Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 32. szám
Esztergom, III. évfolyam. 32. szám. Csütörtök, 1881. április 21-én. es VIDÉKI Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : egész évre ..............................................6 frt. — krf él évre....................................................3 „ — „ é vnegyedre..........................................1,50 „ Egyes szám: 6 kr. Az előfizetési pénzelt az „Esztergom és Vidéke“ kin (lóliiv n tál hoz i n tézend dk. Megjelenik : li e t e n k i ii t k é I s z e r vasárnap és csütörtökön. Nyíltról- petit soronként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbh áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerlcesz tőséghez, J-.ŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM A L.Á, iutézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Az esztergomi hölgyekhez. Több igen figyelemréméltó közlemény jelent meg már e becses lapok hasábjain, melyek Esztergom városa és vidéke hölgy közönségét igen közelről érdekelték. Hiszen minden sor csak számukra volt Írva. Az országos nőipar kiállítás ügyét értjük, melyre vonatkozólag még mindig élénk szellemi foglalkozásom gyanánt szolgál Gelléri Mór ur magvas czikksorozata s Zichy Jenő gróf ur fölhívása. Figyelemmel kisértem az ügy fejlődését városunkban, És megvallom,— hogy minden legcsekélyebb mozzanat is lekötötte érdeklődésemet. Várakozásaimban azonban nagyon megcsalódtam. Hölgyeink ugylátszik nem tulajdonítanak valami nagy fontosságot annak az országos mozgalomnak, mely egyedül az ő érdekükben indult meg, mely egyedül a magyar női ipar rop utá ti óját van hivatva or- s/ág-világszerte elismertetni s mely végül egyedül a magyar hölgyek pártfogására s közreműködésére alapúi. Hogy milyen fontosságot tulajdonítok én az országos nőipar kiállításnak, azt nem lehet czélom e hasábokon kifejteni. Hiszen talán fölösleges munka is volna. Felszólalásomnak — semmi egyéb czélja nincsen, mint a lethargia fátyolét eloszlatni s hölgyeinket a népszerű eszméknek pártfogására felhívni. Mert nem elég az, ha az országos mozgalom jelentőségével szívben- lélekben elteltünk, ha dicsérjük az eszmét, „Esztergom és Vidéke“ tirczija, Csöndes dalok. i. Hogy ha néma, kínos éjjel Álom terül szempillámra, Álmaimban téged látlak Hűteleu, szép barna lányka. Rádboinilok önfeledten, Újra hallom esküvésed1, Azokat a bűvös szókat : „Majd meghalok, értted, értted! “ Hogyha néma, kínos éjjel Fölretteuek — tűn az álom, Eszembe jut hűtlenséged Csalfa leány — gyöngyvirágom. — Eszembe jut, hogy éretted Mit szenvedek, mennyit tűrök, Fájdalmamban, — kiuaiinbaii Oh, akkor majd megőrülök. II. Más karjában, más ölében Tudom, hogy nem busulsz érttem. Nem bánom, hogy szivemet a Szenvedések tépik, Hogy én egész éjjeleket Érted sírok végig. Más karjában, más ölében Annyi szavad jut csak nékem : de megtestesítése mellett semmitse teszünk. A mint mondottam, nagy figyelemmel kisértem a mozgalom fejlődését városunkban. Örömmel fogadtam a városi közgyűlés egy átiratát Major István püspök úr ő méltóságához mert azt reméltein, hogy a jótékony nőegyesület elnöke népszerűségével és befolyásával lcghat- batósabban fogja keresztül vinni — az ügyet. De napok jönnek, napok mennek s a megindult mozgalom sekogyse fejlődik előbbre. Elfogott a csüggedós, kezdtem lemondani az esztergomi hölgyek