Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 20. szám
A legszebb ideák sírboltjába temetett esztergomi átalános iparosszövetkezés ideája tavai még szebb jövővel kecsegtette iparosainkat; csakhogy fájdalom letért az is a napirendtől, mint sok egyéb életrevaló törekvés. Pedig ha az erősebbek a gyengébbekkel szövetkeznek, biztosabb utat jelölnek közös maguknak. Néhány adatunk van ismét néhány ipa fosunk kiemelésére. Ha a katona érdemjelet kap vitézségéért, a polgári érdem kitüntetésben részesül, azt mindig például állítják oda a nyilvánosság előtt. Ebben a járatban vagyunk magunk is, midőn az esztergomi iparos ifjúság önképző- és betegsegélyző egyesülete több tagjáról megemlékezünk. A lefolyt debreczeni iparinííkiálli- táson ugyanis Pataki Vincze ezüst érmet kapott kiállított tárgyaiért. Iíj. Roth Ferón ez, Nádasi Elek, Szeiler Antal és Laezkovits Ferencz a bíráló bizottságtól bronz-érmet nyertek. Szili Sándort és Beskó Bélát elismerő oklevéllel tüntették ki. Polgármesterünk a napokban adta át nekik hivatalosan a kitüntetés jelvényeit. Vegyen róla a nyilvánosság is tudomást s buzduljanak a példán a többi iparosok. A helybeli iparos ifjúság önképző- ás betegsegélyző egyesülete pedig fogadja ez újabb sikeréhez szerecsekivá- natunkat. Az olyan egyesület, mely hivatással dolgozik s melynek tagjai a város hírnevét emelik, megérdemli, hogy a közönség pártfogása által is biztosított jövővel folytassa szép törekvéseit. A zsidó farsangról. (Purim estély.) Tekintetes szerkesztő úr ! A zsidó farsang eredete felől szándékozom néhány sort Írni s utána a purim mostani értelmét megmagyarázni. Két ezer kétszáz harminczkilencz esztendő előtt a virágzó persa birodalomban egy Hainan nevezetű zsidó gyötrő miniszter élt, a ki később felmagasz- la Itatott. Ez a zsidók kiirtására törekedett. Terve azonban megbukott s ennek emlékezetére lilik évenkint a purim ünnepeket. A zsidógyötrés különben nem uj baj. Hiszen sok Hainan van a mostani miniszterek, diplomaták, képviselők, kereskedők, iparosok, sőt maguk között az újságírók között is. Csakhogy vannak ismét olyan mintaképek a kik a zsidógyülölők szenvedélyét ellensúlyozzák A római katholikus egyház fejedelmei a pápák például nem tartoztak a zsidó gyötrők közé, a mint hogy nőm tartoznak mindazok, kik türelmesek a másva,llásúak iránt, s kik iutelligentiájtiknak épen ezáltal szereznek érvényt. De legszebb s legecclatánsabb például említem föl a magyar kath. papságot s ezek élén, főleg az esztergomi klérust, melynek feje a lierczegprimás szintén nem egy ízben adta bizonyítékát a zsidó kérdéssel szemben türelmének. Leginkább terjesztik a zsidógyülö- letet olyan hírlapírók, a kik nem meggyőződésükből irnnk ellenük, hanem majmolnak olyan alakot ki, például a magyar parlamentben félszeg ideái által a legnevetségesebb csodabogarak tere ni tője. Tagadhatatlanul igaz, hogy a zsidók jómóduságuk következtében, vagy inkább élelmes szorgalmuk folytán idéztek elő legtöbb irigyet. Hogy a jó- módúság megszerzésében elkövetett néhány ak visszaélése miatt miért árad ki az irigykedés a becsületes többségre is, az megfoghatatlan. De befejezem levelemet s kijelentem a purim mai jelentőségét. Ez alkalommal