Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 77. szám
: sztergom IV. évfolyam. 77. szám. Vasárnap. 1882. szeptemb«'24 én. ! ^ ............ r V árosi és megyei érdekeink közlönye. JA EG JELENIK HETENK1NT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié..........................................6 frfc — kr. fél évre . ......................................3 „ — „ n egyedévre..........................................1 * 50 „ Egyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG; Lőrincz-utcza 30', hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ hT V ATAL: jSzÉCHENYI-TÉR hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési péhzuk és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 190—200-ig . 1 „ 50 „ 200-300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGANHIRDETESEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöltetnek. NY1LTTÉR sora 20 kr. Kossuth irodalmunkról. Kossuth Lajos egy levelet intézett a kotöfitársaság titkárához. Hatalmas szellme nyilatkozik e levélben is, mint [jinden sorban, mely tőle ered. A ámüzött, évtizedek óta távol vau bár nádott hazájától, rendkívül alaposan ímeri nemcsak politikai, de társadalmi irodalmi viszonyainkat is, és a Pofi-társasághoz intézett jó tanácsait meg- iveluüuk nagy haszon lesz. Az utóbbi években sokat foglal- 'Nzott a közvélemény azzal a nagy íordóerejü kérdéssel, melyre nézve a I ríni száműzött oly ékeseu és tanul- ^gosan nyilatkozik. A magyar közönig zöme még csak most kozd igazán vvasni. Nem kicsinylendő haladás, hogy siiezd“ olvasni, hogy a szellemi igének egyre fokozódnak. Lassankint leír rólunk az a kor, melyben a nép sztán és kizárólag a kalendárinmok- íi merítette olvasmányait és kót-három iiiyi szöveggel, mellé vagy egy tuczat nptár-képpel beérte egyik karácsony- 1 a másikig. Ma már nagy és egyre növekedő wasó közönségre számit úgy a sajtó, rrnt a könyvirodalom. A központi iMitikai újságok mellett egész tömeg ifiéin lap, szaklap és szépirodalmi fo- ióóirat jelenik meg, inindmegannyi a magyar nép zömének pártfogásából, egyelőre kevesen vannak bár az olva- i!k és még kevesebben az előfizetők, é e részben évnegyedről-évnegyedre ődvezőbb arányokat mutat a statisztika, i ha ki lehetne tüntetni az ebbeli jitisztika fokozatosan előnyös változást tiz esztendőre visszamenve, valóban nagyobb okunk lenne a megelégedésre, mint akárhány más téren. Hanem épp ezért kell tisztába jönnie a magyar hírlap- és könyv- irodalomnak azokkal a nemes, nagy föladatokkal, miket megoldani van hivatva. Első sorban közönséget kell hódítani, sokkal nagyobbat az eddiginél, melyet nevelni lehet az irodalomnak. Neveljük nemes, lélekemelő irányban és ne siillyeszszük le tisztán üzleti vállalatokká az újságokat és könyveket, miket a nép kezébe adunk.Abban a versenyben, mely az irodalmi termékek elárusitása körül kifejlett, fájdalom, ma sem irányadók már pusztán a magasabb szempontok. Egyes kiadók erkölcs- és izlésrontó könyvekkel árasztják el a.z olvasó közönséget, mely nem tud eléggé óvatos lenni a szellemi táplálék megválasztásában. Silány, alantas, piszkos külföldi regényeket terjesztenek az élelmes ügynökök és a terjedő olvasási kedv révén ezekre is kapnak vevőket. De ugyanazok a vevők megvásárolnák a jó könyveket is szívesen és igy a lelkiismeretlen kiadók tesznek a közöuség Ízlésében legnagyobb kárt. Meggondolhatnák pedig ezek az egyszeri üzleti haszonért a jövőről megfeledkező könyvkiadók, hogy ilyen utón a szivnemesitő, művelő hatású olvasmányoktól vonják el a tért. És meggondolhatnák ezt azok a hírlapok is, melyek