részvétéről a kiállításban s annyira resignáltam, hogy néhány barátnőmmel szövetkezve elhatároztam, mikép egész egyszerűen csak magunk fogjuk képviselni Esztergom hölgyeinek kézimun- kabeli ügyességét. Úgy értesültem azonban, —hogy nem állunk egy magunkra. Vannak többen kik lelkesen dolgoznak s kitartóan buzognak az eszme megtestesítése mellett. Tehát igen örvendetesek a viszonyok, csakhogy épen nem átalánosi- tottak. Az első esztergomi női- egyesületnek oda kellene hatnia, hogy a mozgalom egyöntetűvé váljék, s az egyes családokban megindult seréuység bizonyos kölcsönösen megállapított irány szerint fejlesztessék tovább. Jótékony női egyesületünk sohasem gyakorolt nagyobb jótékonyságot, mint gyakorolna akkor, ha az országos nőipar kiállítás érdekében városunk és vidékünk hölgyeit közös actióra ser„Köszönje meg, hogy szerettem S ezzel aztán vége ! . . “ Erre éu csak azt rebegem : „Légy megáldva értté ! “ III. Aj a kádról mindig- in in dig Csak dal ered, csak dal fakad, Hanem abban fájdalomról Soha még egy szó sem akad. Oh azok a te dalaid Boldogságod1 visszhangjai .. . . .. Nekem van csak oly bús dalom : „Lemondani, — Lemondani.“ Várkonyi DezsőA rózsa tövise. — Malheur — Egy szőke és egy barna fiatal ember siet „első látogatóba“ egy szőke leányka és egy barna menyecskéhez. — Vájjon hogy fognak fogadni kérdő társától a lépcsozet alján, félénk hangon a barna ifjú, kit Gidának hívtak. — Oh e miatt ne aggódjál válaszolt Albin; a menyecske nagyon barátságos a „szép szőke nagysád“ pedig nagyon kedélyes és kedves. — Kopoghatok tehát ? — folyt'atá Gida. — Hogy ne ! — — Azaz!------M egállj ! az istenért, tudsz-e valami csinos verset ? kenteim s a a kiállításban való részvételre minden módot fölhasználna. Egy nő. A függetlenségi párt értekezlete. (apr. 18.) Húsvéthétfőre a falragaszok meglehetős sokasaimat gyűjtöttek össze a Hadinger-féle kávéházba. A függetlenségi párt alakuló értekezletét tartotta. Több mint kétszáz választó polgár jelent meg s az értekezlet lefolyása a lehető legszabályosabban történt. Nagy Imre néhány szóval megnyitotta a gyűlést s jellemezte a párt helyzetét és hivatását Esztergomban. Azután fölkérte az értekezletet,, hogy válasszon magának pártelnököt, alel- nököt és jegyzőt, vagyis más szóval alakuljon meg formaszerint a függetlenségi elem. Erre elnökül közfelkiáltás szerint Nagy Imrét választották meg, kinek a függetlenségi párt megalkotása körül Esztergomban tagadhatatlanul legtöbb érdemei is vannak. Elfoglalva a párt elölülőségét, al- elnököknek a királyi város részéről — Knapik János, Szenttamás részéről Pá- pess József, és Szentgyörgymezőt illetőleg Korerrcsi Mihály választatott meg. Vízivárosról nem igen kínálkozott alelnöki egyéniség. Jegyzőül Brutsy Jánost kiáltották ki s igy a párt tisztikara már együtt volt. száz nevet olvasott föl. Csatlakoztak a névsorhoz még igen sokan, úgy hogy a bizottság voltaképen majd minden negyvennyolczas választópolgárt egyesit magában. Nagy Imre a választások befejezése után előadta indítványát a jelölt felállítása ügyében; a szóló azt hiszi, hogy egyelőre ne hívjanak meg jelöltet, mig a párt egészen megerősödve nincsen, s a talaj a győzelemre egészen elő nem készült. Burián Pál ügyvéd hasonló értelemben nyilatkozik s még korai dolognak nyilvánítja a jelölt kinevezését. Beliczay Gyula azonban egész máskép vélekedik s