Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 61. szám
<ps nnlcénytelenül szivemhez kapva, felkiáltottam : Uram! ki leend méltó di bőségedben lakozni! Ezalatt a nap szalag kötelékeibe1 kibmkolózott, a keleti háttér fellegeinek piismáiban nagyszerű, felséges, kettős szivárvány ív imposans tropheum- ként emelkedett, melynek egyik szára a püspök-hatvani lankákon nyugodott, mig a másik erősen bíboros, majdnem vósztjelző oszloppal Gödöllőre uehezke- dett. Az ivezet közepén sűrű akáczok, és lombos diófák karjaiba fonódva, a csekei kis kápolna mosolygott a lábánál elterülő gazdag gyümölcsözetü venyigékre, mig vigaszömlesztő, dallamos harangjának melódiái a dukai, rádí, kordi üde, virágos rétek és haragos zöld tiszta búza vetések tábláin lejtettek keresztül. A közeli és távoli hegyeken és lapályokon, halmokon és lankákon, bér- czeken és réteken a természet ezernyi áldásai oly pazar kézzel voltak széthintve, hogy a mint szemeimet kifejez- hetetlen kéjjel Magyarország előttem terülő négy legszebb vármegyéjének gazdag áldásokat ringató határain szerte hordozám önkénytelenül azon meggyőződés követelt tőlem elismerést, hogy e haza mégis csak Anthous földe, mely temérdek botlások okozta sebeiből menten felidül mihelyt egy áldásos év áldó ujjai égő sebein végig simulnak még a filokszorarágta tótfalusi hegyek is egy uj élet gazdag tüneteivel zöldültek felém. A rozsda barna philokszerás foltok helyén már aranykalászokkal biztató bnzavek'sek hullámzottak, mig a lan- kásabb helyeken a rubintgömböket érlelő ojtott eperindák csalitjai futottak a kövér tengeri ültetvények izmos száraira vajha gyermeki is antheuszok volnának, meggyőzhetlenek és felülmul- hatlanok bölcs és hazafiúi, alkotásokban. Sajnos hogy a tények az ellenkezőről tesznek tanúságot. Szinte elszorult kebellel vetjük fel a kérdést, hogy csak borászatunkat tekintve, menten hanyatlásnak induló szőlőhegyeink, mily kiáltó szegénységi bizonyítványai jó tanácsban megfogyatkozott szervező és értékesítő tehetségünknek. Avagy tanuskodik-e csak egy szerény, de életképes nagyobbszerú fejlődés csiráit magában rejtő hegyközségi törvény nagyratartott alkotási képességünkről ? Mondjátok meg mi védi és óvja az értelmes, a kor tudományos vívmányai magába ölelő és az értékesíteni törekvő Mélyen ti sz telt uraim! A kormányozható léghajókról. Azután körültekintett. Gyötrő lámpa- láza ugyan még mindig tartott, mert a pa- piros erősen reszketett kezeiben s arczizmai szabálytalanul ráudultak, de a hatásra mégis kiváncsi volt. A teremben ősszenéztek. A tliéma tetszett. Nem csak hogy korszerűnek, de korfölöttinek is találták. Egy vén szatócs köhögni kezdett. Erősen, szenvedélyesen, csil- lapithatlanúl. Blitzleiter ur megvárta mig megint mély csönd uralkodott a teremben. Magát a felolvasást már mélyebb hangon kezdte. A minek tiszta szivemből örültem. Blitzleiter úrnak ugyan fogalma sem volt anuncierozásról, de kell is az, mikor az ember olyan népszerű. A léghajó zás világraszóló kérdése, mely által a jövő század minden intézményének át kell alakulnia, a k or m ány ozhatá s kérdése. . . A bevezetést igen előnyösen fogadták. Végre belemelégedett a felolvasásba s olyan nyugodtan, de olyan egyhangúim és szárazon folytatta, mintha csak Blitzleiterné ő nagyságának olvasna föl iniuden esti thea után egy tárczát, de olyan meggyőződéssel, hvgy hallgatója tiz perez múlva mindenesetre elszundikált. Miuden fejezet után hangos tetszés- nyilvánulások törtek ki. A felolvasó mindig fölkelt, mindig meghajolt s