Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 29. szám

Eszterflom, IV. évfolyam. 29. szám. ______________Vasárnap, 1882. ápnlis 9 én. f Me gjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié...................................................6 frt l<r, f él évre.........................................................^ a — » n egyedévre...................................................1 a 50 „ E gyes szám ára 7 kr. Városi és megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG. j^ŐRINCZ'UTCZA '^0 . hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: ßzECHENYI-TER 35., Hová a hivatalos s a magán hirdetések a nyilttérbe szánt köz­lemények, előfizetési penzek és reelamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK:’ MAGÁNHIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig — frt 75 k>\ megállapodás szerint lehető leg 100-tól 200-ig . 1 „ 50 ,, jutánvosábban közöltéinek. 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ j Bélyegdíj 30 kr. NYILTTER sora 20 kr. Piros tojások. (Húsvéti vezérczikk.) (Dr. K. L.) Hüsvétkor hiába kö­bölnek a lapok szörnyű komoly honi- lokú, elvont tárgyú vezérczikkeket, az olvasóközönség az napokon nem olvas olyasmit, a mi nem húsvétre való. Ebből az intentióból indultam ki inagam is, midőn húsvéti vezérczikkre készültem. A piros tojások ünnepén jó lesz a piros tojásokról Írni. Csakhogy nem azokról a hajnaT színű ajándékokról, melyeket holnap az öntöző kis gavallérok kapnak Esz­tergom leendő szépségeitől, hanem a melyeket minden nap elfogadnánk ma­gunk is , ha mindjárt más kiadás­ban is. Ilyen piros tojás az egyesülés kér dése például. Régi, azért nem is olyan illatos, hogy mindenki s/Ívesen bolygatná. Azt mondják, hogy Víziváros, Szt.- Tamás és Szeut-Gryörgymező harangjai nem utaztak Rómába a királyvárosi harangokkal együtt. Még ezen a szent utón se békültek ki, hanem daczos különszárnyalással biztosították önálló­ságuk afc, A haragöntéshez sokkal többen ér­tenek, mint a titkok titkának kifürké- szóséliez, hogy miként lehetne négy faluból egy várost csinálni. Sok húsvéthétfő múlt el már a kér­dés öntözgetése óta. Piros tojást azonban még sohasem adott Esztergom nemtője. A dissidensek valószínűleg úgy gon­dolkodnak, hogy egy tojásban négy csirke meg se férhetne. * Szeretnénk aztán olyan piros tojást, a milyet inár nagyon sokszor Ígértek, de még meg nem adtak. Szeretnénk egy kis vasutat, de ebbeli vérmes reményeink aligha nem vasúti szerencsétlenségünkkel végződnek. Ha azt a sok összekovácsolt vasúti tervet sínekre lehetne váltani, akkor talán kétszer is kifutná Budapestig. így azonban rá vagyunk utalva a türelem rózsáira s várakoznunk kell mindaddig, inig nagylelkű kormányunk helyett valami lángeszű franczia lég­hajó tö kéletesitő meg nem ajándékoz a rég várt piros tojással. * Egy szegény öreg asszony egy nagy téli kendőt visz egy pióczalelkű zálog­fogadóhoz. — Egy kis kalácsravalót akarok szerezni szegény árván maradt uno­káimnak. Érti is az a Shylock ezt a nyelvet! — Hát tudja mit, kap három hó­napra két forintot erre a nagy kendőre,' de egyet mindjárt lefoglalok kamat fejébe, mart nagyon drága most a pénz. Szomorúan sóhajt föl a szegény asszony. — Kenyérre is kevés az uram, én pedig kalácsot akartam adni a szegé­nyeknek, hiszen oly jól tanulnak s olyan jó gyerekek mind a négyen . . . szegénykék még piros 1 ojást se kap­nak . . . — Semmi közöm hozzá. Adja, nem adja? A szegény asszony néma fájdalom­mal hagyja ott egyetlen kendőjét s reszkető kezekkel nyúl a sanyarú fillé­rek után. Útközben sírva fakad.