a botránybajbászatáltal akarnak vállalataiknak kelendőséget szerezni. Amelyek a „nulla dies sine liuea“ elvénél fogva minden napra tálalnak föl valamely izgató olvasmányt, csakhogy „érdekesek“ legyenek, mint ahogy ezt műnyelven nevezik. Amelyek megtöltik ftrcza-rovataikat külföldi férczel- mények magyar fordításaival, botrányos, szenzácziós regényekkel, rémtörténetekkel, aféle rejtelmekkel, a miktől undorral fordul el a jó ízlésű ember. Kossuth Lajos mindezekre rámutat a Petőfi-társaságboz intézett nagybecsű levelében. És a dicső száműzött szava nem lehet a pusztába kiáltó szó’ Sokszor, ezerszer vissza kell még térnünk Kossuth nyilatkozatára, bogy irtsuk a gyomot, mely veszedelmes mértékben burjánzik föl a hazai irodalomban. És a közönségnek is hallgatni kell Kossuth bölcs szavaira. Vonja meg támogatását az irodalom minden selejtes termékétől, forduljon el azoktól a hírlapoktól, melyek megromlott ízlésre spekulálnak a botrány bajbászatokkal. így kipusztul lassanként az irodalmi gyom mind és uralni fogja a tért a tisztességes irodalom, melyuek oly végtelenül szép hivatása és czélja van. 60 százalék zsidó tanuló. Mielőtt még a beiratkozások sta- tistikai adatai hivatalosan nyilvánosságra kerültek volua, a Közlönyben egy valaki (ismerjük a tolla után) összeállítja a vallásbeli külömbözéseket s kisüti a következőket. „Az esztergomi főgymnasiumban 278 tanuló közül 34 zsidó van, tehát 12 százalék. És ez még transeat. Ámde az esztergomi reáltanoda 99 növendéke közül már több mint fele, az az 59 zsidó, tehát 60 százalék és es valóban aggasztó lehet minden fein ügy barátra. Vájjon a zsidóság, mely ily nagy mérvben veszi igénybe a reáliskola előnyeit, mily arányban járul annak fenntartásához ? Ezt igen érdekes lehet tudni.“ Kár, hogy e kérdés fölvetője nem meri levetni álarczát, hogy egész bátran szép szemei közé nézzünk. Kétségkívül nincs tisztában a tanári hivatás álláspontjával, ha olyan kérdést keres és óhajt ódium tárgyává tenni, melyhez az iskola falai közt semmi köze, az iskola falain kívül pedig csak rossz- akarattal szólhat. Az iskolában eddigelé zsidókérdés nem volt. Minden tanuló egyforma mértékben részesül ott az oktatás előnyeiben, hiszen az iskola czélja nem lehet a különböző felekezetek közt való különbségek éreztetése hanem az egyforma kötelességek és jogok iránt való érzék felköltése és fejlesztése. Minden társadalmi, politikai vagy utczai áramlatnak következményei az iskola szent falai közül ki vannak utasítva. Határozott rosszakarat kell ahoz, hogy valaki a zsidó kérdést az iskolába erőszakolja s gynlölséget szítson ott, a hol kölcsönös szeretet és becsülós gyakorlására vezet az oktatás. Az esztergomi reáliskolából a praktikus élet tanítványai kerülnek ki. Kereskedők és iparosok. Mért nem tűnik föl a Közlöny suttyomban izgató tudósítójának az, hogy az esztergomi kereskedés például majd egészen zsidó kézben van? Mért tűnik föl az, hogy a reáliskola növendékeinek több mint fele zsidó? Hiszen az mind a kereskedői pályára készül, már pedig praktikus irányt a gymnasium alsó osztályaiból csak nem vihet ki az életbe. ss „IstUtgom és Vidék*" tárezája Mindegy nekem. . . Mindegy nekem, beszéljelek, Tiporjanak ronda sálba, Emeljenek fel az égig, Vagy hagyjanak meggyalázva ; Átkozzon az egész világ, Gúnnyá törpül majd az átok, A te fonó szerelmedért, Bántóidnak megbocsátok. Mindegy nekem, beszéljenek, Bármit rejt a jövő mélie, Szivem a te híí szivedhez Mint ág galyhoz, úgy van nőve... A fájdalmak Golgotháját Elkerülni szörnyű vétek, Ha tudjuk, hogy felemelnek, Megváltnak a