Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 20. szám
Esztergom, IV. évfolyam. ___________________________20. szám. Csütörtök, 1882. márczius 9-én. V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési a«a ' egész évre........................................................ fél évié .............................................. é vnegyedre ....................................... E gyes szám: 7 ki. Az előfizetési pénzek az „Esztergom kiadóinvnfiiIáim/. Széclienyi-tér 35. sz. Nyílt sző (a reáliskola sorsa fölött döntő bizottsághoz.) Tekintetes szerkesztő úr! Eugedje meg, hogy egész röviden s egész őszintén elmondjam nézeteimet reáliskolánk kérdésében. Mindig nehezemre esik, mikor azt látom, hogy valamely közönség lelkesedése eltér a culturális térről, sőt a közöny révén valamely tanintézet eltörlésére irányul. Esztergom városa nehány évtized előtt őszinte lelkesedéssel vetette meg reáliskolája alapkövét, mert meg volt róla győződve, hogy gyermekeinek jövő- jéhez vet ezáltal alapkövet. Az intézet gyors virágzásnak indult. Távol vidékről ide sereglettek a növendékek s a közönség el volt telve saját ereje által létesített intézete örömével. Emberi dolog az, mikor valakinek jómódja van, hogy mindjárt irigyei, ócsárlói támadnak. Nem akarjuk az egy csárdabeli két dudás zsíros meséjét példázatul venni ; egyáltalán nem akarunk az intézet kárára dolgozott különféle faktorokról megemlékezni, mert nem lehet czélunk a keserű előzmények kulissza titkait föltárni. A reáliskola sorsa fölött döntő bizottsághoz intézem nyílt levelemet s ha szerkesztő úr közlésbe veszi, akkor az egész művelt olvasó közönséghez, mert hiszen minden művelt esztergomi polgár érvényesítheti szavát és befolyását a reáliskola sorsa fölött. As „Isitergom és Vidéke1* tárcsája Fenn állok__ F enn állok a bérezek ormán, Arczoin halvány, könytői ázott, XJgy szeretnék szárnnyal bírni, Átrepülni a világot. Úgy szeretnék elszállaui Túl a bérczeu, túl a mezőn * Idehagyva mindörökre — Valamennyi hitelezőm ! Perényi Kálmán. A vasnti kupéban. — Humereszk. — Sohasem akartam hinni, hogy azon kail laudok, melyekkel tárczairók, elbeszélők, uta- y zók és regényírók oly gyakran gyöuyörköd- iJ'tetik olvasóinkat, valóban is megtörténnek. Már sokszor utaztam u. i. vaspályán ii. hajón, de a társaság, melyet találtam, miu- b dig egyforma, mindig közönséges volt. Urakat láttam bodor füstfellegeket ere- 'getve közönséges illatú szivarjaikból ; láttam hölgyeket, játszadozva ölebecskéikkel, ti fit — ki 3 . — , 1 . 50 . és Vidéke* int ézendők. \|k : li <■ I e ii k i ii I k é I s z e r vasárnap es csiitörtökön. Nyílóéi petit «óránkéul 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöHehiek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerit••«■> tőségbe/,, PŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM Ai Á, i ni ézemlők. Kéziratokat nem adunk vissza. Sajátszerű szértszórtságunknál fogva a város által emelt intézet, dacára annak, hogy mint culturális intézet mindenki számára nyitva tartotta csar nokait, egészen városi jellegűvé vált azáltal, hogy a szomszéd városrészek hagyták a maga sorsára s ha el is küldték gyermeiket az intézetbe, mint „idegen“, mint „esztergomvárosi“, mint „egyközségi“ intézet iránt szűkkeblű közönyösséggel viselkedtek. így történt, hogy az intézet fönntartása egyesegyedül a kir. város vál- laira nehezedett. A kir. város terhei pedig az utóbbi évtizedekben olyan jelleget öltöttek fel, hogy városunk sorsának intézői csakis radikális takarékossági rendszer mellett menthetik meg városunkat a tűrhető lét számára. Templom és iskola mindenekelőtt. De a hol szegény az eklézsia, ott nem telik plébániára, se iskolára s a hol elszegényedett a közönség, ott még az is elhauyatlik a mi a vallás és nevelés csarnoka. így van