Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 43. szám
Esztergom, II. êvtolyam 43. szám Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : Mo<>jelenük : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. egész évre ............................................0 h't. — kr. f él évre..................................................-°» * — » li eten k 6 n t k étszer A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez. évnegyedre............................................1 „ 5<» „ E gyes szám; 8 kr. vasárnap és csütörtökön. SZÉCHENYI TÉPy SZÁM ALATT, intézendok. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendok. Nyilttór petit soronként 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza.A vasárnap és ünnep megtartásáról. Mind inkább tapasztal ha tó, hogy a vasárnap meg* nem tartása a társadalom minden osztályában általános betegséggé lett, szükséges, hogy e káros következményű visszaélésről Írjunk. írjunk pedig nemcsak azért, hogy lapunk be legyen töltve, de hogy az illető — intéző egyének figyelmét erre fordítsuk, s mit nem tesz meg az ember saját jóléte érdekében önkényt, törvény által kényszerittessék annak megtételére. Társadalmi életünkön szégyenbélyeg a vasárnap, a szünnap meg nem tartása. — Az urak dolgoztatnak, a kereskedők üzletükben vannak, az iparosok a műhelyben dolgoznak stb., s igy rabolják ol a testnek szükséges nyugalmát, és a szellemnek okvetlenül szükséges önképzését. „Munka u t á n ód osa nyu g á lom“ — továbbá — „a rend m i n d e n dolgoknak lelke" — e két elvet, e két megin- gatliatlan igazságot az emberek nem igen szeretik megtartani, pedig a józan ész, a helyes gondolkodás erősen követeli. Összevissza zavarják; uyugosznak, midőn dolgozni kellene, és munkálkodnak, mikor nyugalomra lenne szükség, s e zűrzavarból épül fel kellemetlenségük sokasága, ored erkölcsi és anyagi romlásuk és pusztulásuk. Igen sokan a két tulságba, szélsőségbe esnek. Vagy folytonosan az édes „ESZTERGOM ÉS ?IBÍKI“ TÁRCZÁJA, Nuschindához. Eljöttem hozzád. .. . hisz rég nem láttalak, S e viszontlátás most oly jól esett ; Fehér ruhádban, miként egy szent alak : A régi voltál, de szived elveszett. Szerettem volna sírni, panaszkodni, De nincs, ki értse búmat, könyemet; Úgy fáj a seb, de némán haldokolni, Meg fájóbb akkor, ha más kinevet. Szerettem volna néked elbeszélni Egy szép mesét ...... de hisz te jól tudod! A vén Dunának partja még a régi, Hol hittem azt, mit szived hazudott. Vén, múlt idő, — p ár hót a se m ni i s égb e !— S te cl feledtél kék szemű leány. De én szeretlek, esküm itt az égre, S tanúm e csendes, elhagyott magány ! Szabó Mihály. Fővárosi tárcza. — A Széchenyi ünnepről. — Az akadémia fehérkeztyüs diszkben ás portása igen nyájasan pattantotta ki kocsinkat. Mi pedig a bámészkodó néptengeren keresztül végre fölvergődtünk a különbejárathoz, a hol a skatulyából kiszenyugalom senyvesztő karjai között pazarolják el a drága és visszahozkatlan időt, vagy elfelejtve az erkölcsi lényegüket, emberi méltóságukat, folytonos anyagi érdekliajhászattal túlfeszítve erejüket, idejekorán lesznek gyengékké, munkaképtelenekké. E g y i k re t e h e r a z élet, a m ás i k siet élni, egyik a s i r i á 1 o m u tán e p e d e z, a ni á s i k felfalni tör okszik a nagy v i 1 á- g o t. — E két szélsőség ártalmas egyaránt és nem terem soha jó gyümölcsöt, mindkettő v é g p o n t j a : pusztul á s. — Az e 1 ső- n él előttünk áll egy ember ro ni, eléktelenitve a lomhaság undokságaitól, a másiknál előttünk áll e g y i d ő e 1 ő 11 kidőlt ni u n k á s, k i u t j a közepén e j t é ki közéből a ni u n k á t. — Legokosabb tehát, megtartani a rendet, mely minden előmenetelnek, haladásnak kutforrása. Dolgozzunk egész odaadással, mikor annak ideje és alkalmatossága van, de az elfogyatkozott és munka által kifáradt, kimerült erőt, no feszítsük túl, hanem a megujulásra, a megfrissülésro fordítsunk időt, a mennyi szüksége1. Ez alkalommal nem az éjszakai mulatókról kívánok szólani, kik a nyugalom kedves porczeit vonják el maguktól, nem is azokról, kik szorgalmas buzgalom folytán későn feküsznok és korán kelnek, hanem szólok azokról, kik nem érik be a hétnek hat napjával, hanem még a hetediket is, mely szünnap, munka szünet ideje, munkára, dologra fordítják, igy teszik állástalanná a fáradságot és sikertelenné a törekvést. S én azon