Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 18. szám

Esztergom, 111, évfolyam.

______________________________18. szám. Csütörtök 1881. márczius 3-án.

w

V

árosi és megyei érdekeink közlönye.

Előfizetési ára :

egész évre..........................................6 (Yt. — lei*.

fél évre...............................................3 „ — „

évnegyedre..........................................1 . 50 ,

Egyes szám: 8 kr.

Az előfizetési pénzek ;i kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendók.

Megjelenik :

lie ten kint kétszer

vasárnap és csütörtökön.

Nyiltlér petit soronként 30 kr.

Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek.

A lap szellemi részét illető levelezések, a sz erkesz tőséghez,

J^ŐRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALÁ,

intézendók.

Kéziratokat nem adunk vissza.

A nőnevelés kérdése.

Legyen s z a b a d kérdésünket lényegileg, saját felfogásunk szerint körülírni, illetőleg csak körül vonatozni.

Ezen körülvonalozás ugyan egy pár szóval kifejezhető, t. i. lia azt mondjunk, hogy a nő akként neveltessék és tanitassék, hogy az az emberhez méltó módon képes legyen alaposan, világosan és komolyan gondolkodni; szükség esetében pedig önállóan saját maga és övéinek existentiáját tiszteséges, gyönge erejét túl nem haladó módon biztosítani.

Ezen állítás, hogy a nő, maga és övéinek létét biztosítani képes legyen, talán egy kissé furcsán is hangzik, különösen, ha gondolatainkat nem irányozzuk azon mélység felé, hol lebilincselt igazságunk feltalálható volna. S bátran mondhatná valaki, hogy a nőnek van támasza, t. i. a férfi, ki az ő és gyermekei fentartását biztosítani tartozik.

Igazán szép, ha nem is helyes azon elv, mely az idő folyama alatt erős, mindazáltal jogtalan alapot nyert : hogy a nők hivatási köre kizárólagosan csak a gyerinekszobának négy fala közé szorítandó.

Ily módon gondolkodók, és a nemzet nevelésére befolyást gyakorló egyének ferde nézőtökkel többet rontanak az állam anyagi helyzetén, mint a leglelkiösmeretlenebb pénzügyi miniszterek ; szellemi haladásában pedig többet ártanak, mint a legirtózatosabb polgári háborúk, mert a nevelés különösen a leány- nevelés tengerébe a közönyösség által dobott kő folyton tova-tova terjedő hullámkört képez mely lassan a leghelyesebb eszméket is, ha a

Előveszem.

Előveszem utoljára Ezt az egy-két virág szálat, Tanúit, mely idehagyott:

Az egykori boldogságnak.

S amíg nézem, mig merengek, Elővesz a múlt emléke,

8 kin szorítja össze szivem, Melyből elszállt rég a béke.

... Mikor ezt a hervadt rózsát Te eldobtad, s én felvettem ; Mikor még az enyém voltál,

S idő hagytál elfeledtem...

Komédia csak az élet,

Bolond, aki kényre fakad ; —

En nevetek, én kaezagok,

Es a szivem — majd megszakad !

P. K.

hatóság által nem támogáttátnak — elsodorja magával.

Amint említettem, a mai kor követelményei a nép 11 eveiés-rta 11 itás, úgy mint a magasabb tudomány tanmódszerében nagyszerű újjáalakítást, az ismeretek elsajátítására nézve pedig sokkal nagyobb terjedelmet tettek szükségessé, minek folytán megsemmisítették azon elvet, melyen eddig a leánynevelés alapult.

Az eddigi leány nevelésnek alapjául az „anyai kötelmek“ szolgáltak állítólagosán. Legyen öröme az antik iskolának is, s azért ne tagadjuk, hogy a lcánynevclés-tanitásban „alapelvei“ nem voltak volna ; de azt mégis határozottan ki kell jelentenünk, hogy ezen szónak „anya“ valóságos fogalma, az emberiség nagy kárára csupán csak „szenvedőleges“ volt.

Valóban pirulva kell állítanunk, hogy az állatvilágban az anyák sok tekintő the 11 megszégyenítik az ember-anyát, ki nem érdemli meg ezen magasztos elnevezést, hány százezer anya létezik, ki szülöttjeit csupa tudatlanságból testileg és szellemileg örökre tönkre teszi. Miért ? Mert műveletlenek, vagy a valódi műveltségnek csak külmázával bírnak mely mihamarább lekopik s csupán pusztító mérget hagy maga után. A mai kor, noha a nőnevelés alapelveinek élére szintén az „anyát“ állítja, ért és sürget „cselekvő-anyát.“ Sezen antipodikus elv a régi iskolának em'ékét örökre megsemmisíti.

Leányainknak, bármily helyzetbe jussanak is, ernyedetleu munkásság jutott osztályrészül; s ha mindjárt a földi kincsekben bővelkednek, még is csak a munkásság az, a mi tulajdon- képoni becsüket emeli és őket a kritikai világ

Elza betege.

Elbeszélés.

Elza belépett a báli terembe. Garde de da- mea a jó, türelmes Zsuli neue nem is vette rossz néven, hogy a kis Elza elöljél- s maga keresi meg trónusát. Szótalauul és szárazon mosolyogva ballagott a kis ördög után.