poharat szoktunk emelni embertársaink javára, a nemeslelkű keresztényekre s igy ünnepelünk. Kiváló tisztelettel Wallfisch Henrik. Parim esték. (Jordán farsang.) Istóczi meg néhány hétszilvafás tönkresilányult földbirtokos nagyon furának találja, hogy a zsidó is bomlik. Mintha bizony ahoz, csak magunknak jó keresztényeknek volna egyedüli j essünk. Mintha bizony a zsidónak nem volna a vériben, hogy egy esztendőben egyszer maskarát csináljon becsületes emberi ábrázatából s bejárja azokat a házakat, a hol szép asszonyok főzte és szívessége gyűjti és marasztalja a vendégeket s ott el mulattassa azokat, a kik szeretik legalább egy esztendőben egyszer kikaczagni magukat a saját gusztusok szerint. így kerültünk mi is egész véletlenül s egész hívatlanul, de azért nagyon szívesen egy kedves és előkelő család körébe, a hol városunk egyik legszebb asszonya s egyik legszellemesebb embere traktáltak bennünket édessel is, savanyúval is, pikánssal is, meg mindenféle egyéb vendég marasztalóval. A pitvarban egy sal on ruhába öltözött polgártárs sétált föl s alá. Ez az estély Cerberusz volt. Meghagyták neki. hogy csak tisztes álarczosokat bocsásson be s ő hivatásához hiven szörnyű kegyetlen és válogatós kritikus volt. Együtt volt már a vidám társaság, mikor mi egész váratlanul betoppantunk. Es nagyon szívesen fogadtak s úgy elláttak, hogy szinte tékozlónak kezdtük nevezni ezt a jó féle vendégszeretetet. A vidám asztal seladonjai egész készséggel szorítottak nekünk is helyet s mi nagyon is jól találtuk magunkat a purim estély vendégasztalánál. Jön egy -virágárus ieányka egy lovaggal. A pl as tikiig karok nem egy ana- chronismusra csábították a szürkébb fejű vendégeket. Nagyon kecsesen forgott s pompásan szellemeskedett. Jött azután egy torzonborz vándorművész, madárijesztő rettenetes parókával, fölpiszézett orral s rémitő vattermörderrel. Kezdetben nagyon jól találta magát de a mint egy érsekujvári hajtású menyecskének s egy philosophus collégám- nak megsúgtam a spéczi nevét, azonnal lelankadt hősiessége s eltűnt egy más házhoz, melynek feje becses lapunk Sujtásában nem egyszer szerepelt s a hol ez este az alispánon ki vili nagyon sok érdekes vendég gyülekezett össze. Megjelent erre két kedves paraszt leány. Első látásra nővérek. Az idei bálokban a legválogatot- tabb tánezosnők sorába tartoztak. Nagyon szépen megőrizték incog- nitójukat s daczára annak mindenki tudta, mit rejtenek az álarezok. Jöttek azután gyorsan eltűnő clow- nok és hősök s végül két lovag kíséretében megint egy érdekes kis — „Legyen nyugodt asszonyom, elő- vigyázati rendszabályunk követelte csupán hogy betekintek — szólt a benéző csendőr és csákója széléhez, érintvén ujjait, eltűnt. Valónak hittem ekkor gyauitásom. Kinéztem a rendőr után és láttam, hogy minden kupéba betekintett. Készen lévén vizsgálódásával — füttyöt hallottam, és a vonat tovább indult. Utitársunk nem jött vissza. Azonban alig haladt néhány métert a vonat, midőn ő, mint előbb, felszakitja ajtónkat, berohan és sajátságos mosolylyel mondja: — Valóban ideje volt ! Megvallom, sajátságos érzet futotta át tagjaimat és utitársnőmre fordítám tekintetemet. Most nem mosolygott ő sem. Halvány arcza elárulá, hogy