nemcsak időszerűnek, de szükségesnek is találja ajelölt fölállítását, hogy köréje csoportosuljan a — párt. Erre határozatba mén, hogy a párt elnöksége érintkezésbe lép a fővárosi középponti függetlenségi párt bizottságával s a jelölt meghívása iránt lehető gyorsan intézkedik. Ezzel a szervezkedés művelete he volt fejezve. Beliczay Gyula azonban még szükségesnek találta, bogy a jelenlévő választó polgároknak újra meg újra elmondja azokat a vezérelveket, melyeket a párt zászlójára irt s igen népszerűén és észszerűen sorolta föl a párt politikáját, melynek megvalósításához járuljon az esztergomi függetlenségi párt is. Nagy Imre néhány buzdító szava fejezte be az értekezletet, mely lelkes éljenzések között oszlott föl. Következett erre a százasbizottság megválasztása. — A jegyző több mint — Talán csak nem akarod elszavalta tűi a „Tetemre hivást“ és a „Pókainé“-t? — Dehogy! Isten ments! írnod kell, még pedig emlékkönyvbe. — I)e hiszen éu csak novellákat szoktam karczolgatui, verset csak diák koromban irtain. Egy egész beszélyt pedig csak lenem irhatok egy emlékkönyvbe !----------H át mért nem mondtad ezt hamarább ? Valamit csak faragtam volna! —De most már nincs idő. Á cseléd is észrevett hogy itt állunk. Jaj ! de zavarba hoztál ! ! ? Most már kopogtass csak te, én isten bizony, nem merek. Albin elszántan kopog és két bősünk a salonbau fii, szemben a „szép szőkével“ Gida nem csekély zavarára. Szerencsére hogy az elfogadó szobafüggönyei elzárták a tolakodó napsuga- garakat, és az igy uralgó keleties félhomály és a vörös selyem bútorzat viszfénye kiegyenlítették a valóban elpirult arczolcat. Mindkét fiatal ember már 22 éves és még eltudtak pirulni. íme mily piruló bizonyíték a mai nemzedékre szórt vádak ellenében. Asszonyok, leányok örüljetek mert ez még mindig jó előjel. De bocsánat e kis kitérésért. Vissza kell térnünk barna hősünkhöz, ki ez idő alatt már magához térve a menyecskével szemben foglalt helyet. És nemsokára kedélyesen folyt a társalgás. Beszéltek, fecsegtek, mindenfélét, minden félek ép. Egyik úgy fogta fel, irásik amúgy. — Apropos, mint vélekedik nagysád Zola irányáról ? — Kérdé mosolyogva Gida. — A „Nanát“ férjem épen most olvassa .... — És e szerint még nem mondhat véleményt nemde ? — Sőt ellenkezőleg, nemcsak hogy „még nem“ hanem „már is“! Maguk férfiak azt hiszik, hogy mi nők csupa kíváncsiságból olvassuk Paul de Kock regényeit, s ugyanezért szeretnek Zola pikantériáit. Lássa én e tekintetben nem voltam kiváncsi soh’sem. —• Őszintén szólva sajnálom, mert én egészben Zola védője, sőt olykor követője is vagyok ; s liigyje el nagysád, távolról sem oly kárhozatop az az út a melyen . . . . . .. A melyen Vándor Gyula ur megérkezett ! — vágott közbe a belépő idegen, egyúttal be is mutatva magát, mint a két fiatal ember előtt még ismeretlen. A kölcsönös üdvözletek után Gida barátunk folytatni akarta megszakított mondatát, de s menyecske némi „utánnézés“ ürügye alatt elhagyta a salont. De ez legkevésbbé sem hozta ki sodrából Zola hű tanítványát. Elhagyva székét a „szép szőke“ mellé a pamlagra ült, kivel szemben barátja nem győzte eléggé dicsérni a gyönyörű hímzést és kézi -munkákat. — Oh ! hisz nagysád egész művész ! szólt Gida kezébe véve egy legfinomabb csipke zsebbelit, — — aztán meg ez az arany szövés, mernék fogadni, hogy a közeli kiállításra lesz . . .