Bűbájosán mosolyogva tette meg Elza a lmsz- lépésnyi utat, miközben legalább is busz hódoló gavallér kezét szorította meg.

Az egész terem figyelme feléje fordult. Kritizáló mamák és finnyás üvegházi nevelésű kisasz- szouykák ámultak reá. A legszerelmesebb gavallérok is csak őt látták, csak róla csevegtek ideáljaiknak.

Pajzán jókedvvel s mégis előkelő eleganhá- val nyújtotta karját a legelső fiatal embernek, ki a csárdásra kérte föl.

Zsuli neue a rövidlátó öreg kisaszonyok sze- I rénységével mosolygott mindenkire s csakhamar I fogott magának egy még vénebb kisasszonyt, aki ugyancsak mint egy hálózó kis leány kísérője lépett a csillogó terembe. Eleinte lassan, később belemelegedve s végre olyan szenvedéllyel pletylcáz- talc, hogy szinte meg is feledkeztek védeuczeilcről. 1

— Bérczy ur én bízom magában — szóba El- } za a táncz végén — jöjjön csak ide. Egy félreeső 1 bársony divánboz vezette.

Üljön le és hallgasson rám.

A fiatal ember égő arczczal s tündöklő szemekkel tekintett az igéző leányra..

— Van nekem nem messze ide egy betegem.

szemében szeplőtlenekké teszi. Tapasztaljuk azt az arisztokracia némely hölgyeinél, kik a kényelem és semmittevés selyem párnáin nyugodhatnának, hogy a munkásság az, a mi emelkedett szelleműk nemes vonásait kellemes fényben tükrözteti vissza, különösen ha a nép- nevelést választják foglalkozásul. Igaz, hogy nem minden úrnő ismeri és ismerheti ezen fenséges s egyedül nemesitő műkedvelés szel- lemtápláló gyümölcsét s épen ezen körülmény folytán vehetjük észre: mily dicsfény körit egy-egy finomul művelt hölgyet!

A középosztálybeli no munkássága nem áll többé dilletantismusból, hanem többé-ko- vésbé a szükség fonalára van kötve.

Általában azt állítják, hogy a társadalom rétegei között a középosztály örvend legboldogabb helyzetnek. Állott ezen axióma addig, mig a társadalom ezen rétege a családokat anyagilag tönkretevő cs erkölcsileg megsemmisítő felesleges, túlzó divatutánzás, ólve- zetvágy mámorába nem sülyedt; továbbá a mig a semmittevésnek poharából nem Ízlelt, s ennek tartalma által el nem kábittatott.

Hogy a nemzet zöme ezen életveszélyes és ragályos betegségből kigyógyulhasson, a nőnevelésre kell fektetnünk fősulyt. Csak ezen osztálynak kellő nevelése által lesz képes a társadalom egészséges életerőt nyerni ; mely életképesség hiánya következtében társadalmunk csak tengődni fog.

De gyökeres reformok szükségesek a legalsó néposztály nőnevelés tanításában is, és pedig annál inkább, mert a humanitás egyrészről, uemzetgazdászatunk másrészről komolyan követeli azt, miután ez utóbbi csak érj Mondjuk hogy rokonom, — Lássa ez a beteg ifjú tudja, hogy éu ma itt a fényes báli teremben gyönyörködöm. Meglehet, hogy halálos ágyán van a szegény.

Barátom! — folytatá Elza és merengve tekintett az ifjúra — én bízom önben, hiszek önnek és reményiem, hogy segítségemre lesz. Megosztom önnel titkomat. Tehát hallgasson meg.

Az én betegem ma egy éve itt volt, a hol most ön. Egymás mellett ültünk épen igy s Ham- vazó szerda hajnaláig mulattunk. Hiszen tudja hogy árva vagyok s hogy Zsuli néne nagyon vallásos. Reggel a báli teremből a templomba hajtattunk.

1 Megbámulták, hogy mit keresünk itt báli ruhában álmatlan szemekkel. Akkor mi szerelmet esküdtünk egymásnak az oltár előtt. Oh szent emlékezetű óra. Zsuli uéne boldog volt hogy a vallásos töredelem- ben magam is részt vettem. Pedig goudoltam is éu még akkor a hamvazó szerda szeutségére. Az én szerelmem üdvözítőbb volta vallás minden szentségénél.

Akkor azután hazamentünk. Hideg volt a reggel. Akkor betegedett meg ő. Azóta kétszer voltam nála. Mindig sápadtabbnak és szomorúbbnak találtam. És ő mindig mosolyogva fogadott. Öli menynyi fájdalmat lehet a mosoly hazugságával elpalástolni. Tőle tanultam éu is. És seukise hinné, hogy az éu mosolyom világcsalás, hazugság, ámítás.

Zsuli néne minden léptemet gondosan őrizte. Csak kétszer bírtam az én betegemhez lopózni. — Oh milyen áldott óra volt az a fájdalmas óra, a mit nála töltöttem.

Azért jöttem ma ide, hogv önnel találkozom. Én bízom önben és rendületlenül hiszek önben.—1 Zsuli néne a franczia négyesek tánezosait sem bir-