izgatett, nyugtalan. Valószínű hogy egy gondolatunk volt. De ő sem szólott, csak feljebb húzódott az ülés szegletébe és közelebb vonta magához kis táskáját, kétségkívül azért, hogy az űr közötte és a gyanús úti társ között annál nagyobb legyen. Utitársunk ezalatt gondtalan arczkifVjezéssel tekintett ki az ablakon és legeiteké szemeit a síkságon. Csak óráját vévé gyakran elő és folyton nézegető. Úgy látszék, hosszának tartól az időt és óhajtotta volna minél előbb elérni czélpout- ját. De hová törekedhetett ? Valószínűleg a — határra. Én ilyenképeu magyarázóm uy ngtalanságát. Végre mégis nyugodtabbnalc mutatko- zék. Mozdulatlanul függesztő tekintetét majd ki a szabadba, majd a kupéban egy helyre. reám. Fürkészni akartam épen indokát érdeklődésének irántam, midőn új állomásra érkezvén, utitársunk mint olőbb, elünt. Az előbbi állomás jelenetei mind ismétlődtek. A csendőr jött, benézett, ajánlotta magát, elment- De most már mégis kérdezem : — Kit keres ? — Nem tartozik ugyan a dologhoz .... egy rablógyilkost, kinek e vonaton kell lennie. — Kit ? — Rablógyilkost. Csak kézre keríthetjük ! E szavak után tovább ment. A hölgy látszólagos félelembe esett e szavak hallatára. Felkelt. Összeszedő kevés málháját. Ki akart menni. — Hová méltóztatik nagysád ? kérdőm mintegy megfeledkezve, hogy eddigelé még nem szóltam volt hozzá. — Ki akarok menni és másik kupéba szállani. — Miért ? — Hiszen ön is hallotta. A tolvaj, a gyilkos nem lehet más, mint azon férfiú, ki itt volt és valószínűleg ismét visszajön. Én el akarok menni. — Itt vagyok én nagysád, legyen nyugodt, ne féljen. — Engedjen kérem, urain, távozni akarok e kupéból. — Lehetetlen, a vonat már elindult. Kieshetik nagysád ! Nem tartözhatám vissza. Felnyitá az ajtót és ki akart ugorni.—Szerencsére jött ismét utitársunk és hirtelen felszállásával megakadályozó a hölgy ki lejtését, A szegény nő, úgy megijedt, hogy karjaimba rogyott. Feltartám őt és helyére ültetőm. Utitársunk is leült, miután szokott mormogásával rneg- jegyzé: — No mégis bejöhettem még ! Véletlenül lepillantottam. Valóságes gazember — arczkifejezés honolt vonásaiban. Hosszabban nem vizsgál gat ám, mivei összes gondolataimat és gondjaimat a hölgy vévé igénybe. Kire is lehetne gendolni, kit is lehetne észrevenni ily körülmények között, mint azon hölgyet, ki egészen védelmünkre bizta önmagát? Oldalam mellett ült mest és éu elmélyedtem bámulásában. Szemügyre vettem dúsgazdag hajzatát, mely oly bájolöan futá körül szabályos piczike füleit. Bámultam parányi kezeit, melyeknek finomságát lágyságát, svédkeztyfíje teljesen el nem rejthető... Gyönyörködtem volna egyebekben is, ha folyton közel eb b-közel ebb nem jött volna mellém és meg nem szólított volna. — Veszve vagyuuk . . . Mindig önre néz. — Kicsoda ? — Az az utas. — Jaj ő? Csaknem megfeledkeztem, hogy többen vagyunk. Reánéztem. Szemeink találkoztak. Azt vettem azonban észre, hogy nem annyira rám, mint mellényemre függeszti tekintotél. A hölgy is észrevo^é ezt, mert füleimbe sugá : — Az óra ! — Mit parancsol ?