Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 56. szám

Esztergom, IV. évfolyam. __ 56. szám.________________________Csütörtök, !882. julius !3-án. r V árosi és megyei érdekeink közlönye. JAi MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER1. VASÁRNAP ÉS^CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: égés?, évié.................................................6 frfc — lcr. fél évre .......................................................3 ■ — „ n egyedévre *............................................1 Egyes szám ára 7 kr. 50 SZERKESZTOSEG: Lőrincz-utcza, ‘jO , hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. K I A D Ó H I V AJ A L: , ^ZÉCHEN YRtLr 3^., hová a hivatalos s a magán hirdetések a nyilttérbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reelamálások intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól JOQ szóig — fi t 75 kr 100-tól* 200-ig . 1 „ 50 „ 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ Bólyegdíj 30 kr. MAGÁNHIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető leg- jutányosabban közöltéinek. NYILTTÉR sora 20 kr. A tiszla-eszlári eset társadalmi, büntetőjogi és rendőri szem­pontból. I. (H.) E lapok higgadtabb vérű és intelligens!'érzelmű olvasói előtt talán nem lesz egész érdeknélküli, ha ezen eset szakértelemmel bíró tollal a fent jelzett három szempontból tárgyilago­san megvilágittatik, annyival is inkább, mert tán hazánk eddigi bűnlajstromá­ban alig akadt eset, mely nem kuta­tom az okokat, oly alkalmas lett volna egy megmérhetetlen mozgalmat meg­indítani, amely mozi-alom, ha egyszer megindul, róla senki sein fogja tud­hatni, hol áll meg, mert a szenvedély­nek csak egy logikája és ez ismét szenvedély. Hogy ez esetről társadalmi szem­pontból értekezzem, föl kellene sorolni azon bűnöket, a melyek a kormány, a képviselőtestület és a napi sajtó részé­ről elkövettettek. Már körülbelül három év óta a kormánypárt kebléből kinőtt egyes politikai cbampionok vaskövetke­zetességgel szítják a zsidógyüloletet és badar modorukban nem átalnak oly eszméknek kifejezést adni, a melyeket már régen a tudomány és felvilágoso dottság eltemetett. A középkor iszonyatos jelenetei ma már lehetetlenek, a máglyák tűz- fónye ma már nem világíthat Alexandria utczáin és az aja Sophia oltáránál pa­takokként folyt vér utánzást nem lel­het, mert egy Marat, Danton, Robes- pierre és százezer franczia forradalmi hős élte és vérével vásárolta meg az emberi jogok elismerését. Ezen poli­tikai cbampionok, megtagadva a múl­tat, sőt saját értelmüket, pokoli mű­vüket folyton szőtték és a kormány, mint valami színházi közönség, a mely szoktatva van a komoly irányú klassi- kus színművekhez, a boltozatot is fel­keresi, hogy rajta nevethessen, ahelyett, hogy ezen mozgalmat csirájában eré­lyesen elfojtotta volna, nem tevés által legyezgette és noble nevetésbe tört ki, ha Istóczy-Cassandra jósolta,. hogy Mó­zes ernte portás és hogy 16 millió ke­resztény lakost az 500 ezer zsidó el fogja nyomni. Istóczy és hasonnemű parasitái röp- iratokat bocsátottak szét és nem volt az ország azon catilinaris existentrájú eladósodott és munkakerülő férge, ki nem gazdagította volna az antisemiti- kus fzennyirodalmat és minő férgek voltak azok? Vannak parasiták, melyek nappal sohasem láthatók, csak éjnek idején setétben, miután félnek az egyenes tá­madástól, felmásznak a falakra és onnét ereszkednek le az alvó emberre, hogy álom közben vérét szívhassák. Ilyenek ezen autorok is, antiszemi- tikns nemes buzgalmuk, sokszor nem­telen s majd ki nem fizetett váltó­ban, majd aljas kenyéririgységben leli alapját. A röpiratok beszárnyalták az