mindig megvárta, mig a lelkesedés megcsitult. A felolvasás közepén már nagy veríték csöppek gyöngyöztek Blitzleiter úr széles homlokán. szőlős gardát, az emberi hanyauságolr, mulasztások ne mondjam a gonosz máj okozta szándékos károsítások ezer féle veszélyei ellenében ? Egy hanyag, gondolati an gazdának szőllejóben a barázdában összegyűlt vad vizek mily kiszáiuithatlan pusztítással zúdulnak a szorgalmas szomszéd szol lejére, csupán azért mert a szükséges vizgödrök vagy nincsenek meg, ‘ vagy ha megvannak rendesen és kellőleg soha nem tisztogattalak. Hány gonosz szomszéd találkozik, ki látva szorgalmas szomszédja értelmes munkáján feltetsző gazdag áldást nemtelen irigység vezette kezekkel ejt halálos sebeket a legtermőbb tőkéken, felszagatja a viruló ojtásokat, saját födjére huzza szomszédjának védekező barázdáit, kiszáiuithatlan károkat okoz annak szép reményekkel biztató elütéseiben. Mennyien vannak kik szilaj rakonczátlanságból egész szőlőhegyek fiatal csümölcsfáit kitördelik? Hányán ismét, kik rendes és határos időkben saját szőlleiket be nem munkálják összegubanczolodott, parlag szőlleiben hozzá férhetlen búvhelyet készítenek a nyíltaknak, foglyoknak és egyéb szőlővel táplálkozó kártékony vadaknak. De ki volna képes mindazon számos ezerféle károkat és veszélyeket felsorolni, melyekkel Magyarországban egy szenvedélyes borásznak küzdenie kell. És ezt csupán mindazért mert hiányával vagyunk, egy erélyes, gyors a szőlőművelés minden képzelhető erélyeit felölelő községi törvénynek és az azt érvényesíteni képes megvesztegethetlen végrehajtói akaratnak, minek következtében szárnya szegetikminden nemesb és magasztos!) törekvésnek. A gyakorlati élet eme rendkívüli horderejű nagy kérdésében már csakugyan nem ártott volna, a külföld által szolgáltatott nagyszabású példákat nálunk is rég gyakorlati érvényre jutattni; és a szőlőhegyek reputatioját és értékét becstelenitő és aláásó birtokosokat szigorú inoresra tanítani vagy javit- hatlau makacsság eseten birtokaikból kibecsültetni. ily erélyes intézkedések elodázhat- lan alapföltételek arra nézve, hogy a magyar, borászat valaha becsülettel megái hassa a sarat. Ezekkel valahára végére értünk a Propylaeumok első nagy cyklusának. Azon nagy gyakorlati kérdések fejtegetése, melyok az előre bocsátottak után, most már önkényt jelentkeznek —- Ki kell nyitni az ajtót! — kiáltá egy jó szivü hallgatója. Blitzleiter ur majd megrémülve tekintett a hang felé. Mikor az izgalmas torok újra ajtónyitást indítványozott, többen az ablak felső szárnyait hajtogatták ki. Egy vén fiskális, a ki igen uagy ámulattal és bámulattal élvezte Blitzleiter úr minden szavát, iudignálódva kiáltott föl: — Miker gondolnak már városatyáink a ventillátora. Csak nem akarunk haladni a korral! Blitzleiter ur hálásan tekintett a rokonszenvező hallgatóra. A hosszú száraz prókátor pompás tizenöt foknyi szögben tört meg s rendkívül szeretetreméltóan mosolygott A terem hősége engedni kízdett. De az érdeklődés folytonosan dagályban volt. Az utolsó bugris sziutoly figyelemmel hallgatta, mint a legrangosabb diplomatikus ember. A uyolczadik fejezet után vizet ivott, megtörülte tündöklő arezát s igen jól találta magát. Blitzleiter ur már egészen odahaza volt. Csak egy hely hozta zavarba. Mindjárt a kilenczedik rész igy kezdődött: A lezajlott századokból keletkezett zsemle. A drastikus olvasási hiba egészen felháborított. A teremben azonban seukise vette hibának. De Blitzleiter lelkiösmerete nem engedte, hogy a liiba hibának