Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 83. szám

Esztergom III. évfolyam 83. szám. Vasárnap, 1881. október 16-án. f Előfizetés« ára : egész évre fái évre . évnegyedre 6 Irt Úr­nő Egyes szám: 6 kr. Az elolizelési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiadéliiviitíikilmz Széehenyi-tér 35. sz. infézemKilc. Városi és megyei érdekeink közlönye Megjelenik : I) e I o ü ki ii t ke I s z e r vasárnap és csütörtökön. NyiItfér petit soronként 20 Icr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesv tőséghez, J^ŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM At.Á, intézondők. Kéziratokat nem adunk vissza. Az első istentisztelet. Újonnan alakult református egy­házközségünk ma tartja legelső nyil­vános istentiszteletét. A mozgalommal szemben lapunk mindig azt az álláspontot foglalta el, a mivel minden jóravaló ügynek tar­tozunk s nem találtuk különös vak­merőségnek, hogy a magyar Kómábau, melyet annyi sok szép emlék szentölt meg, református hitközség alakul. A tizenkilenezedik század végiben élünk. Minden törvényes vallásfeleke­zet iránt minden müveit embertől olyan tiszteletet követelünk, a milyen­nel minden müveit gondolkodó néze­teinek tartozunk, még az esetben is, [ha azok a nézetek nem a miéiuk. Maga a vallás a szív és kegyelet ) dolga. Brutális omberuek mondjuk azt, a ilki belőle csúfot űz, vagy a ki más •jritusát pellengérre meri állítani. Épen azért Esztergomban nemme- iírültek föl gátak és akadályok s az uj ílhitközség egészen a maga igen termé­szetes folyamatja szerint alakult iQieg. — Nem okozott senkinek megdöbbe­nést s nem ütközött sohase képzelt hikadályokba. Csak azt nem bírjuk fölérteni, )jiogy miért nem engedte meg nekik polgármesterünk, hogy a volt főgyin- úiázium valamelyik termében végezhes­sék el istentiszteletüket. Elfogultság, előítélet csak nem sszabályozhatta a város fejének elhatá­rozását, mert ha ez szabályozta, akkor ugyancsak rósz vért csinálhatna a mű­velt elemek között. Örvendünk, hogy a helyiség ki nem adásából nem csináltak perpatva- I ros kérdést, mert a gordiusi csomó I megoldása semmiesetre sem lett volna előnyös a gát építőjére nézve. Még inkább örvendünk azonban, hogy Kruplanicz Kálmán alispán szi­ves készséggel engedte át az uj hit­község első nyilvános istentisztelete megtartására a megyeház nagyter­mét. — Mert ez eljárásban nemcsak loya- litást, hanem müveit gondolkodásmó­dot is találunk, mely az ósdi ferde fölfogáson túl emelkedve, a század tisztultabb elvein nyugszik. Mindent a maga holyén. Adjuk meg e helyütt az alispáni intézkedé­seknek őszinte elismerésünket. S adjuk át üdvözletünket a mai vallásos mozgalomnak is, mely legelő­ször nyilatkozik meg. Reméljük, hogy üdvözletünkben benne lesz mindazokó, kik a más val­lása gyakorlata iránt nemcsak türelem­mel, de tisztelettel is viselkednek. Mutassuk meg, hogy nemesen gon- dolkoduk és nemesen éreziink azzal, hogy az uj hitközség első istentiszte­letéhez magunk is hozzájárulunk üd­vözletünkkel. Századunk nem a vallási villongá­sok, hanem az egyétértő munkálkodás százada. Valamennyien egymásra vagyunk utalva s ha haladni akarunk a korral, akkor emelkedjünk fel azokhoz az esz­mékhez, melyek müveit századunkat jellemzik. Társadalmunk forrongásai közül ki van már rég rekesztvo a vallás ügye, mely annyira fölötte áll minden kicsi­nyes súrlódásnak, hogy megbélyegzett emberré teszi azt, ki bármelyik vallás­ból tréfát kovácsol, vagy gyülölsóget szít. — A század mindenekelőtt müveit embereket követel, a kik vállvetett munkássággal tartoznak előbbre vinni a haladást. A haza önzetlen munkájú s forró lelkű polgárokat követel, kik megvé­dik s ótalmazzák, ha zivatarok fenye­getik Vallást a szív és kogyelet követel, az isten dicsőítését minden ember a maga szívó és ajka szerint végezheti. Lehet az formában és nyelvben kü­lönböző, — de végső eredményében ugyanaz. Épen azért ne legyünk elfogultak a más vallásuak rítusa iránt, hanem tiszteljük meg, ha azt akarjuk, hogy a mienket is megtiszteljék. Ilyen gondolatokkal üdvözöljük ma a megyeház nagytermében összegyűlt uj református hitközség legelső isten­tiszteletét. Szüreti levél. A szüret nálunk már befejezett­nek mondható ; vannak azonban még számosán, a kik lo nem szedtek, csak­hogy ezek nagyobbrészben ha leszedik is termésüket, a mustot nem szűrhetik el, mert vagy a takarékpénztár, vagy az adóexecutio okkupálja a szegény szőlősgazda egész évi fáradalmainak gyümölcsét. Az idei termés a várakozásnak tö­kéletesen megfelelt, sőt helyenkint a gazda számítását is felülmúlta. — A minőség is olyan, hogy évek óta nem volt oly édes must, mint az idén. — Konstatálom tehát röviden, hogy az idei szüret minden tekintetben kielégítő volt. A mi