or­szágot, izgatták a közönséget és a bölcs kormány nézte, tűrte, olvasta és nevetett, nem volt királyi ügyésze az országnak, kiuek a büntető törvény- könyv 153. és 155. §-a eszébe jutot­tak volna, hisz nem is adóvégrehajtó lett megbántva ezen ponyvairodalomban, hanem csak lázadás és ez is csak zsi­dók ellen irányult, ezért pedig nem érdemes pert indítani és a fegyházakat gazdagítani. Hanem mikor a hullámok már tor­nyosulni kezdtek, mikor már Onody 500 ezer magyar zsidóra ráfogta, hogy orgyilkosok, akkor igen is fellépett Tisza, mint Messiás és kegyesen meg­ígérte, hogy a szuronyokat mozgósítani fogja, ezen pillanatban született meg reánk nézve a tulajdonképeni zsidó­kérdés, melynek szülője maga a kormány. Hatalmánál és minden sikertelen adó- végrehajtásnál mutatkozó erélyénél fogva az egész mozgalmat elfojthatta volna, ha nem vágyódott volna a meg­váltói szerep után, erre pedig nincs szükségünk, megvédi a magyar zsidót maga a magyar nemzet és a magyar zsidó magyar érzülete. Tisza egyrészt és másrészt a hi­vatkozott politikai cbampionok ezúttal tévedtek, látszik, hogy azon hazát, melyen évek óta nadályokként függnek és azon népet, melyet évek óta — boldogítanak — nem ismerik, setét munkájuk és aljas czéljaik hajótörést szenvedtek a nép tiszta és becsületes jellemén és a század niveauján álló műveltségén, nem voltak képesek ezen tengernyi nép sima tükrét megzavarni, nem sikerült nekik a magyar nemzet ezredéves fényes pajzsát egy zsidóüldö­zés által beszennyezni. Pedig be sze­rették volna ezen vérfoltot látni, hogy azután a humanismus nevében sortüzet command Hozhassanak a nép sorai közé, hogy a sajtószabadságot korlátolni ürü­gyük legyen és hogy elmondhassák: „látjátok magyarok, éretlenek vagytok, nektek nem szabadság, hanem autokra­ta való.“ A fővárosi sajtó higgadtabb és na­gyobb része éhommal fogta fel a dol­got és egyébnek sem tekintette az egész ügyet, mint egy közönséges bűn­tettnek, melyről egy tisztességesebb lap behatóbban mindaddig úgy sem ir, míg az ügy a vizsgáló bíró, minden nyilvánosságot kizáró kezei közt vau. Másként a zúglapok és szen-zátió- hajhászó újságok ; napról napra rém­hírekkel tractálták közönségüket, na­ponta uj meg uj, majd fej-, majd láb­nélküli hullákat találtak fel, ásaf.trk fel sírokat és döntöttek fel zsinagóká- kat, rég elfelejtett dajka, meséket ele­venítenek és ők az elsők, kik a zsidók összeségét vádolják. Természetes folyománya ennek, hogy a zsidók is mozognak, mert végre senki sem szereti magát gyilkosnak neveztetni, dijakat tűznek ki türelmet­lenségükben gyanúsítják a bírákat és mindenütt rémeket látnak, hol csak üres pletyka van. így csinálják a rossz vért és így gyanúsítják önmagukat, mind ez pedig csak viz a zsurnalisztika malmára. Ha végig nézünk mindazon tendenk tiózus híreken, miket sok lap hozott é- másnap mindjárt dementált, ha olvas­suk azon glossákat, miket a nép fe-s világositására (?) Írtak, — hisz arr- vannak hivatva — akkor el lehet rólul mondani: „Man merkt die Absicht und wird verstimmt.“ Nagyot hibázott a zsurnalisztika, midőn egy közönséges bűntényt, amely mint ilyen még hegyőzve sincsen, arra használta fel, hogy az ország 500 ezer zsidó lakója ellen a fajgyűlölet összes fúriát keltette fel. Nézzék meg a magyar zsidót, mivé As „Isstcrgom és Vidéke“ tárcsája Vigasztalódjál, jó apám. Nincs már felhő az ég felett — Virraszt az isten e^hazán. Gyermekded szívből azt súgom Vigasztalódjál jó apám ! »Zord századokból éji rém Jár szerte bár föld kerekén*, »Máglyára11 dobja a magyar Ha rémitgetni itt akar...! — Vigasztalódjál, jó apám ! Ha német, muszka dul-ful is És szítja a viszály tüzet. »Meghal is ott az