maradjon. Pedáns pontossággal kezdte újra: A lezajlott századokból keletkezett szemle . . . örvendtem, hogy nem szerzé meg bocsánatezsdő mosolyával. Hogy az angol és frauezia tulaj jogosan csak önálló miivek tárgyát képezhetik. Mi e lapok szerény hasábjain csak azon, a magyar gazdasági egyesület által felvetett kérdésre óhajtottuk megadni az érthető választ: hogy mi oka lehet annak, hogy Magyarországban, az. intéző körök által tett iui- tiativa daczára, a borértékesitö szövetkezetek életre kelni nem bírnak. Erre összegezve az eddig kifejtetteket teljes határozottsággal és megdönthetetlen szilárd meggyőződéssel ismételjük, hogy eladdig, mig a termelők a fajokban a kellő választást meg nem teszik ; meddig a kormány a dézsina törvényeket nem revideálja ; a bőrgyártást be nein tiltja ; az alkusz és borkereskedelmi ügyet nem szabályozza, meddig a községek vicinal útjaikat jó karba nem látják, meddig népneveló- süuk helyzetünknek megfelelőleg agri- culturalis alapra nem fektetik és ameddig jelesül borászatunk érdekében erélyes szigorú, és gyors végrehajtasd hegyközségi törvény nem alkottatik : addig minden mozgalom elpazarolt erő és fáradtság a borászati szövetkezetek érdekében. Megengedjük hogy nagy terjedelmű czikkeinkben a czélon nem egyszer túl törtünk, a sorok közt, sok a tárgyhoz szigorúan nőin tartozó eszméket széthintettünk, ezt beismerjük; hogy szándékosan tettük, töredelmesen meg valljuk ; mert azt hogy minden izünkben magyarok vagyunk semmiképen meg nem tagadhattuk. Szerte hintett eszméinknek annyi értéke és súlya talán mégis csak lehet, mint,egy vadkörtének. És ha a körte a nehezkedés törvényeinek hódolva Newton órára hullvást világra kiható terinészet- tani tételeknek adott léteit, a mi vadkörténkkel is megtörténhetik, hogy egy magyar Newton orrára koppanva nagy horderejű magyar alkotásoknak lehetnek forrásává. Mi hisszük és valljuk az eszmék végkeringését. Ma krinoliu virslit vásárol az apa és a Propylaeumok egyik vagy másik számába csavarva magával viszi kenderesi vagy ispotahegyi szőllejéi)“, hol jó izüen költi el, mig a hasznavehetetlen Propylaeumokataz ászkokon felejti: évtizedek múlva, a kor, dicsőség, és tapasztalat által megérlelt ifjú megtér az ősi pinezébe, kezébe veszi a szemébe ötlő Propylaeumokat, melyek nála egész uj eszmék és irányok forrásává válhatnak, akkor midőn már az atya és az iró rég elhamvadt. — Isten velünk. Dr. KISS JÓZSEF. donuevekkel iszonyú barbár módon bánt el, azt maga se vette észre. Hallgatói pedig legkevésbé. A tizennkettedik rész végén álló pas- sus : É s h a az első kormányozható léghajó felbocsátkozik az égre, akkor olyan közel leszünk az isten tökélyéhez, — mint még soha. A vasból nem vernek többé.bilincset és kardot. — Minden megváltozik. Amerikai rokonainkat m i u d en nap meglátogathatjuk ésott fizetünk adót, a hol tetszik, vagy — sebolse! Ez a passus viharos jeleneteket idézett elő' A hallgatóság magánkívül kiáltozta: — Éljeu ! Dicső ! Isteni! Nagyszerű j Volt egy tudákos könyvkötő, a ki igy mert fölkiáltaui : — Hogy volt! A jelige elragadt a publikumra is s már most valamennyien azt kiabálták: *— Hegy volt! Hogy volt! Blitzleiter ur megint megvárta a csillapodást. Azalatt legalább megpihent egy kissé. Azután a hatásos részletet lassan, tisztán és erősen hangsúlyozva újra elolvasta. Ekkor már nem bírtam a mosolynak ellenállni. A felolvasót a helyeslések annyira bátorítják, mint a félénk, kezdő hálózó leánykákat a legelső bókok. Blitzleiter ur a végső részleteket már tudományos mimikával olvasta föl. Tisztában volt nagyszerű népszerűségével. Fogymuásiumimk tö rténeto. (Az esztergomi gymnasium tanárai ós tanulói.) [Kezdettől a jelenig.] 