bizony ez miná- lunk is. A ki alaposan ismeri városi viszonyainkat, annak nem kell részletesen megmagyarázni, hogy milyen áldozatokba kerül a reáliskola töntartása. De nemcsak az elszegényedés, hanem más tényező is hozzászegődött reáliskolánk elhanyatlásához. Országszerte megpendítették a mostani reáliskola rendszerének reformálását. Mint minden javaslathoz, úgy a reáliskolák reformjához is minden oldalról hozzászólottak s valljuk meg nyíl tan, a virágzó reáliskolák iránt olyan sok rosszakarat került fölszinre, hogy a közönség, ha nem is az érvekmig gyermekeikkel a — daj.wík mulatoztak. De azt a hagyományos szép, el fátyolozott, ábrándos vonásé, titokteljes tekintetű — nőt, kiről oly sokat olvastam, nem találtam soha. No vei 1 airók fantáziája az csak, gondolám magamban. Pedig csalódtam. Igen ! A kalandok mégis előfordulnak. Rövid idővel ezelőtt volt szerencsém e valóságról személyesen meggyőződni. Hosszabb utat kelle néhány hó előtt teuuem. Az őszi esők által igeu elrontott nánai utunkon egészen összetörve érkeztem az állomáshoz. Szerencsés voltam. Nem kelle sokáig várokozuom. Jegyet váltottam — és kiállottam a felszállás helyére. Erősen zakatolva hatolt előre a Steplienson-paripn. Felhágtam és elvonulva egy zugba, pihentetem összerázott tagjaim, midőn észre- vevém, hogy tulajdonképei'nem egyedül ülök akupébau,oly arcz átelleuébeu, melynél szebbet, bájosabbat eddigelé nem láttam. Nem vagyok festő. Ha tehát, szabad volt a nagy festőnek arra hivatkozva, hogy nem iró — keveset szólnia, szabad lesz bármily irócs- kának is, nem lévén festő — néhány vonással csupán a legbájosabb nrezot is ecsetelnie. Különben is felesleges erőködés az Írók részéről, időt, téntát, papirt fogyasztani valamely arcz leírásában. Először is lehetetlen valamely nrezot úgy leírni, hogy azt magunknak tökéletes hűséggel elképzelhessük. Más dszor, ha sikerülne is a valóságig bű mását adni a szavak színezete által valamely arcznak, ugyan ki az, ki képzeletét annak elővarázsolásá- val megkinozná és ne nyúlna inkább emlékezetének, vagy jelenlegi tiszteltjének 1 épei nek, de a folytonos lélekharang rangosnak megvetette magát s ha nem is tudta indokolni, kimondta, hogy talán nincs is szükség a reáliskolára. Ott a gyinnásinm, mely minden pályára egyformán képesít. Küldjük oda gyermekeinket. A reáliskolai kérdés apológiáját olyan szépen elmondták már tanfér- fiaink legjelesebbjei, hogy e részben utalom az olvasót e b. lapokban nem régiben szintén közölt enquete történetére. Hivatóttabban és alaposabban nem fogalmazhatnánk róla Ítéletet. Ez áramlatnak, a reáliskolák ellen fölmerült ez igen is igazságtalan áramlatnak városunkban is nyoma van. Fájdalom, hogy igen is kirívó ellen tétben. Városunk a főgymnasium palotája emeléséhez minden módja szerint közreműködött s a reáliskolák igen is szerény csarnokát pangásba hagyta süllyedni. De ez igazságos ügynek, ha vannak is sötét napjai, elvégre is diadalmaskodnia kell. Minden művelt ember érzi, sőt elvárja a reáliskolák reformját s az előnyök egyenlősítését, de minden művelt ember distinguálni is tudja, hogy mire való a reáliskolai képzés. Szilárd meggyőződésem, hogy a reáliskolák országszerte uj virágzásnak fognak indulni, mihelyest a gymnásiu- mok által bírt előnyökben részesülnek. A csütörtök délután összeülő tekintetes bizottság nem azt a kérdést fogja fölvetni, hogy vau-e szükség a reáliskolára, hanem a.;t hogy főn akarjuk-e tarfani váll vetett egyesüléssel az esztergomi reáliskolát. után, mondogatván: Olyan, mint X...vagy olyan, mint Y ... ? A hölgy a szüle kupé egy szegletébe húzódott össze. Ki lehet ő? kérdezőin magamban. Egész külseje elegáns, előkelő hölgyre vallott. De, gondolám, előkelő hölgy ritkán utazik egyedül. Gyötrött kíváncsiságom, de mivé! egész valója nagy tiszteletet parancsolt — nem vevék magamnak bátorságot, kérdezősködui kiléte felől. Hová mehet ? Kutatám ezután magamban, hogy reiuényellietlem vele még szóba, társalgásba égj éledni. E közben belép a konduktor és kéri a jegyeket. Itt az alkalom, gondolára és el- akarám kérni jegyét, hogy a kondüktőruek átnyújtsam. De elő akarám először a magamét húzni s észreveszem, hogy valahová elhánytam vagy eldugtam. Keresgélnem kellett. Mig zsebeimet átvizsgáltam, hogy a jegyet felkeressem, a hölgy már rég odaadta volt a magáét és szolgálatkészségemre nem vala többé szüksége... Nem is szólit- liatám meg. Leültem, Gondolkoztam. Nem tudtam mikópeu kezdjem meg óhajom megvalósítását. Már-már készen voltam a megszólítással, midőn a vonat megindulván, ezen körülményt akartam kizsákmányolni — társalgásunk kiindulási pontjául. De képzeljék csak malőrömet ! — Az utolsó pillanatban megnyílik a kupé ajtaja, berohan egy nagy kövérséggel megáldott valaki, hirtelen letelepedik és tompa hangon mormogja :-- Már valóban ideje volt ! A hölgy mosolygott. Miért P gondolám. Nevetségesnek talál, mielőtt csak egy liauFájdalom, de bekövetkezett a kérdés fölvetése; vajha bekövetkeznék egyszersmindenkorra való befejezése ! A reáliskola ügyében döntő bizottság fölvetheti a kérdést így is: Vagy van Esztergomnak egy saját erejéből fönntartott reáliskolára szüksége vagy nincs. Ha nincs rá szüksége, mutassák ki adatokkal s bizonyítsák be, hogy városunk és megyénk iparos és kereskedő nemzedékének elég a normális képzés s egész életére untig elég, ha inti s olvasni tud. Ez esetben zárják be azonnal a reáliskola kapuját. Ha pedig van reá szükség, akkor vegyék el a teje fölött lebegő Dainok les kardot s culturális missiójához és méltóságához híven szavazzák meg neki a tengődés helyett a biztos existeiitiát. El nem évülő érdemeket szerez magának az a fórum, mely a fölmerült kérdést ilyen értelemben fogja föl s intézi el. Egy városi képviselő. Iparosaink kitüntetése. Mindig nagy örömmel szoktuk túljegyezni azokat az adatokat, melyek némi tekintetben fényt vetnek hol városunk szorgalmára, hol jóra valóságára. Ebben a kellemes helyzetben vagyunk a debreczeni iparműk iáili tás kitüntetéseivel szemben. Nem egyszer hangoztattuk már, hogy iparosaink közt nug vannak a nagymérvű pártfogást is megérdemlő elemek, csakhogy annyira magukra utalva, hogy fejlődésük szertelenül lassú. I gomat is hallotta \olua? Kiolvastam a hölgy szemeiből, hogy ő is mondja : „Idyje volt, mert ha e harmadik úti társ nem érkezik, átellenesem megszólított volna ! Tehát nevetségesnek talált. Ki miatt ? Ez ügyetlen ember miatt ! Ügyetlen. Igen : a milyen lénye, olyan magaviseleté. Alacsony, valóságos zsirzsák, vörös arcz — és olyan orral, milyen Petőd egyik tanítójáé volt, kit oly szépen megénekelt. Tekintete e hívatlan vendégnek gyanús, arczkifejezése visszataszító. Öltözete nem szabályozó, kellemetlen kinézését, sőt inkább fokozá a kellemetlen benyomást' Idomtalau czipőlr, zsíros kabát, kétes tisztaságú fehérruha, és olyan Karbonán- féle kalap — volt testének nem épen díszítő meze. Ki lehet ez az ember ? Semmi nemű málhája nem lévén és a beszállás utolsó pillanatában érkezvén, azon szeszélyező gondolatra jöttem, hogy oly emberrel ülök egv kupéban, ki lerázván valahol bilincseit, gy< rs futás által keres szabadságot. Ijesztő sejtelmem erősité azon körülmény, hogy a legközelebbi állomáshoz érkezvén — utitársuuk felállott, Kereszté a kupé ajtajának ablakát, kitekintett, jobbra balra hordozó szemeit és még mielőtt a vonat megállott volna — gyakorlott ugrás sál elhagyta a kupét. Utánanéztem, kerestem a tömegben. Seholsem pillauthalám m g. Bezártam teli t az ajtót és visszavonultam helyemre, tűnődve a történtek felett. Egyszerre bozontos kabátú férfiú tekint be ablakunkon. A hölgy elsikoltotta magát.