szenvedések. Mindegy nekem, beszéljenek, Kaczagjauak, nevessenek, Járja bár a tőrük által Minden részét e kebelnek, Mint a tenger hullámai Zúduljanak fel a vádak, Nem tudok én semmit erről Csak szeretlek ! Csak imádlak ! LÉVAI SÁNDOR. Ismerni kell a női természetet! — Szerelmes história, — — Barátom ! isten teremt’ úgyse! alig ismerek már jóformán rád. — Teljesen oda vagyok, — Látom. — Én istenem ! mit tehetek róla ? — Mit tehetsz ? Hisz merő bohóság az egész. — Az én szerelmem ? — Az. — Ugyan minek illeted olyan profán kifejezéssel szívem leggyöngédebb érzelmeit? — Furcsa beszéd. A lázas agy botor képzelődése — a te szerelmed. — Látszik, hogy még nem szerettél igazán, hogy még nem szerettél sehogysem. — Hahaha! No ezt ugyan pompásan adtad ! — Látszik, hogy nem tudod, mit jelent az, valamely nőbe belebolondúíni vagy valamely uőt az imídísig, az őrjön - gésig szeretni; határtalanul rajongni értté. — És úgy-e bár ? — el nem érhetni? — El nem érhetni és érezui, hogy az ember egy parány, egy porszem, egy nagy semmi hozzáfoghatólag; tudni, hogy sohasem lehet az övé és mégis szeretni őt örökké lángoló szenvedéllyel, el nem oltható tűzzel. Csak láthatni őt, és azt is csak nagy néha, de nem bírhatni. — Szóval reménytelenül szeretni. — Úgy van. — Hja ! ismerni kell a női természetet. Nagyon csodálatos egy valami az. Ha dicséred a nő bájait, kész lehetsz arra, hogy min-' dennapi bókolónak fog mondani. Rajongsz értté és ő meg tudja, hizeleg vele hiúságának. Szereted és megváltod neki, unalmasnak fog találni. De ha hideg vagy iránta, ez izgatja, ingerli. Hidegséged sérti hiúságát. Mindenki szépnek nevezi, csupáncsak te nem. Ez fölkelti érdeklődését iráutad és minél hidegebben bánsz vele, annál inkább érdeklődik irántad, annál gyorsabban és forróbban megszeret. Csak azt ne mutasd neki, hogy szereted, mert a diadal elbizako- dottá teszi. A komolyság hevíti, de az értté való véghetetlen epekedést természetesnek találja. — Ah ! tudnék én csak ilyen északi sark lenni, a milyen te vagy. Bírnék csak nyugodtan a szeme közé nézni és nem veszteném el kevés sütni valómat. Képes volnék csak eszes emberhez illő józansággal szólni a fejével, nem adnám az egész kerek világért. * — Barátom ! alig ismertem rád. — Meghiszem. — Te boldog vagy ? — Túl boldog! — Légyottod volt vele ? — Ördögöd vau, hogy kitaláltad. — Hisz látom az arczodról, hogy szóltál vele. — Ab ! milyen boldog vagyok. — Szegény barátom. — Csak voltam, pajtás; de most már nem az vagyok. — Hanem ? — Gazdag. — Persze, csak vérmes reményekben. — Nem, pajtás. Képzeld csak, ő érdeklődik irántam. — Mennyiben? — Annyiban, hogy . . , — Nos ? — Kérdezte, ki vagyok és mire törekszem ? — Hahaha ! Most vagy még csak igazán „szegény barátom.“ — És ugyan miért ? — Mert ő csak azután fog szeretni téged, ha ugyan megszeret, miután majd meggyőződött, hogy belőled még válhatik valami. — Nem igaz ! — Vájjon ? — Én szerelmet vallottam neki.. — Siettél, hogy el ne késsél — az imádott angyal által való megúnástöl. — Bobó ! hova beszélsz? — Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ? — Hisz ő is szeret engem! — Megvallotta ? — Azt nem tette ; ámde — képzeld csak — megengedte, hogy rajonghatok értté, — Bolond ! Hiszen az annyit jelent, hogy nesze semmi, fogd meg jól. Oh ! te szerelmetes barátom, nagyon sajnállak !... * — Az istenre! barátom, mi bajod? — Kétségbe vagyok esve. — Veszem észre. — Azt sem tudom, hogy mit cselekszem ? Végem van. —- Kérlek, térj már végre magadhoz. Minek egyre az a kétségbeesett haue? — Ah! csak eszmélhetnék,... csak tudnám . . .