1802. márcz. 22-én kelt az oklevél, mely a szt. Benedek rendet előbbi jogaival együtt visszaállította. Ezen oklevél második pontja a szerzetre, többi között azon kötelezettséget rótta, bogy az esztergomi gymnásiumot alkalmas tanárokkal lássa el. A visza- állított rend azonban épen nem rendelkezett annyi taggal, hogy a kötelezettségnek megfelelhetett volna; igy történt, hogy a visszaállítás után csak hét évre, 1809-ben vette át a rend az esztergomi hat osztályú gymnásiumot. A megelőző évben, részint mivel egyik tanár hajlott kora miatt nyugal- maztatását kérte, részint mivel más tanárok még idejekorán hely után néztek, annyira mogfogyott atari árok száma, hogy egy-egy tanár két osztályban volt kénytelen tanítani ; a helytartótanács megkereste a panonhalmi fő apátot, hogy miután a következő évben úgyis átveszi a rend a gymnásiumot, töltse be a rend tagjaival a megürült tanszékeket. A főapát a hiányzó négy tanárt csakugyan kinevezte, és az 180V évi jelentésben a tanárok között már két ben- ezés áldozó pap és két fogadalmas növendék nevével találkozunk. A következő 1809|i0. évtől kezdve egész mostanig a pauuonhalmi sz. Be- uedek-rend látja el az intézetet tanárokkal ; csakis az első éven volt még a hitszónok sz. Ferencz rendi. A gymnasium egész 1850-ig volt hatosztályú, az 1850|t. iskolai év elején már négy osztályúvá lett, mivel a hat- osztályú gymnásiumok nem feleltek meg az osztrák közoktatási miniszter által kiadott tervezetnek. De jóllehet az osztályok száma megfogyott, a tauárok száma mégi3 ugyanaz maradt, ameny- nyiben a tervezet megkívánta, s ezek egyike volt az igazgató. A város és egyesek ouzgó közreműködése és áldozatkészsége, — kik között kiváló érdem illeti Scitovszky Jánost, az akkori prímást, — kieszközölte, hogy a fölség legkegyelmesebben megengedte, hogy az algymnásiura főgymnásiummá legyen, s ez 1852. okt. 4-én fényes gyülekezet előtt meg is nyittatott. VOJNITS DÖME. (Vége köv.) Hetet ütött a terem ósdi állványos órája, mikor a nagyszerű felolvasás véget ért. Blitzleiter úr pont kilenczven fokra hajolt meg és igy maradt néhány perczig. Felső testrésze egészen egyenközű volt az asztal táblájával. Mindenki el volt ragadtatva. Az asztal felé özönlött az ár, de nem volt ut, nem akadt hely. A helyeslés szótárának minden kitüntető kifejezését agyoncsépelték. Sokan a székeket emelték a levegőbe. Mások botjaikkal verték a padlót. Olyan tapsvihar és zenebona keletkezett, hogy féltettem a termet. Milyen olcsó dicsőség — gondoltam magamban —. Milyen vak a népszerűség láza. Milyen rosszul hallanak a rajongók s mennyire nem tudnak bírálni az euthusias- ták. Egy gyorsan összehevenyészett s épen nem tudományos felolvasás, mennyi zajt ütött. Ha más olvassa fel, szál hallgatója sincsen. S ha mégis akad valaki, az bizonyosan kineveti. Egy torzouborz alak iszonyú öklolőzé- sek között a kathedrához tolakodott. Száraz kezét a kéziratokra tette és igy szólt: — Engedje meg hazám dicső fia. hogy epochális felolvasását lapom vasárnapi számában közöljem. Én Zuhatagliy Elemér vagyok. Az ezer példányban elterjedt helyi lap szerkesztője. Szerencsére magam is oda tudtam jutni. Olyan arczczal tekintettem a dicsőségében olvadó felolvasóra, hogy megértett. — Vau szerencsém, örvendek. De a kéziratok némileg eláztak. Nagy volta hőség. S a tenta engedett . . . Azt csak helyén cselekedte.