szegény adózóinkra azonban az a legnagyobb szerencse, hogy — mert hisz az idei terméshez hasonló bő szüret egy pár évvel ezelőtt is volt — a bornak tisztességes ára van. Igen szomorú emlékezetünkben van még az 1879-iki szüret. Termett akkor sokkal több, mint az idén, de azért mégis szomorú em­lékezetű marad a hetvenkilenczediki szüret, mert 2 írtjával kellett a sze- géuy szőlősgazdának vesztegetni hecto- litérjét a bornak. Ez eléggé megmagyarázza, hogy a két év előtti szüret mily óriási csapás volt reánk. Most azonban 6 frt 20, 6 frt 50, 7 frtjával veszik hektoliterjét a tör- kölyös mustnak ; és ez valóságos is­tenáldás népünkre, bogy a bornak ily magas ára van. Mert bizony, ha az idei termést úgy volna kénytelen a gazda elveszte­getni, mint ezelőtt két évvel, úgy alig volna földmives ember a város­i:,z „Esztiig®® ®s Viiéke11 tárcsája Ősz felé. olerv adnak a szirmok, bullának a lombok, •dárguló haraszton egyedül bolyongok, ífiarlott bokron -hangzik a csalogány-ének, eluntba buesú-daláfc zengené szegénynek. a©nn a légben vándor daru sereg készül .9.egeu hazába, messze a vidékről, — gnszta lesz a határ és rajta keresztül resale az őszi szélnek siró hangja rezdül. ném költ fel a hajnal fülemile-dallal, slolakorahoz a szél permeteget vagdal, nem lesz olyan édes a hajnali álom, mem játszik a szellő fáradt szempillámon, íVirág-illat sem lesz, a mely lepke-szárnyon mmes róuaságról kis szobámba járjon. —- saszta lesz a határ és rajta keresztül >Uak az őszi szélnek fájó hangja rezdül.-w-l<ét őszí rózsa, egy eltévedt vándor, ; az egész a mi megmarad a nyárból, nianyos pillangó zsongó-bongó méhek yi ve a hidegtől más vidékre térnek, Hvidebb lesz a nap, hosszabbak az éjek 1 szobába zárva hallgatjuk a szélnek i zgatását, a mint ablakunknál nyargal, 1 t kandalló mellett mondogatjuk halkkal: így puszta a hatfir és yajtu keresztül ük ajs osjti szélnek síró hangja rezdül ; Lévai Sándor. Hajam borzad bele, említvén. — A nagy mosáshoz képest a nagy tisz­togatás annyi: mint a Duna áradásá­hoz képest, ha kiönt a Bodrog. — Mért nem házon kívül mosat az asszony? — kérdezed. — Ugyanabból az okból, amért nem a vendéglőből hordatja az ebédet. Kényelem itt, de sivár, szaporáiban étel. Nyugalom ott; de gyors foszlósa a feliérnomünek, a melyből havonkint rendesen még oda is vész egy-egy darab. Mert a fehérnemű, az több mint a minek látszik. Nincs rószleto a háztartásnak, melyhez annyira hozzátapadna az asz- szony hiúsága ; ennél is több : büsz­kesége; ennél is több: kegyelete; en­nél is több : szoretete, do még ennél is több: szenvedélye — mint aho­gyan hozzátapad a fehérneműhöz. A szekrény, mely magába foglalja, az az igazi házi oltár, Ha ki ösmeri Ueorgo Elliot „róvi malmát,“ a legszebb angol elbeszélé­sek egyikét: az előtt kiöl thatatlan vo­násokbon áll az árendás né alakja, a kissé egyiigyii, szőke kövér angol asz- szony. Lelke sulyegyenót nem billenti föl, hogy férje, a becsületesség fana­tikusa, csődbe került. Nem az, hogy komoly fia zokog. Nem az sem, hogy leánya görcsösen kapaszkodik a meg­tört apába. Csak sir csöndeskén a jó asszony s a lemondás tompa érzetével nézi, hogyan ütik meg a dohot a ház előtt. De hogy fehérruhás almáriomától kell búcsúznia, fogja föl teljes nagy­ságát a katasztrófának. Nem tudja elhinni, hogy a kék- szegésíi damaszk abrosz, a rojtos asz­talkendő, a csipkés cziha, mind oda­vándorolj 011 ismeretlen asszonyok mohó kezébe. A fehérnemű több, mint a minek látszik. Bár újabban nem a maga fonását, szövését adja oda az édes anya férj­hez menendő leányának : a fiatal gazdasszony szivében a fehérneműhöz való ragaszkodás azért nem cseké­lyebb. Bútor kopik, ruha divatját múlja, még mielőtt megvásik ; de abrosz, asz­talkendő, cziha : mint az eczetágy, an­nál jobb, mentül régibb. Hogy ne ? — Mikor az a perga- menszinü vászondarab is, mely még a nagymama hozományának volt egyik gyöngye, most az ő lenből szőtt ék­szereinek faragványos szekrényében ké­pezi a fődiszt. Mert olyan erős, mint a bőr s olyan puha mint a bársony. Nem is csinálnak ma már olyan munkát! Shirting és zephyr, e hitvány pa­mutszövetek, apránkint kiszorítják a nemes gyolcsot. Még tiz évvel ezelőtt a pamut igyekezett vászonhoz hasonlítani — s illa már a színes vászonnak tűrnie köll, hogy színes pamut virágait füs­tik előkelő szálaira, mert igy „chic“-óbb. Akár a babos karton, melyet a selyem utánoz. Milyen idők ! Tégla­vető agyagból hamis kiuai edény porezellán gyurmából vászonkorsó ! — A bádogot megaranyozzák, az aranyat vasszinüro oxydálják s a csikóbőrös kulacs egyszerre csak szétválik ujjaid közt s gyomrából a legizesebb— Kug- lor-bonbonok gördülnek markodba. Ki hord ma gyolcs-inget, mikor a

Next

/
Oldalképek
Tartalom