meggyőződésben vagyok, hogy ezen munkaszünet napjának megrontását az állam, — ha polgárait szereti és boldogságukat czélozza, — nem tűrheti, s annak meg- gátlására minden töivényes eszközt felhasználni köteles. Az életviszonyok és körülmények azt parancsolják, hogy a mindennapi élet szükségleteiről kell gondoskodnunk, a kenyér megszerzése utal erősen és oly zsarnokilag, mely szerint minden időt sajátjának Ítél, s egyik ember a földműveléssel, másik az iparral, harmadik a kereskedelemmel stb. kénytelen e zsarnokot szolgálni, s itt csak az anyagi érdek zászlaját engedi lobogni. És az ember sokszor olkábulva, megadja magát és lesz a modern világ rabszolgája, lemond magasabb állásáról, erkölcsi érzetét békóba veri, és csak a kenyér, földi kincs, világi vagyon lesznek életfeladatai, s itt tárul fel a széles kapu, hol tömérdek a botlás, hol a gonoszságnak mosolygó arcza van, bol a fukarságnak rózsás ösvénye van, hol a jó érzelem, emberbaráti indulat, becsület, jellem, szánalom, könyőrület, segítség, áldozat- készség, szeretet, bizalom, barátság szemétre dobott rongy, piszok. — Ezen az utón lesz az ember a világ szárazmalmát húzó lóvá. — A folytonos anyagi törekvés eltompitja a keblet, berozsdásitja a szívót, mohával takarja he az elmét, a Szellemi munkásság, közügy iránti dett rendőrök udvarias nyájassággal kérték elő jegyeinket. Pulszky papa és Telepi bácsi jótékonyságát áldottuk, midőn a márvány lépcsőház díszes vendégei közt a fényes terembe léptünk. Epén Lónyai beszélt. Hangja rém töltötte be a nagy termet. Jobbra József főherczeg népszerű alakja emelkedett ki. Nem messze Audrássy Gyula az ő hódító fürtjeivel s délezeg termetével. Sennyei van olyan sovány mint Tisza, a ki kesztyűtleniil imponált. A hórihorgas Appouyi mellett valóságos co- micum volt Gyulai Pál. Szende miniszternél He- raklesabb alakott nem láttam. Kerkápolyi zsugori díszruhája mellé igen igeu odaillett Irányi sima, egyszerű attilája. Döntőtől a Sajóig s innen VJágosig minden korszak díszes magyar öltözetét ott láttuk. Soknál már valóságos jelmez volt a díszruha. Cziráki például a szivárvány minden színével ruházkodott s Posner Károly Lajos lovag valóságos érdemrend raktár volt. Aristokratáink s capacitásaink tehát fényes ragyogást fejtettek ki. A vidéki küldöttségek, például főispánok, alispánok, polgármesterek vezetése alatt szintén pompásan jelentek meg. Jó órái decoratio tanulmáuy után végig néztünk esztergomi küldöttséget keresni. De bizony isten nem láttunk az akadémiában. Végre fölkerestem Eggenhofer urat. Kegyelettel halgotta Frakuói kanonok „hallhatatlan" monológját. — Nézd csak ott vau az esztergomi deputatió. — Hol? — A sarokban. — Hányán vaunak? — Mindössze csak egyen. — Különös. Erre azután ott hagytuk Szász Károly „pro- secziós" felolvasását s kimeutünk a főkapun a dísztérre, melyet néhány száz konstábler falazott el a hívatlan publicumtól, A kis parkocskába vagy háromezer gyűlt ösz- sze. Még egyszer ismétlem majd minden megye és város országgyűlési képviselője, nagyon sok főispán, még több alispán és polgármester. Voltak jámbor képű vidéki atyafiak is, a kik bizonyos szent kenettel vonultak végig a remek díszruhák közt. Szerettem volua a mi Horvát Miskán- kat és Kapa Mátyásunkat is ott látni a legderekabb vidéki gazdák közt. De hát ezek csak nem jöttek. Egyszerre csak megrántja valaki frakkomat s ezt mondja : — Nézd csak az esztergomi deputatió! — Eggenhofter ur ? — Dehogy. A tizenhatan. — Megolvassuk! Es jött az alispán, a megyei ügyész és .Reviczky Győző. Díszruhában, ünnepélyesen és liábo- ritlanul. Azután Buráuy János, Perényi Béla és Eg- genhoffer József ur. Ezek már nem díszben és nem háboritlauul, mert a díszvendégek közé be nem mehettek. Hozzánk oszladoztak tehát claqueos, frak- kos, lakkosurak közé. — Nézd csak ott jöu a bibornok ! — Azám, csakhogy a kalocsai! — De az ott, az a hájas arcz, csak Pór ur ? — Dehogy Pór. Bizony Páter Hérics ur az ? — Hát Audrássy és Hazai ? — A volt külügyminiszter igenis ott van ; de „honhazai" képviselőinket nem látom. — Hanem az ott csak a mi polgármesterünk ? — Az ám a nagyszebeni. Tudod az közelben van. — No de azt mír csak ne tagadd, hogy az a díszes vörös kék szalagos koszorú városunké s az a fehérkék megyénké. — Nézzük a föliratot. Szeged. Kolozsvár. Ügy tudom, hogy esztergomi koszorú nincsen. — Hát a casinóé ?