irgalom“, Nem rontja ez a magyar szivét; Rákóczi népe nem tűri — Svábot, muszkát nem követi — Hogy »ember, kit düh elragad“, Legyen rajongó fenevad... — Vigasztalódjál, jó apám ! Elnémult itt a régi vád, Hogy vért ivott az ős apád — Magyarnak büszke jellege : Nemes szive és ép esze; Nincs már felhő az ég felett — Virraszt az isten e hazán... Imádjad őt hited szerint, Imádjad híven, igazán ! — Vigasztalódjál jő apám ! Én is, te is, édes apám ! Szeressük hőn e szép hazát, Neki élünk s ha kell, balunk S némává lesz a durva vád... Gyüjtsünk erényt, tegyük a jót, Környez majd jók szeretete S ki mégis bánt — hej ! rá kerül »A gályarabnak bélyege.“ — Vigasztalódjál, jó apám ! »Egy törvényre dobog a szív, Keripv. a vér, eszmél az agy, K' ívéjel űpAcs ■— csak egv, csak egy És e'Kivétek az te vagy!“ így dörg felém, oh jó szülém, Szívből szörnyű bánatod. Fiad szerint, hisz és remél . Borúra láttunk szép napot.,. — Vigasztalódjál, jő apám! Behunyom már a szemeim, Nyugodtan alszik kis fiad — — — Fölébred, áldja istenét, Ki mindön szívbe éltet ad ; Mind egy apának gyermeki Vagyunk s tegyük akaratát; Magyar nép mondja tartja is Az embertárs — felebarát ! — Vigasztalódjál, jó apám ! Egy keresztény. Egy színdarab utazása. — Humoreszk. — Egy nagy vidéki városban egy jómódú szerény fűszerárus élt. A füszerárusnak egy reményteljes fia volt, ki inkább Csiky Pro- letárai mint az üzlet után rajong, melyet tanulnia kellet volna. A fiatal ember nem tehetségtelen, a nemzeti színház előadásai, melyeket ren­desen látogat, annyira felhevitik szenvedé­lyét a színház iránt, hogy éjjeleukint mi- dou már mindenki alszik, szobájában egy színdarabon dolgozik. Végre bevégezte egy ötfelvonásos szom orűjátékát. Midőn kész művére pillantott, azonnal nagy tervekkel foglalkozott. — Darabom nagyszerű — raóudá ma­gában, — be fogom nyújtani az igazgató­nál. A propketa hazájában nem ér sem­mit, szivemet nem írom a szinlapra, az igazgató se ismer, addig maradok névtelen mig Magyarország utánam nem vágyódik. így beszélve két nap után látjuk őt kezében az ötfelvonásos szomorújátékkal, az igazgatóság felé vonulni. — Hogyan hívják? — kérdezteti az igazgató, a szolga által. — Még nincs neve, de reméli, hogy nem sokára lesz! —felelteti a fiatalember. A kulissza világ kis köpczös uralko­dója nevetett, Kedvező pénztári jelentés után jó kedv­ben vau. — Engedje belépni ! — moudá a szol­gának. A fiatal ember abban a szerencsében részesül, hogy színdarabját személyesen át­nyújthatja az igazgatónak. — Kedves barátom ! — szólt az igazi, gató, — miért nem irt ön egy vigjáfcékotr Lássa a közönség nevetni akar! Hu a fiatal ember egy vígjátékot ir» biztosan azt felelte volna az igazgató ús hogy »miért nem irt ön egy szomorújátékot? Lássa a közönség szereti a sentimentál a darabokat.“ Az ötfelvonásos játék apja szótalanu a földre néz. — Nos — folytatá az igazgató — majd meglátjuk. Majd át fogom olvasni. Én min­dent pontosan átolvasok. Tizennégy nap múlva jelentkezzék a színházi irodában. A fiatal ember reméuyteljeseu elhagyja az irodát. Az igazgató egy pillantást vetett a kéz­iratra. — Huszonhat iv keskenyen Írva ! — dörmögé — borzasztó ! — Csengetett, s a szolga belépett. — Mikefoki ! A szolga távozik, s pár perez múlva belép egy hosszú szálú sovány ember, ki senki más, mind Mikefoky a színház tit­kára. — Itt vau egy uj darab, — szolt hozzá a kulissza világ uralkodója — olvassa át, én nem érek rá, s mondja meg véleményét. Mikefoky semmit mondó tekintettel rá pillant a huszonhat ivre, s szó nélkül, a mint jött, távozott. A kézirat a titkár úr szerény lakására vándorol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom