Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 39. szám
Városi és megyei érdekeink közlönye. Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: ■xINCZ'UTCZA ^0., HIRDETÉSEK. ELŐFIZETÉSI ÁR: /lóvá a J.ip szellemi részét illető közlemények kuldmidők. HIVATALOS HIRDETÉSEK: MAGÁN HIRDET ESEK egész évié ..............................................G frt — kr. KIADÓHIVATAL: 1 szótól 100 szói ec — fit 75 kr megállapodás szerint lehető leg100-tól 200-ig . 1 „ 50 „ jután vosabban közöl tétnek. fél évre . OZECHENYI-TER 3^., 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ — negyedévre .................................................... 1 „ 50 „ Egyes szám ára 7 kr. hová a hivatalos s a mamin hirdetések a nyiliterbe szánt köziemén vek, előfizetési pénzek és reelaniálások intézendök. Bólyegdíj 30 krNYILTTÉR sora 20 kr. Tengeri kígyó. Van nekünlc, örökösen jóromény- tjégre ós csalódásra kárhoztatott, esz- li-ergomiaknak egy tengeri kígyónk, a mely minden esztendőben többször löl- |ti a fejét, nagyot csap vágyaink tengerére s élénkebb buli ám okra veri kilátásainkat. Ez a tengeri kígyó, a mely van is, meg nincs is, a mi vasúti kérdésünk. Szinte félve nyúlunk a kérdéshez, annyira, népszerűtlen. Mióta lapunk fönnáll, végtelen sok stádiumon ment keresztül a kérdés s mi minden változatáról hűséges feljegyzéseket eszközöltünk egész az unalomig. Annyi bizonyos, hogy közönségünk bizalma a vasul-kérdés iránt végkép elokadt. Ha mindjárt a legszavahike- öőbb toll is foglalkozik vele, marad valami a tamáskodásból. Szóval igen hálátlan théma. Oka. egyszerűen az, hogy kezdetben gén is szélhámos vállalkozók pályázik rá, a kik eljöttek ide hozzánk mindenféle mérnöki készlettel, méregettek, számitgattak, terveitek, forraltak, elv- kársakat vadásztak s végül szépen megcsal tá k rémény kedésein két. Képviselőjelöltjeink sorra megígérjék beváltatlan programmbeszédeikben, Qogy beszámolójukra már az új esztergomi vasúton robognak szeretett híveik közé s mintán egyik se jött máskép, mint a nánai indóháztól vagy a [hajókikötőtől, a szeretett hívek nemcsak resignáltak, de meg is csömörlöt itek a vasuti kérdéstől. Schwarzel Sándor nyomán már akadémiai tudósok is rámutattak az esztergomi hatalmas bányatelepekre s azok czól- szeríí kiaknázása és értékesítése folytán föl m eríilh e tő hatni ma s országos elő ny ökre. De az a fórum, a hol a vasuti síneket öntik, nem igen szokott törődni mérnöki érvekkel s tudományos argu- mentátióval. Nekünk jó esztergomiaknak nincsen piros bársony székes földink, de még miniszteriális rokonuuk se, a kinek hivatása meg szerencséje lehetne bebizonyítani azt, hogy az esztergomi vasút, nem helyi érdekű, hanem országos becsű -egy vonal lenne. Vannak vasutaink már Piripócs homokot termelő térségein, Kutyabagos kiitágasokkal nrg bozótokkal hires parlagjain, a hol valami nagy szavú férfiú földjei terűinek el s a kinek sikerült kegyelmes rokonát a családi vasút országos fontossága felől meggyőzni. A rokonszenv nem kíván érveket. Nekünk nem jutott ki sohasem ez a rokonszenv, ha még oly erős és magas érveink is vannak akár a Kárpátok. Tehát szépen lemondtunk a tengeri kígyó sngalmairól s elhatároztuk, hogy nem adunk többször bicéit a felmerülő vasuti híreknek. Elhatározásunkhoz szigorúan ragaszkodunk is. Hiába írják nekünk, hogy vonalunk irányáról a nyugati vasút előmunkálatai és tervezete