mig a kér. vallásra emlékeztető egyéb jeleket megsemmisítették. A szomorú látványra mély fájdalom szállja meg lelkét, mely fájdalmát még fokozza azon körülmény, hogy nem messze a várostól (Párkánynál)