-— Hát se kalács, se piros tojás, jaj miért is áltattam hát a szegénye­ket? .. . * A kik adósok nekünk az ígért zá­logházzal, azok merítsenek belőle ta­nulságot. * A napokban a városház kapuján 30 darab végrehajtást hirdető okmányt láttam. A legnagyobbik se szólt többre talán ötven forintnál, mert valamennyi adókövetelés volt s valamennyi a leg­utolsó fizetőtől, a legszegényebb em­berektől. A végrehajtó itt vánkusokat, ott rukaneműeket, amott bútorokat irt ki a fekete táblára. Talán a legutolsó részletet abból, a minek hiányával már a valódi kol­dus kezdődik. Nálunk eladtak már árverésen sző­lőket 20 hatosért s egész szobabútort néhány pengőért. Hisz akadnak ilyen jólelkű vásárlók — a hires kótyavetyéli. Mit aduak azokért a kopott búto­rokért s nyomom ruhákért a mi a sze­gény ember utolsó vagyona? Talán még a végrehajtás költsége se futja ki. A sanyargatott szegény nép nem kaphatna szebb piros tojást, mint ha irgalmat és elnézést kapna onnan, a honnan nemcsak a pragraphusok ha­talmát, hanem olykor a szív megindu­lását is elvárnék. * A korán szerelmeskedő tavasz első csókjai virágzásra fakasztják a gyü­mölcsfákat, melyek, mintha százezer apró pillangóval lennének tele. Meg­fakasztják a szőlővesszőt, mely duz­zadva duzzadó kocsánokat hajt. Ter­mékennyé teszik a gabonaszálban kép­ződő kalászt s virulóvá a legelőt és erdőt. Az isten áldása maradjon a termé­szet jószívűségén. Sok szegény ember Terítékes mun­kájának lesz bére, sok szép várakozás­nak méltó kielégítése, lia az isten öl nem veszi azt, a mit ígér s a mit, ha megérdemlünk, meg is ad. A csatatéren pergő dob szavától őszülő minisztertől kezdve egész a végrehajtási dobszótól kétségbeeső sze­gény magyar földművesig mindenki esengve esengi a jó istentől, hogy adjon piros tojásul az egész nemzet­nek jó termést, bő áldást, gazdag ara­tást, dús szüretet. A mely nemzet sorsa a felhők járására van bizva, ott az ilyen kí­vánság egy egész ország imája szokott lenni. Elmondtuk mi is azon a napon, mi- kór vallásunk szerint az őszinte imád­ságnak nagyobb foganatja szokott lenni, mint egyébkor. A legnagyobb magyar halála, (186.1. április 8-án ) Casinónk holnap Széchenyi ünnepet rendez s a legnagyobb magyar emlé­kezetét az ö csarnokában megkoszo­rúzza. ... "JiüL—_ ----1_____■■■■- ■;■■■ --J c sodás tükörként Játszik visszaverni mind­ama bájt és derűt mely a természetről feléje mosolyog. A bíborban reszkető nap­sugarak sietnek glóriát vonni homloka körül. Az ábrándos, barna arczu Gyula nesz­telen léptekkel közeleg feléje, s glacée kez- tyüs kezében ibolya csokrot tart. — Jó reggelt Erzsiké nagysád ! — Ali ! ön Gyula ? Gyula legperfektebb udvariassággal nyújtja át a kis ibolyacsokrot. Abban a pillanatban, mikor a rózsás ujju kis kéz már-már érinti a kis csokrot, a bodros, il­latos szirmok közül finom permeteg szökken a lányka arczára, me'y oly üde, mint a mosolygó tavaszi reggel. A kis rózsás kacsó megfenyegeti a merénylőt s aztáu kar-karban bolyongják be a kis kertet. Ott egy egész sereg lobélia várakozik reájok, apró kék virágok mintha megannyi égszínkék szem nevetne féléjük a selyem lágy füvek közül. Erzsiké lehajol a virágok fölé, leszakít egyet, s aztán keblére tűzi, mely azt látszik suttogni feléje : Húsv.