-- Meg vagyok győződve, hogy óráját akarja. — Órámat ? és eloliuzám mellényem zsebéből. Utitársunk arczkifejózése óráin láttára vidorabb lón. En azonban visszahúzódva kissé, félvén attól, hogy megrohan órám miatt. De csak udvariasan inondá : parasztloányka, a kit azonban semmi áron sem árultak el. A látványossá,gokat vidám hegedűszó fűszerezte s eközben az „Adakozzunk“ tánezra buzdító „riadója“ mellett lelkiismeretesen megforgattuk a jelen volt lányokat, a takaros álarczosokat s fő-leg a szép háziasszonyt s a kedves zsei lémét. A czigányok is elpusztultak, az álarezosok is elmaradtak, az idő is jóval éj fél után járt, mikor megrakodva sok emlékkel s édességgel, gyönyörű „elec- trikus ^kivilágítás“ mellett szépen haza vonultunk, megfogadva egymásnak, hogy ha már a purim estélyen jól találtuk magunkat, még jobban kimulatunk holnapután, mikor a purim világ a Fürdő vendéglő termében Carneyalt néhány vigalmas órára föltámasztja halottaiból. Aucun. Kamara hangverseny, (Előleges tudósítás.) Még márczius hó közepén öt fővárosi művész érkezik Esztergomba s kamara hangversenyt rendez. Willy Deutsch zongoraművész a budapesti előkelő hangversenyekről már előnyösen ismeretes. Krancsovics Dra- gomir kitűnő hegedű-művész egy Ízben már itt járt nálunk s átalános elismerést aratott. A vonó-négyes Krancse- vicsen kívül Sabatbiel F., Pinkus H. és Ruchoff H. urakból áll, kik mindannyian a nemzeti színház nagyhírű zenekarának tagjai. A hangverseny napja valószínűleg márczius 19-ére lesz kitűzve. Bemutatják Goldinarck egy ötösét, Beethoven F-dar négyesét és Volkmann E-moll négyesét. A műsor tehát tartalmas zenészeti művekkel kecsegtet. Bellovits Ferencz urat kérték föl a művészek az előleges rendezkedésre s a fáradatlan tanár buzgón utána is lát, hogy városunk ismét kitűnő műélvezetben részesüljön. A helyek ára igen mérsékelt, úgy hogy mindenkinek módjában lehet a kamara hangversenyen részt vehetni. Az ülő helyek forintjával a kiadott íveken már alájegyezhetők. Alájegyzési ívvel szívesen szolgál Bellovits Fér. úr és szerkesztőségünk. Bővebbet jövő számunkban. — Gyönyörű óra ! és kinyújtván kézé hozzá tévé : — Szabad közelebről megtekintenem ? S Gondolkoztam pár pillanatig, szom- széduőm azonbau gyöngén érintő kezemet d és monda : — Adja oda. Akarja, hogy elvesszünk 3/ órája miatt ? Odaadóm az órát. Utitársunk kezébe vevén órámat —- körül forgatta, minden oldalról megvizsgálta, ,í felnyitotta, szerkezetét nézegette, majd an műértő taglejtései és a r ez kite j ez és ei v e 1 la- - tolgatta — egészen úgy, mintha sajátja«j lett volna. Lemondtam már órámnál és ismét an hölgyhöz fordultam. Könyes szemekkel kö-~< szönte eljárásomat, hívén, hogy általa meg—v menekedett a biztos haláltól. Én nyugtatniiu akaróm őt. El akartam mendani, hogy órám-u ért kárpótolva vagyok -- barátságos tekin—n tetei által, el akartam mondani, bogy . . .. de nem szólhatok, mivel a vonat megállotta és mi ismét ketten valónk Alig állót tini lóin azonban meg, a hölgy hirtelen szökéssel el—i hagyta helyét és az ablakhoz állott. — Ismét elment — szóla. — Mint rendesen — válaszolék. — De most óráját, is viszi. — Nem tesz semmit. — Ob az sokat tesz,— mondó és zajt je ütött. — Csendőr űr ! Csendőr úr!... — Mit szándékozik tenni nagysád ? — Hívom a, csendőrt. Mór jön is. Mit akar nagysád a csendőrrel ? Biztos a, lopásról ? — Biztos vagyok.