alapján a magas kormány már határozott. A tengeri kígyó Buda-Ors, Kis- Torbágy, Bia, Bicske, Bánliida, Tata, Űj-Szőny felé csavarodik. Szeszélyes óráiban azonban le fog ereszkedni hozzánk is s Biától Jenőn, Perbálon vagy Pilis Csabán, Leányváron, Doroghou, vagy ha tetszik Unyon, Sári-Sápon i és Tokodon át Esztergomba fog csavarodni. Azt mondják, hogy az új-szőnyi, illetve esztergomi vonal a budapest- zimonyi vonal folytatása s igy az állami kincstár maga fogja kiépíteni. Tehát szárnyvonal s az is még papíron. Veszteségeink folytán annyira meg- tamáskodtunk, hogy nem vagyunk hajlandók a tengeri kígyó regéjének fii telt adni, sőt még azt se elemezzük, hogy az .a kegyesen kivetett szárnyvonal megérdemli-e a vasat ? *ií •• ■ .. A dissidensek. i: Megyei tűzoltóink alapszabályait a magas kormány többszörös iuformatió után helybenhagyó záradékkal látta el. Sajnálkozunk a szakadásnak már most törvényesített kiadásán. Már akkor is ellenzéket csináltunk a megyei tűzoltó intézménynek, mikor még tör vényí:ölen gyerek volt. ÁTimiÚtink, hogy nagyon szép törekvésük van, de nagyon nem szép kiadásban. Apró személyes kérdések, megsértett hiúság, privát összekocczanások fogalmazták az ő alapszabályaikat. Bátran ki mondjuk ez Ítéletünket, mert szemünk előtt vannak a szaka dúsnak szomorú példái. Nem szeretünk distinctiókat fölvetni olyan intézmények emlegetésekor, melyek nem azért vannak, hogy királyvárosi, vízivárosi, szent-györgy- mezei vagy szent-tamási érdekeket szolgáljanak, hanem azért, hogy egész Esztergom vagyona és élete fölött résen álljanak. Az elkülönített megyei tűzoltóság újabb akadály a városrészek egyesülésére nézve. De akadály valamennyiünk érdekére nézve is. Hiszen az a szellem, mely a dis- sidenseket különválásra bontotta előbb- utóbb éles kifejezésben fog nyilatkozni ott, a hol a vészharang veszedelmet jelez. A megyei tűzoltó az emberi gyarlóság törvényei szerint cserben hagyja a városi felebarátok lángbaborúlt vagyonát s a városi tűzoltóság viszonozni fogja a különszakadás folytán bekövetkezett visszásságot. Nem is lehet az másként- Két éles tőr nem fér meg egy hüvelybe. A helyzeten most már igen nehéz segíteni. A mai tűzoltó közgyűlés a város ház nagy termében még legtöbb siker rel tárgyalhatná a kérdést. Nagy érdemeket szerezne magának társadalmi életünkben az, ki a szakadást meg bírná szüntetni s a dissi- deiiseket újból visszavezórelné oda, a hol, ha egyetértés nincs, hiába valók a kitűnő fecskendők, közkutak meg a drága szerek. Két sajtópör. Egy vagyonikig és erkölcsileg megbukott s Bécshe vándorolt kereskedő és egy fővárosba telepedett szintén izraelita vallású esztergomi polgár, ki azelőtt lapunk kiadója volt, sajtópört indítottak az „Esztergomi Közlöny“ szerkesztője, Haan Rezső úr ellen. As „Esztergom és Vidéke11 tárcsája Emlékeimből. VII. Ha látlak úgy fonyadni téged, Hervadni, mint letölt virág, Szivem egy szörnyű érzés, Az önvád kinja járja át. Es úgy szeretnék menni messze, A hol nem látna senkisem ; És összetörve, térdre hullva Sírni soká keservesen. A fűig kisírnám minden könnyem, A mig kisírnám lelkemet, A mig lesiruőm minden bűnöm, Minden hibámat, vétkemet. S ab, sorsom látni szenvedésid S hideg közönnyel nézni rád És látni lassú hervndásod Szegény, szegény letört virág. VIII. Leszáll a nap, és újra féljő, Hervadt virág életre kél, Kihalt virágok újjá lesznek, Mi elhal — eg) kor újra él A bolygók tűnnek s újra jőnek, Bejárva a világokat, Örök vándorlás az enyészet S a sírból uj élet fakad. A kik szerették egymást tisztán, Ott túl ők meglelik szereim őket, — De az a mit mi elvesztettünk, Az vissza többé nem jöhet! Lányi Adolár. A legújabb merény. — A szekrény mellől. — — Jó napot, jó napot, ezer esztendeje nem látott jó barátom. — Élj boldogan. — Hát nem „isten hozott“ ? — Mindig, csak most nem. — Vájjon honnan e uagy gondba merül ts ég ? —• Nem annyira gondba inerűltség, mint inkább bosznnkodás meg búslakodás. — Miért mindez ? — Hát azért, mert egy szép reggel az a gondolatom támadt, hogy én is fölcsapok merénylőnek. — Ugyan eredj. — De isten bizony. — Föl akarsz talán raagnsztaltatni ? — Nem mondhatnám, hogy irigylem Zöld Marczi dicsőségét... — Hát? — A minap megkértem a szerkesztő urat, hogy engedje meg nekem, miszerint a fejből szedhessek egy tárczát...-- ÍjS ? — Ő azzal állt elő, hogy az esztergomi közönség nagyon hitetlen; azt vélné, hogy mystificáljuk. — Micsoda ? A primási város közönsége hitetlen volua. — Rosszul értettél. A szerkesztő úr csupán abban a tekintetben gondolja őket hitetlennek, hogy fejből szedem a tárczát... — Biz az kissé hitetlenül hangzik. — De csak nem annyira, hogy ne lehessen elhinni ? Mi ? — Nem, nem. — Lásd ez volüa a legújabb merény, — Bezzeg merény, de mégsem annyira merény, mint inkább — unicum. — Nem azért teszem, mert unicum, hanem csupán azon nagyon is egyszerű oknál fogva, mivel nem tudok időt szakítani a táreznírásra, pedig mondhatom, igen szeretnék írni egyet. — Valóban pompás. Sem idő, a mi pedig nálad a fő. sem papír, sem toll, sem ténta, de egyátalában semmi sem kell neked — csupán a szekrény színültig telve írással. Csakhogy ilyen tárczaírás, azaz fejből való táreza-„szedés“ mellett, ha minden író úgy cselekednék, számtalannak felkopnék az álla a kereset-hiánytól. — Igazad van. — Ámde ez még nem volna minden baj. Itt vannak a szegény szedők, ezeknek is megsúlyosbítuád a már am úgy is olyau terhes, kínos helyzetüket. — Hogy-hogy ? — Hát csakúgy, hogyha valamelyik szedő bekopogtatna valahol conditióért, azt kérdeznék tőle, hogy: tud-e tejből szedni tárczát ? Ha nem, odább állhat. — Hát én tehetek róla, ha gőzerővel haladunk a tökéletes felé, hogy mindenki igyekszik túltenni embertársán, akármiben is? ... A ki tamáskodilc abban, hogy én e tárczát és az ezután következőimet fejből szedem, az leghelyesebben cselekszik, ha megszerencséltet becses látogatásával és saját szemeivel nézi, mint szedem fejből a kéziratot. . . . Körüliem zsibong a vidám gyerek-had. Idestova futkároznak. Jóízűt nevetnek egy fura kis ember bohóskodásaiu . . . Csitítora, hajszolom őket szapora munkára; ámde hasztalanúl . , . Csak nem akarnak elcsitúlni, csak nem akarnak dolgozni . . . A német nyomó majd valami hírhedt coup- let-et dauol, majd meg zaklat, gyötör furcsábbnál furcsább kérdéseivel ... A feladó szétkeui a festéket a kövön és a torkát köszörüli ... A sajtó nyikorog . . . Úgy rémlik nekem, mintha egy nagy, áthághatlan fal választana el mindattól, a mi körűltem esik, mintha messze, nagyon messze történnék tőlem, mintha csak álmodnám mindazt a zsivajt, futkározást, bo- hóskodást, danolást, torok köszörülést, recsegést ... és szép csöndesen, serényen, lankadatlanul folyik a „fejből való tárcza- szedés.“ íme ez „a legújabb merény“. Kosovitz Rezső.