ét van, ve-rőfényes, vidám tavaszi ftuuep ! * * * Pirkad a hajnal a távoli ormok felett. A bíboros sugarak elöltük aranyos fényükkel a fel végi házak egy kis virágor ablakát, s a verebek hatalmas csiripelő ka­rával üdvözlik a kelő napot. Az akáclombokkal szegélyezett utczán öt patyolat inges helyre legénv lépked nagy A: „Ssstsrgom és Vidéke" tárcsája A grófné. Sir a grófné a ravatal mellett, Zokogása betölti a termet. Bubánatát a falak is zengik, Göndör piucse kiterítve fekszik. „Oh Bodrikám, én pubikám, lelkem ! Kis szivecském, mért hagytál itt engem ? Ki lesz már az én mókusom, zergém, Az én kedves kis kutyuskám, gerlém? Ki alszik már én velem egy ágyban? Kit fésülök, simogatok lágyan? Kit puszizok, ki puszizgat engem ? Mért haltál meg, aranyos kis szentem ?! Aludj, aludj ! eltemetlek szépen, Koporsód egy cziprus alatt lészen. Körülötted fii, fa, virág suttog Altató dalt a csalogány csattog , . így kesereg . . . egyszer a kis lánya Beszalad a halottas szobába. Orra bukik a sikamós padlón S édes auyaja kilöki az ajtón ! . . Púsa Lajos. Pil •os tojások. — Egy szép valaki asztalára. — Húsvét van, veroféuyes, vidám tavaszi ünnep ! A láthatár pereméről Kiemelkedő nap megaranyozza a fák csúcsait s az arany­koronák, miutlia élők fejein reszketnének, halkan susogni kezdenek a langv és illatos fu valómban. A szétszóródó sugarak gyöngéd, majd­nem leheletszerű bíborral öntik el az eget. Alleluja bang, napmosolygás, tömjén­felhők, virág illat, ünneplő ruhák tarkasága, piros tojásnak örülő gyermekek arcza, —- minden összeolvad lelkűnkben egy csöndes, lágy harmóniába s ünnepi érzés tölti be szivünket. A tavasz illatozik, a csalogányok ver­senyt hallatják epedő dalaikat, a lanyha szellő édes illattal bolyong végip a mező­kön, s midőn kaczérou csókolgatja a sze­rény ibolya szirmait, tán azt suttogja a virágoknak: — Húsvét van, verőfényes, vidám ta­vaszi ünnep ! * , * * Oh t,i boldog, százszor boldog napjai tanuló éveimnek, ott az intézet szürke falai közt ! Mikor összes búmat, bánatomat a Pytha- goras tantétele okozta, s összes csalódáso­mat egyedül a tévesen megoldott trigono­metriai feladványok képezték ! Visszahozhatlan, örök szép idők! Feltámadás estéjén, mintha az újra bokrétás oltárral együtt az éu lelkemet is virággal, tömjénillattal árasztotta volna el !az ünnep estéje. Az értesítő kiosztása után mentünk „haza.“ Haza! mennyi boldogságot ölel ma­gába e kis szócska ! Csöndes, otthonias szoba, mosolygó uo- vérarcz, hozzánk csókkal ajkán lehajló anya, bimbózó kis kert, pirkadó kalács illata, ko­moly húsvéti sódarok, piros tojások! A viszontlátás örömének első rohama után gondos kézzel frissen megvetett hó párnára hajtok gondtalan fejünket, s más­nap reggel a kúszó növény lombok közt bekandikáló napsugár, a csicsergő madarak, s a távol harangszó mondták üuuepélyes harmóniába olvadva: Husvét van, verőfényes, vidám, tavaszi ünnep ! * * * Ontözködni ! A kis lcóczóg fejű Erzsiké csak most bútt ki a hópelylies párnák közül. Könnyű fehér pongyolát ölt magára, beburkojózik fekete csikós shavljábn, s pehelykönnyű; léptekkel szalad a kis kertbe. A virágok illata áthat.á a fris reggeli levegőt, átliatá egészen, miut a tömjén a szentegyházat. A virágok kitárják helyijeiket és mosolyognak. A madarak dalolni kezde­nek, de egyik sem a maga kedvéért, hanem a kis Erzsiké tiszteletére. Erzsikének úgy tetszik, hogy az egész világ fényből, illat­ból, dalból áll. A mint a kertbe veze'ő gránitlépcsőkön leszalad, és ígérő tekiutettel szétnéz, arcza Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom